Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-06-28 / 25. szám

> 1981. VI. 28. Színes ceruzák futnak a gépsorokon I / alójában minden a rossz időjárással V kezdődött. Az angliai Cumberland- ben a vihar gyökerestül csavarta ki a fá­kat. így esett meg, hogy az egyik fa alatt addig Ismeretlen kőzetre bukkantak, amely fekete volt és annyira lágy, hogy írni, rajzolni lehetett vele. S mert az ember már ősidők óta szívesen megörö­kítette benyomásait, ismereteit, a XVI. x században sem állt tehetetlenül a grafit felett. Vékony pálcákat hasított belőle, amelyeket fáiba illesztett, hogy könnyeb­ben az ujjai közé vehesse. Csakhogy a gyártás e primitív módja bonyolult és hosszadalmas volt, ezért az ember tovább kutatott. 1790-et írtak, amikor a bécsi Hardtmuth és a francia Conté grafit és agyag keverékéből, keramikus kemencében történő ömlesztéssel elké­szítették az első ceruzákat.- Az 1848-as év jelentős változást hozott a dél-csehországi emberek életé­ben - mondja Václav Sima, a Őeské Budéjovice-i KOH-I-NOOR műszaki ve­zetője. - Ludwig és Carl Hardtmuth, a modern ceruza feltalálójának két fia abban az esztendőben adta át a gyárat, amely munkalehetőséget teremtett a vá­ros és a környék lakosainak. Nézzen csak körül, ezek az épületek több mint 130 éve állnak a város szívében. Tűző nap, szürkés-fekete falak, kíván­csi tekintetek. Akin nincs nyoma a grafitnak, idegen­nek számít. De elég néhány szó, s az előbb még szúrós szempár pár perc múlva bizalmat sugároz.- Mit gondol, miért éppen itt született meg hazánk egyetlen ceruzagyára? - te­A FÉNY HEGYE már négyszer többet gyártunk, mint Hardtmuth korában, pedig akkor is a világ legnagyobb ceruzagyártóiként emleget­tek bennünket. Barna bőrű, fásult mosolyú fiatalasz- szony áll meg mellettem; haja összefog­va, száján van is rúzs, meg nincs is. Ebédszünet van, s mert ő már jóllakott, szóba elegyedik velem. Valahol húsz és harminc között lehet, de az éveiről nem beszél, csak a gyerekeiről. Azt mondja, jó itt dolgozni, mert a gyárnak bölcsődéje is van. - Hát a férje? - kérdezem. - Elvál­tam - feleli olyan természetességgel, hogy és sem tudok csodálkozni rajta. Vlasta Machácková a gyár egyik legré­gibb dolgozója és 1941-től ugyanazt a munkát végzi. Skatulyákat ragaszt.- Reggel héttől délután négyig kétszer tartunk szünetet - mondja -, közben alá s föl járkálok az asztal mellett. Amíg az elejétől a végére érek, húsz-harminc ska­tulyát készítek el. Most már fáradok, persze hogy gyorsabban kimerülök, hi­szen két év múlva nyugdíjas leszek. Sok jót és sok rosszat megéltem már a gyár­ban, de egyvalami minden bajon átsegí­tett: értelmes, segítőkész emberek vettek körül, akik mellett arról is megfeledkez­tem, hogy évről évre egész nap állva dolgoztam. A szomszédos csarnokban radírgumit gyártanak. Kék, fehér, zöld, piros színű „gumilepények“ tornyosulnak az aszta­lokon, súlyuk egyenként tíz kiló lehet. Jaroslava Hapková előtt jóval kisebbeket látok; néhány perccel később már a sze­letelés fortélyait is megismerem. Vlastislav Bríza, a gyár igazgatóhe­lyettese a vállalat többi termékére is fel­hívja a figyelmemet.- Ceruzák, színes Írónők és radírgu­mik t mellett iskolai, irodai és műszaki kellékeket is gyártunk - mondja -, tolla­kat, tintákat, tusokat, sokszorosító kellé­keket, mérő-, rajz- és számolóeszközö­ket, geodéziai segédeszközöket, mecha­nikus játékokat, egészségügyi kellékeket stb. Gyártmányaink egyharmada tőkés országokba, egyharmada szocialista ál­lamokba kerül, a többi pedig hazai piac­ra. Biztosan hallotta, hogy tíz évvel ez­előtt a fát műanyaggal akarták helyettesí­teni a ceruzagyártásban. Azóta már kide­rült, hogy még a legjobb minőségű mű­anyag sem szoríthatja ki, hiszen más a fo­gása és a grafitot sem tudná megvédeni attól, hogy darabokra törjön. Nem hi­szem, hogy annak idején véletlenül dön­töttek volna a fa mellett... Tényleg, tudja mit jelent a KOH-I-NOOR? A fény hegye. Ezért festette Hardtmuth sárgára a ceru­zákat ... G. SZABÓ LÁSZLÓ (Archív felvételek) Jaroslava Hapková: - Most ment férj­hez a lányom, de ha azt hiszi, keve­sebb a gondom, akkor téved szí fel váratlanul a kérdést a fiatalos mozgású tapasztalt műszaki vezető. Gondolkozásra azonban nem hagy időt. Már folytatja is: - Minden adott volt a kör­nyéken: fa is, grafit is, munkaerő is.- És ma?- Ma más a helyzet. Éger, hárs- és nyárfa most is van bőven, csakhogy a cédrus mindegyiket felülmúlja. És ebből behozatalra szorulunk. így van ez a gra­fittal is. Évekkel ezelőtt Ceylon volt a leg­fontosabb kereskedelmi partnerünk; ma a Szovjetunióból és Nyugat-Németor- szágból hozunk be legtöbbet. A vakító napfényből kellemesen hűvös helyiségbe lépünk, ahol mindenen grafit­por ül. A szürke és fekete ezernyi válto­zata: a leghalványabbtól a legsötétebbig. Akármihez érek, bármit is veszek a ke­zembe, minden nyomot hagy az ujjai- mon. A földön faládák és pléhdobozok sorakoznak, tele grafittal és agyaggal, a grafitceruza két legfontosabb alap­anyagával. Őrlés, gyúrás és hengerlés belek a lapokra... Távolabb meg henge­res vagy hatszögletű ceruzák hagyják el a gépet. A szomszédos helyiségben csi­szolják és lakkozzák a ,,mezítelen“ író­eszközöket, aztán festékbe nyomják, fé­nyezik, jelzéssel látják el, hegyezik és csomagolják. A város szélén, ahol a gyár áll, tizen­kettőt üt a toronyóra; az őszülő portás híreket hallgat és vastagon szelt kenyeret szed elő. Szapora léptekkel megyünk át a szomszédos épületbe, de a napfény egészen a bejáratig kísér. Közben Vac­lav Simát hallgatom. Azt mondja, minde­ne a gyár, a termelés- ha dühös, csak itt vehették el a jókedvét. Lánya laboratóri­umban dolgozik, fia autószerelő; otthon mintha enyhültek volna a család gondjai. Az ötvenes évek közepén, amikor mun­kába állt a gyárban, jóval nehezebb dolga volt a kezdőnek, mint ma, mégsem őriz rossz emlékeket a múltból. Amikor az utóbbi évekről faggatom, megszorítja a karom, és látom az arcán, hogy azon töri a fejét, miről hogyan szóljon. De nem után a keverék nyújtása következik, majd a ceruzabél húzása és szeletelése.- Tegye csak ide a kezét - mondja Václav Sima, s tekintetével a tizenöt méter hosszú kemencéhez hív. Értetlenül nézek rá, nem megy a fejembe, miért akarja, hogy bedugjam a fél karom a kis nyílásba, hiszen látom: odabenn na­rancssárga fényben úsznak a kaolinhen­gerek. S mert nem teszem oda a kezem, benyúl, hogy megmutassa, mines mitől félnem. A kemence torkánál ugyanis olyan alacsony a hőmérséklet, hogy meg sem érzi az ember. Néhány méterrel odébb már színt változtatnak a hengerek és izzik a kemence fala is. - A kész ceruzabél különböző keménységű lehet. Elvághatjuk vele az üveget is, de van olyan is, amelyet ujjal szétmorzsolhatunk. Egy emelettel magasabban pasztell- ceruzák futnak a gépsorokon. Ahány he­lyiség, annyiféle szín. Ez az a hely, ahol egyetlen nőnek sem kell festenie magát, mégis a legdivatosabb színárnyalatokkal teheti hangsúlyosabbá arcvonásait. Fel­felé a lépcsőn halványzöld és azúrkék arcokba néztem, itt a citromsárga és a tűzpiros dominál, távolabb a legbar­nább barna tűnik fel. Mintha fantasztikus filmet forgatnának...- A színes ceruza finom kaolinból, kötőanyagból és színezékből készül - avatnak be a gyártási folyamatba. - Ál­talában huszonnégy féle színnel dolgo­zunk, de az egész színskálánk hatvan­négy árnyalatból áll. A pasztellceruzák gyártása csupán annyiban különbözik a grafitceruzák készítésétől, hogy szárí­tás után nem a kemencébe kerülnek, hanem parafinolajba, amelyben öt-hat órán át állnak, aztán újból szárítás követ­kezik. Színes pasztellel teli fapolcok mellett megyünk el. Itt száz meg száz rózsaszín, amott még ennél is több lila Írón sorako­zik; meleg van, lekívánkozik rólam a trikó is. Nézem a színes arcokat... Egyetlen­egyet sem találok közöttük, amely ne gyöngyözne a verejtéktől. Mert a gépek egy percre sem állnak meg. Lányoknak, asszonyoknak egyforma gyorsan jár a kezük, bárkit is szólítok meg, mindenki a gépsort figyeli, s úgy válaszol, hogy a pillanat tört részét használja ki, hogy egyszer-kétszer a szemembe néz­hessen. Jólesik a friss levegő. Még a napfény is gyengébbnek tűnik, hiszen a szárító- berendezések közelében jóval melegebb volt. A gyárudvar túlsó végében ismét ha­talmas csarnokban kötünk ki.- Látja, ebbe a falapocskába már bele­marták a ceruzabél hornyát - mondja Václav éima. - A grafit belehelyezése után ugyanilyen nagyságú cédruslapot tesznek rá és összesajtolják őket. Néhány lépéssel odébb már a gépet csodáljuk. Csak úgy hullanak a ceruzá­kéi! kérnem őt, mert a közölni való mégis­csak kikívánkozik belőle.- Hát persze hogy nagy a gondom, ne higgye, hogy minden úgy megy, ahogy szeretnénk. Kevés a fa, több és jobb minőségű kellene, mert egyre nagyobbak az elvárások. Dolgozóink nagy része nő, gyakori kiesésüket túlórákkal kell pótol­nunk. Aztán itt a gyár... Láthatja, meddig bírják még a falak. Optimista vagyok és hiszem, hogy pár év múlva jobb körülmé­nyek között dolgozhatunk. Mert a gépek korszerűek, s ilyenkor mindenkinek örö­mére válik a munka. És ahogy nőnek az igények, úgy növekedik a termelés is. Ma Festés után - csomagolás előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom