Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-03-29 / 12. szám

ÚJ szú r 19 81. III. 29. A -j indulás nem kecsegtetett sok r\L. jóval. Amikor tudomást sze­reztem afelől, hogy Losonc (Lucenec) és környéke kommunista mozgalmáról a ve­terán pártharcosok közül a nyolcvanéves WEIL JENŐ mondhat legtöbbet s tájé­koztathat a leghitelesebben, habozás nélkül felkerestem otthonában. Csenge­tésemre a huzatos kapualjban ezzel a mellbevágó kijelentéssel fogadott:- Ha rólam akar írni, hiába jött, akár vissza is fordulhat az elvtárs. Az arcán eltökéltség, a hangjában ko- nokság. Hajthatatlanságomat látva azon- ban mégiscsak bekísért a lakásba. Ott vezet megalakulásának híre is, amelyre j hatvan év múltán így emlékezett Weil elvtárs:- 1921. május 25-én alakult meg a lo­sonci pártszervezet a Zöld Fában. Az emlékezetes taggyűlésen mintegy négy­száz jelenlevő előtt Herz Sándor elvtárs beszámolt a fenyöházi előkészítő kong­resszusról. Az elnökségi emelvényen foglaltak helyet a baloldalt vezető funkci­onáriusok, Herz elvtárson kívül Nógrádi Sándor, Varga Gyula és Jeszenszky elv­társak. Persze jelen voltak a jobboldali vezetők, Székely Frici, Jozef Varecha, Barták és mások is. Mi csak begyepese­NEM CSAK A minin murim már mintha kissé felengedett volna kez­deti idegenkedése, közvetlenebb hangra váltott: - Még hogy rólam írni! Mondja, mire való az? Eljártak már énfelettem az idők. Meg egyébként is, sosem én voltam a fontos, hanem a mozgalom, vagy a párt éppen időszerű ügye. A csinos, Ízlésesen berendezett szo­bában beszélgetve azonban szinte észre sem vettük, hogy máris a témáról folyt a szó, aminek a lassacskán közeledő ebédidő vetett véget. xxx Másnap, úgyszólván, régi ismerősként fogadott - kezében visszaemlékezések­kel telerótt papírlapokkal, gépírásos szö­vegű eseményleírásokkal s hasonló do­kumentumokkal. Csak akkor jutott rá idő, hogy köze­lebbről is megismerhessem, amikor mint­egy bevezetőként saját fiatalkoráról be­szélt. Szegény családban született^ a lé­vai járásbeli Derzsenyében (Drzenice), s a kereskedői szakmát tanulta ki. Segéd­éveit a Dunántúl más-más helyeire ván- dorolgatva kezdte. Ott érték az 1919-es magyar proletárdiktatúra eszméltető és forradalmasító hatásai, de ott korbácsol­ták fel benne először az osztálygyűlölet érzését is. Éppen a Veszprém megyei Devecserben volt, amikor a Magyar Ta­nácsköztársaság megszűnte után a fe­hérterror javában tombolt. A horthysta tiszti különítmények dunántúli vérengzé­se olyannyira megrendítette, hogy ez az alapérzés egyszer s mindenkorra meg­határozta további életútját.- 1920. december 15-én jöttem ebbe a városba, kereskedősegédnek. Az idő tájt Losonc jellegzetes kereskedőváros volt, eléggé fejlett iparral - folytatta a ko­rábbi beszélgetést. - Az akkori főnököm kétheti próbaidőre vett fel. Akkor éppen a kereskedelmi alkalmazottak sztrájkjá­nak előkészületei folytak. Ezért első utam a Zöld Fába. a párt székházába vezetett, ahol felvettek a szocdem pártszervezet baloldali csoportjába. Egyúttal jelentkez­tem a sztrájkbizottságnál is, de közölték velem, hogy mint új tagnak nem kell sztrájkolnom. Ettől függetlenül azonban már akkor rajtam tartotta a szemét a ha­tóság. Két rendőre, Swarz és Schmiedl naponta kísérgetett a lakásomtól az üzle­tig és vissza. MEGALAKULT A KOMMUNISTA PÁRT A decemberi általános sztrájkot ható­ságilag meghiúsították, de a vereség ta­nulságai új sorakozóra szólították a szó- ' ciáldemokrácia balszárnyát. 1921. január 16-án Lubochhán, majd miután ott a csendörség szétoszlatta a tanácsko­zást, másnap illegálisan Ruzomberokban Szlovákia és Kárpát-Ukrajna küldötteinek részvételével megkezdődött a baloldal kongresszusa, végül pedig 1921. május 14 - 16-án Prágában, országos küldöttek részvételével megalakult Csehszlovákia Kommunista Pártja. Ezekről a történelmi jelentőségű eseményekről mindenki tu­domást szerzett Losoncon is, hiszen a já­rás küldöttséggel képviseltette magát mindkét kongresszuson - Dr. Herz Sán­dor kiemelkedő munkásmozgalmi sze- ;; mélyiség, pártalapitó és későbbi kommu- S nista szenátor vezetésével. Mint ahogy futótűzként terjedt el a helybeli pártszer- > dett fejű szocdemeknek hívtuk őket, akik - várhatóan - nem értettek egyet a III. Internacionáléhoz csatlakozással, sem ismert 21 pontjával. Handabandáztak egy ideig, de mivel nagyszájúskodásuk hatástalannak bizonyult, nagy garral, tün­tetőleg kivonultak a teremből. A tömeg viszont a helyén maradt, senki sem osz­tozott kudarcukban. Nagy szavazattöbb­séggel győzött a baloldal - megalakult a kommunista pártszervezet, amelynek első elnöke Herz Sándor elvtárs lett. Nem sokkal később létrehozták Csehszlovákia Kommunista Ifjúsági Szö­vetsége kerületi titkárságát, losonci szék­hellyel, amelynek működési területét Közép-Szlovákia déli, magyarlakta része képezte. Első funkcionáriusai Weil Jenő. Nógrádi Sándor, Banéth Jenő és mások voltak.- Tulajdonképpen Herz elvtárs Nógrá­di Sándort bízta meg az ifjúság, főleg a munkásifjúság szervezésével - folytat­ta emlékezését Weil elvtárs. - Miután azonban Nógrádi Sándort hamarosan a prágai központba rendelték, ahol Csehszlovákia Kommunista Ifjúsági Szö­vetsége központi magyar titkára lett, 1922-ben engem választottak meg itt kerületi titkárrá. Persze volt helyi szerve­zetünk is, a Zöld Fában, ahol az ifiket a leninizmus alapvető ismereteire oktat­tuk az akkor hozzáférhető, kommunista eszméket tartalmazó művekből meg bro­súrákból. Gyakori előadók voltak Herz, Nógrádi, Banéth és Gerö László elvtár­sak. Amikor a rendőrhatóság betiltotta a tevékenységünket, többnyire eldugot- tabb helyeken, erdőkben, egy-egy ke­vésbé látogatott helyiségben jöttünk össze, s ott tartottuk nekik az előadáso­kat és folytattunk veiül beszélgetéseket, vitákat, amelyek leginkább a napi politikai kérdések körül forogtak. Nagyon sokszor megzavartak bennünket a csendőrök és a rendőrök, akiket rendszerint besúgók hoztak a nyakunkra. Persze a fiatalok ettől nem gyávultak meg, továbbra is mindig nagy érdeklődéssel és lelkese­déssel jártak e találkozókra. A párt az ő segítségükkel terjesztette a pártlapokat, a Kassai Munkást, a Pravda chudobyt, a Volksstimmét, az Ifjúmunkást és más kommunista sajtótermékeket, illetve pro­pagandaanyagot. Azonkívül hatásos kommunista és antimilitarista propagan­dát fejtettek ki a bevonuló fiatalok a had­sereg soraiban is. „MUNKÁT, KENYERET!"- A kommunistáknak, ez a fáradhatat­lan tevékenysége, a munkások elszánt kiállása - a tüntetések, a sztrájkok - gyö­kerüket tekintve, miért voltak? Beszélgetőtársam mélyet sóhajtott: A húszas évek elejétől kezdve jelent­kező gazdasági pangás, főleg pedig az - ipari üzemek fokozatos leszerelése, a növekvő munkanélküliség, az árak emelkedése lázongást szított, elsősorban a munkástömegekben, de nem hagyta érintetlenül a dolgozók többi rétegét, a kis­iparosokat, a kereskedelmi és a közal­kalmazottakat, a hivatalnokokat - még a szegény- és kisparasztságot sem. A helyzet vázolásából a leglényege­sebb mozzanatot kell kiragadnunk: a szlovákiai gyáripari üzemek leszerelé­sét, amelynek következtében 1923-tól kezdve 1931-re megszűnt Losonc gyár­ipara is. Pedig a párt és a közvetlenül érintett munkások minden lehetségesei elkövettek ellene.- Egymást érték a tüntetések, tiltakozó felvonulások - szólalt meg újra Weil elv­társ -, amelyeket mindig a pártszervezet készített elő és irányított.- Melyik volt ezek közül a legemléke­zetesebb?- Többek közt az 1925. február 16-i nagyszabású tüntetés, amely része volt az akkori országos sztrájk- és tüntető­mozgalomnak. Nagy tömeg részvételére számítottunk, de a rendőrség és a csend­őrség korán reggel lezárta a városba érkezők előtt az utakat, s bent, az utcá­kon is rendőrkordonokat állítottak. Ké­szültségben volt a gyalogsági helyőrség - sőt a város központjára irányozva a tü­zérség ágyúkat is felállított. Ilyan nagy­mérvű hatósági óvintézkedések ellenére is összegyűlt mintegy ezerötszáz tüntető, akikhez Herz Sándor, Taussig Herman és Ladislav Vojtás elvtársak intéztek szó­noki beszédet. A nagygyűlés végeztével a résztvevők fegyelmezetten, rendezett sorokban tüntető felvonulásra indultak. Ami ezután következett, a többször be­vált hatósági trüKk szerint történt. A rend­őrkordonok erősítése céljából az Apollo moziban rejtőzködő rendőrök és a Sokol csendőrgúnyába bújt tagjai előrohantak és a békés tüntetőkre vetették magukat. A vörös cserkészek csapata, amely min­den felvonuláskor az élen haladt, két csoportra válva, egyidejűleg elölről és hátulról ütközött meg a csatárláncban közeledő rendőrökkel. Véres verekedés tört ki. Egymás ellenében csattogtak a rendőrök gumibotjai a cserkészek két­méteres, vasalt végű botjaival, a munká­sok pedig ütlegekkel hadakoztak s kö­vekkel dobálták meg a fogdmegeket. Másnap megkezdődtek a letartóztatások és a hivatalos procedúrák. Sajnos, má­sokkal együtt huszonöt vörös cserkészt is lefogtak, akiket kilencheti vizsgálati fog­ság után négytől' kilenc hónapig terjedő börtönbüntetésekre ítéltek... A FASIZMUS RÉME ELLEN- Csak bérharcok folytak, pusztán csak a betevő falatokért vonult a nyomor­gó tömeg az utcákra?- Elsősorban azért, de gyakran tisztán politikai okokból is. Különösen kiemelke­dők voltak az antifasiszta tüntetések, amelyek mindig nagy tömegeket vonzot­tak, bár 1934-35-ben csak szóiványo- san, helyenként zajlottak. 1936 óta azon­ban a párt népfrontpolitikája hatására egyre sűrűbbekké váltak, és különösen viharosak voltak 1937-38-ban. A párt­központból többnyire STEINER GÁBOR kommunista szenátor és MAJOR IST­VÁN kommunista képviselő jártak hoz­zánk szervezni e megmozdulásokat, s ők voltak a népgyűlések szónokai is. Loson­con 1937. július 26-án zajlott az első igazán nagyszabású antifasiszta tünte­tés. A népgyülés szónoka, Steiner Gábor a béke és a demokrácia védelmére buz­dította és az egyre közelebbről fenyegető fasizmus veszélyére figyelmeztette hall­gatóságát. A rendőrök, mint oly sokszor, megint belé akarták fojtani a szót, lerán­gatták a szónoki emelvényről s kardsu­hogtatva rontottak rá. Ö védekezőleg a feje fölé tartotta karját, de mégis meg­sebesült. Persze több ilyen akciót is fel­sorolhatnék, mert megelőzően május el­sején az egész járásra kiterjedően ren­deztek antifasiszta tiltakozó felvonuláso­kat. A május elsejei ünnepségeket más években is ennek a jegyében szervezték. Ezt követően 1937. október 17-én újra Losoncon, majd 1938. február 13-án és június 19-én Füleken tüntettek hatalmas tömegek a köztársaság védelmében, a fasizmus ellen. Ez alkalmakkor Major István volt a fő szónok. Soroljam tovább?... xxx Szükségtelen, mert köztudott esemé­nyek következtek. Utolsó lehetőségként az országos hírű és nagy tömeghatású kassai és tornóci antifasiszta tüntetés és békeünnepély... Benesék kapitulációja ... a müncheni diktátum... a köztársaság feldarabolása... a CSKP és minden bal­oldali, valamint demokratikus szervezet feloszlatása... az üldöztetés, az illegali­tás, a háború szörnyű évei... Szlovákia déli részén pedig a horthysta megszállás, amelyről személyes élményként csak ennyit mond el az idős kommunista:- Mint az várható volt, ennek a dicste­len uralomnak első ténykedése az volt, hogy bennünket, kommunistákat és a kommunistagyanús baloldali és haladó szellemű, úgynevezett megbízhatatlan személyeket összefogdostak, s a börtön­ből csak egyhónapi fogság után enged­tek szabadon. Ránk, kommunistákra kü­lönösen ügyeltek. Rendszeresen jelent­kezni kellett a rendőrségen, a postakül­deményeinket felbontották és cenzúráz­ták, a rádiónkat elkobozták és spiclikkel vettek körül bennünket. Napirenden vol­tak a népellenes intézkedések. A város­ban munkanélküliség és ínség uralko­dott, másfelől az úgynevezett anyaorszá­giak úrhatnámságát, pöffeszkedését, na­cionalista és fajelméleti kirohanásaikat tapasztalhattuk. Sose felejtem, már az első időkben ismerős és ismeretlen em­berek bekiabáltak az üzlet ajtaján, ame­lyikben dolgoztam: ..No, Weil, ütött a te órád is!“ A többiről nem szívesen szól, pedig ugyancsak kijutott neki is a része a hábo­rú poklából. Több társával együtt 1944. április 5-én letartóztatták és elhurcolták Budapestre, a hírhedt Mosonyi utcai gyűjtőfogházba, ahonnan kegyetlen kín­zásokkal kísért kihallgatás után Nagyka­nizsára szállították. Sok neves kommu­nista között ismerőseit, Réthy Istvánt, Denkmayer Ernőt és Gertner Pált, illegá­lis tevékenységükért internált kommunis­tákat is ott találta, akikkel együtt kényszer- munkát végeztek. Kínszenvedéseinek további állomásai Sárvár, ismét Buda­pest, aztán Kistarcsa, ahonnan újra a bu­dapesti Mosonyi utcai gyüjtőfogházba került. Onnan hamarosan kiengedték, de nem hagyhatta el a főváros területét, mert rendőrségi megfigyelés alá helyez­ték. Losoncra a felszabadulás után, 1945 január második felében jutott vissza. A FELSZABADULÁS UTÁN Weil evtárs azonnal bekapcsolódott a pártmunkába, noha fizikailag és lelkileg legyöngülten került haza. Szívóssága és nagy akaratereje ezen az állapoton is átsegítette. Keleti Ferenccel, a városban és a járásbasn közismert tevékeny kom­munistával újjáélesztették a pártéletet. 1946 és 1948 között Weil Jenő volt a harmadik városkörzet, azután kétéves választási időszakokban a kereskedelmi alkalmazottak pártszervezetének elnöke, majd alelnöke, végül pedig 1960-tól 1962-ig a járási pártbizottság plénumá­nak tagja. Ez idő alatt, tehát a felszaba­dulás óta a nógrádi Palóc üzemből átala­kított kisipari szövetkezet kisegítő mun­kásaként, a REMPO losonci borkereske­delmi üzletének, aztán az egyik papírüz­let vezetőjeként dolgozott 1961-ig. Azóta nyugdíjas. Érdemei elismeréséül okleve­leken és emlékérmeken kívül a Munka Érdemrendet és A szocializmus javára végzett áldozatkész munkáért kitüntetést kapta. 82 éves, ma is jó emlékezőtehetségű, kedélyes, egyenes tartású ember, aki külseje után és megnyilvánulásaiból ítél­ve, akár 10-15 évet is letagadhatna a ko­rából. Amikor szóvá teszem, mégis pa­naszkodik:- Eh! Ez csak a látszat. Magas a vér­nyomásom, s olykor annyira szédülök, hogy nem merek kimenni a városba sem. Ha meglátják az emberek, amint éppen megtántorodok, még azt hiszik, hogy iszik az öreg Weil. Pedig sosem kedvel­tem a szeszes italt. Ma sem. MIKUS SÁNDOR Weil Jenő elvtárs

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom