Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-10-25 / 42. szám
OE ( A felvételt Hámoros Zoltán készítette) Nyolc fiúcsapat és nyolc leánycsapat nevezett be a Pionírok Sportligájának a kosárlabdázók számára meghirdetett bajnokságába a lévai (Levice) járásból. A felvételen látható csapat, melynek tagjai a lévai II. számú alapiskola tanulói, Bélik László edző vezetésével valóban szép sikert ért el. A Holicban rendezett versenyen, a nyugatszlovákiai csapatok versenyén első helyezést ért el. Megkapta a kerület bajnokcsapata címet. A Prievidzá- ban rendezett országos versenyen is az élmezőnyben szerepelt, hiszen megkapta a negyedik helyezettnek járó díjat. Említésre méltó, hogy jól szerepelt a versenyeken a lévai, II. számú alapiskola leánycsapata is, hiszen a kerületi versenyen második helyezést ért el. Margita Skriecková ÖNISMERET LOGIKUSAN GONDOLKOZOL? A tudományos gondolkodás alapja a törvényszerűségek felfedezése, felismerése. Próbáld ki képességedet a logikus gondolkozásban! Figyeld meg az alábbi számsorokat: 6 10 14 18 22 lO 12 11 13 12 24 2119 18 15 3 6 8 16 Rájöttél ugye, hogy bizonyos rendszer, szabály szerint kerültek egymás mellé számok, és mindegyik számsornak más a rendje. A felismert szabály szerint mindegyik számsorhoz írj még 3-3 további számot. Ha logikusan gondolkoztál, a számsorok bővítése így alakult: 26, 30, 34, (+ 4) 14, 13, 15, (+ 2 -1) 13, 12, 11, (-3-2-1) 32, 34, 68, (2x + 2) A zárójelben a számsorok bővítésének szabálya szerepel. Természetesen, számokkal, matematikai jelzésekkel kifejezve. (s. T.) 1 N II) 0 MUCSKA PÉTER A Dunaszerdahelyi (Du- najská Streda) Népművészeti Iskola 13 éves tanulójának rajza A ROZSATŐ ELSŐ VIRÁGA A virágoskert sarkában egy pici rózsafa hullatta csipkés leveleit. Tüskés ágai meg-meghajlottak a selymes őszi szélben. Büszke krizantémok ágaskodtak körülötte irigyen és kíváncsian. Nem értették, hogyan került ide. A minap még haszontalan dudva kevélyke- dett a helyén. Zörögve, fenyegetőzve, hogy minden virágot megfog, de száraz és öreg volt már; csak nevettek rajta. A rózsató egészen más. Kemény legénynek született.- Nem sok jóval kecsegtet az élet, ha ez a tüskés micsoda itt marad a közelünkben - suttogták a büszke krizantémok, és titokzatosan dugták össze kócos fejüket. Azon tanakodtak, hogyan pusztíthatnák el a hívatlan vendéget.- Fogjuk el a napot előle- mondta egy szőke szépség.- Levegőt se adjunk neki- javasolta egy lila szirmú dáma.- Tépjük le a gyökereit!- kurjantott egy őszülő vénkisasszony.- Miért akarjátok a halálát?- kérdezte egy fehér bóbitás krizantémlány szomorúan.- Mi arra születtünk, hogy megvigasztaljunk másokat- jegyezte meg bánatosan.- Az élet győzelmét kell hirdetnünk az elmúlás felett. Hallotta ezt a kicsi rózsatö Az illusztrációt GYURÁK ÉVA készítette is, s egyszeribe felmelegedett tövissel benőtt szíve. Másnap ásójával jelent meg a kertész a virágágyások között.- Piacra viszlek titeket - mondta a krizantémoknak, és munkához látott serényen. Cserépbe került a szőke szépség, aztán mellé telepedett a lila szirmú dáma, s az őszülő vénkisasszony lábára is piros cserépcsizmát húztak. Megremegett a kicsi rózsatő, amint a kertész a fehér bóbitás leányhoz közeledett.- Jaj, elviszi tőlem! - sóhajtott virágnyelven, s a kertész, mintha megértette volna, legyintett egyet a fehér virág felé, s ásóját a vállára kanyarí- totta.