Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-23 / 33. szám
~Y „TÖREKEDNÜNK KELL A KÖZÉRTHETŐSÉGRE“ Beszélgetés Liszkay Tamással, a Magyar Televízió drámai főosztályának vezetőjével Habár a mozifilmeket és a televízió által (is) elképesztő mennyiségben gyártott krimi- és kalandfilmsorozatokat manapság is általában szívesebben látjuk a képernyőn, főként szombat és vasárnap estéken, mint azokat a műsorokat, melyeknek címe után az vagyon írva-mondva a tájékoztatókban, hogy tv-játék, tv-film, azért e két műfaj sem ott áll már népszerűségét tekintve, ahol egy, még inkább két évtizeddel ezelőtt. Hogy nézőtáboruk egyre növekedik, jelzik a tetszési indexek, mi több, nem egy ilyen alkotásnak a bemutatója országos visszhangot, vitát vált ki. Pedig mind a tv-játék, mind a tv-film tulajdonképpen még a kísérletezések idejét éli, amely persze eltarthat beláthatatlan időkig, gondolva egyebek között a szinte naponta születő, a televíziós alkotók számára is újabb és újabb távlatokat nyitó műszaki vívmányokra. Forgatókönyvírók és rendezők, operatőrök és színészek, mindazok akik részt vesznek egy-egy tv- dráma születésében, kudarcok, féleredmények, értéknek vélt látsztmunkák után jutottak el addig, hogy ma a legjobbak mind gyakrabban adnak - tudnak adni - mély képet a jelenkor és a múlt valóságából, valóságáról, biztos kézzel alkalmazva a televízió sajátos eszközeit, kifejezési formáit. Bizonyság erre, különösen az utóbbi esztendőkben, a Magyar Televízió által készített drámai alkotások egész sora, beleértve természetesen a vígjátékokat is. Pillantsunk most be abba a műhelybe, ahol ezek az alkotások születnek. Beszélgetőpartnerem Liszkay Tamás, a Magyar Televízió drámai főosztályának vezetője. • Mindenekelőtt arra kérem, mutassa be az osztályt és szóljon arról a músorpolitikáról, melyet megvalósítani igyekeznek.- A létszámot tekintve, összesen száztízen vagyunk, ebből húsz rendező, tizennégy dramaturg, továbbá operatőrök, gyártásvezetők, vágók, asszisztensek. Szorosan kötődik hozzánk a Fiatal Művészek Stúdiója, melynek több vezetőségi tagja tőlünk van. Ennek a Stúdiónak tagja lehet minden harmincöt év alatti alkotó; itt lehetőségük nyílik a kísérletezésre, és személy szerint nagyon örülök, ha munkájuk sikerrel jár. Ami a műsorpolitikát illeti, egy olyan arány kialakítására törekszünk, mely szerint megfelelő számban vannak képviselve a kortárs és klasszikus magyar, illetve külföldi művek. Ez az említés sorrendjében körülbelül 40-50, 20-25, illetve 15-15 százalékot jelent. Persze, ezek az arányszámok évenként változhatnak, nem helyes ragaszkodni hozzájuk például akkor, ha valamely csoportban az alkotások jelentős része alacsony művészi szinten valósul meg. Az előző időszakban elmaradtunk a klasz- szikusokkal, tavaly és az idén több ilyen adaptációnk volt, és elég szép sikereket értünk el az orosz és más klasszikusokkal. Ugyanakkor háttérbe szorult a mai magyar téma. Ezekre az alkotásokra inkább a közepes színvonal jellemző. • Okát miben látja ön?- Nekünk törekednünk kell a közérthetőségre, melyet a tévénéző elvár. Kamaraszínházban előadott műsor nem lehet otthon a tévében, ugyanúgy nincs helyük az absztrakt műveknek sem, melyek felé a fiatalok orientálódnak. Ez olykor nehézséget okoz. Aztán a honoráriumok is alacsonyak nálunk, ami szintén belejátszik a helyzet alakulásába. Javítani rajta egyebek között azzal próbál a drámai főosztály, hogy kétévenként pályázatot ír ki. • A jelenkori témák háttérbe szorulásának, a közepes színvonalnak részben ellentmondani látszanak a valóságfeltáró-elemzö, kritikai szellemet sem nélkülöző dokumentumjátékok, melyekből az idén is láttunk néhány valóban megrázót, rádöbbentöt.