Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-09-13 / 36. szám

úgynevezett emberi jogok védelme körül kialakult propagandakampánynak azt a látszatot kellett volna keltenie, hogy Carter elnök akaratát akarja megvalósítani. A valóságban a Külpolitikai Tanács nevű magánintézetben tömörült, legbefolyásosabb északamerikai oligarchia volt az, amely az ún. emberi és polgárjogok védelmének leple alatt a szocialista állami és társadalmi rendszer destabilizációjának koncepcióját akarta véghez vinni.

Ez a koncepció szorosan kapcsolódik Zbygniew Brzezinski és más antikommu- nista teoretikusok által meghirdetett elméletekhez. A tanács 1973-ban kidolgozta a nyolcvanas évekre szóló ún. tervet, amefy kísérletet tett a világ fejlődésének jóslására és az Egyesült Államok külpolitikája szempontjából a legoptimálisabb feltételek meghatározására. A „terv" részévé vált az emberi jogok és szabadságjogok védelme koncepciójának. A későbbi elmélkedések után úgy döntött, hogy a politikai és szabadságjogokra korlátozódik.

A tanács létrehozta az ún. emberi munkabizottságot, amely 1975-76-ban ,,az emberi jogoknak a Szovjetunióban és a többi szocialista országban történő megsegítését tanulmányozta." Meghatározta azokat a módokat, amelyekkel az emberi jogok védelmének ürügyén az USA beavatkozhat az említett országok belügyeibe, s hogy ezt hogyan használhatja fel a világ forradalmi és haladó erői ellen.

Az „emberi jogok védelme" kezdettől fogva az USA imperialista érdekeinek eszköze volt. Carter és kormánya kézhez kapta a tevékenység pontosan kidolgozott programját, amely a „világ új elrendezése“ koncepciójának részét alkotta. Ennek lényege az Egyesült Államok világuralmának biztosítása volt. James Carter, az USA volt elnöke leköszönő beszédében kénytelen volt beismerni, hogy a koncepció fő célja - a szocialista országok destabilizációja - „nem jött be", s nem hozta meg a várt sikert az „emberi jogok védelmében“ indított kampány sem. A kampány kétségeket és hamis nézeteket ültetett a világ közvéleményének és a szocialista országokban élő néhány ember tudatába.

Ml LEGYEN AZ „EMBERI JOGOKKAL“?

Ma már világos, hogy az új elnök és kormányzata nem a Carterhoz hasonló szellemben fogja folytatni a kampányt. Ha az ellenséges propaganda nem is a korábbi szellemben folytatódik majd, Reagan elnök, Haig külügyminiszter és a kormány más tagjának nyilatkozataiból kitűnik, hogy az USA külpolitikája a fő hangsúlyt a „nemzetközi terrorizmus“ elleni harcra helyezi. Az amerikai kormány- képviselők a Szovjetuniót és a többi szocialista országot nevezik a „nemzetközi terrorizmus“ szervezőinek. Szerintük az említett országok a „nemzetközi terrorizmus“ segítségével „az ún. demokratikus világ destabilizációjára“ törekszenek.

A „szovjetek által irányított“ terrorakcióknak nevezik nemcsak a jobboldali fasiszta és maoista-trockista csoportok tényleges terrorakcióit, hanem a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom forradalmi fellépését és az Egyesült Államok, valamint a többi imperialista állam újgyarmatosító politikája ellen vívott küzdelmet is. A koncepció értelmében a nemzeti felszabadító mozgalom nem a fejlődő országok sokéves imperialista kizsákmányolása, függetlenségük elfojtása és belügyeikbe való beavatkozása által kiváltott objektív folyamat, hanem „Moszkva által szervezett nemzetközi összeesküvés“.

Valószínű, hogy az „emberi jogok védelmét“, amely másodrendű kérdéssé

válik, csupán annak a „vádnak“ a támogatására használják fel, miszerint „a szocialista országok által szervezett nemzetközi terrorizmus" a kapitalista országok polgári és emberi jogainak megértésére törekszik. A burzsoá tájékoztató eszközök véleménye már korábban megegyezett abban, hogy „az emberi és polgárjogok elleni támadás része a totális, vagyis a szocialista országoknak saját polgáraikkal szemben folytatott terrorista politikájának“. Világos, hogy Reagan elnök és kormányzata arra a következtetésre jutott, hogy az emberi jogok koncepciója túlságosan megkötötte az Egyesült Államok hadiipari komplexumának és a többi kapitalista ország kezét abban, hogy tovább fokozza a fegyverkezést és korlátozza az Egyesült Államok és más kapitalista országok hatalmi apparátusának lehetőségeit a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen, valamint a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom ellen intézett támadások kérdésében.

