Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-05-03 / 17. szám

Vasárnap 1981. május 3. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 5.13, nyugszik 19.54 Közóp-Szlovákia: 5.21, nyugszik 20.02 Nyugat- Szlovákia 5.29, nyugszik 20.10 órakor A HOLD kel - 5.24, nyug­szik 18.59 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük TÍMEA, IRMA ÉS GAUNA nevű kedves olvasóinkat 1761-ben született August KOTZEBUE német drámaíró, elbeszélő, költő (+ 1819) • 1856-ban halt meg Adolp­he ADAM francia opera- és balett szerző (szül. 1803). AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A KÖZÖSSÉG EREJE Németh János írása A KOMISSZÁR 1945 MÁJUSÁRA EMLÉKEZIK Somogyi Mátyás riportja KÉT VÁLASZTÁS KÖZÖTT Kulik Gél lért összeállítása a rozsnyói járásból ÉPÍTŐK, SZERELŐK, GÉPGYÁRTÓK - EGY GYÁRBAN Keszeli Béla riportja MÓROCZ FERENC HŰSÉGE Ivó Havlík írása HÁBORÚ W. Saroyan elbeszélése SPANYOL TALÁLKOZÓ J. Szemjonov írása lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllll K orán jött a tavasz, ko­rán, mintha a termé­szet is segíteni akart volna. Valahol a távolban kékellő hegyeken túl, még halál­táncát ropta a háború, de itt, a Gortva mentén már - ahogyan errefelé monda­ni szokták - tizedmagával sütött a nap; az erdő lomb­ruhába öltözött, a réteken, legelőkön, az erdők tisztá­sain friss, édes fű sarjadt. Zsenge volt még, harmat- gyenge, de több a semmi­nél. Szokatlanul korán szo­rult legelőre a megmaradt jószág, mert a háború nem­csak az éléskamrákat, ha­nem a szénapadlásokat is kisöpörte. Delet harangoztak a fa­luban. A jószág nyugodtan legelészett. Csak Pisti, szempárt. Tükrében valami furcsa pajkosság játszado­zott.- Nem is mondtam, hogy ' kihajtok. . Pisti meglepetten nézett nagyapjára. Az meg tovább folytatta, mintha csak ön­magát bátorítaná.- Holnaptól a pásztor­ember számára is ünnep lesz a május elseje. A bojtár szeme dió nagy­ságúra kerekedett. Nagy­apját így beszélni még nem hallotta, pedig hatéves korától nagyapja neveli, azóta, hogy édesanyját el­vitte a tüdövész, apja meg nyakába vette a világot... Hogy nem hajtanak ki? Hi­szen eddig ö erösítgette, hogy a csordának kihajtás­tól beszorulásig (András­a nyurga, legényszámba cseperedő bojtár találta túl­ságosan forrónak a nap su­gárkévéit. Csendesen nagy­apja, a falu csordás-szám­adója mellé telepedett egy szikkadt rögre. Kis ide­ig nézte a szikár öregem­bert, ráncos, napsugárpirí­totta arcbőrét, lezárt szem­pilláit, aztán csendesen megszólalt:- Atyus, tényleg elenged? Az öreg szemét sem nyi­totta ki, csak a fejét fordítot­ta a hang irányába.- Tényleg hívtak?- Maga Szíjgyártó János bátyám.- Derék ember volt min­dig, nem is vitte semmire az életben... Hacsak ezután nem... Listára tették kom- munistaságáért.. Egyszó­val ő hívott? Akkor menj! Tizenkilencben én is men­tem ...Az első sorban...- Csak a jószág miatt kérdeztem. Egyedül, hogy hajt ki? A pilla nélküli szemhéj lassacskán szabaddá tette az öregségtől megszürkült napig, vagy amíg az első hó le nem esik) mindennap kint a helye, még ha ci­gánygyerekek potyogná­nak is az égből. Tényleg feje tetejére állt volna a vi­lág? Fejében egymást ker­gették a gondolatok. Lám csak, Szíjgyártó János is - aki a hadak átvonulása után első ember a faluban, az ő szavára figyel minden­ki - megszólítja őt, akinek eddig jóformán neve sem volt a faluban, hogy: ,,öcsém, elvárunk a holnapi felvonuláson!“ Gondolatai mélységéből nagyapja öregesen rekedt szava emeli a felszínre.- Ma előbb megyünk ha­za, rendbe kell szednünk magunkat... Különösen neked, meglehet, hogy a zászlót... a nagyot, a ve­resbársonyt te viszed. Szíj­gyártó talán megteszi... Tudod, rám való tekintet­tel... Tizenkilencben még én vittem... Jövendőmondó szólt be­lőle. Másnap mindketten megjelentek, de Szíjgyártót nem tudták megelőzni. Már az öregzászlóval a kezé­ben fogadta őket. Kezet fo­gott az öreggel, a zászlót meg a legény kezébe nyomta.- Csak elbírod, Pista öcsém! - ütött a vállára. - De ha akarod - és az öregre nézett. A pajzán jó­kedv hirtelen tétova mo­sollyá szelídült az arcán. A szavának ércessége is tompult, amikor megszólalt.- Talán csak nem esett gaz a szemedbe, öreg? A számadó válasz he­lyett reszkető kézzel nyúlt a zászló után. Félúton azonban megrekedt a moz­dulat. Lassan lehanyatlott a keze.- Pista - szólt szinte pa­rancsoló hangon az unoká­jára. - Csak a városban bontsd ki azt a zászlót... Különben nagyon megiz­zaszt... Én nem megyek, sajnos már nem bírnám ve­letek a lépést... A városkába az első szabad május elsején száz irányból folydogáltak az ember-patakocskák, hogy egy óriási harsogó nagy fo­lyammá egyesüljenek. Ezernyi zászló: közöttük ta­lán a Pistáé a legszebb. Legalábbis ö ilyennek látta. Akár egy hatalmas láng­nyelv. Es a kéz, amelyik tartja, nem remeg, és nem fáradt. Nagyapjára gondol, aki most otthon, valahol a kertek alatt bóklászhat, mert aligha tudna megma­radni a négy fal között. Vadlóherét szed a nyulai- nak és várja az ö derék unokáját haza a május else­jei felvonulásról. Régi emlékek, szép tör­ténetek, szabad májusok tucatjai, egymást kergető évtizedek. De gyorsan is kergetitek egymást! És mi maradt belőletek? A tudat, hogy felépítettünk egy új világot, hogy Pistiből Pista, majd István lett. IDŐSZERŰ GONDOLATOK Pártunk politikája kimunkálásakor és meg­valósításakor a csehszlovák nép szükségle­teiből és érdekeiből, saját történelmi tapasz­talataiból indul ki. A nemzeti demokratikus és szocialista forradalom megvalósításával, a szocializmus felépítésével mi is hozzájárul­tunk a forradalmi elmélet és gyakorlat gazda­gításához. Nem felejtjük azonban el, hogy a szocializmus és kommunizmus ügye nem értelmezhető szűk nemzeti keretekben. Büszkék vagyunk arra, hogy a nemzetközi forradalmi mozgalom családjához tartozunk. Mindazt, amit népünk és hazánk érdekében teszünk, összekapcsoljuk az internacionalis­ta felelősségtudattal. Tiszteljük nemzeteink haladó hagyományait és kultúráját. Ebből merítjük erőnket és eltökéltségünket. A ta­nulságok forrásául szolgálnak más testvér­pártok tapasztalatai is. Elsősorban a Szovjet­unió Kommunista Pártja, a forradalmi moz­galom legfejlettebb csapatának tapasztalatai jelentik számunkra az ismeretek és tapaszta­latok gazdag tárházát. A Szovjetunió úttörő munkájával megnyi­totta az emberiség előtt a szabadsághoz és a társadalmi haladáshoz vezető utat. Ezért a szovjet kommunisták tanácskozása mindig rendkívüli érdeklődést kelt az egész nemzet­közi közvéleményben. Így a Szovjetunió Pártjának a közelmúltban megtartott XXVI. kongresszusa mindenki, barátaink és ellen­feleink érdeklődésének középpontjában állt. A kongresszus a reális szocializmus, a mar- xizmus-leninizmus eszméinek, a szovjet tár­sadalom és a Szovjetunió lenini Kommunista Pártja egybeforrottságának erejét és életké­pességét és a szovjet társadalomnak azt az elhatározását bizonyította, hogy tántorítha- tatianul folytatja a kommunizmus építését és a következetes békeharcot. A Leonyid lljics Brezsnyev által előadott beszámolót áthatot­ta az emberiség sorsáért vállalt nagy felelős­ség és a megfontoltság. Az egész nemzetközi forradalmi és haladó mozgalom újból meggyőződött a szovjet kommunisták mély hazafiságáról és interna­cionalizmusáról. A Szovjetunió óriási erőfe­szítéseket tesz arra, hogy a világot meg­mentse a nukleáris háború katasztrófájától, az emberi civilizáció és kultúra elpusztításá­tól. A XXVI. kongresszus újból meggyőzően bizonyította, hogy a Szovjetunió számára a legnagyobb érték a béke és a nemzetek szabadsága, hogy a szovjet ember boldog­ságát összekapcsolja az egész emberiség boldogságával. Brezsnyev elvtárs ezt egyér­telműen megmondta a kongresszuson: „Ma pártunk, népünk és a világ összes nemzeté­nek nemzetközi szempontból legfontosabb feladata a béke megvédése. Amikor a béké­ért harcolunk, nemcsak azokra az emberekre gondolunk, akik ma élnek, nemcsak gyerme­keinkre, unokáinkra, hanem a következő nemzedékek boldogságára is.“ Csehszlovákia Kommunista Pártja és a csehszlovák nép teljes mértékben támo­gatja ezt a valóban humánus programot. (Gustáv Husák elvtársnak a CSKP XVI. kongresszusán mondott beszédéből) T Klimm­Igen, most már tudom, hogy felesleges az a néhány sor, amit beszélgetésünk közben sietve feljegyeztem. Elég, ha csak a tekintetére gondolok, máris visszacsengnek a sza­vak. Egy hatvanéves ember szavai, aki kézfogásában, szempillantásában hordozza becsületét, munka- és ember- szeretetét. Jólesett a közelé­ben lenni. Karnyújtásnyi távol­ságból figyelni, mitől lesz egyre fényesebb a bizalmat sugárzó szempár, miért rezzen össze az arc, mitől kezd remegni az ajak. Ez a néhány sor csupán egy-két fejezet Bencz Károly életéből.- Itt születtem Zsérén; úgy ismerem a környékét, mint a tenyeremet. Kilencéves vol­tam, amikor több mint száz bárányt és tehenet bíztak rám, s nem mondhattam, hogy más­hoz van kedvem, ha pásztor- kodnom kellett. Télen fát hord- tunk; de nem magunknak, ela­dásra, hogy megélhessünk va­lamiből. S ha a fuvaros magá­val vitt bennünket egy dara­bon, akkor alig bírtak velünk az örömtől. Látja, akkor ennyi kel­lett a gyerek boldogságához. haza, azt mondták, olyan vol­tam, mint a holdvilág. Itthon maradtam. Kapálni, kaszálni, répát egyelni, aratni. De az ipar valahogy jobban vonzott. Hogy miért? A fene tudja. Nehéz ezt megmondani. Talán az embe­rek is mások voltak, akik az iparban dolgoztak. Bejártam én kérem, az egész országot. tiar nad Hronomban alumini- umgyárat építettünk, Banská Bystricán meg cementgyárat. Aztán 1958 végén, amikor le­rakták nálunk a mészégető alapjait, a magyarországi Bél­Iskolába novembertől májusig jártam, mert a nyár munkát jelentett a családunkban. És ott, ahol hét gyerek van, ke­nyérből is több kell. Tizennyolc éves voltam, amikor kimentem Alsó-Ausztriába; azóta sem láttam annyi idegent égy he­lyen. Csakhogy akkor más szemmel néztek ott a külföldiek­re. Építkezésen dolgoztunk, gondolhatja, hogy ment a so­runk. S bizony, voltak helyek, ahová be sem tehettük a lá­bunkat. 1942 nyarán jöttem apátfalvára mentem, hogy elsa­játíthassam a gyártási techno­lógiát. Aztán beindult a gyár, és mester léttem. Az utolsó öt évet balesetvédelmi technikus­ként dolgoztam le. Ne higgye, hogy könnyű volt. A kritizálást, tudja, mindenki máshogy vise­li. S aki felelősséget érez má­sok épségéért, egészségéért, az lépten-nyomon hibát talál­hat. Itt a gépek védőburkolatá­val lehet elakadása, amott másvalamit vélhet veszélyes­nek. Mert a mész nemcsak a ruhán - az ember bőrén is nyomot hagy. Sok mindenről szót ejtünk, de azt, hogy az ágazat kiváló dolgozója, mástól tudom meg. A családjáról kérdezem. Fele­sége is a mészégetőben dol­gozott, mondja, ő tavaly ment nyugdíjba. Két lánya és két veje ugyancsak itt élik le életük nagyobbik részét, s boldog, , hogy napközben is a közelük­ben lehet. Még három hétig. Aztán máshogy kell berendez­nie a hétköznapjait.- Ha becsületesen dolgozik az ember, úgy elkopik, mint a gép. Tudom, én is követtem el hibákat, de megtörtént az is, hogy érdemtelenül csattant raj­tam az ostor. Igaz, voltak dol­gok, amelyeket nem tudtam közömbösen nézni. Amelyek másokat hidegen hagytak, en­gem meg lázba hoztak. És az alakoskodókat nem szerettem soha.- Most, hogy nyugdíjba me­gyek, több időm lesz mindenre. A kertre, a lugasra, a falu gondjaira, a családra és per­sze magamra is. Nehogy azt higgye hát, hogy egy hónap múlva az ágyban talál. A szőlő­ben keressen ha legközelebb errefelé jár. z G. SZABÓ LÁSZLÓ 1981. V. 3. ozsríi M M Na gyapái* unó Icái*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom