Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-06-14 / 23. szám
1981. VI. 14. N Cft Namíbia térképe - de még az uránbánya jelzése nélkül Waldheim ENSZ-főtitkár egy Namíbia-vita közben A KEZDET: A RAJNAI MISSZIÓS TÁRSASÁG • A HERERO SZABADSÁGHARC VÉRES LEVERÉSE • EGYMILLIÓ EMBER ÉS CSAK EGYÖTÖDE FEHÉR • 1980: ÖTEZER TONNA URÁN-OXID A RÖSSING-BÁNYÁBÓL • KIK AZ IGAZI GAZDÁK? • AZ ÖT NYUGATI ORSZÁG, AZ ENSZ ÉS A SWAPO Hosszú esztendők óta ír a világsajtó ,,Namíbia-válság“-ról, arról, hogy a ,,na- míbiai kérdés megoldhatatlan“. Tizennégy esztendeje folyik fegyveres harc Namíbia népének szabadságáért, de tulajdonképpen már sokkal előbb megkezdődött a küzdelem azért, hogy ez a hihetetlenül gazdag föld, amelynek népe elképesztően szegény, kiszabaduljon a gyarmati urak kezéből. De tizennégy évvel ezelőtt a huszonegy éve megalakult SWAPO (South-West African People’s Organization), a faji megkülönböztetés elleni harc és a Namíbia felszabadításáért vívott küzdelem szervezete megkezdte a fegyveres harcot is, mivel az eddigi erőszakmentes küzdelem, politikai harc nem hozott eredményt. Mielőtt a jelenről beszélünk, szükséges egy pillantást vetni a múltra is. A múlt század végén a már 1840 óta itt lakó német telepesek kérésére (az úgynevezett Rajnai Missziós Társaság németjei versenyeztek itt az angolokkal az üzletekért és az öslakók kirablásában) a terület egy részét Bismarck akkori német kancellár német protektorátussá, „védett területté“ nyilvánította. Az angol és a német nagytőke rábírta kormányait, hogy 1884-ben egyezzenek meg. így aztán London és Berlin egymás között felosztották más népek földjét. Azon a területen, amelyet ma Namíbia névem ismerünk, bantu és kőin (más néven busman) törzsek éltek évezredek óta. A legnagyobb csoport a lakosság mintegy 55 százalékát jelentő ovambo nép. Kisebb népcsoportok: a szán, a herero és más hottentotta (szán) törzsek tagjai. A feketebőrű őslakosok jelentik ma is a lakosság 80 százalékát, a 20 százalék: búr, német, angol fehér. Annak idején 1884-ben, az angol-német „felosztás“ idején jóval kisebb volt a fehérek aránya, akkor kezdett nő Ti, amikor 1885-ben a Délnyugat-afrikai Gyarmatosító Társaság egyszerre kezdett ültetvények szervezésébe és háborúba az őslakosság ellen. A németek tíz évig folytattak irtóháborút a bennszülött törzsek ellen. De a szabadságvágyat az első évtized kegyetlen csatái sem oltották ki az öslakók szívéből és 1894-ben Hendrik Witboois vezetésével a mamák keltek fel a gyarmatosítók ellen, majd a századforduló után Samuel Meherero vezette a hererók hősi felkelését. A herero szabadságharc leverését a német haderő még a gyarmati harcok történetében is páratlan kegyetlenséggel verte le - nyolcvanezer embert mészároltak le. 1907-ben kezdődött a kőin népi felkelés (ezt Witboois és Morenga vezették) hasonló kegyetlenséggel. Az afrikai lakosságot ekkor a németek egy 2,5 millió hektárnyi kevéssé értékes területre szorították - a fehér farmerek maroknyi csoportja kapta meg a nagyértékú 13 millió hektár többi földet... Az első világháborúban a közben német gyarmattá nyilvánított terület is hadszíntér lett: a Dél-afrikai Unió csapatai megverték a németeket, elfoglalták az országot és kijelentették: egy ideig ők vezetik majd itt a közigazgatást. 1920- ban az akkor alakult Népszövetség elismerte, hogy Namíbia (akkor Délnyugat- Afrika volt a neve) a Dél-afrikai Unió mandátum-területe. Dél-Afrika lehetővé tette, hogy az egykor/ gyarmatosítók, a németek, tovább is üzleteljenek, sót, német bevándorlást is engedett, igaz, angol és búr dél-afrikai fehéreket részesített előnyben a letelepedésnél. Ma az ország lakossága mintegy egymillió ember s legfeljebb egyötödük fehér. De ennek a kisebbségnek a kezében van az ország minden gazdagsága. S ennek a gazdaságnak a jelentősége, napjainkban legfontosabb eleme az urán. Namíbia egyik nagy parti városától hetven kilométerre van a Rössing-bánya - ma a világ legnagyobb uránkitermelő helye. A Namib-sivatag közepén, felszíni bányászattal nyerik itt a nukleáris kor legfontosabb anyagát. 1980-ban a Rössing- bányában 5000 tonna urán-oxidot, azaz U-308 jelű zöldesfekete port állítottak elő. Ezt az anyagot aztán máshol tovább finomítják, dúsítják, hogy az atomreaktorok működtetéséhez felhasználható legyen. Jelenleg a bánya évi termelése- ez még fokozható, hiszen a lehetőségeknek csak kis részét használják ki- olajegyenértékre átszámítva háromszázhuszonhat millió hordó olaj energiaértékű... Nincs hát csodálkoznivaló azon, hogy a tőkés világ, a nyugati hatalmak mindent elkövetnek, hogy az urániumkincs nyugati kézben maradjon, ne kerüljön a szabadságharcosok, a SWAPO kezére. A Rössing-bánya, az uránkincs jelenlegi tulajdonosa, a kitermelés irányítója a Rio Tinto Zinc nevű többnemzetiségű nagytőkés-társaság. A Rio Tinto Zinc központja ma Londonban van, de a cég részvényesei között egyáltalán nem csak angolok vannak, hanem amerikaiak, nyugatnémetek, franciák, délafrikaiak is - és közvetlen, állami részesedése is van az Egyesült Államoknak, az NSZK-nak és a Dél-Afrikai Köztársaságnak... Tudnunk kell: Namíbia az uránon kívül is hallatlanul gazdag ásványi kincsekben. Ám az ásványvagyon nagyrésze még csak geológusok térképein jelölt valami- a feltárás, a kitermelés majd a következő évtizedek feladata lesz. Már ma is van az urán mellett komoly gyémántbányászat, germánium és vaná- diumtermelés (mindkettőnek hadiipari fontossága van), bányásznak rezet, cinket, ólmot is. A gyémánttermelés (és a bányászat többi ága is) a De Beers-féle angol-amerikai óriásvállalat által irányított Consolidated Diamond Mines of South Africa, a Morgan-bankház tulajdonában lévő Tsumeb Corporation és más amerikai-angol cégek kezében van... A második világháború után az ENSZ úgy döntött, hogy az egykori „gyámsági területeket" - ilyen volt Namíbia és „gyámja“, a Dél-Afrikai Unió - maga veszi kézbe, hogy előkészítse mielőbbi függetlenségüket. Dél-Afrika nemet mondott. Sőt, 1949-ben, szembefordulva nemcsak a ENSZ határozatával, hanem az alapokmány betűjével és szellemével, - Pretoria (a Dél-Afrikai Köztáieaság fővárosa) politikai vezetése egyeasiüen tartományként magához csatok» Ítámíbiát... Az ENSZ-határozatok Ősömében ítélte el a pretoriai lépést. Tulajdonképpen az első ilyen ENSZ-vita (1949) óta nem került le a világszervezet napirendjéről a délnyugat-afrikai ország ügye. 1961- ben aztán az ENSZ közgyűlése - ezen a közgyűlésen már nem tudtak szembeszállni a többséggel a tőkés nagyhatalmak - elismerte Namíbia népének jogát a függetlenségre, a Biztonsági Tanács pedig kötelezte Dél-Afrikát a határozat végrehajtására, azaz a függetlenség megadására. Pretoria nemet mondott. 1967 tavaszán az ENSZ rendkívüli közgyűlésén 54 afrikai ország javaslatára a nagy többség úgy döntött: a dél-afrikai ENSZ- mandátum is megszűnt, 1968 júliusáig meg kell adni a függetlenséget Namíbiának. Végül, különböző módosítások után (az egyik fontos javaslat az volt, hogy a dél-afrikai fehér haderő kivonulása után egy ideig az ENSZ gyakorolja a hatalmat) úgy határoztak: 1969. október 14-e a végső dátum a dél-afrikai gyarmatosítás felszámolására... De hát már azóta is több mint egy évtized telt el. Közben Pretoria manőverezett: a windhoeki nagy tornacsarnokban egy csoport megvásárolt feketebőrű politikussal számukra megfelelő „alkotmányt“ dolgoztak ki, és ennek alapján 1978-ban úgynevezett,, szabad választásokat“ tartottak és itt egy olyan helyzet alakult ki, amelynek alapján a DTA, a Demokratikus Tornacsarnok Szövetség (az alkotmány-megfogalmazás színhelyéről nevet kapó párt) megalkuvó, Pretoria-hű politikusai alakítottak kormányt. A miniszterelnök Dirk Mudge lett. Dél-Afrika pedig elfogadott egy új „függetlenségi tervet“, amelyet öt nyugati állam (USA, NSZK, Anglia, Franciaország, Kanada) dolgozott ki - az ENSZ már sokszor elfogadott döntései helyett ... Azóta esztendők teltek el, de az öt nyugati ország még a saját javaslatának érvényre juttatásáért sem tett semmit: Sőt 1981 áprilisában nyilvánosságra került, hogy Namíbiával kapcsolatban: ,, újabb keletű amerikai elképzelések“ vannak. Az Egyesült Államok londoni nagykövetségén április végén az öt ország megbízottai tanácskozást tartottak. Ott mindenekelőtt Chester Crocker amerikai külügyi államtitkárt hallgatták meg. Crocker Afrikában járt előzőleg - tizenegy országban ismertette az amerikai álláspontot Namíbia dolgában. Az amerikai külügyi államtitkár elmondta, hogy a legnagyobb ellenállásba, a fekete földrész országainak többségében a namíbiai fehér lakosságnak nyújtandó úgynevezett,,alkotmányos garanciák“ terve ütközik. Crocker azt is elmondta, hogy Pretoriában tárgyalva azt hallotta: Dél-Afrika mindaddig szembeszegül az ötök és az ENSZ rendezési tervével, amíg a világszervezet ragaszkodik a délnyugat-afrikai népi szervezet, a SWAPO elismeréséhez a namíbiai nép egyetlen törvényes képviselőjeként ... Ilyen előzmények után került sor ugyancsak április végén az ENSZ Biztonsági Tanácsának Namíbia-vitájára. Május 1-én azután a világszervezet NEW York-i palotájában a nyugati országok először megkísérelték elérni, hogy halasszák el az ülést. A napirenden az afrikai országoknak az a határozati ja- vaslat-kötege volt, amelyek szankciókat sürgettek, azaz megtorlást kívántak életbe léptetni a Namíbia függetlenségét még most is megakadályozni akaró Dél- Afrika ellen. Amikor ez nem sikerült, a Biztonsági Tanács három állandó nyugati tagja: az Egyesült Államok, Nagy- Britannia és Franciaország rövid tíz perc alatt összesen 12 vétót emelt a Dél-Afrika ellen kötelező szankciókat előirányzó határozati javaslatok ellen... A szavazás után felszólalásában Oleg Trojanovszkij, a Szovjetunió ENSZ-képviselője kijelentette: az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország ismét színt vallott-a fajüldöző dél-afrikai rezsimmel és nem a harcoló namíbiai néppel szolidárisak. Mintha csak illusztráció lenne mindahhoz, ami a Namíbia-ügyben elfoglalt nyugati álláspontról a világ tudomására jutott - május derekán megjelent egy hallatlanul érdekes összefoglalás az ENSZ apartheid- ellenes bizottságának kiadásában. Ezt az összeállítást a bizottság a világszervezet közgyűlése kérésére készítette. A jelentésből kiderül, hogy a Dél-afrikai Köztársaságnak az utóbbi években rendkívül elmélyültek a kapcsolatai az amerikai General Motors, a Ford Motor Co., az International Business Machines, az angol Plassy (radarberendezéseket gyártó) az Imperial Chemical Industries (robbanószereket gyártó) valamint az International Computers Limited angol, a Bayer és Höchst (vegyi fegyvereket is gyártó kémiai) valamint a mindenekelőtt a nukleáris technológiában egyre fontosabb szerepet játszó nyugatnémet Metallge- selschaft és Linde céggel. Csupán véletlen lehet, hogy a jelentésben francia és kanadai vállalatok nem szerepelnek... Namíbia népe tovább harcol: a SWAPO elnöke, Sam Nujoma május elején kijelentette: a nyugatiak minden lépése arra irányul, hogy az ő stratégiai, politikai és gazdasági érdekeiket kiszolgáló bábrezsim alakuljon a ki tudja mikor függetlenné váló Namíbiában. GÁRDOS MIKLÓS Utcakép a jórészt németek lakta Windhoek városából
