Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-23 / 33. szám
ÚJ szó gy ári él ma egy szovjet parasztcsalád, mekkora a jövedelme, és miből származnak ezek a jövedelmek? Erre voltunk kíváncsiak. Oroszország nem fekete földű övezetében, melynek déli határa az 50. szélességi foktól valamivel feljebb húzódik, északi határa pedig a Jeges-tenger. Nyugaton Belorusz- sziáig és a balti köztársaságokig, keleten az Urál nyúlványaiig terjed. Ez a hatalmas terület ötször nagyobb, mint Francia- ország, és tizenegyszer akkora, mint az NSZK. Talaja mindenütt meglehetősen terméketlen. Egy visszájára fordított nemzetközi kereskedelmi szakkifejezéssel élve: a természet szűkmarkúsága következtében itt a legkisebb kedvezmény elve alapján dolgoznak. És ez érvényes a Szovjetunió mezőgazdasági területeinek jelentős - ha ugyan nem a túlnyomó - részére. A nem fekete földű övezet most viharos fejlődésnek indult: megvalósulóban van a szovjet korszak egyik legnagyobb mezőgazdasági programja. E program, amelynek teljesítése lényegében az emberek életének és munkafeltételeinek megváltozását eredményezi majd, a földek átalakítását, szavatolt terméshozamot és nagy hozamú állattenyésztést biztosító övezet létrehozását irányozza elő. Olvasóinkat bizonyára érdekelni fogja, hogyan tükröződnek a nem fekete földű övezet falusi lakosságának egyéni sorsában az országos erőfeszítések eredményei. A térképen végzett felderítő munka után választásunk a Novgorodtól vagy százötven kilométerre fekvő Lenin Kolhozra esett. Mondákban megénekelt, ősi orosz föld ez, az Umeny-tó partján. A gazdaság a jók, de nem a legjobbak közé tartozik. Mint ahogy Közép-Oroszország- ban ez a jellemző. Egy halász és az övéi esténként minél előbb hazaérni: tévét nézni, táncolni, moziba menni. Nem is igen maradtak fiatalok a halászatban. A kolhoz többi ágazatában normál munkaidő van, télen heti öt munkanappal. Két évig halászgattam, aztán nem sokkal azelőtt, hogy megkaptam a behívómat, elhatároztam, hogy kitanulom a gépkocsivezető-szakmát. Mikor leszereltem, már kétéves vezetői gyakorlat volt mögöttem. Jelentkeztem a kolhozba és levelezőn befejeztem a középiskolát. Alekszandr a legmagasabb tudásszintet elérő gépkocsivezetők csoportjába tartozik. Elégedett a munkájával, nem szándékszik pályát változtatni. A menyük, Valentyina két évvel fiatalabb a férjénél. Bolsoja Zamosje faluból való, a Valdaj folyó partjáról. Élvégezte a novgorodi szovhoz - műszaki középiskola állattenyésztési szakát. A képesítés megszerzése után, 1976-ban a Lenin Kolhozba irányították.- Jól fogadtak, rögtön megtetszettünk egymásnak. Két éve a tehenészet vezetője lettem. 125 tehenünk van. Tapasztalt fejőnők dolgoznak nálunk, akik segítenek, ha kell. Egy-egy tehén átlagosan 4100-4200 kilogramm tejet ad évente. meg váratlanul, mintegy hangosan kimondva a család régi problémáját. A szülök nyugodtabbak, ha kislányuk a nagymama szeme előtt van, és kényelmesebb is így, hiszen az óvoda a központi majorban van. De ha egyszer a nagymama ismét dolgozni szeretne menni! A megélhetés alapja A kolhoz közgazdásza 1980-ban felmérést készített Pjatyinék jövedelméről. Nyikolaj Petrovícs 1275 rubelt keresett abban az évben, Ligyija