Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-02-01 / 4. szám
Balról jobbra: Rúfusz Anna és Tatjana Bálen- ková (A szerző felvétele) Bizományosok és bizalmiak A könyv nemcsak árucikk • A művelődéspolitika feladata • Választás és választék • A politikai irodalom sikerkönyveiről A zselízi (Zeliezovce) könyvesbolt elárusítója, Rúfusz Anna több éves tapasztalatára hivatkozva mondja:- örvendetes, hogy a társadalomtudományi és a politikai könyvek iránt az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés. Elgondolkodtam azon, amit mondott, s eszembe jutott Leninnek egy fontos művelődéspolitikai intézkedése. A szocialista forradalom győzelmét követő második évben azt tanácsolta a művelődésügyi népbiztosoknak, hogy küldjenek a könyvterjesztőknek kérdőíves űrlapokat, de ne feledkezzenek meg a részletek feltüntetéséről sem. S ő maga fogalmazott meg 12 kérdést, melyek közül az első így hangzik: Tudja-e pontos adatokkal igazolni a könyvforgalom növekedését? S amikor Marta Cerepovát, a könyvesbolt vezetőjét erről kérdeztem, így válaszolt:- A műit évre például félmillió koronás forgalmat tervezett számunkra az igazgatóság, és mi október végéig közel háromszoros forgalmat bonyolítottunk le, pontosan 1 430 800 korona értékű könyvet és hanglemezt adtunk el. Kiszámítottuk azt is, hogy ebből mintegy tizennyolc százalék volt politikai kiadvány, klasszikusok, tanulmányok, dokumentumirodalom, ismeretközlő esszé, brosúra és kézikönyv.- Hogyan érték ezt el?- Több községben megszerveztük a könyvterjesztés céljából a bizományi ellátást. Oroszkán, Nagyölveden, Farnadon, Csatán, Sárón. E községekben a JEDNO- TA boltjaiban bizományi szerződés alapján az ö közreműködésük segítségével árusítanak könyveket. Ez a módszer nagyon jól bevált. A könyvesbolt harmadik alkalmazottja, Tatjana Bálenková a bizományosok múlt évi forgalmának összegezésével foglalkozik, közben azért figyelemmel kíséri beszélgetésünket is.- Furcsa portéka a könyv - szól közbe -, üzleti szempontból árucikk ugyan, de nekünk nemcsak a minél több könyv eladása a célunk, hanem az is, hogy az eddig ellátatlan területekre is eljusson a könyv. Célunk az olvasásra, a könyv szeretetére való nevelés. Ennek tudható be az is, hogy nőtt a politikai irodalom iránt is az érdeklődés, s ez lényegesen növelte a bevételt is. Ez tehát azt jelenti, hogy Dreve- nák János Nagyölveden (Veiké Ludince), Szabó Ilona Sárón (Sá- rovce), és a Kicsindi házaspár Oroszkán (Pohronsky Ruskov) nem egyszerűen csak könyvterjesztők. Hozzáértéssel, kellő tájékoztatással keltenek érdeklődést a politikai kiadványok iránt is.- Ez elsősorban valóban az ő érdemük, megértették, hogy a könyvterjesztés fontos művelődés-politikai feladat is - magyarázza a boltvezető. A további tájékoztatásból megtudom: figyelemmel kíséri és gondoskodik róla, hogy milyen könyvek kerüljenek a boltokba, mert nem mindegy az, hogy mit olvasnak az emberek, mire használják fel szabad idejük egy részét.- Kapnak-e más segítséget is?- Igen. Dr. Bohumír Jablonecky elvtárs, a lévai (Levice) járási párt- bizottság ideológiai osztályának titkára félévenként tanácskozásra hívja össze a boltvezetőket és a bizományosokat, velük és a könyvkiadók dolgozóival közösen megvitatják és meghatározzák a rájuk vonatkozó művelődéspolitikai feladatokat.