ELAVULT KONCEPCIÓ

Az emberi jogok carteri doktrínájának tartalma valójában a polgárjogok burzsoá elméletét fejezi ki, amelyet már a burzsoázia történelmi fellépésének idején határoztak meg. Ezek a jogok a burzsoá forradalomnak eszméivé váltak, és az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat részét alkották. Kifejezték a burzsoázia reális szükségletét, hogy leküzdje a feudalizmus és az egyház patriarchális hatalmi rendszerét, hogy kifejezze a személyi

vállalkozást, a szabadság utáni vágyat, az egyének jogai utáni vágyat - a társadalommal szembeni kötelességek és kötöttségek nélkül. Az emberi polgárjogokért vívott harc, amelyben előkelő helyen szerepel a termelőeszközök magántulajdonához való jog, kezdettől fogva a nemzetközi proletariátus ellen irányul.

A marxista-leninista elmélet és a reális szocializmus leküzdötte az emberi jogoknak ezt az individualista értelmezését, mégpedig a kollektivizmus, az elvtársi segítség és az együttműködés elvével, amely biztosítja minden szinten az emberi jogok érvényesítését. Nemcsak a polgári és politikai jogokról van szó, hanem az önrendelkezéshez való, a gazdasági, szociális és kulturális jogról is, amelyet a jogok burzsoá értelmezése sohasem foglalt magában.

Az Egyesült Államok politikusai itt-ott beszélnek az alapvető emberi szükségletek kielégítéséhez való jogokról, és minden embernek a megfelelő létfeltételeihez való jogáról. Az ilyen nyilatkozatok nem túl gyakran hangzanak el, és ha igen, akkor propagandacélokat követnek azzal a szándékkal, hogy megnyerjék a fejlődő világ szegényrétegeinek szimpátiáját az Egyesült Államok javára. Az amerikai politikusok részéről elhangzott ilyenfajta megjegyzések nagyon óvatosak, mivel ezeket a jogokat saját szegényeik számára sem tudják biztosítani.

Az Egyesült Államok propagandája haHgat az egyének, az osztályok és a lakosság csoportjainak gazdasági és szocialista jogairól. Ennek legnyomósabb oka az, hogy az igények megvalósítása mind az Egyesült Államokban, mind a kapitalista és fejlődő országokban szükségszerűen a gazdaság és a társadalom szocialista átalakításának követelményét váltaná ki. Az emberi jogok védelmére indított propaganda az Egyesült Államokban ezért a szabadsággal és az egyenlőséggel kapcsolatos absztrakt álhumanista jelszavakra támaszkodik, csupán a polgári és politikai jogokat hangsúlyozza, amelyek a többi jog nélkül az Egyesült Államokban kizárólag az uralkodó osztályt szolgálhatja.

RÁGALOMHADJÁRAT

Az „emberi és polgári jogok koncepciójának“ segítségével az Egyesült Államok imperialista körei igyekeztek beavatkozni a szocialista országok belügyeibe, a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalomba, valamint a nemzeti felszabadító harcba.

A Carter-kormányzat e célból számos szervezési intézkedést foganatosított. így például létrehozta az emberi jogok kérdésével foglalkozó külügyminiszterhelyettesi tisztséget, a külügyminisztériumban megalapította az emberi jogok és a humanitárius problémák különleges osztályát. A kongresszusban megalakult az emberi jogok bizottsága, a nemzetbiztonsági tanácsban pedig az emberi jogok védelmével foglalkozó osztály. Javaslatot terjesztettek elő, hogy az Egyesült Államok néhány nagykövetségén létesítsenek tisztséget, amelyeknek feladata lesz az emberi jogok kérdésének megvitatása. Minden amerikai nagykövetnek a feladata volt, hogy támogassa a doktrínát, és kapcsolatot tartson fönn azokkal az emberekkel, akik foglalkoznak az emberi jogok kérdéskörével.

A szocialista országok télé irányuló politikában és propagandában az emberi jogok doktrínájának az volt, ma is az és a jövőben is az lesz a célja, hogy lehetővé tegye a szocialistaellenes elemek tevékenységének legalizálását, vagy legalább az ún. polgári kezdeményezés jelszava alatt valamiféle nemzetközi védelmet biztosítson számára.

Az emberi jogok doktrínájának politikai felhasználása a különböző országokkal szemben differenciált volt és konkrét céljai is mások voltak. A szocialista országokkal kapcsolatban az volt a célja, hogy támogassa a belső ellenséget és destabilizálja a társadalmi-politikai rendszert az egyéni kollektivizmus ellenes irányzat megerősítésével.

A fejlődő országokhoz fűződő viszonyban az emberi jogok doktrínájának feladata az volt: a néptömegeket eltérítse attól, hogy szolidaritást vállaljanak az imperializmus ellen és a szociális igazságosságért vívott harccal, hogy megértsék a proletár internacionalizmus lényegét és jelentőségét. Azt az illúziót akarta táplálni, hogy ha mindenkinek meglesz a polgári és politikai joga, akkor elérheti a többi jog, a gazdasági, szociális, kulturális jogának, valamint az önrendelkezési jogának kielégítését. Az imperializmus ezzel harcolt az osztályharc szükségességével kapcsolatos objektív igazság terjedése ellen.

Az emberi jogok doktrínája éppúgy, mint az úgynevezett nemzetközi terrorizmus doktrínája a világ forradalmi erői elleni harc ideológiai eszköze. Az emberi jogok megértésének és a terrorizmus vádjának a reális szocializmust az anti- humánus, totális rendszere fényébe akarja állítani. A pusztulásra ítélt imperializmusnak a legkisebb reménye és feltétele sincs ahhoz, hogy az emberi jogok doktrínájával sikert érjen el. Nem vergődik zöldágra a nemzetközi terrorizmus doktrínájával sem.

Stépánka őápova

" Kísérletek a szocializmus destrukciójára

Változatlan, kipróbált irányvonal

1981. IX. 13.

Több mint harmad évszázadon keresztül, a szocializmus ellenségeinek akciói, a bonyolult nemzetközi helyzet ellenére a szocializmus erőinek sikerült megőrizniük a békét, biztosítaniuk a világszocializmus és a haladás pozícióinak megszilárdításához szükséges feltételeket. Ez azért vált lehetővé, mert a szocializmus és a béke elválaszthatatlan. Ezt az igen fontos tételt igazolja jelenünk, akárcsak a szovjet állam egész története. A Szovjetuniónak és szövetségeseinek, a szocialista országoknak az a történelmi küldetés jutott, hogy a béke fő támaszai legyenek a földön. És ők sikeresen teljesítik ezt a küldetést. Minden ember számára nyilvánvaló, hogy a szocializmus erői korunkban a világméretű társadalmi fejlődés hatalmas tényezőjévé váltak.

A béke megőrzése volt és marad az SZKP és a szovjet állam legfőbb külpolitikai célja. Az SZKP ezt a történelmi feladatát a legfontosabb feltételnek tekinti a Szovjetunióban folyó sikeres kommunista építéshez, ahhoz, hogy a szovjet nép teljesítse ennek békés alkotó terveit, a szovjet emberek jóléte szüntelen fokozásának terveit. A párt XXVI. kongresszusa s annak határozatai újólag igazolták, hogy Lenin pártja ennek Központi Bizottsága, a KB Politikai Bizottsága következetesen síkraszáll a béke megszilárdításáért, az enyhülés elmélyítéséért, a nemzetközi együttműködésért.

Az SZKP-nak és a szovjet államnak ebben az elvi és gyakorlati politikai irányvonalában, az első szocialista ország fennállásának egész időtartama alatt, 1917 októberétől kezdve, világosan megfigyelhető a szovjetország lenini kül- és belpolitikájának összefüggése, dialektikus egysége.

Ez a politika teljesen megfelel a szovjet nép létérdekeinek, más országok népeinek, a béke és a haladás követelményeinek. S a szocializmus ellenségei, az imperializmus és a reakció erői bármennyire igyekezzenek is „a Szovjetunió agresszivitását“ bizonygatni, a hat évtized

alatt unalmassá vált „szovjet fenyegetéssel" ijesztgetni a világot, azonkívül még azzal is, hogy ebbe a szennyes provokációs akcióba bekapcsolják a szocializmus árulóit, elsősorban a pekingi vezetőket. A szovjet állam és az ország népének békevágya olyan igazság, amely legyőzi a hazugságot.

A szocializmus és a kommunizmus létrehozásán munkálkodó embereknek béke kell, és nincs szükségük háborúra. De nem csupárr akarják a békét. Kommunista pártjuk vezetésével harcolnak is érte. A tőkés államokban vagy az imperialista rabszolgaságtól megszabadult országokban élő, minden elfogulatlan ember számára egyre világosabb, hogy a béke megszilárdítását szorgalmazó politikája révén a Szovjetunió a nemzetközi színtér élvonalában áll és a szocialista testvérországok - hűséges szövetségesei a közös ügyben. Ók a másik társadalmi rendszerhez tartozó országokkal való békés egymás mellett élésre, az enyhülés megőrzésére és elmélyítésére törekvő, változatlan irányvonalukat összekapcsolják azzal, hogy határozott visszautasításban részesítik az agresszió, az imperializmus és a reakció erőit.

A Szovjetunió új kezdeményezései a nemzetközi helyzet egészségesebbé tételére és a béke megszilárdítására, a kérdések széles körére terjednek ki. A hadászati fegyverzetek és minden más fegyverfajta korlátozását egyaránt érintik Továbbá érintik az európai katonai enyhülés és leszerelés kérdéseit, azt, hogy'e célból összeurópai konferenciát kell összehívni, a közel-, közép- és távol-keleti helyzetet és egész sor, a nemzetközi biztonság megszilárdítására irányuló kérdést, azokat is beleértve, amelyeket a Szovjetunió az Egyesült Nemzetek Szervezetében terjesztett elő és amelyek mindmáig megőrizték időszerűségüket. Lenin pártjának legfőbb célja, Leonyid Brezsnyev elvtárs szavaival: „Nincs jelenleg fontosabb feladat nemzetközi téren pártunk, népünk számára és bolygónk valamennyi népe számára, mint a béke megőrzése“.

Az agresszió és a háború imperialista doktrínájával

a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet állam a békének, valamennyi kis és nagy állam békés egymás mellett élésének és egyenjogúságának doktrínáját állítja szembe. A Szovjetunió e ragaszkodását a béke és a társadalmi haladás, a népek biztonságának és szabadságának ügyéhez, a szovjet külpolitika tisztánlátását és bölcsességét földünk egyszerű embereinek százmilliói helyeslik.

Ugyanakkor mindinkább megértik az arra vonatkozó igazságot, hogy a szovjet nép mit végzett a háború utáni ötéves tervek alatt, milyen óriási előrelépést tett az ország a szocializmus és a kommunizmus építésének útján, különösen a fejlett szocialista társadalom viszonyai között. A Szovjetunió a kommunizmus anyagi-technikai bázisa megteremtésének valamennyi irányában nagymértékben előrehaladást, minőségileg új szintet ért el. A legutóbbi ötéves tervek során jelentős méretű szociális program valósult meg. Mélységben és szélességben egyaránt fejlődik a tudományos-technikai forradalom és sok üzem és iparág arculatát megváltoztatja. A szovjet tudomány vezető helyet foglal el az ismeretek legfontosabb területein.. A Szovjetunió gazdasági ereje szavatolja a kommunista építés útján való további haladást.

Mintegy az ország által megtett utat, eredményeit összegezve a XXVI. kongresszuson előterjesztett beszámoló jelentés megállapítja: „És ma, ha visszatekintünk az elmúlt évekre, teljes joggal mondhatjuk: óriási munkát végeztünk. Erősebb, gazdagabb, szebb lett nagy hazánk!“

A párt XXVI. kongresszusa miután megvizsgálta és az össznépi megvitatás után jóváhagyta a Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő irányait az

1981-1985-ös évekre és az utána következő időszakra, meghatározta az új, nagy feladatokat. Erről a történelmi távlatról képletesen és világosan ezt mondta az SZKP XXVI. kongresszusán Leonyid Brezsnyev elvtárs: „Minden erőnket két, kölcsönösen összefüggő irányban szándékozunk összpontosítani. Az egyik - a kommunista alkotás, a másik - a béke megszilárdítása". I. MEDVEGYEV