Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-10-11 / 40. szám
% *r 4 súlyemelés szakemberei is azt hitték, hogy eltart még egy ideig, amikor megiavítják Alekszejev ólomsúlyú ösz- szetett világcsúcsát, hiszen utoljára a bolgár Placskov vette át tőle a „stafétát“. Annak is már mintegy fél évtizede. Erre jött Anatolij Pi- szarenko, és ez a kép járta be a világot. Új összetett világrekordja előtt ugyanis szinte alig fotózták, s nem volt más... (Archív-felvételek) nak az iszonyatosan nehéz súlytárcsákkal, végül meg az dönt,,sorsukról", hogy a mérleg mit mutat, ha ráállnák... A fogyasztás pedig jóval nehezebb, mint valakinek négy-öt kilót rátenni saját legjobb eredményére. Van akiről könnyebben, van, akiről nehezebben „olvadnak“ le a dekák... Oszmonalijev mindenesetre megnyerte az olimpiát - testsúlykülönbséggel, most pedig az idei világ- és európa-bajnokságot 7,5 kilós előnnyel a lengyel Gutowski előtt, összetett eredménye 247,5 kilogramm - világcsúcsbeállítás. Szakításban 110 kg-ig, lökésben 137,5 kilogrammig jutott. Hogy ez mekkora teljesítmény, ahhoz elég belelapozni a súlyemelő-világversenyek statisztikájába. Harminc évvel ezelőtt a milánói VB-n az egyiptomi Shams nyerte a könnyűsú- lyúak versenyét 110 kilót szakított, 135-öt lökött, azaz a mai szabályok értelmében az összetettben 2,5 kilóval kevesebbet emelt, mint Oszmonalijev. Ehhez persze még annyit hozzá kell tenni, hogy a lepkesúly felső határa 52 kilogramm, a könnyűsúlyé 67,5... xxx Hogy mit jelent a legkönnyebbek között 7,5 kilós előnnyel megnyerni a világ- bajnokságot, azt akkor mérhetjük fel igazán, ha ismerjük a többi súlycsoport eredményeit is. Azt, hogy a légsúlyban csak testsúlykülönbséggel nyerte az aranyérmet a bolgár Kodzsabasev az NDK- beli Letz előtt, és a pehelysúlyban is ugyanilyen körülmények között dőlt el a győzelem sorsa - valóságos világcsúcs„csak" 340-re volt képes. Ez aranyérmet jelentett számára, mert Jankó Ruszev felment a váltósúlyba, s a 75 kilósok között aratott imponáló győzelmet, pedig tavasszal még gondolkodott, vajon ne maradjon-e mégis a könnyűsúlyban. „Mellékesen" felállított egy világrekordot - igaz, versenyen kívül. Lökésben 206 kilogramm került a neve mellé. xxx Eddig még nem akadt súlyemelő, aki egyszerre két súlycsoport minden világrekordját egyidejűleg magáénak mondhatta volna - Jurik Vardanyan kivételével. A középsúlyban a moszkvai olimpián elért kerek 400 kilogrammos eredményét a szakemberek már-már Beamon 890 centiméteres távolugrásával azonos szintűnek tartják. Hogy meddig lesz életben a csúcs az a jelen pillanatban kizárólag Jurik Vardanyantól függ. A VB előtt olyan hírek is hallatszottak, hogy nem a 82,5 kilóban, hanem egy súlycsoporttal feljebb, a félnehézsúlyban indul, hiszen a szovjet bajnokságon, Novoszibirszkben átírta a 90 kilós világranglistát is. (gy sikerült az eddigi egyedülálló eset, hogy hat világrekordot tartott egyszerre! Liliében azonban újra a középsúlyban lépett dobogóra. A szakításban 170 kilón kezdett, elsőre kiszakította, ami legnagyobb ellenfelének. Zlatevnak csak harmadszorra sikerült. Ezután önmaga számára ugyan izgalmassá tette a versenyt, hiszen a 178 kilogramm csak versenyen kívül, negyedik kísérletre sikerült. A lökést ott kezdte, ahol a többiek befejezték, majd a 223 