Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-09 / 31. szám
V I I Á r: PDOICTÄDiai C n V C C íi I l c t n V I SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. augusztus 9. VASÁRNAP BRATISLAVA XIV. ÉVFOLYAM 31. SZÁM ÁRA 1 KORONA H irosima - e szót elég kiejteni, s máris mindenki ugyanarra gondol: a terjengő, sistergő gombafelhőre. Augusztus 6-a azóta az emlékezés, a tiltakozás, de ugyanakkor a figyelmeztetés napja is. A szó hallatán nem mindenkiben törnek fel ilyen spontán, az emberi lét jövője iránti felelősségből fakadó indulatok. Bár ezek száma elenyésző, ám mégsem elhanyagolható. Hihetetlen ugyan, de NATO-körökben akadnak olyanok, akik manapság hátborzongató hidegvérrel azon meditálnak, milyen is lett volna Hirosima, ha történetesen már akkor létezik a neutronbomba, s az atom helyett azt dobta volna le a városra Tibbets ezredes a B-29- es bombázó fedélzetéről. „Pusztán“ emberáldozattal megúszta volna Hirosima, a házak, a gyárak, az utak épségben maradtak volna, hiszen a neutronsugárzás „gazdaságosan kíméli“ ezeket, mert célpontja maga az ember. E tébolyító eszmefuttatásra azt is mondhatnánk, harminchat év múltán mit sem változtat a tényeken, de sokkal inkább azt: baj van, ha mégis akadnak emberek, akik érzéketlenül, gépemberként osztva-szorozva latolgatják a verziók vélt kárait, az embert a legutolsó helyen rangsorolva, vagy teljesen mellőzve. S e stratégák azt tartják: ami késik, nem múlik, s talán már a közeljövőben a dédelgetett neutronfegyvert is kipróbálhatják. Hirosima tragédiája nem riasztotta vissza az amerikai vezérkart, hiszen három nap múlva Nagaszakit is hasonló sorsra kárhoztatta. Semmi garancia sincs tehát arra, hogy lemondanak a legkorszerűbb bombák bevetéséről, hiszen számukra - már akkor sem - a 280 ezer ember pusztulása nem volt elrettentő. Sőt kiindulópont a mérlegeléshez: ezentúl hogyan is járhatnának „jobban.“ Szerencsére a modern atomhéják elenyésző kisebbségben vannak a „Soha többé Hirosimát!“ hirdetőkkel szemben. E jelszó korszerűsített változatát, a „Soha Eurosimát!" írták transzparenseikre a Koppenhágából elindult „Békemenet '81 “ résztvevői, akik csütörtökön, az atomkorszak nyitányának gyászos évfordulóján értek Párizsba, tiltakozva a NATO militarista tervei ellen. Három és fél évtized távlatából nyilvánvaló, hogy az USA az atombomba bevetésével nem a csendes-óceáni háború időtartamát akarta lerövidíteni, hanem elsősorban figyelmeztetésnek szánta a Szovjetuniónak és a világnak: ilyen sors vár mindazokra, akik akadályokat gördítenek az amerikai világuralmi tervek útjába. A nyugatnémet fiatalok aktívan részt vesznek a fegyverkezési hajsza és a NATO rakétatelepítési tervei elleni harcban. Képünkön egy Bonnban megtartott hatalmas háborúellenes tüntetés résztvevői láthatók Az akkori hivatalos indoklásról lehullott tehát a lepel, ám a washingtoni kardcsörtetö politika lényege azóta is változatlan, sőt Reagan féléves elnöksége alatt még hivalkodóbb, sokkal gátlástalanabb. Szédületes magasságba kígyózott fel a katonai kiadásokat szemléltető grafikon: a Pentagon a jövő költségvetési évben már rekordnagyságú összeget, 220 milliárd dollárt kap militarista célokra. Reagan szájából most bizonyára idegenül hangzanának az elnökjelöltként tett ígéretei: „Úgy kívánok cselekedni, hogy a világ megértse, mindenekelőtt a békét óhajtjuk leginkább.“ Igen, a világ azóta megértette, olcsó választási fogás volt csak, s elnöki tetteiben azóta épp ellenkezőleg cselekedett. Vissza szeretné hozni a letűnt hidegháborús érát, Carternél mélyebbre süllyesztette a SALT-II szerződést, intervenciós gyorshadtestet verbuvált, amerikai érdekszférának minősítette a közel-keleti olajlelőhelyeket, az Indiai-óceánt, a Perzsa-öbölt, s főként az utóbbi hetekben ellentmondást nem tűrő karmesterként dirigál a nyugat-európai szövetségeseknek. S ami tán a legaggasztóbb: halogatja a megszakadt szovjet-amerikai párbeszéd felújítását, márpedig épp a Fehér Ház politikája folytán kiéleződött nemzetközi helyzetben önmagában a dialógus puszta ténye is óriási jelentőségű lenne. A Szovjetunió változatlanul bármikor, akár holnap kész tárgyalóasztalhoz ülni, minden előzetes feltétel nélkül. Reagan viszont még mindig időhúzóan alakítgatja külpolitikáját. Mert, hogy még nincs, azt Arbatov, a neves Amerika-szakértö is megerősítette: „Vannak ugyan kapkodó, aggasztó törekvések, de az még nem külpolitikai koncepció." Amíg Washingtonnak nem sietős, sőt szemmel láthatóan a halogatást az erőfölény megszerzésére akarja kihasználni, addig a szovjet hivatalos álláspont még sürgetőbben hangoztatja: haladéktalanul tárgyalni kell. Ez a sürgetés elhangzott több ízben is, az SZKP XXVI. kongresszusának szónoki emelvényéről éppúgy, mint Leonyid Brezsnyev minszki beszédében, avagy a legdrámaibb hangon a világ parlamentjeihez intézett felhívásban. „Sürget az idő mielőbb tárgyalni kell, mert minden elszalasztott nappal újabb és újabb tömegpusztító fegyverekkel gyarapodik a világ fegyverarzenálja.“ Habár bolygónk túlzsúfolt a legkorszerűbb rakétafegyverekkel, mégis reális lehetőség van korlátozásukra. Az SZKP főtitkára a Legfelsőbb Tanács júniusi ülésszakán ezt így fogalmazta meg: „A nukleáris rakétafegyvereket az erőegyensúly, az egyenlőség elve alapján, tárgyalások útján kell és lehet csökkenteni. A Szovjetunió kész erre, most az Egyesült Államoknak kell megszólalnia.“ (Folytatás a 2. oldalon) MU'
