Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-10-04 / 39. szám
- ~ ki um m-mm mm AZ ANTIKOMMUNIZMUS NEM ÚJKELETŰ CÉLJAI Elődeihez hasonlóan, a nagytőke áldásával és segítségével került Ronald Reagan az amerikai elnöki ,,trónra“. Az első pillanattól fogva erős férfinak akarja magát mindenképpen bemutatni, magabiztosan, szuverén módon, keményen cselekszik. S ami a legfontosabb, nyíltan vezető helyzetet igényel az Amerikai Egyesült Államoknak, amire az amerikai kormány már évek óta erőteljesen törekszik. Elnöki tisztje gyakorlásának néhány hónapja után nyilvánvaló, hogy ereje teljéből igyekszik két irányban eleget tenni az amerikai imperializmus követelményeinek: egyrészt, a katonai-ipari komplexum nyomására szavatolja a fegyverkezést és így a maximális haszonszerzés elsőbbségét, másrészt biztosítani az Egyesült Államok hegemóniáját, világuralmát, s a megrendült amerikai magabiztosság helyreállítását. Ezért ijesztgeti a világot a „Kelet felől fenyegető veszéllyel“, ezért gátolja a feszültség enyhülését és ösztönzi a lázas fegyverkezést. S ugyancsak ezért folyamodott az Egyesült Államok az erőpolitika helyzetéből való megfélemlítés és zsarolás eszközének alkalmazásához. Persze mindezt szép szavakba kell csomagolni, „elfogadható“ magyarázattal kell ellátni. Még az amerikai elnök sem léphet csak úgy a nyilvánosság elé és nem jelentheti ki egyszerűen: a fegyvergyárosok nyereségre áhítoznak az amerikai imperializmus pedig az egész világ leigázására, *** s ezért fogunk fegyverkezni, ezért akarunk újabb és újabb, mind pusztítóbb fegyvereket gyártani. Másképp kell ezt tennie, országa lakosságával és szövetségesei kormányaival is, el kell hitetnie, hogy, veszélyben forognak, bármely pillanatban megtámadhatják őket, s ezért kell, bár nem szívesen mind nagyobb karéjt lehasítani a nemzeti jövedelem cipójából és odavetni a háború molohja elé. c 1981. X. 4. PÉLDÁTLAN SZÉLHÁMOSSÁG . A kommunizmus - szerinte - különösképpen a szovjet formájában veszélyezteti Amerikát (ki tudja, hányadszor), s azt az egész világba exportálják. A történelmet ismerő, ésszerűen gondolkodó ember erre azt válaszolná, hogy ez egy beteg agy szüleménye. Valóban hallatlan nemzetközi szélhámosság ez, amelyre a politikai harcok történetében talán nincs példa. Szerencsére, a világ békeszeretö nyilvánossága jelentős hányadának visszhangján lemérhető, hogy ez a megfélemlítés, bármennyire is hat a kispolgárokra, mégsem nagyon meggyőző. Az Egyesült Államok megrázkódtatáson ment át a vietnami szennyes háború és számos affér után, amely leleplezte a CIA bűnös módszereit, beleértve külföldi államférfiak és külpolitikusok meggyilkolásának előkészítését. Elvesztette tekintélyét a fejlődő világban és szövetségesei már nem hajlandóak mindenben gondolkodás nélkül követni. Ezért van oly nagy szüksége magabiztossága megújítására és megszilárdítására. Az ilyen törekvések politikai és ideológiai elkendőzésében látja Reagan amerikai elnök és kormányzata feladatainak egyikét A „nagy bunkó“ politikáját Reagan kormányának valamiképp magyaráznia, indokolnia kell. Ezért kell elködösítenie, ami csak elködösíthetö. Elsősorban az amerikaiakba bele kell oltania azt a meggyőződést, hogy az Egyesült Államoknak joga van csapást mérni oda, ahol érdekeit veszélyeztetve látja. Ugyanakkor ismeretes, hogy „létérdekei“ vannak mindenütt, minden földrészen. Persze így csak az gondolkodik, beszél és cselekszik, aki világhatalomra törekszik. A szándék azonban egy dolog - a valóság pedig a másik. S éppen ehhez a realitáshoz tartozik az a cáfolhatatlan tény, hogy az amerikai imperializmus és általában az imperializmus szférája leszűkült. A világ törvényszerűen halad a történelmi változások útján. Reagan kereszteshadjáratot indított az objektív történelmi folyamat ellen. Milyen zászló alatt? Amikor hatástalannak bizonyult és csődbe jutott Carter emberi jogokkal kapcsolatos hamis jelszava, Reagan magasba emelte a „nemzetközi terrorizmus“ elleni harc zászlaját. Távolról sem gondol a tényleges terrorizmusra, amelyet klasszikus formáiban ismertünk meg az Egyesült Államokban, Olaszországban és a tőkés világ más részeiben, s amely az ún. amerikanizálódásának kísérőjelensége. Reagan szerint terrorizmusnak minősül a munkás- és a haladó mozgalom, a népek felszabadító antiimperialista harca. Mellesleg mondva, ez furcsa történelmi paradoxon: hiszen maga az Egyesült Államok létét éppen az ilyen „nemzetközi terrorizmusnak", a gyarmatosítás elleni felszabadító harcnak köszönheti. A TERRORIZMUS EXPORTJA Reagan és világszerte sokan mások is olyan arcot vágnak, mintha semmit sem tudnának a tényleges terrorizmusról, amely ott van közvetlenül az orruk előtt, pl. az USA-ban ahol büntetlenül, legálisan működhet a Ku-Klux- Klan, a különféle neofasiszta szervezetek, ahol számos különleges központ, az állam közvetlen védnöksége alatt, vagy csendes beleegyezésével kiképezi a terroristák ezreit. Ezeket a CIA rendszeresen azokba az országokba irányítja, amelyek igyekeznek szabadulni az amerikai nagytőke befolyása alól. Nos, ha valaki nagyban exportálja a terrorizmust, akkor ezt éppen az Egyesült Államok teszi. A The Guardian londoni folyóirat már 1976-ban arra a megállapításra jutott, hogy Latin-Amerikában minden terrorista akciót és mozgalmat anyagilag Washingtonból támogatnak, s a terroristák amerikai bázisokon mennek át különleges kiképzésen. Hadd tegyük hozzá, hogy ez nemcsak Latin-Ámerikára vonatkozik. Az Egyesült Államok hosszú újjai elérnek minden földrészt, ahol - mint már mondottuk - az USA úgy látja, hogy veszélyben forognak létérdekei, s azokat a maga módján, amerikai módon, vagyis erőszakkal, terrorral védi. Teszi ezt vagy közvetlenül, vagy amerikanizált „trójai falovai“ közvetítésével. Ezeknek egyike közel-keleti első számú favoritja, Izrael. Elképesztő, hogy Izrael agresszivitásában mit nem enged meg magának. Nem tartja tiszteletben a nemzetközi jogot, az ENSZ-határozatokat, nap nap után terrorizálja és gyilkolja a szomszédos országok lakosságát. Közben mindenki világosan látja, hogy az Egyesült Államok nélkül érre semmiképp sem vetemedhetne. A BÉKÉVEL NEM SZABAD KUPECKEDNI Mind nyilvánvalóbbá válik, hogy rendkívül veszélyes célja van annak a szerepnek, amelyet az imperializmus legreakciósabb erőinek forgatókönyve szerint az amerikai elnök játszik: meggátolni az enyhülést. A béke az emberiség döntő többsége számára a legnagyobb érték. Ezt az értéket akarja azonban Reagan és kormányzata elveszejteni. Ezt hangfogó nélkül hangoztatják. A Haig külügyminiszter kijelentette, hogy „Az Egyesült Államok számára vannak a békénél fontosabb dolgok is", s erre rábólintott C. Weinberger hadügyminiszter: „Az enyhülés szélhámosság“. A Reagan-kormányzat teljesen leplezetlenül bizonyítja, hogy az Egyesült Államoknak nem érdeke a béke megőrzése, a feszültség enyhítése. Az egész emberiség számára sorsdöntő kérdésekről még csak tárgyalni sem óhajtanak. S ha igen, akkor teljesíthetetlen feltételeket támasztanak, hogy a Szovjetunió fogadja el akaratukat, az Egyesült Államok javára mondjon le az erőegyensúlyról, és hátráljon meg a szemérmetlen politikai és gazdasági zsarolás előtt. Csakhogy, vajon szabad-e a háború és a béke kérdéseivel kupeckedni? Vajon bármely országtól kívánható-e az, hogy a békét rabszolgaságával vagy függetlensége , elvesztésével váltsa ki? A REAKCIÓ JELSZAVA: MINÉL ROSSZABB, ANNÁL JOBB A világ antikommunizmusának stratégiája változatlan: megsemmisíteni a szocializmust. A taktika azonban változik. Napjainkban, annak következtében, hogy világviszonylatban az erőviszonyok a haladó erők javára alakulnak, az ellenforradalom változtat taktikáján. Árra törekszik, hogy bévülröl aláássa és bomlassza a szocialista országokat. Szeretné, ha érettekké válnának arra, hogy bennük a hatalmat átvegyék az ellenforradalmi elemek. Közben álszent módon feltüntetik magukat a szocializmus megúji- tóinak. Ezzel azonban nem kendőzhetik el tényleges céljukat, az ún. békés ellenforradalom taktikáját. Ebből származnak az általuk választott módszerek is. A militáns ellenforradalmi erőkre és a revizionistákra teszik tétjüket, számolnak az ingatag, korrumpált elemekkel, beleértve az ún. disszidenseket. Ez eléggé átlátszó eljárás. A szocialista társadalmi viszonyok „destabilizálá- sára“, zűrzavar, anarchia előidézésére, s főleg a fiatalok megtévesztésére törekednek. Alapvető jelszavuk: minél rosszabb, annál jobb. Az ellenforradalmi kísérletek láncolatához tartoznak a lengyelországi események is. A lopakodó, vagy a „békés“ ellenforradalom forgatókönyvéhez igazodnak. A bévülröl való fellazításról a nemzetközi reakció vezetésével gondoskodnak a lengyel szocialistaellenes erők, amelyeknek tevékenységét viszonylag hosszú ideig elnézték. Ezek az erők még a lengyelországi válságot megelőzően különféle államellenes szervezetekben és bizottságokban tömörültek. A legfontosabbak közül hadd említsük meg a KOR elnevezésűt, amelynek élén az antikommunista J. Kurón áll továbbá az ún. Független Lengyelország Konfederáció- ját. A. Moczulski vezetésével. Létrejöttüket, programjukat és tevékenységüket a nyugati antikommunista központok ösztönözték, irányították és sokoldalúan támogatták (eszmeileg, szervezetileg és anyagilag), s ezt teszik ma is. A lengyelországi ellenforradalmi forgatókönyv a KOR-nak azt a szerepet szánta, hogy kezébe vegye a „Szolidaritás“ uralását és annak közvetítésével bomlassza a néphatalmat. Ezeknek az ellenséges elemeknek kezükre játszott a leniniz- mus eltorzításának politikája, amely a lengyel gazdaságot a tőkés országokhoz fűzte, továbbá a nacionalizmus politikája. Különösképpen malmukra hajtotta a vizet mindaz, ami kiváltotta a munkásosztály és a széles népi rétegek elégedetlenségét. Nem titok, hogy Washington és a Wall Street lett világviszonylatban a lengyelellenes tevékenység legdinamikusabb és legaktívabb központja. Éppen Washington ad utasításokat Bonn-nak, Londonnak, Párizsnak, és Rómának, hogy miképp használják ki Lengyelország nehézségeit. Az utasítások közvetítésével növelni kívánják főleg a közellátási gondokat. Számukra nagyon megfelel az, hogy a dolgozók mind elégedetlenebbek, sorban állnak élelmiszerért, közszükségleti árucikkekért, a sztrájkok és a zűrzavar megbénítja a népgazdaság menetét és a társadalom normális életét. Az amerikai szenátusban álláspontot fogadtak el, amely óva inti a lengyel kormányt a szocializmus védelmét célzó akcióktól és tiltja neki, hogy saját országában rendet teremtsen. A lengyelországi sztrájkok „szentek“. Viszont például az Egyesült Államokban mindig brutálisan elnyomják őket. Időszerű példa erre a repülésirányítók sztrájkja. ÁTLÁTSZÓ TERVEK Az imperializmus álma, a világ antikomunista központjainak terve minden szocialista országban tömöríteni az ellenzéki erőket, amelyek a számukra megfelelő feltételek kialakulta után „destabilizálhatnák“ a politikai és a gazdasági helyzetet, tömeges elégedetlenséget és zűrzavart válthatnának ki. Ez magyarázza, hogy az antikommunista központok részéről, mi több a tőkés államok kormánytagjai körében is olyan nagy érdeklődésnek és közkedveltségnek örvendenek és anyagi támogatásban is részesülnek az ún. disszidensek, akiktől elvárják, hogy eljátsszák majd az ötödik hadoszlop szerepét, s előkészítsék a talajt a szocialista rend megdöntéséhez. Amennyiben nem ez lenne a feladatuk, akkor létüknek sem lenne értelme. Ez teljesen világos nemcsak előttünk, hanem azok előtt is, akik támogatják a disszidenseket, akik a belső ellenzék kialakítására törekednek. De miért nem nevezik a dolgokat igazi nevükön, s a nyugati hírközlő eszközök és politikusok miért tüntetik fel a disszidenseket az emberi jogok valamiféle védelmezőinek, jóllehet csak arról van szó, hogy szavatolják a szocializmus büntetlen megkárosításának és meggyengítésének jogát? A disszidensek tényleges nézeteikkel és egész tevékenységükkel bizonyítják, hogy a szocializmus ellenségei. S nálunk ennek megfelelő elbánásban is részesülnek. A szocialista rendszer ellen felforgató tevékenységet szervező és folytató disszidensek ellentétbe kerülnek törvényeinkkel, s ha ezt rájuk bizonyítjuk, akkor az érvényes törvényeknek megfelelően meg is büntetjük őket. Vajon van-e olyan állam, amely az ilyen tetteket eltűri? Az Egyesült Államokban megtorlásukhoz gyakran bíróságok sem szükségesek. Ebben a „szabad“ országban rendszerint mindig rátalálnak annak módjára, hogy miképp hallgattassák el az ellenfelet. Napirenden van,, hogy a rendőr, vagy a fizetett ügynök egyszerűen fizikailag megsemmisíti az ellenfelet. Hazánkban a hatalmat szilárdan gyakorló nép nem tűri el, hogy bárki is megszegje törvényeinket. Ezzel mindenkinek számolnia kell. Mindenki biztos lehet abban, hogy a szocialista állam senkinek sem nézi el a társadalmi érdekeket megkárosító ellenséges tevékenységet. Védi az egyén jogait s ehhez hasonlóan a társadalom jogait is. A szocialista demokrácia ereje nemcsak abban van, hogy lehetővé teszi a néphatalom gyakorlását, hanem abban is, hogy nem tűri meg ennek a hatalomnak veszélyeztetését és gyengítését sem. Sohasem engedjük meg, hogy az ún. disszidensek, helyesebben mondva a szocializmus ellenségei, idegen szolgálatban előkészítsék a szocializmus bévülröl való „fellazításának“, „desta- bilizálásának“ talaját. MÉLYSÉGESEN TÉVEDNEK Egyes államok kormányai az enyhülést úgy fogják fel, hogy ez lehetővé teszi az aknamunkát, s a szocializmus felszámolását. Mélységesen tévednek. Helsinki célja az volt, hogy hozzájáruljon az államok közti megértéshez, biztonságuk megszilárdításához, kölcsönös együttműködésükhöz, a bizalom légköre kialakításához, a nemzetközi feszültség enyhítéséhez stb. Az enyhülést tehát mi így értelmezzük. A disszidensek tevékenysége ezzel szöges ellentétben áll. A szocialista államban a nép nemcsak uralkodik, hanem egyben védi a rendszert is és senkinek sem engedi meg a szocializmus felforgatását. Népünk különben saját tapasztalatokra tett szert az 1968-1969-es válságos években és ezért éber. Tudja, hogy milyen célt követnek a jobboldal és a szocialistaellenes erők. Tudja, hogy kicsoda az áruló Mlynár, Pelikán és mások. Az ún. disszidensek már egyszer meggyőző választ kaptak népünktől, a munkásoktól, a földművesektől, a művészektől, minden társadalmi rétegtől, akkor, amikor ún. chartájukkal hozakodtak elő. A szocializmus ellenségei idehaza és világszerte alkalmukra várnak. Népünk nem ad nekik alkalmat arra, hogy veszélybe sodorják a köztársaságot. Bárki is akarna a tűzzel játszani, megszegve törvényeinket, országunk népének törvényeit, számolnia kell azzal, hogy megfelelő bánásmódban részesül. Ki szelet vet, vihart arat. JARMILA HOUFOVÁ í 3
