Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-06-28 / 25. szám

* 1981. VI. 28. A burzsoázia ellen folytatott sok évti­zedes küzdelem a hatalomért, a csehszlovák állam jellegéért, nemzete­ink vezetéséért, amely a CSKP megala­kulásával kezdődött, a hitleri fasizmus németországi hatalomra jutásával - 1933 januárjában - új szakaszához ért. A fa­sizmus győzelme 1933-ban jelentette a legmélyrehatóbb változást Európa poli­tikai kapcsolataiban a háború utáni forra­dalmi hullám óta. Ekkor kezdődött meg a népek történelmének az a szakasza, amelynek lényege a munkásosztály ve­zette haladó erők harca a reakció és a háború erői ellen. Ismeretes, hogy a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom az új, megvál­tozott körülményekre a népfrontpolitiká­val válaszolt. Ennek alapját a kommunis­ta párt vezette egyesített munkáspártnak kellett képeznie. Ez az irányvonal fokoza­tosan kristályosodott ki és 1933-35-ben jutott érvényre. Az új politikát a Kommu­nista Internacionálé VII. kongresszusa (1935. július 25 - augusztus 20-ig) rögzí­tette. E2 a kongresszus Lenin ideje óta a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom legjelentősebb eseménye volt. Jelentősége elsősorban abban rej­lett, hogy 65 kommunista párt képviselő­jének részvételével válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek az objektív hely­zet megváltozása nyomán merültek fel, valamint meghatározta a nemzetközi y kommunista és munkásmozgalom új stratégiai-taktikai irányvonalát. Új politikai irányvonal Csehszlovákia Kommunista Pártja VII. kongresszusán (1936. április 11-14) fo­gadta el és bontotta le a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának irányvonalát. Szó esett arról, hogy jelen­tős eltolódás mutatkozott a kommunista pártok stratégiai-taktikai koncepciójában és gyakorlatában. Ennek ellenére az új irányvonal pártunkban nem váltott ki bel­politikai válságot. Sikerült idejében, mó­dosítani azokat a megnyilvánulásokat, amelyek célja a Kommunista Internacio- nálé VII. kongresszusán kidolgozott irányvonal elferdítése volt. Ez arról ta­núskodott, hogy a párt forradalmilag fej­lett, hogy a vezetőség megértette az új helyzetet. A harmincas évek közepének bonyolult viszonyai között a párt rendel­kezett minden feltétellel ahhoz, hogy össztársadalmi szerepet játszhasson. Joggal jellemezhetjük a párt politikai munkájában bekövetkezett minőségi vál­tozásokat a következőképpen: a CSKP túlnőtte az „egyszerű“ proletár-forradal­mi ellenzék kereteit, s a proletariátus élcsapatából nemzeteink potenciális él­csapatává vált. A párt abból indult ki, hogy csak a szé­les népfront képes megállítani a külső és belső fasizmus előretörését, megvédeni a köztársaságot, megőrizni és továbbfej­leszteni az alapvető demokratikus jogo­kat.'Az antifasiszta tömegmozgalomnak a népfrontkormány megteremtésében kellett volna elérnie a tetőpontot. Ez a kormány lett volna a győztes szocialista forradalom kormányának elődje. Az ilyen kormánynak, amelynek kedvező viszo­nyok között csak kommunisták lettek volna a tagjai, biztosítania kellett volna a védelmet a belső és külső fasiszta veszéllyel szemben, meg kellett volna kezdenie a strukturális reformok végre­hajtását és a következetes demokratikus politikájával megteremteni a feltételeket a szocializmusba való fokozatos átme­nethez. A népfront megalakítására és az annak megfelelő kormány létrehozására tett erőfeszítések nem az osztálymegbé- kélésen alapultak, hanem osztályharcon és mindenekelőtt az offenzív fellépésen - a külföldről ösztönzött belső fasizmus és a reakciós nagytőke ellen. A további fejlődés teljes mértékben megerősítette a párt eljárásának helyes­ségét. Ez elsősorban 1938-ra vonatko­zik, amikor a párt maximális erőfeszítése­ket tett a népfront megalakítására, a köz­társaság védelmére, a demokrácia érde­kében, a belső és külső fasizmus ellen; Az említett időben a párt tevékenységé­ben megfigyelhetők a társadalom vezető erejére jellemző vonások: a kommunista párt megérett e történelmi szerep betölté­sére. Az idő elteltével is nagyra kell értékelni, hogy a müncheni válság idején a CSKP legjelentősebb politikai kezde­ményezései közé tartozott az ország vé­delmére létrehozott közös bizottságok megszervezése. Ezekben a bizottságok­ban már fellelhetők a későbbi széles nemzeti front jegyei. A kommunisták in­ternacionalista jellegű akciókat is szer­veztek, ilyen volt például a demokratikus Spanyolországért harcolókkal való szoli­daritási akció, a német és az osztrák antifasisztákat támogató rendezvények stb. Határozott harcot vívtak a csehszlo­vák-szovjet szövetség, a Szovjetunió vé­delméért, amely a fasiszták támadásának fő célpontja lett, de nemzeteink számára a legnehezebb időkben is az egyedüli hűséges szövetséges volt. A köztársaság védelme szempontjából a legjelentősebb akciókra a Vörös Hadsereg megalakulá­sának huszadik évfordulója alkalmából került sor. Ezek a rendezvények jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a csehszlovák nép közelebbről megis­merte azt az erőt; amelyre támaszkodha­tott. A kommunista párt elvhű álláspontjá­val jelentős mértékben hozzájárult ah­hoz, hogy 1918-20 óta Csehszlovákia dolgozó népének legnagyobb társadalmi mozgása a köztársaság, a demokrácia védelmére és a fasizmus ellen indított mozgalom volt. A harc döntő szakasza A müncheni kapituláció, a határ menti területek elszakítása után a kommunista pártnak nemzeteink vezetéséért vívott küzdelme döntő szakaszhoz érkezett. A kommunista párt mint az egyedüli poli­tikai párt, amely nem ismerte el Mün­chent, illegalitásba vonult. A köztársaság feldarabolása és szétverése azt vonta maga után, hogy a párt szlovák része szervezetileg különvált, de megmaradt a közös politikai irányvonal és a közös moszkvai vezetőség. Idehaza az illegális tevékenység megszervezésével az ille­gális központi bizottságot bízták meg, amely Csehországban, Morvaországban és Szlovákiában szerteágazó illegális há­lózatot épített ki. A kommunisták kezdettől fogva kímé­letlen harcot vívtak a fasiszták ellen. A kommunista párt számára a fasizmus elleni harc sosem volt csupán nemzeti felszabadító harc, mint ahogy a München előtti köztársaság védelme sem volt csu­pán törekvés az akkori burzsoá rendszer megőrzésére. A nemzeti felszabadulás és a fasizmus leverése a kommunista párt létfontosságú, az adott időben való­ban legfontosabb feladata volt, de törté­nelmi harcának távolról sem végső célja. A párt a fasizmus elleni harcot szociális küzdelemnek és osztályharcnak tekintet­te. Nemcsak arról volt szó, hogy a fasiz­mus mint a nagyburzsoázia hatalmi ér­demeinek legdurvább formája vereséget szenvedjen. A párt arra törekedett, hogy a fasizmus veresége nyomán a munkás- osztály és a több dolgozó számára ked­vező feltételek szülessenek. Ezért kez­dettől fogva egyidejűleg két fronton folyt a harc: súlyos, kegyetlen harc a fasiszta megszállók és támogatóik ellen, valamint harc az antifasiszta burzsoáziával, mint a burzsoá demokratikus Csehszlovákia képviselőjével s ezzel együtt a felszaba­dítandó Csehszlovák Köztársaság jelle­géért. A párt és a munkásosztály közvetlen és távlati érdekei szempontjából fontos volt, hogy a kommunista párt, amely a legnagyobb áldozatokat hozta a fasiz­mus elleni harcban, az ellenállók többi csoportjával szövetségben már az ún. protektorátus és az ún. szlovák állam idején egyre inkább egységes politikai pártként lépett fel azzal a céllal, hogy a megszállás egész ideje alatt megőrizze szervezetét. Az egész antifasiszta nem­zeti felszabadító harc idején - amelynek fő szakaszai szorosan és elválaszthatat­lanul kapcsolódtak a szovjet hadsereg hősi harcához -, a kommunista párt nem­csak a fasizmus megdöntésének és a nemzeti felszabadulásnak a szüksé­gességét hangsúlyozta, hanem az új Csehszlovák Köztársaság igazságosabb szociális és nemzetiségi elrendezésé­nek, valamint új külpolitikai orientációjá­nak szükségességét is. Ezzel egyre na­gyobb bizalmat és aktívabb támogatást vívott ki magának a széles néptömegek körében, azok körében, akik óhajtották a csehszlovák állam felújítását, de a München előtti viszonyok életre keltése nem vonzotta őket. így a nemzeti felsza­badító harc folyamán, amelynek során a küzdelem a passzív várakozásra, a hír­szerző szolgálat megszervezésére és a München előtti csehszlovák állam felú­jítására törekvő burzsoá irányvonal ellen folyt, a kommunista párt forradalmi irány­vonalat követett, ez befolyásolta a cseh­szlovák nép nemzeti felszabadító harca zárószakaszának jellegét, s ami a Szlo­vák Nemzeti Felkelésben, a cseh nép májusi felkelésében és Csehszlovákiá­nak a szovjet hadsereg általi felszabadí­tásában érte el tetőpontját. A nemzeti felszabadító harc győzel­mes befejezésének meghatározó előfel­tétele volt a szovjet hadsereg előrenyo­mulása, de legfőképpen a sztálingrádi és a kurszki győztes csata 1943-ban. Ekkor tört meg a náci seregek ereje, s megkez­dődött a fasiszta csapatok vesztes csatá­inak időszaka, ami végül a hitleri fasiz­mus megsemmisüléséhez vezetett. For­dulat állt be a második világháborúban, megszülettek a feltételek ahhoz is, hogy a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harcában döntő fordulat következett be. Népünk szempontjából ösztönzőleg ha­tott a csehszlovák katonai alakulatok szovjetunióbeli harca. Ludvík Svoboda vezetésével a csehszlovák egység győ­zött a sokolovi csatában, és ezzel hozzá­járult a szovjet csapatok győzelmes elö- revonulásához. A széles népfront megteremtéséért A kommunisták az új körülmények kö­zött is a Kommunista Internacionálé ha­tározatainak szellemében jártak el, és teljes mértékben követték a CSKP moszkvai vezetőségének politikáját, amely a Hitler-ellenes erők széles nem­zeti frontjának létrehozására, a partizán­harc kibővítésére és a fegyveres felkelés előkészítésére irányult. A Szovjetuniónak a háborúban való belépéstől kezdve a politikai fejlődés kiin­dulópontja dr. Eduard Benes és a Kle- ment Gottwald vezette CSKP-küldöttség 1943-as decemberi moszkvai tárgyalásai voltak Csehszlovákia háború utáni hely­zetéről. 1943. december 12-én ez alka­lomból írták alá a csehszlovák-szovjet barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és a háború utáni együttműködési szerző­dést, s befejeződött a CSKP hosszú évekig tartó harca a csehszlovák állam külpolitikai orientációjának megváltozta­tásáért. A moszkvai tárgyalások eredményei jelentős szakaszt jelentettek a csehszlo­vák ellenállás egyesítésében. Megerősí­tették a munkásosztály és a CSKP veze­tő szerepét a fasizmus ellen, valamint az új köztársaságért folytatott küzdelemben idehaza és külföldön egyaránt. Az antifasiszta nemzeti felszabadító harc reális koncepciójának megszületése szempontjából és abból a szempontból, hogy a csehszlovák nép a mélyreható forradalmi politikai és szociális-gazdasá­gi átalakulások útjára lépett, rendkívül nagy jelentőségű elsősorban az, hogy a CSKP az 1918-20-as nemzeti és de­tam sum mokratikus forradalomban és a fasizmus elleni harcban szerzett tapasztalatok alapján megértette annak a lenini eszmé­nek rendkívül nagy jelentőségét, misze­rint a XX. században a szocializmusért folytatott harcot össze kell kapcsolni a demokráciáért vívott küzdelemmel. Lát­nunk kell azt is, hogy Lenin életműve a CSKP tevékenységének fő eszmei kiin­dulópontjává vált. Ma már természetesnek tűnik, hogy az antifasiszta nemzeti felszabadító harc nemzeti demokratikus forradalomba tor­kollt, hogy pártunk vezetősége helyesen ítélte meg annak lehetőségét, hogy a munkásosztály és élcsapata - a széles nemzeti front élén - vezesse ezt a küz­delmet, hogy ez volt a leghelyesebb út, amelyen haladni lehetett egészen a szo­cialista forradalomig. Teljes mértékben értékelni kell azonban - a CSKP megala­kulása 60. évfordulójának kapcsán is - s hangsúlyozni kell, hogy az említett irányvonal kidolgozása, amelynek életké­pessége már bebizonyosodott, s amely a demokratikus forradalomnak a szocia­lista forradalomba való átmenetéről szóló lenini elmélet alkotó érvényesítésére tá­maszkodik, a CSKP gottwaldi moszkvai vezetőségének legjelentősebb érdemei közé tartozik. A teljes győzelem felé A kommunista párt azon képessége, hogy helyes marxista-leninista forradal­mi irányvonalat dolgozzon ki, amely meg­felel népeink történelmi tapasztalatainak, a csehszlovák nép létérdekeinek, a nem­zetközi és a belső helyzet reális értékelé­sének, a változó objektív körülmények­nek, lehetővé tette dolgozó népünk szá­mára olyan új népi demokratikus hatalom megteremtését, amely megnyitotta az utat a munkásosztály teljes győzelme felé. A népi demokratikus hatalom kezdeté­nek tekinthetjük a Szlovák Nemzeti Fel­kelés ideje alatt végrehajtott forradalmi átalakulásokat. A Felkelés 1944. augusz­tus 29-én tört ki, és a nemzeti demokrati­kus forradalom kezdetét jelentette. Meg­született az első szabad terület, amelyen kihirdették az új népi demokratikus Cseh­szlovák Köztársaságot. A kommunista párt vezetésével rakták le elsőként a népi demokratikus rendszer-alapjait nemcsak Szlovákiában, hanem az egész cseh­szlovák államban. Ismeretes, hogy a kommunista párt volt a felkelési küzde­lem legfontosabb, legkövetkezetesebb és leghatározottabb ereje, élén az ötödik illegális pártvezetőséggel: Karol Smidké- vel, Gustáv Husákkal és Ladislav Novo- meskyvel. * A Szlovák Nemzeti Felkelés, amely a szlovák nép antifasiszta harcának bete­tőzését jelentette, s amely Európában a legjelentősebb antifasiszta megmozdu­lások közé tartozik, jelentős internaciona­lista jelleggel, s amelynek sokoldalú tá­mogatást nyújtott a Szovjetunió, ösztön­ző erőként hatott a cseh területeken is a nemzeti felszabadító harc további ki­bontakozása szempontjából. Ez a küzde­lem 1945-ben a cseh nép májusi felkelé­sével érte el tetőpontját. A kommunisták és a többi haladó gondolkodású hazafi e fellépésnek is demokratikus és népi jelleget adtak. Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja a Felkelés során mint egyedüli szervezett politikai erő lépett ki az illegali­tásból. A prágai felkelés egybeesik a második világháború európai frontjának utolsó nagy hadműveletével. A szovjet hadse­reg 1945. május 9-én szabadította fel fővárosunkat, és ezzel befejeződött az európai harctéren a Nagy Honvédő Há­ború. A csehszlovák állam új, népi de­mokratikus alapokon épült újjá, nemzete­ink ismét szabadokká váltak. A kommunista pártnak, amely a hábo­rúból népszerűségének megnövekedé­sével került ki, és első ízben vált kor­mányzó párttá, sikerült a Kassai Kor­mányprogram valamennyi elvét a gya­korlatban megvalósítani. Az 1945. április 5-én kihirdetett programot a kommunis­ták kezdeményezéséből dolgozták ki, s a nemzeti demokratikus forradalom egységes programjává vált. A program megvalósításával - főleg az új államha­talmi szervek létrehozásával - a nemzeti bizottságok létrehozásával, a kulcsfon­tosságú ipar, a bankok, a biztosítók álla­mosításával, a földreform megvalósításá­val s a Szovjetunióval való szövetségen alapuló új, külpolitikai orientációval, a cseh és a szlovák nemzet mint két egyenjogú nemzet kapcsolatainak rögzí­tésével és más intézkedésekkel a forra­dalom elmélyült, és a további fejlődés során a szocialista forradalom felé ha­ladt. ZDENÉK SNÍTIL 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom