Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-23 / 33. szám
TELJESÍTIK FELADATAIKAT Az Útépítő Vállalat nyitrai (Nitra) üzemének dolgozói a 7. ötéves tervidőszakban munkájukat az energiatakarékosság és a nyersanyag maximális kihasználása jegyében végzik. Az év első hat hónapjában sikerült is az erre vonatkozó tervüket 102 százalékra teljesíteni. A 21 szocialista munkabrigád minden tagja tüzetesen megismerkedett a tervfeladatokkal, s megfontoltan kihasználják a lehetőségeket és újításokat is alkalmaznak. A drágán beszerezhető nyersanyagok helyett olcsóbb, de kifogástalan minőségű anyagokat használnak. Fél év alatt egymillió koronát takarítottak meg. Jó munkájukért 5 brigád már az ezüst, 8 pedig a bronz fokozatot kapta meg. A szállítórészleg kihasználja a gépkocsikat, jó szervezéssel mellőzik az üres járatokat. A gépkocsivezetők járási értekezletén legjobbakként ők vették át a vándorzászlót. Az útépítők munkáját nemcsak a járásban ismerik és dicsérik, hanem az észak-csehországi Teplicén is, ahol nem egészen két év alatt elkészítettek egy 850 méter hosszú utat a város központjában. A szakszervezet üzemi bizottsága gondoskodik a dolgozókról, hogy szabad idejüket megfelelő környezetben tölthessék. Hazai és külföldi üdülőkben pihenhetnek, s a rászorulók gyógyfürdőkbe mehetnek, hogy megromlott egészségi állapotuk mielőbb javuljon. Balkó Imre ÉRDEKES KIÁLLÍTÁS Kiállítás nyílt a gocsaltói (Gocalto- vo) Csehszlovák-Szovjet Barátság Efsz volt irodaházában. Az állandó jellegű kiállítás bemutatja a mezőgazdasági munkák és munkaeszközök fejlődését a régi időktől napjainkig. Az összegyűjtött, földműveléssel és állattenyésztéssel kapcsolatos szerszámokon és használati tárgyakon kívül gazdag fényképanyag segíti a látogatót a fejlődés nyomon követésében. Képünkön Mocskin Tamás, a helyi pártalapszervezet elnöke (középen) az érdeklődőkkel együtt megtekinti a kiállítást. Kovács József A pionír- és ifjúsági házak dolgozói nem feledkeznek meg a gyermekekről a szünidő alatt sem. Több helyen szerveztek számukra táborokat, melyekben a szakkörökben szerzett ismereteiket hasznosíthatják és egyben felkészülnek a következő iskolai évre is. A felvétel a Tábori Járási Pionír- és Ifjúsági Ház szervezte sátortáborban készült, mely a Luznice partján gyönyörű környezetben található. Ifjú „képzőművészeket“ örökített meg Zuzana Humpálová. ÖTK-felvétel EGYETEMISTÁK A SLOVLIKBAN A nyitott ablakon keresztül sem lehet mindent látni a csarnokból. Gépsorok, kezek, zöldbabbal teli üvegek - ennyi tárul elém egyszerre. Pár méterrel odébb, a nyaralónak is beillő kisházban sokkal színesebb kép fogad. Hat huszonéves lány - egy szobában. És akár- hova is nézek, mindenütt könyv tűnik a szemembe. Az van az asztalon, az ágyon, a szekrény tetején, de még a padlóra is jut belőle. Kis- könyvtárnyi verseskötet, életrajzi regény, korrajz és irodalomtörténeti tanulmány. Ond- rusz Anna, Both Zsuzsa, Cseh Lenke, Kudlák Ágnes és Morvái Csilla magyar-szlovák, Stanislava Jánosíková pedig orosz-történelem szakos a bratislavai Komensky Egyetemen. Harmadik hetüket töltik a Csallóközben!.- Nem gondoltam, hogy ennyire jól érzem majd magam a dunaszerdahelyi Slovlikban — mondja álmosan az első éves Stanislava. - Már az első napokban rájöttem, hogy jól választottam, amikor ide jelentkeztem idénymunkára. Hogy mivel töltöm majd a hátralevő napokat? Nevetni fog. Hasznosítani szeretném a konzervgyári tapasztalataimat.- Mi más módszerrel rakjuk el otthon, Éberhardon az uborkát - szól közbe Zsuzsa, aki első lehetett a tükör előtt. - Többet teszünk az üvegbe és az íze is más. Hogy hogyan osztottam be a szünidőt? Június elején a Tátrában voltam, ahogy hazajöttem, már indulhattam is a konzervgyárba, a hátralevő napokban pedig a Balatonnál leszek. Anna a szoba sarkában húzódik meg, ott adja át magát a levélnek, amelyet most nyomtak a kezébe.- Mit mondjak? - kérdezi, aztán sokatmondó mosollyal így folytatja. - Jó volt, szép volt, s még az sem zavart, hogy három műszakban dolgoztunk. Először azt hittem, végigalszom majd a napokat, ha éjszaka is talpon vagyok, aztán négy-öt órás alvás is elégnek bizonyult. Lenkéről, a Kazinczy-napok kiejtési versenyének egykori résztvevőjéről nehéz lenne megállapítani, hogy fáradt-e vagy megmozdulni sincs kedve, egy biztos, aligha akad szempár, amelynek kedvéért kimozdulna most az ágyból.- Tavaly ősszel jártam itt először - mondja -, akkor lecsót készítettünk, és olyan jól éreztem magamat, hogy májusban, amikor dönteni kellett, ki hová megy, minden teketória nélkül ezt választottam. Vonzott, hogy itt a gyáron belül vagyunk elszállásolva, és hát, a várost is kedvelem.