Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-06-14 / 23. szám
... mindenhová együtt megyünk. A magyar tévé kívánságmúsc raiban gyakran szerepel Koós Já nos; emlékezetesek a Hofi-Koó paródiák, a táncdalfesztiválok; eg fél éve sugárzott műsorban pedi az egész család énekelt: a fele ség, Dékány Sarolta s a két gye rek. Koós János a közelmúltba — nem először - járt szlováké turnén, a feleségével és az Illés együttessel. Énekesi pályafutása 1960-bai indult, amikor mint a Zeneművé szeti Főiskola másodéves obo tanszakos hallgatója a gólyabáloi Vico Toriani-dalokat énekelt. A Országos Rendezöiroda egyik ille tékese hallotta, megkérdezte tőle volna-e kedve énekelni. Koós a2 felelte, hogy nem, aztán a Zene akadémia nagytermében rende zett műsoron elénekelt három da óriási sikerrel. Ennek huszoneg éve. • Mikor indultál először tánc dalfesztiválon ?- Talán hatvanötben, nem h tudom pontosan. Akkor már befu tott ember voltam. Az Annyi embe él a földön című dallal megnyer tem az előadói díjat, aztán jöl a Kislány a zongoránál, a Nem vagyok teljesen őrült... Mindegyil fesztiválon nyertem valamilyei díjat. • Az utóbbi években miért neri veszel részt a fesztiválokon?- Mert azt hiszem, nekem má nem a fesztiválokon kell bizonyíta nőm. Én már nem akarok verse nyezni, ezt átengedem a fiata lóknak. 0 Az újabb számaid közöl volt-e olyan sikeres, minta Kislán meg a Kapitány?- Volt. A Sír a telefon meg a Egy szál gyufa. Músoraimbar mindig felelevenítem a régi dalo kát, amelyek számomra a legked vesebbek. Tapasztalatból tudom hogy az emberek nagyon-nagyor szívesen hallgatják, különöser most, hogy betört ez az úgynevezett nosztalgiahullám. Szerintem ez azért van, mert a sok beat- örület után az emberek - érdekes mód a fiatalok is - örülnek, hogy egy kicsit megnyugszanak. 0 Sokat jársz külföldön. Van összehasonlítási alapod: hol a legnagyobb a siker?- Mindenhol. Szibériában éppúgy, mint Nyugat-Németország- ban. Sokat koncertezek a Szovjetunióban, magyar dalokat énekelek orosz fordításban, oroszul konferálok. Ott is szeretik a beat-zenét, de véleményem szerint mindenütt inkább az ilyen jellegű műsorok iránt van érdeklődés. Az ember romantikus. A Sír a telefonNégyszemközt ra azt mondták, hogy jaj de ciki! De hát nem elválnak naponta százan meg ezren, s a gyerek vagy az egyik szülőnél marad, vagy a másiknál? ... 0 Sokat dolgozol, ez fizikailag is meglehetősen kimerítő.- Húsz éve dogozom egyfolytában ennyit, bírom, jó az étvágyam, sokat sportoltam, s amennyire időm engedi, most is sportolok. Hosszú ideig úsztam, ennek köszönhetem, hogy akár másfél órás koncertet végigénekelek, bírom levegővel. 0 Tanultál énekelni? '- Igen is, meg nem is. Az az igazság, hogy amikor énekelni tanultam - a legjobb tanárokhoz jártam -, folyton rekedt voltam, nem ittam hideget, és állandóan tüszös mandulagyulladásom volt. Egyszer elhatároztam, hogy ennek vége, egy héten át csak hideg sört ittam, most is jéghidegen iszom mindent, nem dicsekszem vele, de dohányzom is. Soha semmi bajom. • Hasznát veszed, hogy klasz- szikus zenét tanultál?- Hasznát veszem! Ha elém tesznek egy kottát, azonnal leénekelem. 0 Nem fáj a szived, amiért nem lettél komoly zenész?- Soha nem akartam énekes lenni, oboamúvész akartam lenni. Meg is szereztem a diplomát. Ha pihenni akarok, szívesen hallgatok klasszikus zenét, sót inkább azt. De nagyobb élményt jelent, amikor hatszáz ember figyelmét egymagám lekötöm, mint ha egy nyolcvan tagú zenekarban ülök és fújok egy szólamot. 0 Huszonegyedik éve énekelsz. Nem voltak közben szünetek? Nem feledkezett meg rólad a közönség? Koós Jánossal hogy az embernek mindig ki kell találnia valami újat, nem világrengető dolgot, de valami mást. • Például?- Én jó ideje ráálltam a humorra. Meggyőződésem, hogy az emberek semmit sem szeretnek úgy a világon, mint nevetni. Mindenkinek vannak apró gondjai, s ha nevet, akkor az háttérbe szorul. Kinek van kedve szomorkodni? A vidámság a legjobb dolog a világon. 0 Azt mondják, nemcsak Fradi- drukker vagy, hanem jó futballista is.- Szeretek focizni, a színészválogatott kapusa vagyok. Az az érdekes, hogy a Népstadion minden évben csak ezen a mérkőzésen telik meg. 0 A külföldi turnékra egyedül jársz vagy a feleségeddel?- Ebben az évben mindenhová együtt megyünk. 0 Milyen díjakat kaptál?- Kétszer kaptam nívódíjat, a rádiótól és a tévétől, azonkívül megkaptam a Szocialista Kultúráért Érdemrendet. 0 Megbecsülik ezt a műfajt?- A közönség nagyon. 0 Mikor készítetted a legutóbbi nagylemezed?- Tavalyelőtt. Most készül a negyedik. A Szovjetunióban is készítettem három nagylemezt. 0 Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozóan?- Szeretnék minél tovább színpadon lenni. Három filmben játszottam és sokan azt kérdik, miért nem szerződöm színházhoz. Az Operettszínházban főszerepet kínáltak, de nem fogadtam el, nem az én alkatom, viszont nem mondtam le róla, hogy egyszer színházhoz menjek. Telnek az évek... ez alatt nem azt értem, hogy kétségbe vagyok esve, mert telnek az évek, hiszen alig van szabad napom. Csak hát ezt a műfajt nagyon nehéz otthagyni. • Ezt a pályát kívülállók meglehetősen könnyűnek, sót könnyelműnek tartják.- Könnyűnek nem mondható. Ami pedig a másikat illeti: vannak jó házasságok és vannak rosszak. Egy ügyvéd és egy ügyvédnő is élhet rossz házasságban, és egy színész és egy színésznő is élhet szépen. Ez mindig az embertől függ. 0 Mit jelent számodra a család?- Mindent. Nőtlen koromban ide-oda jártunk a barátokkal. Most a legnagyobb boldogságom, ha együtt lehetek a családdal. Mindig is vágytam családra. Van egy nyolcéves lányom meg egy ötéves fiam. Azelőtt nem tudtam, milyen érzés hazajönni éjjel kettőkor fáradtan, bemenni a gyerekszobába, betakarni őket, s alighogy elalszom, reggel hatkor a fejemen ülnek... s akkor boldog vagyok, mérhetetlenül boldog... Mi nagyon szépen élünk, szinte nevetnek rajtunk. Megterveztük az életünket, s amit kitűztünk célul, igaz, hogy kemény munkával, de elértük. KOPASZ CSILLA- Nem, de ennek az a titka, A televízió elsősorban látószervünkre hat, látszólag csupán másodlagos a hanginformáció. Azt, hogy a látvány önmagában mennyire csonka információt nyújt, leginkább akkor tudatosíthatjuk, ha készülékünk hangját lecsavarjuk, ezzel frappáns bizonyítékát szolgáltatva az egyszerű ténynek, hogy a képet kísérő hang nagyon is elsőrendű információhordozó. A zenei műsorok a tévében speciális helyzet megtestesítői, mivel nem egy esetben épp a kép válik másodlagos, néha talán felesleges információvá. A zene és kép kombinációja a televízió műsoraiban rendkívül különböző célú és színvonalú lehet. A legegyszerűbb kapcsolat a műsorszünetben keletkezik, amikor egy diakép, vagy felirat „színesítésére“ használják a zenét. Sokkal fontosabb a zene szerepe az önálló zenei adásokban. Mivel a tévé össznépi intézmény, igyekszik a társadalom minden korosztályát, rétegét érdeklő, kielégítő műsort sugározni, ennek megfelelően a táncdaltól az operáig, a balett-tói a népi zenéig, az operett-tói a musicalig minden szerepel a képernyőn. Köztudott, hogy a tévé megjelenését követően nagymértékben megjavult a rádió műsora, fokozottan vonatkozik ez a zenei műsorokra. A rádió szerkesztői ugyanis rájöttek az egyszerű tényre, hogy azon a területen tudnak legeredményesebben konkurálni a tévével, ahol a hanginformáció lép előtérbe, vagy ahol a kép esetleg zavarólag hathat. Az „ellentámadás" sikerét az is fokozta, hogy ez idő tájt kezdtek a kitűnő hangminőséget biztosító ultrarövid hullámsávban sugározni, hamarosan pedig a térhatású (sztereo) rádiózás is beindult. A televízió a kihívást kezdetben nem vette komolyan, a későbbiek folyamán pedig különféle irányzatok alakultak ki e téren, mindegyik képviselői esküsznek a maguk módszerére. Saját formanyelvét a televízió a könnyűzenei műsorok terén próbálta a legkorábban kialakítani. A nézők kezdetben ugyan már azt a tényt is díjazták, hogy kedvenceik megjelennek a képernyőn, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az énekesek különböző kameraállásokból való mutogatása csak részmegoldás. A trükktechnika sietett a tévé segítségére; ez lehetővé teszi a kevés mozgást tartalmazó kép mobilizálását, színesebbé tételét. A látvány fokozásához hozzásegítette a tévét a könnyűzene utóbbi évtizedében dívó új látványossági hullám is, hiszen ma már elképzelhetetlen egy-egy könnyűzenei koncert különleges hang- és fényeffektusok, füstgomolyagok nélkül. A trükk-keverő azonban kényes jószág, nem szabad túl sokszor bevetni, mert ez árthat a műsor színvonalának, merénylet a nézők recehártyája ellen. Sok szem rontó villogás, vibrálás bizonyítja, hogy ezen a téren van még javítanivaló. Az operett és a musical egyértelműen csatát nyert a képernyőn. Ez egyrészt a két műfaj hallatlan népszerűségének eredménye, másrészt mindkettő szerves része a mozgás, a tánc, így a kép sem unalmas. Többfajta irányzat alakult ki a komolyzenei koncertek és az operák követitésének kérdésében. Sokan megkérdőjelezik létjogosultságukat a képernyőn, mások épp ezt a területet tekintik a tévé nagy ígéretének. A televízió tömeges elterjedettsége, népszerűsége mindenképp indokolja, hogy e műfajok is megfelelő arányban kapjanak helyet a műsorban, hiszen különösen a vidéki nézők számára sokszor ez a komoly zenével való találkozás egyetlen formája. Elsőrendű fontosságú, hogy olyan rétegeket is bekapcsol a kulturális élet e szférájába, amelyek más úton még nem találkoztak vele, így talán a tévében látott előadás ad kedvet a koncertterem, operaház meglátogatásához. A komolyzenei előadások problémája korántsem a nézőközönség érdeklődésében, hanem a műfaj jellegéZene a tévében ben rejlik. Ugyanis a legtöbb esetben a kép másodlagos szerepet tölt be. Viszonylag jobb helyzetben van az opera. Mint drámai műfaj több látványt nyújt, így a tévékamerák számára is lehetőséget a színesebb képinformáció továbbítására. Az operával csaknem egyidejű a műfaj nagy dilemmája; a dramatizálás. Az ókori görög drámákhoz hasonlóan a legtöbb opera csaknem teljes egészében „párbeszéd“, rendkívül kevés mozgáselemet tartalmaz, ami az előadást statikussá teszi. A nézők figyelmének lekötését nagymértékben szolgálják a gazdag és látványos díszletek, melyek a tévéoperatörök számára is különleges csemegét - jelentenek. Különben változatosságot csak a képváltás eredményezhet: mindig azt mutatják, aki éppen énekel. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a legtöbb énekes egy-két évtizedes szereplés után ér el pályája csúcsára, ami egyes előadások tévéfelvételénél külön problémát jelenthet. Drámai előadásnál semmi akadálya, hogy a színész a darab szereplőjével azonos korú legyen, ez opera esetén rendkívül ritka. Ilyenformán a rendező aránylag kevés közelképet adhat műsorba arról az énekesről, aki saját koránál több évtizeddel fiatalabb főhőst alakít. A nézőtéren ülök számára ez egyáltalán nem zavaró, hiszen aránylag távolról szemlélik az eseményeket, de a kamera esetleg hatványozottan kiemel illúzióromboló részleteket. Ennek hatására két szélsőséges nézet alakult ki. Az egyik képviselői elvetik a tévéopera gondolatát azzal érvelve, hogy ez inkább rádiós műfaj, míg a másik tábor hibás gyakorlatot követ: színészekkel játszatják el a szerepeket, az operaénekesek csak hangjukat adják kölcsön az előadáshoz. Ez a tévé számára anyagilag is megterhelő (többszörös honorárium stb.), mindamellett jogi és etikai kifogásokat is lehet ellene emelni, hiszen visszatetsző, hogy míg a képernyő igényli a kiváló énekes hangját, addig őrá magára nem kíváncsi. A megoldás ez esetben a mértéktartó, jól megrendezett előadás - természetesen énekesekkel és nem tátogó színészekkel -, amely a zavaró képi megoldásokat kerüli. E téren példamutató a Magyar Televízió A kékszakállú herceg vára című tévéoperája, amely a tavalyi Arany Prága fesztivál első díját nyerte el. Leghevesebbek a nézetkülönbségek a komolyzenei koncertek kérdésében. Nagyjából három irányzat képviselői csapnak össze váltakozó eredménnyel. A legrégibb módszer a koncertlátogató szemszögéből közelíti meg az előadást. A közönség egy szögből látja az előadást, ennek megfelelően az egykamerás közvetítés lenne elméletileg a helyes. Ez azonban „mozgalmassági vákuumhoz“ vezetne, így több kamera használata elkerülhetetlen. De egyik kamera sem próbál túlságosan közel férkőzni a zenészekhez, inkább hangszercsoportokat mutat, ezzel is kihangsúlyozva a zene elsődlegességét a látvánnyal szemben. A „tévészerű“ rendezők azt vallják, hogy a kamerának többletet kell nyújtania a készülék előtt ülök számára, tehát olyan látványt, amilyenben a koncertlátogatónak nem lehet részük. E módszer hívei mutogatják a szólistát és a karmestert a legkülönbözőbb látószögekből, követik a virtuóz kezét a zongorán, kinagyítják borsónagyságúvá a muzsikus homlokán gyöngyöző verejtéket, felerősítik többszörösére a zene átélése és a nagyfokú koncentráltság grimaszát. Sokan vitathatónak találják ezt a közvetítésformát, mivel elvonja a nézőt a zenétől, másodlagos képinformációnak nyújt elsődleges szerepet, sokszor disszharmóniára ad alkalmat. A harmadik csoportba a „nagy újítók“ tartoznak, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy a muzsika hangulatának megfelelő képinformációt kell a néző elé tárni. Ők mutogatják a koncert alatt a műemlékeket, romantikus tájakat, erdőrészleteket, tisztásokat, égen úszó felhőket. Szándékuk könnyen a visszájára fordulhat: nem a kép szolgáltatja a hátteret a zenéhez, hanem fordítva. A zene a televízió műsoraiban rendkívül fontos helyet foglal el. Ha a napi műsort az elemeire bontanánk, kiemelve belőle a zenei adásokat, kiderülne, hogy az adásidő milyen nagy részét foglalják el. Ez természetes is, hiszen a zene egyaránt szolgálja a szórakozást, a közművelődést, mindamellett művészi élvezet forrása. OZOGÁNY ERNŐ 1981. VI. 14. N m 14
