Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-05-10 / 18. szám
Vasárnap 1981. május 10. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 5.02, nyugszik 20.04 Közép-Szlovákia: 5.10. nyugszik 20.12 Nyugat- Szlovákia: 5.18, nyugszik 20.20 órakor A HOLD kel - 11.09, nyugszik 1.42 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük ÁRMIN és VIKTÓRIA nevű kedves olvasóinkat 1891-ben született Walther VETTER német zeneszerző, zeneesztéta • 1931-ben született Miroslav FLORIAN költő, érdemes művész. AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL NÉV A ZÁSZLÓN HAJDÚ ANDRÁS RIPORTJA AKKOR, HUSZONEGYBEN J. E. MAREK ÍRÁSA SORSUKON KÖNNYÍTETÜNK KELL GÁLY IVÁN RIPORTJA KÉT VÁLASZTÁS KÖZÖTT NÉMETH JÁNOS ÖSSZEÁLLÍTÁSA A GALÁNTAI JÁRÁSBÓL A KÖZÖSET, AZ EMBERIT A. GÁLY TAMARA ÍRÁSA LÓRINCZ GYULÁRÓL IDÉZÉS MORVA! GYULA ELBESZÉLÉSE NEW YORKBA FEGYVERREL BELÉPNI TILOS! KULCSÁR ISTVÁN ÍRÁSA A háború tüzes vasszekere szinte egyik napról a másikra átdübörgőit fölöttünk. Az ágyúk persze még nagyon közel dörögtek, időnként még a nehézgéppuska ugatása is idáig hallatszott. A félelem is ott lappangott még az idegekben: mi lesz, ha fordul a kocka és visszajön az ebadta német...?- Nem - mondta Vaszii, a mongolos szemvágású hadnagy, akit néhány nappal ezelőtt szállásoltak el a szomszédéknát. Azóta már összeismerkedtünk.- Mi már rendfentartó csapatok vagyunk - mondta szokatlan kiejtéssel, de magyarul. - A front már messze... Mondom, néhány napos volt az ismerettség. A korkülönbség, a rang,' az egyenruha, többet nem engedett. Ó már harminc körűi járhatott, frontharcos, tiszti vállap, mellén kitüntetések, bal szemén kötés. Egyik alkalommal kesernyés szájízzel említette.- Számomra az igazi háború már negyvenháromban befejeződött - bökött a kötésre. - Kórház, szanatórium... Megkérdeztem, hol tanult meg ilyen jól magyarul?- Budapesten - válaszolta. - Édesapám éveken keresztül diplomáciai szolgálatot teljesített a magyar fővárosban. Egy ideig ott jártam iskolába is... Talán egy hét is eltelhetett már, amikor hétköznapi zaj törte meg a csendet. Dobszóra figyel fel a mindennapi élet zajára vágyó fül. A kisbíró ugyancsak pü- fölte a kutyabört. Aztán jót megreszkettetve a hangját közhírré tette, hogy másnap reggel minden munkabíró lakos csákánnyal, ásóval, lapáttal jelenjen meg a községháza előtti téren. Már nyolc előtt ott voltam én is. Nemsokára Vaszii hadnagy is megérkezett: szorosra húzott derékszíjjal, fegyverrel a vállán. Egy kicsit izgatottnak látszott, a szava is szokatlannak tűnt, amikor megszólalt:- Emberek - így mondta, emberek - a fasisztákat üldöző vörös hadsereg érdeke, de a maguké is, hogy a visszavonuló németek által tönkretett vasutat mielőbb rendbe hozzuk. Talán öt kilométernyit kellett gyalogolnunk, hogy a megrongált pályatesthez érjünk. Kicsit bámészkodtunk, legeltettük a szemünket, majd nekiláttunk a felszaggatott talpfák és a kérdőjelekké görbült sínek eltávolításához. A hadnagy első dolga volt - katonanyelven szólva - a környék felderítése. Tekintetével végigpásztázta a szétszórtan lapuló házakat, az erdő alatt valahová a messzeségbe futó gyalog- ösvényt. Az erdőalji tisztást, amelyet már friss pázsitszőnyeg takart. Felfigyelt azonban egyébre is. Arra a néhány frissen leütött karókra, amelyek a tisztás különböző pontjain álltak. Délfelé járt már az idő, amikor az egyik ház udvarából bozontos, szórgom- bócra emlékeztető puli futott ki. Utána egy kislány trappolt. Rá a gyologútra. Valószínűleg valamelyik távoli szomszédba igyekeztek. Futott a puli, futott a kislány egy darabig a gyalogúton, aztán a ször- gomolyag neki a tisztásnak. A kislány meg utána. Hívta, csalogatta vissza az oktalan jószágot. A hadnagy eddig szótlanul figyelte a történteket, de most mintha meohibbant volna, ordítozni kezdett: - Állj, nem hallod, te szerencsétlen! Majd hirtelen lekapta válláról a távcsöves puskát. A fegyver szavát százszorosán adták vissza a környező hegyek. A játékos puli - szemünk láttára - mintha rúgok lökték volna felpattant a levegőbe, megfordult néhányszor, majd a hátára zuhant. A kislány egy pillanatra cövekké vált. Tétován körültekintett, s amikor meglátta a töltésről feléje rohanó katonát, akár egy megriasztott őzike menekült hazafelé. A hadnagy már nem ügyelt a kislányra, a mozdulatlan kutya fölé hajolt, csendesen a karjába vette, s egészen a ház kapujáig vitte, amely nyikorogva csapódott be a kislány mögött. Amikor újból visszatért hozzánk, arca feltűnően sápadt volt. Leült egy terméskőre, fegyveréből kiröpítette az üres rézhüvelvt. Úgy intéztem a dolgot, hogy lehetőleg a közelébe kerüljek. Majd bátortalanul megszólítottam:- Miért tette?- Inkább halt volna meg a kislány? - nézett rám csodálkozva. Aztán a homlokára ütött. - Persze, te nem tudod... Még egy perc, és az aknamezőre futnak... Már mentem volna tovább, de tekintete marasztalt. Szótlanul mutatott a köre, hogy üljek melléje, majd egy levéltárcát húzott elő. Egy darabig matatott benne, aztán egy fényképet adott a kezembe. Rajta egy tíz év körüli dundi kislány, mellette nyúlánk, rövid nadrágos fiú.- A fiam veled lenne egyívású, a kislányom két évvel rá született... mindkettőjüket az akna...- Ráfutottak? Vaszii hadnagy csendesen ingatta a fejét.- Okét ráhajtották ... A németek! Hogy az ő haláluk árán mentsék gyáva életüket... És ahogy beszélt, jobb szeméből kövér gyöngyszemek peregtek a térdén keresztbe fektetett csodás fegyver acélszerkezetére. Aprócska patakocska volt, mintha ez a párjátvesztett szem kettő helyett is sírna. xxx Másnap reggel Vaszii hadnagy búcsúzni jött: parancsot kapott, hogy haladéktalanul jelentkezzen ezredtörzsénél. Ó talán már tudta, aminek mi csak később vettük hírét, hogy ezen a napon, május kilencedikén nulla óra negyven- három perckor befejeződött a Harmadik Birodalom feltétel nélküli fegyverletételéről szóló okmány aláírása. A nácizmus történelmi múlttá vált. A háború végét, a béke megszületését ünneplők szívében azonban még ott volt a gyász, de a tekintet már a jövőt fürkészte. Az élet erősebbnek bizonyult a halálnál. t SrfTtÁ* VOLT EGYSZER EGY HADNAGY... IDŐSZERŰ GONDOLATOK ... Nincs talán még egy olyan állam a világon, amely az utóbbi évek során a nemzetközi kapcsolatok legfontosabb problémáiban a konkrét és reális kezdeményezések olyan széles skálájával lépett volna az emberiség elé, mint a Szovjetunió. Az emberiségre legveszélyesebb nukleáris fegyverek korlátozásának problémájával kezdeném. Az elmúlt években a Szovjetunió határozottan harcolt azért, hogy véget vessenek a nukleáris fegyverkezési hajszának, s megakadályozzák bolygónkon e fegyverek további elterjedését. Amint önök is tudják, óriási munkát végeztünk a hadászati fegyverek korlátozására vonatkozó, az USA-val megkötendő szerződés előkészítésében. Sokat tettünk a nukleáris fegyverkísérletek betiltására irányuló, az Egyesült Államokkal és Angliával folytatott tárgyalások során. Fontos akciót kezdtünk, amikor bejelentettük és megerősítettük, hogy nem alkalmazunk nukleáris fegyvert az ilyen fegyverekkel nem rendelkező, azokat saját területükön elhelyezni nem engedélyező országok ellen. Azonban mi többet is javasoltunk: meg kell szüntetni a nukleáris fegyverek gyártását, el kell kezdeni készleteik csökkentését, egészen teljes felszámolásukig. A Szovjetunió aktív lépéseket tett minden más tömegpusztító fegyverfajta betiltására is. A beszámolási időszakban egyet-mást sikerült elérni ezen a téren. Érvénybe lépett a természeti környezet katonai célú befolyásolásának betiltásáról szóló konvenció. Előzetesen egyeztettük a radiológiai fegyver betiltásáról szóló egyezmény alaptételeit. Folytatódnak, bár megengedhetetlenül lassan, a vegyi fegyvereknek az államok fegyvertárából való kitiltására irányuló tárgyalások. A békeszerető erők akciói révén sikerült leállítani a neutronfegyver nyugat-európai telepítésére irányuló tervek megvalósításál. A népek annál nagyobb felháborodását váltják ki a Pentagonnak azon újabb próbálkozásai, hogy e fegyver Damoklész kardjaként függjön Európa országai felett. Mi a magunk részéről megerősítjük, hogy nem kezdjük el e fegyver gyártását, ha az nem jelenik meg más országokban, és készek vagyunk az e fegyvert egyszer s mindenkor betiltó egyezmény megkötésére. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés más országai több konkrét javaslatot terjesztettek elő az európai katonai enyhülésről. Mi többek között azt szeretnénk, ha az összeurópai értekezlet részvevői kötelezettséget vállalnának, hogy nem alkalmaznak elsőként egymás ellen sem nukleáris, sem hagyományos fegyvereket; hogy ne bővüljenek a már létező katonai tömbök, és ne alalkuljanak újak Európában és más kontinensenken. (Részlet Leonyid lljics Brezsnyev elvtársnak, az SZKP XXVI. kongresszusán tartott előadói beszédéből.) iuimabqk' Próbariadót tart a pionírokból szervezett ifjú határőrök 12 fős raja. Most próbálják ki az úgynevezett riadóláncot. A rajelnök fél órával ezelőtt üzenetet kapott: „Délután 15 óra 30 perckor a major felé vezető út mentén, a második kilométerkőnél gyülekezés“. Futott is az üzenettel a hozzájuk legközelebb lakó ifjú határőrhöz, aki azon nyomban továbbította az üzenetet. Ahogyan a láncszemek kapcsolódnak egymáshoz, úgy közvetítették egymásnak a kapott utasítást. Idejében meg is érkezett mindenki. Várakoznak. Az egyik fiú eléggé türelmetlen, méltatlankodni kezd: „Hol a parancsnok? Három perccel múlt fél négy...“ Ám ekkor előlép rejtekhelyéről, az egyik fa mögül Fazekas Gyula alhadnagy: „Már vártam rátok. Köszönöm, hogy pontosan érkeztetek. A próbariadó sikerült...“ Ilyen és hasonló gyakorlatokat rendszeresen tartanak az ifjú határőrök, hiszen a raj vezetője szívesen foglalkozik a pionírokkal. Természetesen parancsnoknak szólítják, másoknak azonban így beszélnek Fazekas Gyula alhadnagy (A szerző felvétele) róla: „Ő a mi felnőtt barátunk“.- Már gyermekkoromban megkedveltem, megszerettem a pionírfoglalkozásokat - emlékszik vissza Fazekas Gyula. - Tetszettek a játékos, kalandos kirándulások, amikor, akárcsak a katonáktól, tőlünk is érdekes és komoly feladatok végrehajtását várták. Később, a szaktanintézetben is szívesen vállaltam ilyen feladatokat. Név szerint említi az alapiskola igazgatóját, egykori osztályfőnökét, akik gyakran - és mint most ő - szívesen szerveztek hasonló pionírfoglalkozásokat, s mindig kalandos, romantikus volt, ami olyankor történt. Hálásan emlékszik vissza a szaktanintézet ifjúsági szervezetének politikai felelősére is, aki idejében és jó pedagógiai érzékkel felismerte vonzódását a pionírmozgalomhoz, a katonaélethez. Érdeklődését tudatosan irányították, így tehát tanulmányait a SZISZ Pionírszervezetének Intézetében folytatta. A kötelező katonai szolgálat letelte után átmenetileg megpróbált ugyan civilként élni. Megnősült. Néhány hónap múlva azonban szinte kényszerítette őt gyermekkori álma, vágya, hogy foglalkozást változtasson. A kiképzés után, első szolgálati helyén, alighogy megszokta beosztását, önként vállalt feladatként megkezdte a pionírok toborzását az ifjú határőrök rajába. Természetesen, kiképzésükről is gondoskodott. Érthető örömmel említi azok nevét, akik ma már nem pionírok ugyan, de katonaiskolában tanulnak, mert úgy érzi: példáját követték a fiúk, amikor hivatást, foglalkozást választottak. Tevékenységét elismeréssel jutalmazták, hiszen tavaly megkapta A szocialista nevelésért kitüntetés bronzérmét. Jelenlegi szolgálati helyén az alakulat parancsnokának nevezték ki. A legfontosabb teendők ellátása után, az első adandó alkalommal élve, itt is megszervezte az ifjú határőrök raját.- Nincs ebben semmi különös - véli csak folytatom, amit megkezdtem, örülök, hogy felnőttként, két kislány apjaként is barátjuknak tartanak a pionírok. És azok közül is főleg azok, akik a pionírok jelmondata értelmében mindig készek szocialista hazánk építésére és védelmére. Sikeres folytatást, parancsnok! HAJDÚ ANDRÁS A PARANCSNOK 1981. V. 10. ÚJ SZÓ
