Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-07-12 / 27. szám
Kedves meglepetést készített sajtkedvelö vásárlóinak a komáromi (Komárno) Jednota fogyasztási szövetkezet. Az igazgatóság épületében lévő élelmiszerüzletben sajthetet rendezett. Negyvenezer korona értékű árut biztosított a nagymegyeri (Calovo) és érsekújvári (Nővé Zámky) tejtermékeket gyártó üzemekből. A szövetkezet propagációs osztályának dol- gózói ízléses kiállítást rendeztek a megvásárolható árukból. Az érdeklődők vásárláskor meg is kóstolhatták az egyes termékeket. Leszkó János üzletvezető szerint voltak csalódottak, akik külföldi specialitásokat szerettek volna venni. A kiállítás célja azonban az állandóan kapható, hazai termékek propagálása volt.- Tapasztalataink mutatják, hogy a legtöbb vásárló még nem figyelt föl termékeinkre, s nem is tudatosította azoknak az ésszerű táplálkozásban rejlő szerepét- mondotta az üzletvezető.- A sajthéten többször megfigyeltük, hogy egy-egy vásárlónak újat jelentett, több, már régen forgalomban lévő készítményünk. Hat nap alatt - az egyébként 10-13 ezer koronás forgalommal szemben - most 25 ezer koronás bevételre tett szert a rendező üzlet. Sztrecskó Rudolf Kitüntetés az odaadó munkáért Közel három éve fejt ki érdemdús tevékenységet a győrödi (Vel'ky Dur) Februári Győzelem Efsz 72 tagú komplex racionalizációs brigádja. Vezetője a szövetkezet fógépesítöje, Ná- dazsdy János elvtárs. Elsőrendű feladatuknak tartják a gabonatermesztés egyes termelési szakaszainak ésszerűsítését, valamint a tömegtakarmányok betakarítási és tartósítási módszereinek korszerűsítését. Tavaly mintegy 130 ezer korona értékű üzemanyagmegtakarítást sikerült elérniük, a tömegtakarmányok betakarításánál pedig a veszteségek csökkentésével 154 ezer korona többletnyereséghez juttatták a szövetkezetét. A nagyszerű eredmények eléréséhez jelentős mértékben hozzájárult Ná- dazsdy elvtárs, aki nemcsak bírálja a fogyatékosságokat, hanem igyekszik bevezetni a legújabb és legkorszerűbb termelési módszereket. Odaadó és lelkiismeretes munkájáért megkapta A szocialista munkaverseny győztese kitüntetést is. Ábel Gábor Örömteli szórakozás Forró nyári szombat délután szinte lehetetlen az átmelegedett panelházban megmaradni. Ilyenkor a vágsellyeiek a Vág mellé menekülnek, ahol kellemes hús helyek vannak a fűzfák árnyékában. Ha már pihenünk, akkor aktívan, döntöttek a Duslo vegyi kombinát 14. számú szakszervezeti bizottságának tisztségviselői és a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség, valamint a SZISZ üzemi szervezetével karöltve találkozót szerveztek a szocialista munkabrigádok tagjaival és azok családtagjaival. Mintegy 60 szülő jött el a gyerekekkel együtt. Jozef Bárta volt a sportvetélkedő főbírája. Különben az üzem sósavavártó részlegének vezetője. A legkisebbek bukfencet vetettek, békaugrással szökdécseltek, kötelet ugrottak, s mindezért a bácsik még pontozták is őket. A nagyobbacskák labdával célba dobtak, zsákban ugráltak és futóversenyt is rendeztek számukra. De nem maradtak le az anyukák és az apukák sem. Háromtusában, és öttusában versenyeztek - vágsellyei módra. Nem az eredményt értékelték, hanem az igyekezetét. Minden korosztályt díjaztak. A fiataloknak élményt jelentett ez a találkozó és a szülőknek ígéretet kellett tenniük, hogy máskor is összejönnek. Milan Al’aksa Si keres kezdeményezés leteken a füvet és az így szerzett takarmányt saját állataik etetésére fordítják vagy a magtermesztő állami gazdaságnak ajánlják fel. Az egyik szombaton 5 tonna hulladékvasat gyűjtöttek. Soltész Bertalan A járás újabb termálfürdője A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban Z-akcóban készül a harmadik termálfürdő. A Nyárasdi (Topol'níky) Hnb okosan kihasználja a dunatókési patak melletti mezőgazdasági termelésre alkalmatlan területet, s már el is készült egy 70-80 cm mély ideiglenes medence, amelybe az egyik oldalról befolyik a 70 fokos termálvíz, a másikról pedig a patak vize. Elkészült a vízkeverő berendezés, s így a fürdőzök - főleg a gyermekek - vígan lubickolnak a 30-35 fokos vízben (a képen). Jövőre elkészül a nyárasdi termálfürdő egyik végleges medencéje. Krajcsovics Mária A Kiskertészek és Apróállatte- nyésztök Szövetségének nagyidai (Vel'ká Ida) szervezete már évek óta Lehoczky András elnök vezetésével aktívan dolgozik. Sikereik láttán tavaly 10 fiatal lépett a tagok sorába. A tagság vállalta, hogy lekaszálják a megmúveletlen terüA zavarmentes szállításért A személy-, de főleg a teherszállításban, az utóbbi évek pesz- szimista jóslásai ellenére, a vasút még sokáig jelentős szerepet fog betölteni hazánkban. A vasúti szállításban tapasztalható számos hiányosságot kell majd kiküszöbölni, ami időbe telik, de azonnal ki lehet használni a zavarmentes szállítás érdekében a dolgozók kezdeményezőkészségét, alkotókedvét, anyagilag is érdekelté téve őket. A Keleti Vasútigazgatóság több kategóriában versenyt hirdetett az üzemi és vállalati vasúti kocsik jobb kihasználására. A harmadik kategóriában Szlovákia 18 legnagyobb üzeme, többek között a Kelet-szlovákiai Vasmű, a strázskei Chemko, a vágsellyei (Sala) Duslo, a bratislavai vegyiművek, a 2iar nad Hronom-i alumínium-feldolgozó üzem versenyzett. A Slovnaft vajáni (Vojany) üzemének vasutasai, akik bekapcsolódtak a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért meghirdetett versenybe is, az előkelő második helyen végeztek, Czap Dezső mester kollektívája a verseny egész ideje alatt jól dolgozott: idejében be-illetve kirakta a vagonokat. Emil Chudy Emelkedik a szociális gondoskodás színvonala A Losonci (Lucenec) Jnb szociális osztálya egyre eredményesebb munkát végez. Az utóbbi években javult az idős, magatehetetlen emberekről való gondoskodás színvonala. Házi szociális gondozásban 166 személyt részesítenek, s naponta 361 nyugdíjas kap kedvező áron ebédet. Az elmúlt öt évben 588 rokkant nyugdíjas vehetett részt egy-két hetes üdülésen - a költségeket túlnyomórészt a jnb szociális osztálya fedezte - az ország különböző gyógyfürdőiben, illetve üdülőiben. Kellemesen töltik idejüket az idős emberek a nyugdíjasok klubjában, ahol pezsgő a kulturális és közösségi élet. Losoncon a nyugdíjasok két otthonában 180 személyről gondoskodnak. A nemzeti bizottságok a rendszeresen folyósított nyugdíjakon kívül évente több száz személyt részesítenek rendkívüli pénzsegélyben, vagy téli tüzelőt vásárolnak részükre és gondoskodnak annak házhoz szállításáról. Erre a célra az elmúlt öt évben 645 ezer koronát fordí'attak. Ezen kívül a jnb szociális osztálya évről évre több rokkan: nak ad anyagi segítséget a szükséges egészségvédelmi segédeszközök, illetve a mozgássérülteknek speciális kerékpárok vagy személyautók megvásárlásához Csák István Trocnov u Borovanban, Jan Zizka huszita vezér szülővárosában, építették a felvételen látható szabadtéri színpadot, melyen nemrég bemutatták Bedfich Smetana Libuse című operáját. Miroslav Vodéra Revúcán, a rohamosan fejlődő kisvárosban minden esztendőben egyre nagyobb feladat hárul az önkéntes tűzoltókra, akik szívügyüknek tartják, hogy a magán- és közvagyont megvédjék a pusztulástól. Rendszeres ellenőrző tevékenységüknek köszönhető, hogy a városban évek óta nem volt tűz. A lakóházak, üzletek, üzemek és vállalatok ellenőrzése során bizony gyakran találkoznak szabály- sértésekkel, a tűzvédelmi előírások megszegésével, de azok azonnali kiküszöbölését mindig megkövetelik. Megkapták a bronzjelvényeket Még 1975-ben döntöttek úgy az alsószeli (Dőlné Saliby) élelmiszerüzlet elárusítói, hogy beneveznek a szocialista munkaversenybe. Terveiket azonban az akkori körülmények között nem tudták megvalósítani. 1979-ben, mikor elkészült az új bevásárlóközpont, Alzbeta Skúciová vezetésével láttak munkához. Azóta túlteljesítik a kiskereskedelmi forgalom tervét. Nemrég megkapták a szocialista munkabrigád bronz fokozatát.- Ez az egész kollektíva érdeme - mondotta a brigadvezetö. - Sokat tettünk azért, hogy javuljon az ellátás, bővüljön az áruválaszték. Reméljük, hogy a jövőben is ki tudjuk elégíteni a község lakosságának idényeit, s vállalásainkat is maradéktalanul teljesítjük. A Tűzvédelmi Szövetség tagjai nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére is. Az idősebbek felkeresik a tanulóifjúságot, beszélgetnek velük, s szombatonként, amikor gyakorlatoznak a szertár előtti téren, lehetővé teszik a tanulóknak, hogy megismerkedjenek a tűzoltók korszerű felszerelésével, a gépekkel. Jelenleg az ifjúsági csapat a felnőttekkel együtt készül a Rákoson rendezendő körzeti versenyre, mert méltán akarják képviselni szervezetüket. Vas Tibor Alzbeta Skúciová többek között a Szlovákiai Fogyasztási Szövetkezet példás dolgozója címet is megkapta eddigi munkájáért. Július Oláh Eredményes brigád Tíz éve dolgozik már együtt a Stará Turá-i Chirana vállalatban a Ladislav Kyselica vezette 53 tagú kollektíva. A fogorvosi készleteket gyártó üzemrészleg a munkahelyük és a vállalat legjobb kollektívái közé tartoznak. Eredményeik alapján elnyerték a Csehszlovák-Szovjet Barátság Szocialista Mun- >'»brigádja címet. Tavaly szállították le a tízezredik fogorvosi ki zletet, s hogy jól dolgoznak, ezt az bizonyítja, hogy et ‘tlen reklamációt sem kaptak. elvételünkön á brigád néhány tagja szerelés közben. Mató Pál 1981. VII. 12. io T évé kény sze r vezet Sajtóiét