- Egy hétbe telt, míg elegünk lett az örökös kirakatnézésből - veszi át a szót Ágnes, aki útra készen áll. Strandra megy, gondolom, aztán kiderül, délelőtti sétára indul. - Most már tudom, nem használtam ki kellőképpen a lehetőségeket. Fürödni, sportolni járhattam volna, de az alvásról sem tudtam lemondani. Nem baj, majd Királyhelmecen mindent pótolok. Csilla is hétalvó lehet; álom és ébrenlét határán jár, amikor megszólítom.- Egész héten délutános vagyok, kettőig pihenek, műszak után alszom. Otthon vagy hétközben úgysem engedhetek meg magamnak ennyi lazítást. Néhány perc múlva Gyurko- vics Erzsébettel, a személyzeti osztály előadójával és Takáts Dénessel, a termelési-műszaki részleg vezetőjével beszélgetek. Tőlük tudom meg, hogy a konzervgyár és a Komensky Egyetem között évek óta szoros a kapcsolat; az egyetemisták nyáron is, ősszel is sokat segítenek a termelésben. Most hatvanhétén jöttek, de egy sem akad közöttük, aki tétlenül állna a gépsorok mellett. Szabó G. László A Slovnaft vajáni (Vojany) üzemében a szociális program alapján egyre nagyobb figyelmet szentelnek a dolgozókról való sokrétű gondoskodásnak. Áz idén, a nyári szabadságok időszaka előtt adták át rendeltetésének az üzem Zemplinska Sírava melletti üdülőjét. A létesítmény több célt is szolgál majd. ElsősorÜDÜLŐT ÉPÍTETTEK ban az üzemi orvos javaslata alapján rehabilitációs kezelésben részesítik itt az arra rászoruló dolgozókat. Kihasználják a különböző szaktanfolyamok és a tömegszervezetek akcióinak rendezésére, s nem utolsó sorban: lehetőség nyílik arra is, hogy a dolgozók családtagjaikkal együtt üdülhessenek a szép környezetben. Az egész évben üzemelő létesítmény bizonyára jól szolgálja majd az üzem dolgozóit: művelődhetnek, pihenhetnek, felfrissülhetnek itt. • Emil Chudy Gyógyvizéről messzi földön híres Pieét'any. Az elmúlt hetekben elárasztották a hazánk valamennyi részéből és a külföldről érkezett turisták. A felvétel, mely az Éva termálfürdőben készült, jól érzékelteti a zsúfoltságot. A medencében éppoly kevés a hely, mint környékén. A közel 50 éves fürdő nem sok alkalommal fogadott egyszerre ennyi pihenni vágyó vendéget. De hát nyár van, s mindenki élvezni akarja a napfényt, a kellemes vizet. MIKULÁS GÁL HASZNOSÍTJÁK A MELEG VIZET Az érsekújvári (Nővé Zámky) járásban levő Podhájskán a geológusok hét évvel ezelőtt egy fúrás alkalmából gyógyforrást találtak. A mélyből 65 fokos víz tört fel. Ezt kihasználva strandot létesítettek, környékén parkot hoztak létre. Virágokat, díszbokrokat ültettek, hogy szebbé tegyék a környezetet. Elkészült a parkolóhely is. Épül az autóscsárda, mivel jelenleg csupán ideiglenesen van megoldva a látogatók ellátása. A terv szerint jövőre átadják rendeltetésének. A helyi földművesszövetkezet is kihasználja a meleg vizet. Üvegházat létesítettek, ahol virágokat és zöldségféléket termesztenek. Vas Tibor BAROKK GYÓGYSZERTÁR A klatovyi barokk stílusú gyógyszertár évek óta gyógyszerészeti múzeumként ismert. Különösen most nyáron igen látogatott. Hazánk elsőrendű műemlékei közé tartozik, az UNESCO tudományos-műszaki emlékeinek jegyzékében is szerepel. 1766-ban nyitották meg, (akkor Frantisek Procházka gyógyszerész volt a tulandonosa) s 1966-ig szinte megszakítás nélkül a lakosság szolgálatában állt. Jirí Vlach felvétele - ŐSTK ELISMERÉS A JÓ MUNKÁÉRT A szorgalmas pionírok elismerésben részesültek, mert a különböző értékes rendezvényeken kívül a losonci (Luőenec) járásban például a kommunista párt történetéről 596 tanulmányi kirándulást rendeztek. Harminchét új emlékszobát létesítettek, s a meglevő forradalmi hagyományok szobáit további anyagokkal gyarapították. A szakkörök 138 műszaki, 230 természettudományos és 762 kulturális rendezvényt tartottak, egyebek között összegyűjtöttek 207 306 kg ócskavasat, 123 733 kg papírt, 21 765 kg textilhulladékot, 2100 darab fiaskót, 10 250 kg törött üveget, 759 kg gyógynövényt, 3706 kg csipkebogyót, és 886 kg narancshéjat. Kiültettek 38 545 fát és díszbokrot, s több mint 82 ezer órát dolgoztak társadalmi munkában. Kanizsa István A SZÍNHÁZ AJÁNDÉKA A nyitrai (Nitra) Andrej Bagar Színház a rokkantak nemzetközi éve alkalmából október 2-án, az érdeklődő rokkantaknak ingyenes előadáson mutatja be Bukovcan Nyers fa című darabját, mellyel nem is olyan régen a prágai Vi- nohrady színházban szerepeltek sikeresen. Mártonvölgyi László 1981. Vili. 23 io