- Igen, új törekvés ez, ha többévesnek mondható is. Adokumen- tarizmus vagy féldokumentarizmus a filmesek között is felkapott módszer de úgy gondoljuk, hogy ez nem a mozi műfaja, hanem a tévéé. A moziban például megbukott a Harcmodor, a tévében viszont nagyon sokan nézték meg és nagyon tetszett. Azt hiszem, hogy mindezzel együtt a dokumentariz- mus még felfedezendő terület a mai témákkal kapcsolatban. A tévéjátékokban nehezebb aktuális politikai témákhoz kötődni. A dokumentumműveknek nagyobb a sebességük. Ezért a jövőben olyan munkamegosztást kell kialakítanunk, hogy a dokumenta- rista játék felfejlődhessen, hogy nagyobb általános kérdéseket taglaló művek születhessenek. Ezért is bővítettük nemrégiben drámai főosztályunkat, Vitray Tamással az élen jött létre a dokumentumjáték osztály. • Sok színészt foglalkoztatnak, néha mégis az a benyomás alakul ki a nézőben, hogy némelyikük bizonyos időközökben túl gyakran tűnik föl televíziós változatokban. Azt hiszem, még jeles művészek esetében sem mindig biztos, hogy jó ez, hogy nem fenyeget általa a rutin, a középszer veszélye.- Valóban, nagy társaságból válogathatunk, de így is egyre nehezebb az időegyeztetés, és emiatt is minden szereposztás kompromisszumok sorozata, míg megszületik a végső megoldás. Es bizony a jó mű is tönkremehet gyenge színészi teljesítményekkel. Mellesleg, szívesen vállalnak nálunk munkát a színészek. Van, aki anyagi, van, aki erkölcsi okok miatt vállal többet. Tény az is, van köztük, aki divatba jön. De abban, amit a gyakori szerepléssel kapcsolatban említett, közrejátszik az is, hogy mikor kerül adásba egy- egy műsor. így történhet meg az, hogy akár egy héten belül többször is látjuk ugyanazt a színművészt. Ehhez a kérdéskörhöz tartozik azonban olyasmi is, hogy aki sokszor mond nemet, az kiesik a vérkeringésből. A tévében összehasonlíthatatlanul nagy publicitást kap mindenki. Vidéken járó budapesti színészek mesélik, gyakran megkérdezik tőlük az emberek, ha fél évig nem látták őket a képernyőn, hogy mi történt velük. Az ország közvéleménye előtt elsődlegesen a televíziós szereplés áll. Ha nincsenek a képernyőn, úgy tűnik föl, mintha nem is lennének. • Milyen körülmények között dolgoznak önök, illetve készülnek produkcióik?- öt stúdiónk van, de több közöttük a kicsi. Kettő van, ahol tévéjátékot lehet készíteni, ezért a filmgyárban is dolgozunk. • Véleménye szerint a magyar televíziós drámatermés színvonalát tekintve hol helyezkedik el az európai mezőnyben?- Sok ok miatt nehezen alakul ki egy átfogó kép az egyes nemzeti televíziók produkcióiról. Ami eljut hozzánk a csatornákon, az esetleges, időben is nagy távolságok vannak közöttük. A nemzetközi találkozókon bemutatott egy- egy mű nyomán sem lehet ítéletet mondani. Mégis úgy vélem, hogy az átlagos szint felső mezőjében helyezkedünk el. Ami pedig az itthoni fogadtatásukat illeti, a Tö- megkomunikációs Központ mérései alapján úgyszintén az átlagnak felelnek meg, hozzátéve azonban, hogy a tetszési indexek nagy szóródást mutatnak. A tévé, mint műfaj, konzervatívabb ízléshez igazodik, a családi fogyasztás eszköze, ezért nagyobb tetszést érnek el a közérthető, cselekményes műsorok, ahol azonosulni lehet. Ugyanakkor vannak olyan müvek, amelyek csak egy szűk réteghez szólnak, de ilyenekre is szükség van. A kérdés az, hogy mikor illesszük be őket a műsoridőbe. • Mielőtt leültünk volna beszélgetni, a csehszlovák-magyar televíziós kapcsolatokról szólva megemlítette, hogy éppen mostanában készül egy Capek-adaptáció, jövőre terveznek egy másikat. És elkészült Hrabal Bambini di Prágája, ugyanakkor szlovák szerző műve is szerepel a tervben; egy prágai kollégával pedig megállapodtak abban, hogy forgatókönyveket cserélnek ki egymás közt. Hadd kérdezzen meg, gondoltak-e már csehszlovákiai magyar, irodalmi mű televíziós változatának az elkészítésére?- Nagyon jó lenne, ha ilyesmire sor kerülhetne, ha valami jó születhetne. Csehszlovák partnereinkkel jók a kapcsolataink, igyekszünk is ápolni őket. A nemzetközi koprodukcióban nagy lehetőségek vannak, anyagi szempontból is hasznos az összefogás. Csehszlovákiai magyar mű is jó alapja lehetne egy közös munkának, készülhetne koprodukcióban. Persze, nemcsak koprodukcióban. BODNÁR GYULA * fr A közelmúltban érdekes felmérést végeztek a prágai televízióban annak megállapítására, hogy milyen arcszínt tartanak a nézők a legtermészetesebbnek a képernyőn. Az ötven kiválasztott személy egyértelműen a bronzbarnára sminkelt szereplőt tette az első helyre. A nyárutón készített felmérést fél évvel később megismételték ugyanazokkal a kísérleti személyekkel. Nagy meglepetésre ezúttal az első helyen a hamvas őszibarackra emlékeztető rózsaszín arcszín végzett a nézők értékelése alapján. A felmérés legfontosabb tanulsága az lett, hogy a nézők évszaktól, saját mindennapi tapasztalataiktól függően hozzák meg ítéletüket, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az előbbi esetben azért választották a sötétebb arcszínt, mivel nyáron sokkal több lebarnult emberrel találkoztak, míg télen inkább a világos arcszín dominál. A fenti kísérlet is bizonyítja, hogy a tévés maszkmesternek egymástól olykor távol álló különböző tényezőket kell figyelembe vennie munkája végzése közben. Ezek között r első helyen természetesen a felvevő kamerák tulajdonságai és az alkalmazott világítástechnika áll, de rendkívül fontos szerepet játszik a műsor jellege, a divat, a nézők ízlése, a szereplő életkora stb. A filmművészet kezdeti időszakában még a színháztól átvett sminkelési módokat használták, hamarosan azonban kiderült, hogy az emberi szem érzékenysége (később, a színes film megjelenése után színfelbontó képessége) nagymértékben eltér a filmétől, ennek megfelelően olyan „arckikészítést“ kell alkalmazni, hogy az leginkább megközelítse az eredeti hatást. A televízió megjelenésekor úgy tűnt, hogy egy sor probléma megoldódik, hiszen a tévé- képcső felbontóképessége kisebb mint a filmanyagé, ami azt is jelentheti, hogy az arc természetes mivoltában jelenhet meg a képernyőn. Valójában ennek ellenkezője történt: a képernyő kis méretei ellenére a közeli felvételeken a legkisebb hibák is meghatványozódtak, ami kikényszerítette a tévésmink kialakulását. Napjaink színes képcsövei a stúdiókban alkalmazott világítótestek „közreműködésével“ is cifra dolgokat művelhetnek. A képernyőn az arcon piros foltok láthatók, mintha szegény szereplő vör- henyben szenvedne, holott ez csak az elektronika ravasz játéka. Ezért mindenkit, aki elektronikus kamera elé kerül ajánlatos sminkelni. A legegyszerűbb módszer a retusálás. Mint a neve is jelzi, csupán az arc hibáinak, egyenetlenségeinek elfedésére szolgál, eltünteti az elektronika jóvoltából odavarázsolt piros foltokat. Az arcra felvitt festék színe alig üt el a természetes arcszíntöl. Ezt kiegészítheti - nőknél- a szem és a száj kiemelését célzó festés. Ezt a legegyszerűbb festésmódot elsősorban bemóndónöknél, kommentátoroknál, stúdióbeszélgetéseknél, publicisztikai műsorok szereplőinél alkalmazzák. Egyszerű vagy jellegsminket leggyakrabban tévéjátékok szereplőinél alkalmaznak. A retussal ellentétben nem a szereplő arcát, jellemét kell kiemelnie, hanem olyan jelleget kell az arcnak kölcsönöznie, amilyen a színész által megformált szerep. Ezek közé tartozik a színész korának megváltoztatása - fiatalabbnak vagy