Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-10-04 / 39. szám
SI LÓTORNYOK A HALASTAVAK PARTJÁN Az Állami Halgazdaság Őeské Budéjo- vice-i vállalati igazgatóságán tanácsolták, hogy nézzünk körül a Jindrichüv Hra- dec-i tógazdaságban, mert ott új kísérletekbe kezdtek. Elképzeléseik, terveik megvalósítását a magyarországi Hortobágyi Halgazdaság képviselői /el folytatott tárgyalások is elősegítik. Ivan Jarossal, a Jindrichüv Hradec-i üzem haltenyésztési technikusával beszélgetünk, romantikus környezetben. Az udvaron száradó hatalmas hálók jelzik, hogy hamarosan megkezdődik az annyira híres dél-csehországi lehalászás. A technikus bizakodó:- Az idén jól fejlődtek a halak, mert elég jó volt az időjárás. Megadtuk nekik a szükséges takarmányt, és az egészség- ügyi szolgálat is színvonalasabb volt, mint az előző években. Úgy vélem, exportfeladatainkat is teljesíthetjük. Elbeszéli, hogy a kerületben termelt halnak az egész világon jó híre van. A treboni ponty 1936-ban nemzetközi védjegyet kapott. Ez egyrészt biztos vásárlót garantál, másrészt megköveteli a tenyésztőktől, hogy csak első osztályba sorolható halat adjanak el. A hírnéven nem eshet csorba. Gazdaságuk ezen a téren az élen jár, mert a minőséget eddig még nem érte kifogás, és mindig idejében eleget tettek a megrendeléseknek. Szó esik arról is, hogy még a mai feltételek között sem könnyű itt a haltenyésztés. A 3244 hektárra kiterjedő halgazdaság 500 tóból áll. Ez megnehezíti a takarmány szállítását és a munkacsoportok is széttagolódnak. A haltenyésztést viszont a hagyományoknak megfelelően szakosították. A halállomány 90 százaléka nagypikkelyes ponty. Ez a fajta bírja a legjobban az itteni éghajlati viszonyokat. Az etetési technikáról a 245 hektáros Holná tónál beszélgetünk. A gátakat a sokat emlegetett Jakub Krcín tervei alapján építették, a 16. században. Ma már partjain silótornyok emelkednek, amr'yből megfelelő összetételű takarA pontyok előbb tartályokba, majd tárlókba kerülnek. Ez utóbbiakból december közepén kezdik szállítani a karácsonyi piacra (Josef Hrouda felvételei) mányt eresztenek a csónakokba. A takar- már.ypogácsa összetétele többnyire árpa, rozs, kukorica, szükséges komponensek és vitaminok, valamint gyógyszerek. Szóba kerülnek a víziszárnyasok is. Évek óta tenyésztenek kacsákat és libákat. A kezdeti kudarcok után - elég sok volt az elhullás a ponty-kacsa és pontyliba kombinált haltenyésztés jól bevált. A technikus az eredményekről így beszél: — Ahol kacsa van, ott biztos, hogy legalább ezer kilogramm pontyot halászhatunk ki hektáronként. Természetesen ügyelnünk kell az arányokra, hogy a víz szennyeződése ne fékezze a halak fejlő dését, illetve ne okozzon betegségeket. Komoly gondokat okoz a halastavak el- iszapodása és a túl sok vízinövény. Az egyensúly helyreállítása céljából vettük fel a kapcsolatokat a megyarországi halgazdaságokkal, amelyektől növényevő halivadékokat kapunk. Többek között az amurt, a fehér, és a pettyes busát. Idén ötvenezer halivadékot telepítettünk be a tavakba. A kísérletek beváltak, tehát még több növényevő halat hozunk be Magyaroszágról, főleg a Százhalombattai Temperált Vizű Halgazdaságból. Ott nagyon kedvezőek szaporodásukra a feltételek, és ha megerősödnek, már a csehországi hidegebb vizű :avakban is eléggé gyorsan növekednek. Kőrútunkon még megtekintjük a Pólóm halastavat, amelynek partján kőművesek dolgoznak. Miroslav Hruska csoportvezető irányítja a munkát.