- Tehát sokat segítenek a bizalmiak. Sőt, a politikai kiadványokat is elsősorban ők terjesztik.- Többet is tesznek, mert vitaesteket szerveznek, rögtönzött és alkalmi kiállításokat rendeznek, ha táncmulatságokon, bálon vesznek részt, tomboladíjként könyvet adnak ki, ha agitálni, társadalmi munkára toborozni indulnak, mindig visznek magukkal könyveket. Feljegyzem a nevüket: Sipos Béla, Marta Kohútová a gimnáziumban Török Jenő, Marta Uhliaro- vá az alapiskolában, Horváth Géza a művelődési házban, Margita Vojteková a kórházban, Fiala Tibor, Miklós Zsuzsanna Farnadon, és Zoller Mihály Nagyölveden. Kéthavonta mintacsomagot, árulistát kapnak, melyet a boltban állítanak össze. A csomagban kapott könyveket rendszerint mind eladják. Eddig legalábbis egyetlen könyvet sem vittek vissza, pedig a küldemény negyede mindig politikai kiadvány. A címlista alapján rendelik meg a további eladásra szánt könyveket. Egyébként a bizalmiak tevékenységének pártirányításával a városi pártbizottság törődik. Nyustyin Ferenc pártelnök mindig meghívja őket a lektorok tanácskozására, amikor a pártoktatás tanfolyamainak politikai irodalommal való ellátása kérdését vitatják meg.- Említette az árulistát, választhatnak-e tehát a bizalmiak úgy, mint az alkalmi vásárlók? Mert a választás csak akkor lehetséges, ha van választék. Mi a helyzet e téren?- A választás soha ilyen széles nem volt, mint jelenleg. A magyar nyelvű könyvek választéka is nagy. Ezt azért hangsúlyozom, mert magam is csodálkozom, amikor kérnek, hogy az állami gazdaság majorjaiba szlovák nyelvű politikai kiadványokat küldjünk, pedig a megértés úgy vélem, anyanyelven mindenki számára könnyebb. A választékunk is gazdag, - válaszolja, majd így folytatja: - Erről Svátozár Hanes mérnök gondoskodik, aki három járás, Léva, Nitra, Topolcany könyvesboltjainak instruktora. Ha szükséges, egyik boltból a másikba irányítja a készlet bizonyos részét, s állandó kapcsolatot tart a központi raktárral, a kiadókkal. Ha pedig probléma adódik? Azt mondja, csak neki szóljunk, ö majd kisüt valamit. Eddig állta is a szavát, mert néhány héten belül a legválogatottabb tételeket tartalmazó megrendelésünket is teljesítették az ö közvetítésével. Választék tehát van. Erről bárki meggyőződhet, hiszen az árusítás szabadpolcos rendszerű. Ha netán a polcról a vásárló valamelyik könyvet leveszi, a bolt mögötti helyiségből másik példány kerül a helyére.- Melyek a sikerkönyvek?- Ez könnyen, gyorsan megállapítható, mert rendszeresen kar- totékoljuk a könyveket, mégpedig csoportok szerint. Csak összesíteni kell a feljegyzett tételeket. A marxizmus klasszikusait tavaly például nyolcszor kellett utánren- delni. Az agitátorok kézikönyve című kiadvány mind elfogyott. Most várjuk az újabb kiadást. A tanulmányok közül Viliam Plevza Napjaink történelme című könyv volt a legkelendőbb. J. Biman - R. Cilet Barna Gyalogosok játszmája című könyvének harmadszori megrendelése bizonyítja, hogy a dokumentum-irodalom is érdekli a vásárlókat, az olvasókat.- Mit szeretnének elérni és megvalósítani ebben az évben?- Azt, hogy az olvasók továbbra is kedveljék a könyveket s ne csak vásárolják, hanem olvassák is azokat. Felesleges lenne tovább szaporítani a szót, indulok a polcok felé, választok néhány könyvet, hiszen itt, ebben a könyvesboltban mindig gazdag a választék - teljesüljön a kívánság. HAJDÚ ANDRÁS Mindig címre szólóan és következetesen ÉVZÁRÓ PÁRTGYÜLÉS UTÁN A MODRANYI MIKROTECHNÁBAN A nagyon igényes finommechanikai és elektrotechnikai műszerek gyártását a modranyi Mikrotechna biztosítja. Termékeiket főleg a repülőgépipar ágazatai használják fel, de nélkülözhetetlenek a laboratóriumokban, a geológiai kutatásoknál és más területeken is. Az utolsó két ötéves tervidőszakban a vállalat jelentős mértékben fokozta termelékenységét. Közben szem előtt tartották a hatékonyság fokozását, a magas minőségi követelményeket. A hatodik ötéves terv eredeti mutatóit túlteljesítették, mivel tervüket már 1980 októberében teljesítették. Szilárdították a normákat, így a mutatók nagyobb részében túlteljesítették a tervfeladatokat. Az alapszervezetek évzáró pártgyülésein tehát jó eredményekről adhattak számot. Ezen az évzáró pártgyülésen, amint az a vitából is. kiderült, a kommunisták és a gazdasági vezetők már főleg azzal foglalkoznak, milyen feladatok várnak rájuk és az üzem dolgozóira a 7. ötéves tervben, hogyan tegyenek eleget a fokozódó minőségi követelményeknek és a hatékonyság növelésével kapcsolatos igényeknek.- Hogy sikeresen megbirkózhassunk a feladatokkal - mondta a vállalat igazgatósága pártcsoportjának elnöke, Stanislav Klepetko elvtárs - még magasabb színvonalra kell emelnünk a gazdasági vezetők irányító tevékenységét és a pártalapszervezet politikai- szervező munkáját. E téren nem lazíthatunk és nem tehetünk engedményeket, a munkához haladéktalanul hozzá kell látnunk. Meghatározó szerepe lesz a következetességnek. Ezt az évzáró pártgyülésen különösen kihangsúlyozták. A 7. ötéves terv feladatai teljesítését és a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerét tökéletesítő komplex intézkedések bevezetését biztosító politikai szervezőmunka is megmutatta, mily nagy jelentősége van a következetes, határozott fellépésnek. Szerencsére a Mikrotechnában a következetesség sosem hiányzott. Például a tervbe vett intézkedéseket is közösen tárgyalták meg az üzem gazdasági vezetői az üzemi pártbizottságokkal, a szakszervezettel és az ifjúsági szervezet vezetőségével. Ezzel nagy lépéssel jutottak előbbre, mivel minden szinten és minden munkahelyen megismerték a feladatokat, elmondták az új intézkedésekkel kapcsolatos észrevételeiket, s az a leglényegesebb, hogy mérlegelhették a legfontosabb teendőket. A kommunisták elmondták véleményüket azon a kétnapos politikai-szervezési aktíván is, amelyet a Mikrotechna üzemi pártbizottsága rendszeresen, minden év végén összehív. Az évzáró pártgyülés határozata és a kétnapos aktivaértekezlet döntései határozzák meg a kommunisták számára a munkájuk minőségének javításával kapcsolatos teendőket. „Rendszeresen megtartjuk a pártcsoport gyűléseit, támogatjuk a haladó munkamódszereket, az újítómozgalom kibontakoztatását, határozottaban fellépünk a munkahely rendbentartásáért“ - e feladatokkal bízta meg az évzáró pártgyűlés a pártcsoportokat". A modranyi Mikrotechnában 13 pártcsoport dolgozik. Klepetko elvtárs hangsúlyozta:- A pártcsoportok munkájától függ, sikerül-e tovább javítani a pártszervezet politikai és szervező munkáját. Megjegyezte: fontos, hogy minden kezdeményezés a párttagoktól és párttagjelöltektöi induljon ki, s az eddiginél is önfeláldozóbban dolgozzanak. Ne húnyjanak szemet a hibák felett, ismerjék munkatársaik véleményét és rugalmasan reagáljanak minden észrevételükre és megjegyzésükre. Enélkül nem lehet pártunk politikáját se megértetni az emberekkel, se keresztülvinni. Példásan élni és dolgozni, meglátni és kiküszöbölni a hibákat, ismerni a környezetünkben élők nézeteit, törődni megjegyzéseikkel... Mindez azt jelenti, hogy győzelemre juttatjuk a helyes, a pártalapszervezet tevékenysége szempontjából lényeges és szükséges alapelveket. A Mikrotechnában dolgozó elvtársaknak ez fontos. Bizonyítja ezt az is, hogy a pártalapszervezet határozatait mindig címre szólóan hozzák meg. Helyesen viszonyulnak a problémákhoz, biztosították a feladatok teljesítését. Mindenekelőtt a pártcsoportok állásfoglalása volt célravezető, egyben meghatározó. Az egyik, a Josef Cizkovsky elvtárs vezette tíztagú pártcsoport a megmunkáló műhelyben dolgozik.- Az a legfontosabb feladatunk, hogy a pártcsoportok összehívásának rendszertelenségét megszüntessük - kezdte a beszélgetést. — Havonta egyszer feltétlenül meg kell tartanunk a pártcsoportgyű- lést, hogy megbeszéljük a párttagsági gyűlés ránk vonatkozó határozatát és biztosítsuk a teljesítéséhez szükséges feltételeket. Ebben nem gátolhat meg az sem, hogy több váltásban dolgozunk. Arra mindenkinek időt kell találnia, hogy a pártcsoportgyülésen részt vegyen. Néhány párttag a gyűlés előkészítő időszakában feladatul kapta, hogy gyűjtse össze a kommunistáknak a feladatok teljesítésére vonatkozó javaslatait. Ezután egyeztetjük a véleményeket és az időpontokat. így értük el, hogy kapcsolatunk az üzemi pártbizottsággal nem korlátozódik csak a párttagsági gyűlésekre és roppant széles körű. Josef Kotrba elvtárs, a pártalapszervezet alelnöke szoros kapcsolatban van velük. Ha szükséges, összehívja a pártcsoportok vezetőit, máskor, ha olyan feladat adódik, ami csak a mi pártcsoportunkra vonatkozik, csak utánam jön el. így közvetlen módszerekkel kell dolgoznunk a pártcsoporton belül is. Ha természetes az, hogy havonta egyszer megtartjuk a pártalapszervezet tagsági gyűlését, természetesnek kell lennie annak is, hogy rendszeresen megtartjuk a pártcsoportgyüléseket.- A pártalapszervezet jó munkájának alapfeltétele, hogy időben és jól informáljuk a tagságot. Mindenről. Olyan kérdésekről is, amelyek nem érintik közvetlenül az üzemet vagy a vállalatoLBaj van, ha nem vagyunk kellőképpen informálva az eseményekről, mert nem szállhatunk szembe kommunistákhoz méltóan a különböző mendemondákkal - vetett fel egy nagyon lényeges kérdést Josef Cizkovsky elvtárs. De ennél is nagyobb baj, ha az események nemismerése miatt az embereknek helytelenül magyarázzuk a dolgokat. Aztán az ember csak szégyenkezik. Nagyon bosszantó számunkra a tehetetlenség is, ha hiányoznak a jó minőségű gépek vagy egy egész gépsor leáll, s az ok rendszerint ugyanaz: meghibásodott egy alkatrész, s másikat nem lehet szerezni. Pedig futkosnak utána eleget, tárgyalnak boldogboldogtalannal, s az eredmény mégsem valami látványos. Az tehát a feladatunk, hogy a hibák következetes kiküszöbölésével járuljunk hozzá a párt tekintélyének növeléséhez. Aztán a pártcsoportban mindjárt más a hangulat, nagyobb a rend a munkahelyeken, meggyőzik a lemaradozókat, s azokat, akik megszegik a fegyelmet. Ha ezt sikerül elérnünk, pártalapszervezetünk évzáró gyűlésének határozatából tulajdonképpen a legfontosabbat teljesítettük. FRANTIŐEK LIŐKA