- Megmenekültem - rebeg- te boldogan a krizantémleány, s közelebb hajolt a csipkés rózsatőhöz. Este a kertész még egyszer végigjárta apró birodalmát.- Lám csak, kinyílott a rózsatő bimbója! - csodálkozott el, amikor a vérpiros sziromleveleket meglátta. - Új királyt választottak maguknak télire a virágok - csóválta meg fejét mosolyogva.- Neked bontottam virágot - mondta a rózsatő gyöngéden a fehér bóbitás krizantémnak, s tűzpiros orcája lángolva fölragyogott. Szenk Sándor MŰHELYEK KERTEK Fontos feladat a pionírok érdeklődésének a felkeltése, főleg a műszaki problémák iránt. Akárcsak az, hogy a növénytermesztés korszerű módozatait is megismerjék. Megvalósítható ez műhelyek és kertek nélkül? Aligha. Műhelyeket létesíteni, berendezni, megfelelő kerteket találni azonban olyan nagy gond, melyet a csapatok képtelenek vállalni. Cseke (Öaka), Ipolyszakállas (Ip. So- kolec), Nagyölved (Veiké Ludince), Garamkelecsény (Hronské Klacany) községekben és Léván (Levice) a lakosok a nemzeti bizottságok kezdeményezése nyomán, Z-akcióban műhelyeket létesítettek, rendeztek be a pionírok számára. Ugyanakkor kerteket is találtak számukra, s azokat gondosan körülkerítették. Benyák József KI RENDEZI SZEBBEN? Sokféle módon lehet a virágokat elrendezni a vázákban, a növénytartó tálakban, de ki rendezi szebben, ez volt a kérdés a versenyen, melyet Bratislavában, a II. városkerületi pionírházban rendeztek. Harmincán neveztek a versenybe. A legügyesebbeknek Renáta Suleková és Marta Zajícková, a Nevádzová utcai alapiskola tanulói bizonyultak, akik a felvételen láthatók, munka közben. Nem volt könnyű dolguk, hiszen forma, szín és nagyság szerint úgy kellett a virágokat összeválogatniuk, elrendezniük, hogy együttes hatásuk valóban szép legyen. Még az arányokra is ügyelniük kellett, hiszen köztudott: azokat az arányokat tartjuk szépnek, amelyek közvetlenül az úgynevezett „aranymetszésen“ alapulnak, amikor a kisebb rész úgy aránylik a nagyobbhoz, mint a nagyobb rész az egészhez. (hajdú) TÖRD A FEJED! VÍZSZINTES: 1. Rangfokozat. 3. Rejtvényünk első része (a nyíl irányában folytatva). 8. Lóeledel. 10. Női név. 11. Erkölcs. 13. N. T. G. 14. Római ezer. 15. Kötőszó 16. Nedv. 17. Személyes névmás. 18. Magasföld Afrikában. 20. Elektromágneses rezgéskeltő és erősítő berendezés. 22. Kert közepe! 23. Kaszáló! 24. Kétjegyű mássalhangzó. 25. Repülésre késztet. 27. A beszédben mindent helyettesítő szó. 28. Az indium vegyjele. 29. Haragos. FÜGGŐLEGES: 1. Rejtvényünk második része (a nyíl irányában folytatva). 2. Finomságérték. 3. Névelő. 4. Angol légiforgalmi társaság. 5. Téma közepe. 6. A középkorban telepes község bírája. 7. Napszak. 9. Ülőmosdó. 12. Kicsinyítő képző. 16. Élét. 19. Idegen női név. 20. Rejtvényünk befejező része (a nyíl irányában folytatva). 21. Táplálkozok. 23. Szavak összecsengése. 26. Pond jele. 27. Szófaj. 30. Erdőben van! 31. Gramm. L. L. Beküldendő a vízszintes 1. valamint a függőleges 1., 20. számú sorok megfejtése. 1 ■ 11 14 p 1 l' J 4 25 26 __L ■ s 3 4 5 é 7 > hu ...... \ i 1J I 3 ■ 1 Az október 11 -én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Szénmikrofon, fonográf, izzólámpa, villamos- erőmű.“ - 81 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Plichta Ágnes, 2. oszt. Érsekújvár (Nővé Zámky), Mosányi Erik, 4. oszt. Kassa (Kosice), Macs Attila, 2. oszt. Rimaszombat (Rím. sobota), Hadar Szabolcs, 4. oszt. Érsekújvár (Nővé Zámky), Kovács, Mónika, 8. oszt. Szádalmás (Jablo- nov nad Turnou) 1981. X. 25. x ÚJ SZÚ A KERÜLET BAJNOKCSAPATA