kilogrammos új világrekord is sikerült. Moszkvai eredményétől azonban 7,5 kilóval elmaradt. xxx Szinte egyidejűleg látott napvilágot a nemzetközi sportsajtóban az a világre- kord-örökranglista, amelynek élén Alekszejev szinte behozhatatlannak látszó előnnyel vezet, és annak a híre, hogy utolsó - összetett - világcsúcsát is megdöntötték. Az „új“ legerősebb: Anatolij Piszarenko, 23 éves kijevi diák. A tv képernyőjén bizonyára mindenki meglepetéssel vette észre, hogy Piszarenko nem „hagyományos" ólomsúlyú. Mindössze 124 kilós, kereken negyven kilóNem tudni, talán a népmesékkel szívódott az emberbe - nemre, korra való tekintet nélkül -, hogyha szóba kerül az emberi tulajdonságok valamelyike, a legerősebb kilétének eldöntése még mindig izgalmasabbnak tűnik a többinél. Zsenge gyermekkorunkban a Fanyűvök, Vasgyúrók izgatták képzeletünket, manapság pedig aligha akad sportrajongó, akit kedvenc sportágán túl ne izgatna a súlyemelők vetélkedése, hiszen ott kiderül ki a legerősebb... Ez a sportág az, amelyik az elmúlt évtől fennállásának második évszázadába lépett, s már az első olimpiai játékok műsorán is szerepelt. Igaz, az idei lillei-i világbajnokság mindössze a 35. volt a sorban, s az EB-k száma is csak most érte el a negyvenet, bár a hivatalos világ- és kontinensbajnokságokat a tavaly múlt 60 éves nemzetközi szövetség megalakulása óta tartanak nyilván. Az első EB-n és VB-n már öt súlycsoportban versenyeztek az erős emberek, míg korábban volt, amikor egyetlen „abszolút“ kategória létezett csak. Ma már 10 a súlycsoportok száma, de a legerősebb jelzőre továbbra is a valóban legnagyobb teljesítményt elérő súlyemelőnek van joga, még ha a könnyebbek viszonylag jobb eredményt is érnek el. A sportág két véglete tehát az ólom súlyúak és a lepkesúlyúak Daniel Nunez vetélkedése, s az a kérdés sem teljesen izgalommentes, hogy a legkönnyebbek között ki a legerősebb. Persze, a 10 súlycsoport mindegyikének megvan a maga klasszisa - némelyiknek több is- bár ritkán fordul elő, hogy minden súlycsoportban egyidejűleg egy-egy Alekszejev vagy Vardanyan-tipusú versenyző „birkózzék" testsúlyának két, két és félszeresével. Az olimpia utáni év világversenyeire már jó előre eleve kimondják: nem történik majd semmi különös, hiszen a versenyzők „leeresztenek“ vagy éppen- a súlycsoportos sportágakat tekintve- új kategóriát próbálnak, hátha könnyeb lesz majd a versenyzés a fogyasztás terhétől megszabadulva. Az idei azonban megcáfolta a jóslatot. xxx Minden idők legnagyobb, legkiegyensúlyozottabb küzdelmét hozta a moszkvai olimpia lepkesúlyú súlyemelő viadala, hiszen a dobogós helyekről - hajszálra azonos versenyeredmények után- a testsúlykülönbség döntött. Sőt, »negyedik helyezett Oláh Béla is a győztessel azonos eredményt ért el, de negyven dekával nehezebb volt, és még éremhez sem jutott! Az egész sportág nagy dilemmája éppen ez: a versenyzők megbirkózJankó Ruszev esővel „fűszerzve“. Nem csoda, hogy a verseny végén a kubai Nunez magába roskadva ült az edzőteremben a tévékamera előtt: új világcsúcsot állított fel szakításban, új világcsúcsot összetettben, ráadásul 2,5 kilóval átlépte a 300 kilós álomhatárt, mégis csak ezüstérmes lett, mert ugyanezt véghezvitte a bolgár Manolov is, csak éppen ő a lökésben állított fel világcsúcsot, és az