Jefimovna 292, Alekszandr 2795, Valentyina 2173 rubelt, összesen 6535 rubelt kaptak kézhez (a parasztok kolhozban szerzett keresetét nem terheli jövedelemadó). Tíz éve, 1970-ben Pjatyinék összesen 1990 rubelt kerestek. A különbség nemcsak abból származik, hogy Alekszandr akkor még kezdő halász volt, most meg kiváló gépkocsivezető, hogy Valentyina még nem tartozott a családhoz, vagy hogy a kisebbik lányuk, Antonyina, aki velük lakott, még nem dolgozott, hanem iskolába járt. E tíz év alatt gyakorlatilag minden kolhoztag jövedelme megnőtt: 1981. Vili. 23. Ilyen meggondolások vezettek bennünket a Pjatyin családhoz. Pjatyinék tősgyökeres tóvidékiek - így nevezik Novgorod táján azokat, akik az llmeny-tó menti falvakban születtek. Az apa, Nyikolaj Petrovics ötvenhét éves. Negyvenegy éve dolgozik a kolhoz halászbrigádjában. Fognak itt fogassüllőt, csukát, dévérkeszeget, folyami sügért, veresszárnyú koncért, conakárászt, mennyhalat, angolnát. Nyikolaj Pjatyin ugyanabból a faluból való, mint a felesége. Bolsoj Uzsin faluban születtek, most is ott élnek. Harminc éve házasok. Az elején néhány évig a férfi szüleinél laktak, míg meg nem vették a falu másik végén a mostani házukat. Az akkor még kicsi, szűk lakást fokozatosan átalakították. Hozzáépítettek egy konyhát, két verandát, a jószágok számára pedig tágas udvart alakítottak ki. A sok munkának meg is lett az eredménye: most együtt élnek fiukkal, menyükkel és unokájukkal. Milyen emlékei vannak Nyikolaj Pja- tyinnak a fiatalkoráról? Sokáig vidáman folyt az élet. A fiatalok mind a tóra jártak. Halásztak, a parton tábortüzek lobogtak, főtt a halászlé, szólt a nóta. Aztán jött a háború. Apja a frontra ment és súlyosan megsebesülve tért vissza. Bátyja elesett. A falut felégették a fasiszták, a lakosságot elhurcolták: a fiatalokat lágerbe, a gyermekes anyákat és az öregeket Németországba, rabságba. A háború után az életben maradottak romhalmazt találtak a falujuk helyén. Az anya, Ligyija Jefimovna ötvennégy esztendős. Harminc éve dolgozik a kolhozban.- Szüleim nem sokkal a háború után meghaltak - emlékezik. - Mi mindent is kellett akkor csinálnia az embernek! Halászni jártam, lovakat legeltettem, erdőt Írottam. Később a szántóföldi növénytermesztőknél brigádvezető lettem, az utóbbi időben meg borjúgondozóként dolgoztam a tehenészetben. Aztán, hogy Szása megnősült, és megszületett a kisuno- kánk, abbahagytam. Most már három éve nem dolgozom, legfeljebb, ha kell, segítek a kolhoznak. Hogy mi lesz ezután? Gondolom, még eljárok majd dolgozni. A tehenészetben már nehéz volna nekem, azt hiszem. Majd megint a növénytermesztőkhöz megyek. A férjem egész életében a tavat járta. Nekem meg itt volt a háztartás és a négy gyerek: a három lány és a fiú, amellett a kolhozban is jól dolgoztam. Hogy mindezt hogyan győztem? A kolhoz segített, amiben tudott - persze akkoriban nem sokat tudott tenni értünk. Most ideszállítják az építőanyagot, kölcsönt is ad a kolhoz, akár a teljes építkezési költséget is megkaphatja az ember. Akkor meg mindent magunknak kellett előteremtenünk. A fiuk, Alekszandr huszonhat éves. Az iskolát Boriszovban végezte, A nyolcadik osztály elvégzése után halásznak ment.- Apám megbetegedett akkoriban, helyette nekem kellett kimennem a tóra. Nem nagyon lelkesedtem ezért a munkáért: nehéz is volt, no meg szerettem volna Alekszandr gépkocsivezető a kolhozban Valentyina, a felesége, a kolhoz egyik tehenészetét vezeti Egyelőre nem költözünk el az apóso- méktól. Nem akarunk most építkezni. De nem is a lakáson múlik. A kolhoz már felkínált egy lakást Boriszovban, a központi majorban. Csakhogy akkor munkahelyet kellene változtatnom. Most öt perc alatt beérek a tehenészetbe, a központi majortól a falunkig viszont hét kilométer az út - nagy különbség. A boriszovi tehenészetben nem kapnék állást, mivel ott most nincs üresedés. Vagy beosztott állattenyésztőként kellene tehát dolgoznom, vagy más szakmát kellene választanom, amihez nincs kedvem. No és hát akarunk még egy gyereket. Ha Irinám óvodás lesz is, nehezen boldogulnánk a nagymama segítsége nélkül. Äz unokájuk, Irina nemsokára négyéves lesz. Erőszakkal sem lehetne elszakítani a nagymamájától. Együtt tesznek- vesznek odahaza, képeskönyveket olvasgatnak, verseket tanulnak. A húsos derelye készítésében Irina a nagymama első számú segítsége. ,,Unatkozom itthon, óvodába akarok menni!“ - szólal a növénytermesztőké kétszeresére, a gépkezelőké 2,3-szeresére, az állattenyésztőké 2,4-szeresére emelkedett. Nyilvánvaló, hogy a jövedelme^ ilyen nagyméretű növekedése csak a jó gazdálkodásnak és a gazdaság közös jövedelme növekedésének köszönhető. 1980-ben a kolhoz bevétele 997 ezer rubel volt, 1980-ban már meghaladta a másfél milliót. A megművelt terület hatvanöt százalékán végeznek ma talaj- javítást, aminek eredményeként 1980- ban a lecsapolt földeken hektáronként 26-30 mázsa gabonatermést takarítottak be az 1970 évi 13,7 mázsával szemben. A család és a kolhoz költségvetése közvetlenül összefügg. A közös gazdaságban végzett munka Pjatyinék jövedelmének fő, de nem az egyetlen forrása. És a háztáji Ligyija Pjatyina tavaly nem sokat keresett a kolhozban. Hanem a háztáji komoly segítség a családnak. Tehenet, borjút, három juhot, baromfit tartanak. A konyhakertben minden megterem, ami az asztalra kell. Van benne almafa, szilvafa, ribiszke, szamóca, Pjatyinék méhe- ket is tartanak. A tavalyi év ugyan balszerencsés volt: a gyümölcsfák lefagytak és mind a tizenöt kaptár méh elpusztult. Ligyija Pjatyina az idén újabb két méhcsaládot vásárolt. A háztáji egész évben ellátja a családot a legfontosabb élelmiszerekkel, emellett a jövedelmüket is gyarapítja, mert a fölösleget eladják a kolhoznak vagy beviszik a városba a kolhozpiacra. Tavaly jelentős mennyiségű termék került az itteni kolhoztagok munkájából a városi lakosság asztalára: összesen 228 mázsa hús, 1084 mázsa tej (1100 kilogramm egy-egy háztáji tehén után), 546 mázsa burgonya.- Tavaly levágtuk az ártányt meg a bikát - mondja Ligyija asszony. - A disznóhúst meghagytuk magunknak, a bika húsát azonban eladtuk, több mint háromszáz kiló volt. Kaptunk érté 570 rubelt. Tejet vagy kétezer kilónyit adtunk el az átvevőhelyen, ez is hatszáz rubel. Az a kevés méz is hozott nyolcszáz rubelt. Ez összesen 1970 rubel. A kolhozban szerzett 6535 rubellel együtt tehát a család évi jövedelme 8505 rubel. Mire költik a legtöbbet? A ház a sajátjuk, azért nem fizetnek. A bérelt föld utáni adó 33 rubel. A villany mintegy 40 rubel (a kolhoz az állami hálózatból kapja az áramot, az állami tarifa 4 kopejka kilowattóránként), a gáz 36 rubel. A gázpalackok beszerzését a kolhoz központilag intézi. Egy palack 3 rubel 60 kopejkába kerül, ami elég egymásfél hónapra. Pjatyinék kétféle biztosítást fizetnek: az egyiket a házra, a másikat az ingóságokra. Az egész 33 rubel 40 kopejkába kerül. Ehhez járul még a jó- 4 szágelhullás esetére szóló biztosítás, amely további 13 rubel 60 kopejka. Mindez együttvéve 156 rubel. Ha levonjuk ezeket a létfontosságú kiadásokat a teljes jövedelemből, marad tisztán 8349 rubel. Pjatyinék nem vezetnek feljegyzést a napi kiadásokról.- Az élelmiszerek közül a kását, a kenyeret, a felvágottfélét, a cukrászárut, az italt, a növényi olajat a boltban vásároljuk. Sok megy el cukorra, sóra, lisztre. Gyakran sütök pirogot, és nagyon szeretjük a húsos derelyét is. Télire sok lekvárt meg savanyúságot teszek el - mondja Ligyija Pjatyina. - Mindezekre tavaly mintegy 1500 rubelt költöttünk. Vettünk egy Zsigulit. A kolhoz 1500 rubel kölcsönt adott. Másfél év alatt visszafizetjük, ezt a határidőt magunk szabtuk meg. Hogy mennyit költöttük ruházkodásra? Nehéz megmondani. Megveszünk mindent, ami tetszik. A lakást semmi lényegessel nem gyarapítottuk, van már minden: bútor, edény, szőnyeg, két hűtőszekrény, lemezjátszós rádió, televízió, különféle háztartási gépek. A fiatalok most akarnak venni egy magnót, 250 rubelt szánnak rá. A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának felmérése szerint egy átlagos kolhozcsalád jövedelmének több mint 35 százalékát élelemre, körülbelül 22 százalékát iparcikkek vásárlására fordítja. Pjatyinék tavalyi jövedelméhez még nem számítottuk hozzá az állam és a kolhozok társadalmi alapjaiból fizetett kedvezményeket és juttatásokat, holott a Statisztikai Hivatal adatai szerint ezek alkotják az átlagos kolhozcsalád összjövedelmének több mint 19 százalékát. Ide tartoznak az ösztöndíjak, a nyugdíjak, a különféle segélyek, az ingyenes oktatás és orvosi ellátás, valamint a többi kedvezményes és díjtalan szolgáltatás. A kolhozban még csak a központi major- új házaiban van központi fűtés és meleg víz. Pjatyinék a tűzifát felvásárlási, csaknem önköltségi áron kapják. A háztáji jószág szénáját, takarmányát ingyen kapják a kolhoztól, és szükség esetén ugyancsak ingyen kaszálhatnak az árterületi réteken. A jövő évtől Ligyija asszony, amikor betölti 55. évét, nyugdíjat kap majd: havi 80 rubelt. A család évi jövedelme így 960 rubellel növekszik. Ha Irina óvodás lesz, szüleinek csak évi 120 rubelt kell majd fizetniük érte. Pedig a kolhoznak 540 rubelbe kerül egy-egy gyermek óvodai ellátása, a különbözet azonban a gazdaságot terheli. Pjatyinék nem vették igénybe tavaly a kedvezményes szanatóriumi beutalókat sem, amelyek költségeihez a kolhoz 70 százalékban járul hozzá a társadalmi alapokból. Az idősebbek inkább otthon szeretnek pihenni. A fiatalok rendszerint elutaznak Valentyina szüleihez a Valdaj vidékére, ami Közép-Oroszország egyik legkedveltebb üdülőterülete. Most, hogy kocsit vettek, más tájakat is bebarangolhatnak. J. ORLOVA (Szovjetunió)