- Hamarosan hozhatják a neveidébe a kacsákat - mondja. - A könnyű elemekből gyorsan összeszereljük az épületet. A technikus hozzáfűzi, hogy egy-egy telepítéskor hatezer napos kacsát helyezhetnek majd el. Ha megerősödnek vízre bocsátják őket és tovább törődnek gondozásukkal. Más tavakon a libatenyésztést lendítik fel. A fiatalember jól ismeri az országos fejlesztési terveket is. Járt már Szlovákiában, a Stupavai Halgazdaságban. Egyre mélyítik kapcsolatukat mind a belföldi, mind a külföldi haltenyésztőkkel. Szerinte az együttműködés teszi lehetővé, hogy jelenleg évente 14 058 tonna halat termelhetnek, a 7. ötéves tervidőszak végén 19 500 tonnát és tíz év múlva pedig 26 500 tonnát. Nehéz búcsút venni a romantikus vidéktől. Az üde fenyvesektől és a barátságos emberektől, akik beosztásuk szerint hűen örködnek a halastavak fölött. BÁLLÁ JÓZSEF ÖRVENDETES FEJLŐDÉS a tudományos-műszaki dolgozók képzésében A világgazdaságban végbemenő gyors változásoknak köszönhetően a gazdasági fejlődés lehetőségei, az előrelépés, útjai is megváltoztak. Míg tegnap a többet termelő ország gyarapodott eredményesebben, ma az kerül ki győztesen a gazdasági versenyből, amely eredményesen hasznosítja a szellemi potenciálját, gyorsabban alkalmazza a gyakorlatban az új tudományos és műszaki ismereteket, a legújabb technológiai eljárásokat. Az innovációs ciklus folyamatában tehát döntő szerepe van az embernek, mégpedig az elméleti, szakmai és politikai szempontból egyaránt jól felkészült embernek. Milyen a helyzet hazánkban a tudományos és a tudományosműszaki szakemberek felkészültségét illetően? Milyen az e téren dolgozók állományának szerkezete, és milyen irányú a tudományos-műszaki bázis fejlődése? Az alábbiakban ezekre a kérdésekre igyekszünk a tények alapján válaszolni. Hazánkban a tudományos munkahelyeken, a kutatásban dolgozók száma az utóbbi öt esztendőben 14,6 százalékkal növekedett, s számuk átlagosan elérte a 178 ezret. Akárcsak az előzőekben, a 6. ötéves tervidőszakban is gyorsabban növekedett az országos átlagnál a szlovákiai tudományos-műszaki potenciál. A gyors ütemű növekedésnek köszönhetően a szlovákiai tudományos és tudományos-műszaki dolgozók részaránya országos viszonylatban az 1975-ös évi 25,5 százalékról az 1980-as évi 27,7 százalékra növekedett. Az értékelt időszakban tovább növekedett e téren a főiskolai végzettségű szakemberek száma is, s részarányuk már megközelíti az optimumot, 1980-ban ez 29 százalékot tett ki. Az új tudományos dolgozók képzésében a 6. ötéves tervidőszakra előirányzott feladatokat 13 százalékkal túlteljesítettük, s a szakok szerinti szerkezeti összetételük a következőképpen alakult: CSSZSZK SZSZK természettudományok 19,2 % 18,7% műszaki tudományok mezőgazdasági, erdőgazdálkodási 31,6 % 29,9 % és állatorvos-tudomány orvosi és gyógyszerészeti 9,1 % 9,5 % tudományok társadalomtudományok és a 8,3 % 8,8 % többi tudomány 31,8 % 33,1 % ebből: gazdasági tudományok 10,9 % 15,3 % A táblázatból is kitűnik, hogy a tudományos dolgozók képzésének szerkezete nem felel meg teljes egészében a népgazdasági szükségleteknek. Szlovákiában például a fiatalok még mindig nagyobb érdeklődést tanúsítanak az orvosi-gyógyszerészeti, a mezőgazdasági-erdőgazdálkodási és főleg a társadalomtudományok iránt, mint a természet- és a műszaki tudományok iránt. A helyzet javítása érdekében intézkedéstervezetet dolgoztak ki, amelyet az SZSZK kormánya 5/1980-as számú határozatában hagyott jóvá. 1 A 7. ötéves tervidőszakban arra törekszünk, hogy tovább fokozzuk a kutatásban és fejlesztésben dolgozók munkájának hatékonyságát, s ebben elsősorban a belső tartalékok kihasználására és az irányító munka javítására támaszkodunk. Mindez pedig visszatükröződik abban, hogy lassúbb lesz az e téren dolgozók állományának évközi növekedési üteme (az SZSZK-ban 2,4 százalékos lesz a 6. ötéves tervidőszakban elért 4,7 százalékkal szemben). Kutatási-fejlesztési potenciálunkat további 9 ezer dolgozóval erősítjük meg, így a CSSZSZK viszonylatában 188 ezer, ezen belül pedig az SZSZK viszonylatában 56 ezer személy dolgozik majd ezeken a munkaterületeken. Növeljük a kutatók részarányát Úgy tervezzük, hogy 1985-ben a kutatási-fejlesztési szféra dolgozói között a tudományos kutatók részaránya eléri a 6,5 százalékot. Ez azt jelenti, hogy hazánkban a 10 ezer lakosra eső tudományos kutatók száma 1980 és 1985 között 12-ről 15-re emelkedik. Ha a népgazdaságban dolgozók létszámát