Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-04-19 / 15. szám

A múlttal ismerkedtek Követésre méltó példát muta­tott Vágkirályfán (Krái'ová nad Vá- hom) a múlt év novemberében megalakított művelődési klub ve­zetősége. A község keletkezését és történelmét idén három részből álló előadássorozatban ismertet­ték olyan részletességgel, hogy teljes képet kaptak az érdeklődők a falu múltjáról. Oroszlánrésze volt ebben Nagy Józsefnek, a magyar tanítási nyel­vű alapiskola igazgatójának, aki időt és fáradságot nem kímélve hónapokon át gyűjtötte az anya­got. Kezdeményezésén felbuzdul­va a község lakossága rendelke­zésére bocsájtotta a megőrzött ré­gi iratokat, közszükségleti cikke­ket, munkaeszközöket. Az össze­gyűjtött tárgyakból az utolsó elő­adás alkalmából a klub vezetősége kiállítást nyitott a művelődési ott­honban. Mindhárom előadáson megtelt a terem, úgy az idősebb, mint a fiatalok korosztálya képviselve volt. Természetesen az ifjúság ta­núsította a nagyobb érdeklődést a múlt és a számukra csaknem ismeretlen tiló, szövőszék, gu- zsaly, rokka, cséphadaró, vajkö- pülö stb. iránt. Tóth Jenő Összefogással szép eredmények Rőcén (Revúca) sikere­sen teljesítették az elmúlt időszak választási prog­ramját. Az igényes felada­tok elvégzésénél szükség volt a lakosság társadalmi munkájára is. Közös össze­fogással elkészítettek egy közlekedési parkot és a ci­gányok számára 8 lakás- egységet építettek fel. Z-akcióban épült a 90 gyermek elhelyezésére al­kalmas új óvoda, amely több mint 5 millió korona értékű. Befejezték a sport­pálya lelátójának építését is. Az elért eredmények bi­zakodással töltik el a lakos­ságot és még nagyobb ak­tivitásra serkentik őket a 7. ötéves terv, valamint az új választási program teljesí­tésére. Korcsmáros László Jelentős vállalást írtak alá az idei évre Nagyidén (Velká Ida) a Hnb, a Magtermesztő Állami Gazdaság és öt tömegszervezet vezetői. A szerződéses nevelés alapján 10 szarvasmarhát, 12 ser­tést, 18 juhot, 100 nyulat és 50 libát szolgáltatnak be. A zöldség­gel való ellátást is javítani akarják SZERZŐ, RENDEZŐ, JÓ BARÁT Felnőtt korban szinte művészet, ha valaki a gyermekekkel játszani tud. Eduard Drienko ért a gyerme­kek nyelvén. Nem csupán a taní­tási órákon, hanem szabad idejé­ben is folglalkozik a gyermekek­kel. Zupkovban, tanítóskodása idején rövid jelenetet, egyfelvoná- sosakat írt, levelezője volt a Zor- nicka gyermekfolyóiratnak. Kipró­bálta erejét a rendezés terén is. Ez már azonban Zarnovicában, a ki­lencéves alapiskolában való tevé­kenykedése idején történt. Itt szü­letett meg tíz éve a „Színház a pa­lánk mögött“. A 20-30 tanulóval, a 4.-9. évfolyam diákjaival kiváló eredményeket ért el. Tavaly az egész együttest felfrissítette, a munkába bevonta az óvodáso­kat és az elsősöket is. Ebben az együttesben csak te­hetséges gyermekek vannak, aki­ket szigorúan kiválasztottak. így vélekedtünk akkor, amikor az együttes sikereiről hallottunk. Eduard Drienko azonban kijelen­tette: mindenkinek azt a tanácsot tudom adni, aki a gyermekekkel foglalkozik, hogy ne válogasson közöttük. A gyermekjátéknak nem tehetségekre van szüksége. Min­den gyermek természetes vágya a játék. Ha valami természetelle­nes dolgot kell tenniük, az már nem az igazi Az én módszerem, hogy a színjátszás iránt érdeklődő gyermekekkel még a darab meg­tanulása előtt néhány hónapig játszom. A spontán szórakozás­ban mutatják ki igazi énjüket. Gyakran a szerepeket már egy- egy konkrét gyermekre írom. Euduard Drienko saját maga írja a gyermekek számára a szín­darabokat. Az ötletet néhány hó­napig magában hordja. Amikor megérett, megírja a darbot. Az­után következnek a próbák, majd a versenyben való részvétel. Eddig hét színdarabot írt a gyermekek számára. A kerületi fordulóban elvitték a pálmát és hat sikeres színházzal együtt bekerül­tek a Szlovákia fordulóba. A szerző jelenleg A vár-expedí­ció című rádiójátékon dolgozik, a zamovicai kastély föld alatti fo­lyosóinak feltárásáról ír. Eduard Drienko időt szakit a já­rási pionírház kulturális bizottsá­gában végzett munkára is mely­nek elnöke. Ezenkívül a járási pe­dagógiai központ bizottságának is tagja, a szakszervezet elnöke az iskolában, a városi pártbizottság tagja. Éva Matosová A Nyugat-szlovákia Sütőipari Vállalat nyitrai üzeme a járás fogyasz­tóinak 60 százalékát látja el kenyérrel, 80 százalékát péksütemény­nyel. A Stanislav Hlubina vezette 130 tagú bronz fokozatú szocia­lista munkabrigád naponta három műszakban 220 mázsa kenyeret, 76 mázsa péksüteményt és 16 mázsa aprósüteményt készít el. Az elmúlt év végétől új gépsoron gyártják a kenyeret, s így három munkaerővel kevesebbre van szükség. Az óránkénti 10-11 mázsa kapacitású gépsoron jobb a termék minősége is. A felvételen Anna Pukancová első éves ipari tanuló a megsült kenyereket rakja a polcra. Pavol Matis EREDMÉNYES MEGELŐZŐ TEVÉKENYSÉG Muzslán 1953 óta végzik hasz­nos tevékenységüket a segédrend- órök. Vaskovics Imre irányításá­val jelenleg húszán ügyelnek a fa­lu és határának rendjére. Minden­kit ismernek - mindnyájan muzs- laiak, s mindig helyesen ítélik meg a helyzetet. Csak nagy ritkán tör­ténik a községben egy-egy kirívó eset; duhajkodás, garázdálkodás. Sajnos, gyakran hall, vagy ol­vas az ember olyasmiket, hogy megtévedt emberek (főleg fiata­lok) - legtöbbször az alkohol hatá­sára, esetleg feltűnési viszketeg- ségből, sokan jó dolgukban nem tudják, mit kezdjenek önmagukkal - törvénybe ütköző cselekedetet hajtanak végre. Segédrendöreink legnagyobb érdeme, hogy segítve a közbiztonsági szervek munkáját, falunkban megelőzik a bajt, s nemcsak karszalaggal „sétál­gatnak“, hanem derekasan részt vállalnak a társadalmi munkából is. Évente egy-egy segédrendör úgy, hogy fél hektárnyi területen fólia alatt fognak zöldségféléket termeszteni. A takarmányellátás­hoz is hozzájárulnak: az állami gazdaságnak legalább 500 mázsa szénát gyűjtenek össze nem me­zőgazdasági területekről. Soltész Bertalan 350 órát tölt önkéntesen szolgálat­ban. Karbantartják a közlekedési táblákat, rendszeresen ellenőrzik azokat és szükség esetén a meg­felelő pontra újabbakat helyeznek el. Tizenkilenc csoport közül a já­rási versenyen ók bizonyultak a legjobbnak, s megkapták a ván­dorzászlót, amire nagyon büsz­kék, s újabb és újabb jó ötletek megvalósításával igyekeznek azt az elkövetkező években is meg­tartani. Ulrich Gyuláné- Szövetkezetünkben a 6. öté­ves tervidőszakban is sokat tet­tünk dolgozóink munkakörülmé­nyeinek javításáért. Intézkedése­inket az előre elkészített tervek szerint váltottuk valóra. Tennivaló maradt még a 7. ötéves tervidő­szakra is, de a növénytermesztés­ben például a gépesítés legszéle­sebb körű bevezetésével könnyí­tettünk a dolgozókon. Továbbra is az a célunk, hogy az ott dolgozók­nak minél kevesebb nehéz fizikai munkát kelljen gép nélkül elvégez­niük - mondotta Hegedűs Magdol­na, a Bátorkeszi (Vojníce) Efsz személyzeti osztályának vezetője. - A kertészetben dolgozók szociá­lis helyiségeket kaptak, s jelentős összeget fordítottunk a fóliasátrak és az üvegház felújítására is. A melegágyak körül bizony még most sem ideális a helyzet. Itt A konferencia részvevőinek egy csoportja TANÁCSKOZÁS, ÉRTÉKELÉS A Slovnaft vajáni (Vojany) üze­mében a közelmúltban konferen­ciát tartottak, amelyen megvitatták a szakszervezeti terv teljesítését, a gazdálkodás helyzetét, az 1980. évi kollektiv szerződés teljesítését és a szocialista munkaverseny eredményeit. A tanácskozás napi­rendjén szerepelt még az idei kol­lektív szerződés javaslata. A kon­ferencián hangsúlyozták a szak- szervezeti tagok magas fokú akti­vitását, a múhelybizottságok rend­szeresebb együttműködését. Ki­emelték, mennyire fontos az intéz­kedések alkalmazása az üzem fel­tételei között Az 1981. évi kollektív