összetettben beállította Nunez néhány perces világrekordját. Igaz, ő tíz (10!) dekával könnyebb volt a moszkvai olimpia légsúlyú bajnokánál! xxx Az elmúlt évben még két nagy klasszisa volt a könnyűsúlynak: az NDK-beli Joachim Kunz és - mindenekelőtt- a bolgár Jankó Ruszev. A bolgár versenyző egy évvel idősebb és a versenyben sikersebb is volt. Általa két év alatt 25 kilóval javult az összetett világcsúcs, sőt az olimpián a 200 kilós - a 67,5 kilós kategóriában álomhatárnak tekinthető- lökéssel is megpróbálkozott, övé volt a súlycsoport mindhárom világcsúcsa. Joachim Kunz ez idén feltette magában, hogy nem lesz a súlycsoport „másodhegedűse“. Megjavította Ruszev mindhárom világcsúcsát, az 'összetettben- egyenesen fantasztikus - 10 kilóval! 345 kilogrammos világcsúcsával egy súlycsoporttal feljebb is bronzérmes lehetett volna az idei VB-n. Most ugyan val könnyebb a fenomenális Alekszejev- nél. Egyszerre két világcsúcsot állított fel: versenyen kívül túlszárnyalta Rahmanov 201 kilós szakitásrekordját, de Marcsuk 257,5 kilós lökéseredménye továbbra is világcsúcs maradt. A VB-n Piszarenko nem nagyon „törte“ magát, hogy világbajnokként a lökés világrekordját túlszárnyalja. A 258 kilón tett egyetlen kísérlete után nem próbálkozott a negyedik gyakorlattal. Amikor világrekordját elérte, kereken negyed tonnát lökött feje fölé. Liliében ugyan mindkét fogásnemben „csak“ könnyebb testsúlya révén lett első, de összetettben a második helyen végzett NDK-beli Salzwedellel szemben 7,5 kilogramm előnye volt. Más dolog győzni, és megint csak más világrekordot elérni. Anatolij Piszarenko aligha bánja túlságosan, hogy a világbajnoki aranyérmet saját világcsúcsánál 22,5 kilogrammal gyengébb eredményéért kapta. Talán majd, ha egyszer a világbajnoki győzelemhez világcsúcs kell... Az idei VB idején elhangzott olyan javaslat is, hogy növeljék tovább a súlycsoportok számát, és vezessék be a 150- 160 kilogramm fölöttiek versenyét is.. A javaslatot elvetették. A legfőbb érv: a jelenlegi világcsúcsot is „csak“ 124 kilós versenyző tartja! S még csak az első „szót“ mondta ki... MÉSZÁROS JÁNOS # ÚJ SZÚ Index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Caető János, Szerkaaztöség 893 38 Bratialava, Gorkáho 10. Telefon: 309, 331-252, 332-301, főazerkesztö: 532-20, szerkeaztöaégi titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távfrő: 092308. Pravda - Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállata - Pravda, 02-es Nyomdaüzeme, Bratislava. Magánszemélyek a következő elmen adhatják fal hirdetéseiket: 893 39 Bratialava, Jiráskova 5., telefon: 577-10, 532-64. A szocialista közületek a hirdetéseket erre a címre küldjék: 893 39 Bratislava, Vajanského nábreiie 15/11., telefon: 551-83, 544-51. Az Új Sző előfizetési dija - a vasárnapi számmal együtt - 14,70 korona. Az Új Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: a Postal Hirtapszolgálát Előfizetéseket elfogad mindén postai kézbesítő. Külföldi megrendeléseket: PNS - Ústredná expedfeia a dovoz tlaőe, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo némestle 6. * . ' Nemcsak nagy súlyemelő Kanibek Oszmonalijev, hanem a többi lepkesúlyú világklasszisnál szerencsésebb alkatú is. De nehogy ráfogják: csak testsúlykülönbséggel tud nyerni - 7,5 kg-mai lett jobb mindenkinél