vesszük figyelembe, akkor a 10 ezer személyre eső tudományos kutatók száma (ugyanabban az időszakban) 24-ről 30-ra emelkedik. Különösen nagy figyelmet fordítunk a természettudományi kutatásokra és a műszaki tudományok művelésére. A természettudományokban főleg a következő ágazatokban növeljük erőteljesen a tudományos dolgozók számát: biológia, geológia, kémia, fizika-matematika. A műszaki tudományokban elsősorban ezeket az ágazatokat részesítjük előnyben: nukleáris tüzelőanyagtechnológia, nukleáris berendezések építése, erősáramú elektrotechnika és energetika, élelmiszeripari technológia, vegyipari technológia, műszaki mechanika stb. Feltételezhető, hogy a tudomány és a technika gyors fejlődésének köszönhetően integrálódnak a tudományágak, megszűnnek a hagyományos tudományágak közötti határok, és új tudományágak keletkeznek. A népgazdasági igényekkel összhangban Társadalmi érdek, hogy annyi szakembert képezzünk, ki amennyire szüksége van az országnak. E tényből kiindulva már hozzáláttunk a távlat szakemberigény-előrejelzések rendszerének kidolgozásához, illetve az ezredfordulóig terjedő prognózis elkészítéséhez. Ugyanilyen fontos feladat a képzés tartalmának tökéletesítése is. A szakemberképzésnek összhangban kell lennie a tudomány mindenkori színvonalával. A kutatási-fejlesztési munkahelyek csak így reagálhatnak idejében és a tudományos-műszaki politikával összhangban a folyamatosan változó igényekre. < A tudomány csak így válhat igazán termelőerővé, és így járulhat hozzá az egész népgazdaság hatékony fejlesztéséhez. Amikor a képzettségi szerkezetről esik szó, újabban külön említik a tudományos dolgozókat és külön a tudományos-műszakiakat. Felmerül a kérdés: Milyen kapcsolat van a tudományos és a tudományos-műszaki képzettség között? Nyilvánvaló, hogy a tudományos fokozatok jelentőségét a továbbiakban sem becsüljük alá. Ellenkezőleg, a jövőben még jobban megbecsüljük azokat a kutatókat - ugyanakkor azonban a műszaki téren kiváló eredményeket elérő műszakiakat is akik alkotó tevékenységüknek köszönhetően új ismeretekkel gazdagítják az általuk művelt tudományágat, illetve kimagasló eredményeket mutatnak ki a technikai kultúrában. Azt azonban mindenképpen meg akarjuk gátolni, hogy bárki is öncélúan törekedjék tudományos fokozat (kandidátusi cím) elnyerésére. Kettős - tudományos és tudományos-műszaki - képzettségi fokozatrendszert vezetünk be, ami azonban semmiképpen sem jelenti a két kategória elszigetelését. A főiskolákon végzett fiatal szakemberek számára mindkét irányban megteremtjük a továbbképzés és az alkotás lehetőségeit, és ezt a képzettségi fokozatok odaítélésében is kifejezésre juttatjuk. Az egyes munkahelyek szükségleteivel és a dolgozók jelenlegi, illetve távlati munkaterveivel összhangban megengedhető, hogy a tudományos fokozatot elért dől- J gozó a továbbiakban tudományos-műszaki fokozatokat kapjon, és fordítva, hogy a tudományos-műszaki területen dolgozók kiváló eredményeit tudományos kandidátusi fokozattal honorálják. Nemzetközi együttműködéssel A tudományos és a tudományos-műszaki dolgozók képzettségének fokozásában kihasználjuk a KGST-tagor- szágok közötti együttműködés nyújtotta lehetőségeket is. A KGST tudományos-Műszaki Együttműködési Bizottságának keretében még 1972-ben létrejött a tudományos dolgozók felkészítését és továbbképzését irányító állandó munkacsoport, annak érdekében, hogy egységesítse a szocialista országok ilyen irányú tevékenységét. Kidolgozták többek között a tudományos-műszaki dolgozók tagországok közötti cseréjének alapelveit, a külföldi tanulmányutak igénybevételének alapelveit stb. A jövőben arra törekszünk, hogy KGST-tagországok együttműködését ezen a téren is összehangoljuk az egyes népgazdaságok szükségleteivel, a tagországok közötti integráció elmélyítésével. JOZEF HRIC, mérnök, az SZSZK Fejlesztési és Műszaki Minisztériumának kutatás-irányítási főosztályvezetője 1981. X. 4. ÚJ SZÚ Lehalászás közben