Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-26 / 16. szám
ÚJ szú 19 81. IV. 26. 11 O—ázadurtk elején Kassán (Kosice) több olyan fiatal élt, akik kiváló rajzkészségükkel már az iskolában felhívták magukra a figyelmet. Ezek egyike volt Löffler Béla is, aki Jakoby Gyulával, Feld Lajossal ellentétben mégsem festő vagy grafikus lett, hanem szobrász. Igaz, mindez talán csak egy véletlennek tetsző dolgon múlott. Löffler Béla egyszer lerajzolta osztálytársát, s az megkérdezte tőle, hogy meg tudná-e csinálni ezt agyagból is.- Miért ne - válaszolta Löffler de hol vegyek agyagot?! Az osztálytárs nem ismert lehetetlent. Kerített egy vödröt, elment a téglagyárba és néhány óra múlva visszajött az agyaggal. Hát Így kezdődött: egy vödör agyaggal! A 75. születésnapját ünneplő érdemes művészt Kassán, az Andrej Kmef utcai lakásán kerestük fel.- Kezdjük ezt a beszélgetést azzal a kérdéssel, hogy háromnegyed évszázad jó és rossz történéseinek átélése után hogy érzi most magát, milyen a közérzete, hogyan telnek a napjai?- Ha belegondolok, hogy az eddigi életem mennyi sok erőfeszítéssel, munkával, küzdelemmel telt el, azt kell mondanom: csodálkozom, hogy még élek. Az életkorral járó tünetek nálam is jelentkeznek, de ezeket igyekszem leküzdeni. Minden érdekel. Az akaratom erős. Létezem, nap mint nap teszek-veszek. A munkatempóm megköveteli, hogy reggel nyolc órakor talpon legyek. Amíg csak látok, addig dolgozom, örömömet lelem a munkában. Most elefántcsontba faragom a világkultúrák történetét, meg egy nagy munka is van itt, amit Bacó Ferenc fiatal művész barátommal végzünk. Ez egy három méter magas gránit emlékmű lesz, mely a strázskei nemzeti bizottság megrendelésére készül. Egy ilyen szobor elkészítéséhez kőfaragókra, ácsokra, kovácsokra is szükség van. Ezt a társaságot pedig össze kell tartani, szervezni kell - én ezt szívesen csinálom. Estére ha el is fáradok, éjjel egy óránál hamarabb .aludni még sem megyek, olvasok - főleg szakirodalmat, jóllehet ezeket az ismereteket már nem biztos hogy felhasználhatom.- Nem titok, hogy a Löffler-ház mindig is lüktető, eleven életet élt és él. A műteremben a vésőket, a munkaeszközöket fiatal, kezdő művészek és iskolázott mesterek is használják. Hadd kérdezzük meg, ki mindenki fordult már meg ebben a műhelyben, ebben a szellemi közösségben?- Azt tapasztalom, hogy a technika fejlődése nálunk is magával hozta az elidegenedést. Ma az egyik embernek nincs szüksége annyira a másikra, mint az ifjú koromban jellemző volt. Régebben rengeteg festő, író, költő fordult meg nálunk. Rendszeresen felolvasó-esteket tartottunk, s ezek mind jól sikerült összejövetelek voltak. Rám fiatal koromban a kassai értelmiségieK közül Sándor Oszkár volt a legnagyobb hatással. Ő a Horthy-rezsim elöl emigrált Kassára. Rendkívül művelt, nagytudású ember volt. Oroszul is csaknem anyanyelvi szinten beszélt. Lenin műveit eredetiben olvasta Nagy tárgyi tudással tudott beszélni filozófiai kérdésekről. Huszonöt évig tartó barátság fűzött hozzá. A művészkör összejövetelei a második világháború kitörésétől abba maradtak. Hasonló összejöveteleket a felszabadulás után már nem tartottunk, de az köztudott, hogy majdnem minden fiatal, kezdő kassai képzőművész hozzám járt. A főiskola elvégzése után is - míg nem találnak műtermet - itt dolgoznak, örülök ennek, mert így más itt a légkör. Nagyon jó érzés hallani a kopácsolást, jó a fiatalok között lenni, velük együtt dolgozni, olykor viccelődni. Amikor letesszük a kalapácsot, gyakran komoly témák kerülnek terítékre. A hús-vér embert tudjam megörökíteni Viták alakulnak ki, de nem programszerűen. A szakmai problémák egymás közötti tisztázása pedig mindig jó dolog és hasznos, örülök, hogy ma is állandó forrásban van nálunk az élet. Jómagam összeköttetésben állok úgyszólván az egész világgal. Sokszor felkeresnek művészbarátaim, ugyanakkor az itt dolgozó társaimhoz is jönnek látogatók - s ezek a találkozások mindig hasznosak, építők. Medgyessy Ferenccel például több emlékezetes találkozásunk is volt. Én mindenkit szeretettel fogadok. Természetesen nemcsak „nagy emberek“ jönnek ide A múltkor egy gyerek csengetett be, az ölében egy kiskutyával, arra kérve, hogy az udvarunkon szeretne játszani az én kutyáimmal. Persze hogy beengedtem, én mondjam neki, hogy itt nem szabad játszani?!- Az alkotásait nézve úgy tűnik, hogy a formára, a gondolat- és az érzelmek megfogalmazásának milyenségére mindig is nagy figyelmet fordított. Hogy érzi, mik voltak művészetének meghatározó tényezői?- A szobrászat eléggé nehéz művészeti ág, a technikai dolgok megtanulása sok időt elvesz az embertől. Pályám első időszakában a klasszikus formamegoldások elsajátítására törekedtem. Hosszú évekig modellel dolgoztam. Célom volt, hogy jól megtanuljam a szakmát, megismerjem az anyagok sajátosságait. A második időszakban már az intuícióra, a belső érzések kifejezésére helyeztem a hangsúlyt, a klasszikus elemek háttérbe szorultak. Alkotásaim az előzőekhez viszonyítva sokkal líraiabbak lettek. Ekkor a forma már nem is érdekelt annyira, szobraimon a szellemi élet jegyei, a lírai hangulat lett domináló. így jutottam el a stilizálásig, de úgy érzem idejekorán felismertem, hogy ez milyen veszélyeket rejt magában, s ezért odafigyelek a formára is.- Említsük meg azt is, milyen anyagokkal dolgozik a legszívesebben. Hogyan vélekedik az egyes anyagok sajátosságairól?- Engem mindig ösztönös kíváncsiság hajtott annak megismerésére, hogy egyegy anyag a megmunkálás alatt miként viselkedik. Nagyon sokféle anyaggal dolgoztam. Még sókristályba is faragtam. Rengeteget foglalkoztam fákkal. Leginkább a tiszafát, az ébenfát, a ciprust, a hársfát, a jávorfát kedveltem meg. Mióta kapcsolataim vannak Afrikában és Indiában, leginkább elefántcsontot faragok.- Miért kedveli az elefántcsontot?- A keménységéért. Minden kemény anyagot szeretek. A puhát nem. Igaz faragtam már homokkövet is. A puha anyag viszont nem izgat, azzal nem kell megküzdenie az embernek, nekem pedig szükségem van a küzdelemre. Egy gránit szobor megmunkálása már férfias munka. Tudás, kitartás, fegyelem - az ember legszebb tulajdonságai kellenek hozzá. Gránitból a Duklai-emlékművet készítettem, de Spisská Nová Ves-en is van egy gránit köztéri szobrom Anya gyermekével, sót Torontóban is látható egy ülő női aktom gránitból. A hazai múzeumokban is vannak polírozott gránit szobraim. Ezek élettartama az ezer évet is elérheti.- Melyik alkotásait tartja meghatározónak és miért?- Az emlékműveimet és a portrékat. Tizenöt emlékművet készítettem. Ezek közül a dargói, a pelsőci, a rozsnyói, a margecany-i, a duklai, a kassai számomra nagy feladatot jelentettek. Úgy érzem, becsületesen eleget tettem az elvárásoknak. A portrékat meg azért említettem, mert ezek számomra sok vívódást jelentettek, küzdelmet azért, hogy a hús-vér embert tudjam megörökíteni.- Pályafutása alatt milyen visszajelzéseket kapott a közönségtől, a kritikusoktól, segítettek-e ezek a továbblépésben?- Alkotásaim eddig még negatív kritikát nem kaptak. Ennek egyrészt örülök is, másrészt tudom, hogy nem vagyok zseni és a világ nagyon szegény lenne, ha csak Löffler-szobrok lennének benne. A továbblépésben leginkább az utazások, a műtermek látogatása, a különböző művészekkel való találkozás segített.- Milyen országokban járt?- Még húszéves sem voltam, amikor Angliát, Németországot, Ausztriát, Görögországot bejártam. Később voltam a Szovjetunióban, Amerikában, Egyiptomban. Szerencsés embernek mondhatom magam, mert sokat láttam és átéltem. Igaz, volt amikor éheztem is. Párizsban például Beethoven IX. szimfóniájáért nyolc napot koplaltam, csak hogy hallhassam Toscanini dirigálásában Hát ilyen mániáim is voltak, de megérte.- A magyaron kívül hány nyelvet tanult meg?- Beszélek franciául, németül, angolul, tudok oroszul és hát szlovákul is. A nyelv különösebb problémát nekem soha sem okozott.- Tegnap, amikor élettársával - Schönherz Klárával - beszélgettem, azt mondta, hogy számára megdöbbentő az a félelemérzés, melyet a nőket, asszonyokat ábrázoló alkotásai hordoznak. Valóban úgy érzi, hogy korunk asszonyainak okuk van a félelemre?- A félelemérzés, a szorongás valóban megfigyelhető ezeken az alkotásokon, de ezt én inkább fájdalomnak nevezném, ami abból ered, hogy tudom: az ember ma már képes minden életet elpusztítani a földön. Szobraimmal protestálok e szörnyű katasztrófa lehetősége ellen is.- Befejezésként: Mit gondot, a jövő évszázadban milyen lesz a művészet szerepe?- Jósolni nem szeretek, de azt azért nem hiszem, hogy az emberiség olyan bárgyú volna, hogy tönkretenné önmagát. Ha a háborús veszélyt sikerül megszüntetni, vagyis amikor sikerül elérni a leszerelést, ez a tény a művészetnek is pozitív lökést ad majd. A művészet így teljességével járulhatna hozzá a szabad, a tartalmas élet kialakításához. Hiszem, hoqy előbb vagy utóbb ez így is lesz. SZÁSZAK GYÖRGY (Gyökeres György felvételei) BESZÉLGETÉS A 75 ÉVES LÖFFLER BÉLA ÉRDEMES MŰVÉSSZEL