épp öregebbnek sminkelik -.valamint különféle jellembeli tulajdonRózsás aroszín Ságok sminkeléssel való kifejezése. Csakúgy, mint az öltözködésnek, a sminknek is ki kell fejeznie, hogy csavargót, szélhámost, vagy épp királyt alakít-e a szereplő. A jellegsmink sokéves gyakorlatot, alkotó fantáziát és nagyfokú történelmi ismereteket igényel a sminkestől, hiszen olykor néhány jelzésszerű vonással egy egész kort ki lehet fejezni.'' Az arckikészítés legmagasabb foka a maszk, amely nemcsak nagyfokú mesterségbeli tudást igényel, de a művészetekkel is rokon, így teljesen jogos, hogy filmek, tévéjátékok feliratain előkelő helyen szerepel a maszkmester neve. A szó eredeti értelme szerint álarcot jelent, utalva arra, hogy e tevékenység gyökerei az ókori Görögországba nyúlnak. Mint ismeretes a klasszikus ókori tragédia háromszereplős volt, így a szereplőknek különféle fogásokra volt szükségük ahhoz, hogy több szereplőt személyesítsenek meg. A legegyszerűbb - zseniális - megoldás az álarc volt, amelyet gyorsan lehetett váltani, ezzel a nézők számára egyértelművé tenni, hogy mikor kit személyesít meg éppen a szereplő. A görög maszkok teljesen zártak voltak, tehát az egész fejet beborították, a nyakrésznél lehetett belebújni, akár az űrhajós szkafanderbe. A római színjátszás találta fel a mai formájában ismert álarcot, amely már csak az arcot fedte, a szemek és a száj részére nagyméretű lyukakkal, lehetővé téve ezzel bizonyos mimikát az álarc alatt. A színházak jelképeként használt nagy kerek lyukakkal ellátott maszkok ebből az időből származnak. A napjainkban is használatos maszkírozást az etruszkok találták fel. Az ö színészeik már évezredekkel ezelőtt agyagból, gyümölcsök levéből, növényi kivonatokból készített kenőcsökkel, faggyúval kenték be magukat, aláhúzva a szereplő jellegét: sőt már a púdert is ismerték. Ez a fajta maszk a középkori misztériumjátékokban bukkan fel újra, majd a komédia deli ’arte fontos kellékévé válik. Napjainkban elsősorban történelmi témájú filmekben, tévéjátékokban használatos, ahol legtöbbször a szereplőt a felismerhetetlenségig megváltoztatják vendéghajjal,-bajusszal, különféle arckikészítési eljárásokkal. Azt hangsúlyozni sem kell, hogy milyen mély kultúrtörténeti ismereteket feltételez ez a maszkmestertől, hiszen a szereplő egész megjelenésének, így arcának, hajviseletének is korhűnek kell lennie. A legnagyobb nehézséget mégsem ez, hanem a speciális maszkok elkészítése okozza. Ezek közül is a legnehezebb az arcsérülések, sebek vágás- és lövésnyomok (pl. fejlövés) maszkja. Az ilyen maszkok elkészítéséhez a kaucsuktejszármazékok (latex) a legalkalmasabbak, amelyekből puha, az archoz kitünően idomuló, mimikáját bizonyos fokig átvevő maszkok készíthetők. A maszkmester tervei alapján ebből kiöntött „arcrészeket“ a kívánt helyre ragasztják, majd ismét a maszkmesternek kell színben úgy összhangba hoznia a szereplő 1981. arcával a felragasztott kaucsukrészeket, hogy az illúzió Vili. 23. teljes legyen. Természetesen csakúgy mint a televíziózás többi ága, a maszkmesteri munka is állandó fejlődésben van. Szinte naponta új kozmetikai termékek jelennek meg, egyrészt a leghíresebb kozmetikagyárak dobják piacra ezeket, másrészt olyan kisebb-nagyobb speciális üzemek, amelyek csakis maszkkészítéssel foglalkoznak, így a tévé maszkmestereinek állandóan figyelemmel kell kísérniük a szakirodalmat, külföldi kollégáik munkáját, mivel ahogy ma már a néhány évtizedes filmek maszkjál anakronisztikusán hatnak, úgy egyszer a jelen maszkmesteri stílusa is a múlté lesz, hogy átadja helyét a korszerűbb, élethűbb, a nézők igényeinek jobban megfelelő kikészítési módoknak. OZOGÁNY ERNŐ 14 ÚJ SZÚ