szerződés tervezetét - élénk vita után jóvá­hagyták azzal a megjegyzéssel, hogy 1981 első felében megoldják a még fennálló problémákat a tár­sadalom szükségleteivel össz­hangban, szem előtt tartva a dol­gozók jogos érdekeit. A konferencián a gépesített részleg dolgozói a szocialista munkabrigádok tagjainak átadták a bronz- és ezüstjelvényeket. A kereskedelmi osztály kollektívá­ja megkapta a CSSZB szocialista munkabrigád megtisztelő címet. A műszaki fejlesztésben dolgozó szocialista munkabrigád felvehet­te A fejlődés nevet. A két brigád tagjai egyben átvették a bronzjel­vényeket is. Ezzel a bronzjelvé­nyek tulajdonosainak száma az 1980. évi 48 százalékról 53,3 szá­zalékra, az ezüstjelvény tulajdo­nosainak száma 9,9 százalékról 21,2 százalékra emelkedett. Emil Chudy NEMZEDÉKVÁLTÁS A NYOMDÁBAN A nyomdászatnak Komárom­ban (Komárno) több mint három évszázados gazdag múltja van. Már a XVIII. század legelején ké­szültek itt sajtótermékek. A város nyomdászai századunk elején megalapították szakszervezeti csoportjukat. Kiadványaik közül már ebben az időszakban sem hiányoztak Marx és Engels müvei. A komáromi nyomdában dolgozott 1925-ben a csehszlovákiai forra­dalmi mozgalom kiváló alakja, Steiner Gábor is. A Nyugat-szlovákiai Nyomda­vállalat komáromi üzeme ma 55 dolgozót foglalkoztat, s éves ter­melésének értéke mintegy hat és fél millió korona. Nyolc folyóiratot nyomnak itt, s ezenkívül különbö­ző nyomtatványokat, űrlapokat, plakátokat készítenek. A nyomda dolgozóinak mintegy 70 százaléka 30 éven aluli. Az üzemben már végbement a szakemberek nem­zedékváltása és rövidesen az üzem is megfiatalodik. Az épüle­tet, amelyben 1950-tól működik a nyomda, városrendezés miatt lebontják A partizánskei üzem mintájára 13 millió korona beruhá­zással hamarosan új, korszerű épületet, amelyben ofszetnyomás­sal készülnek majd a kiadványok, a tervek szerint a Járási Építőipari Vállalat építi, s 1983-ra készül el a létesítmény. A felvételen Holderik Béla gép­mester látható. K. Németh István ELISMERÉST ÉRDEMELNEK A Vöröskereszt jolsvai (Jelsava) szervezetének tevékenységéről elismeréssel szól a város párt- szervezetének bizottsága és a vnb vezető dolgozói is. Az önkéntes ápolónők rendszeresen gondoz­zák például a rászoruló magányos nyugdíjasokat, betegeket. Har­minc tag évente néhányszor meg­jelenik a transztuziós állomáson, hogy vért adjon. Az elmúlt évben 1200 órát dolgoztak társadalmi munkában, s idén is több értékes vállalással, különböző rendezvé­nyek megvalósításával akarják öregbíteni jó hírnevüket. Vas Tibor javítani kell még a munkakörülmé­nyeken. Az állattenyésztésben dolgozók öt év alatt 73 ezer korona értékű munkaruhát kaptak, s reméljük az új, korszerű tehénfarm átadásával több dolgozónk kisebb erőkifejtés­Mindent az emberért sei nagyobb eredményt ér majd el - folytatta az osztályvezető.- A csúcsmunkák előtt ismétel­ten előadást hallgatnak meg a munkabiztonságról, és az előírá­sok megtartását a balesetek meg­előzése céljából szigorúan ellen­őrizzük is. Támogatjuk dolgozóin­kat abban, hogy gyarapítsák isme­reteiket és szakképesítést szerez­hessenek. Tavaly 29-en szereztek hároméves tanfolyam elvégzése után állatgondozói oklevelet. Fia­tal dolgozóinknak lakásépítéshez stabilizációs kölcsönt adtunk és nyolc lakásegységet osztottunk szét a szövetkezeti lakást igénylők között. Az anyák gondján úgy igyekezett segíteni a szövetkezet, hogy hatvan gyermek elhelyezé­sére alkalmas óvodát rendezett be. Megbecsüljük nyugdíjas tagja­inkat is. A számukra rendezett összejöveteleken szívesen meg­hallgatjuk és megfogadjuk taná­csaikat, tájékoztatjuk őket terve­inkről, feladatainkról, problémá­inkról. örülünk, ha a csúcsmunkák idején nagy számmal jelentkeznek munkára - fejezte be Hegedűs Magdolna. Miriák Ferenc V 1981. IV. 19. io JOBBAT, TÖBBET KÖZÖS VÁLLALÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom