Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-03-15 / 10. szám
981 15. iÜÉÉi A CSKP Liptovsky Mikulas-i szervezete végrehajtó bizottságának tagjait 1921. június 7-én így örökítette meg a fényképész. A középső sorban balról az első Michal Drobán elvtárs ködött nálunk. Néhány magamkorú fiatallal már inasként is gyakran eljártam közéjük a Fekete Sashoz címzett vendéglőbe, amely a szociáldemokrata munkásság és a tímáregylet közös gyülekező helye volt. Komoly érdeklődésemet látva már tizenhat éves koromban beszerveztek a pártba. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét követően, amely különösen hagy hatást gyakorolt a liptói munkásokra, egyre jobban fokozódott a szociáldemokrata párt jobboldali opportunista vezetésével szembeni elégedetlenség. Liptovsky Mikuláson rövidesen a szervezett munkásság 90 százaléka a marxista baloldal követőjének vallotta magát. Michal Drobánt akkorra az ifjúmunkások legagilisabb vezetőjének kezdték jellemezni a mind gyakoribb csendőrségi jelentések. Egyik szervezője volt az emlékezetes 1918. május 1-i tömegfelvonulásnak is, amikor több mint 20 000-en tüntettek a város főterén a nemzeti önrendelkezésért, a háború ellen és a nyolcórás munkanap bevezetéséért. A felvonuláson az ifjúmunkások négy szólamban énekelték el a Marseillaise-t, majd cseh és szlovák munkásdalokkal lelkesítették a tömeget.- Egyre erőteljesebben harcoltunk a kizsákmányolok ellen, mert az egész vidéken akkor volt a legnagyobb a nyomor - magyarázza később. - A munkáscsaládokban a legtöbbször csak kukoricakenyér, korpából gyúrt lepény vagy cibereleves került az asztalra. Hihetetlenül sokat éheztek és rongyosan jártak itt az emberek. A nyomor azonban megerősítette azt az elhatározásunkat, hogy ezen mindenáron változtatni kell. 1921 januárjában a szlovákiai és kárpát-ukrajrr bíztunk AZ ERŐNKBEN Liptovsky Mikuláson a Jilemmcky utca 9-es számú házából reggelenként valamivel nyolc óra után egy fürge mozgású öregember lép ki a járdára. A kapu előtt körülnéz, aztán rendszerint jobbra fordulva egyformára mért lépésekkel elindul a főutca felé. Járásán alig látni a nyolcvan- éves kor terhét Évek óta szinte minden reggel így kezdődik a nyugdíjas Michal Drobán elvtárs napja. A főutcán, vagy a városközpontban mindig várja valaki az egykori munka- és harcostársak közül, akivel órákon át beszélgetve, vitatkozva együtt róják a várost.- Naponta legalább tíz kilométert kell gyalogolnom az egészségem érdekében- magyarázza, amikor kísérőjének szegődöm az utcán. - Ennyit parancsolt rám az orvos a legutóbbi műtét után, hogy ne legyen újra baj a lábammal. Trombózisom volt, de most már a legcudarabb időben sem maradok otthon. Életfeltételemmé vált a rendszeres mozgás Háromszor kerüljük meg a Felszabadítók terét. Közben sűrűn köszöngetnek a szembejövők. Michal Drobán elvtársat, a CSKP alapító tagját, pártunk kiemelkedő harcosát úgyszólván mindenki ismeri a városban.- Itt születtem, és kisebb-nagyobb megszakításokkal itt is élek nyolcvan éve- mondja erre. - Különben a miénkhez hasonló kisvárosokban senki sem ismeretlen az emberek előtt... Michal Drobánról már többen is elmondták, hogy nyitott könyv az élete. Sokat nélkülöző, szegény sorsú munkáscsaládban született. A hatosztályos elemi iskola legélesebb eszű tanulói közé tartozott. Tanítója sokszor mondogatta, hogy papot kellene neveltetni belőle. Otthon azonban gondolni sem mertek erre, hiszen nem volt honnan, miből előteremteni a taníttatáshoz szükséges pénzt.- Tímárinasnak adott az apám Ján Pálka szíjgyártó iparos egtyik műhelyébe. Akkoriban 9-10 kisebb bőrfeldolgozó üzem működött a városban. A timárszak- ma ezért a biztosabb megélhetés reményét jelentette számunkra a családban. Pálka úr műhelyében egyszerre hatan inaskodtunk. Bizony nehéz évek voltak azok. Reggel hattól este hatig tartott a munkaidő. Vasárnap pedig délig dolgoztunk. A rengeteg gürcölés ellenére mind a hatan a szerencsésebbek közé tartoztunk, mert a szerény ellátáson kívül hamarosan heti öt korona munkabért is kaptunk. A kisebb műhelyekbe felvett társaink sokkal rosszabb feltételek közé kerültek. Többet robotoltak, nem ritkán öt évig is inassorban maradtak, az ellátásukért évi mintegy 400 koronát fizettek a szülők, a falusiaknak pedig ezen kívül még nem kevés tüzelőfával, burgonyával vagy gabonával is honorálniuk kellett a mester „jóságát“. Michal Drobán tizenhat éves korában szerezte meg a segédlevelet. A város iparának fokozatos fejlődése - a bőrfeldolgozó üzemek mellett szövődé, vegy- üzem, több szeszfőzde és egyéb kisüzem volt Liptovsky Mikuláson - akkorra kedvező feltételeket teremtett a munkás- mozgalom egyre erőteljesebb kibontakozásához. A helyi munkásság már 1890- ben megünnepelte május elsejét, a századfordulót követő első években szociáldemokrata szakszervezeti egyesületek alakultak, 1905-ben hatalmas tömegtüntetésre került sor, amelyen az általános választójogot követelték és az oroszországi forradalmat éltették a munkások. Egy évvel később pedig 600 bőripari dolgozó lépett sztrájkba az embertelen élet- és munkafeltételek miatt.- Az inasévek után ugyanabban a műhelyben kaptam munkát - folytatja az emlékezést. - A szociáldemokrata pártnak taglétszámban erős szervezete münai marxista baloldal íubochnai kongresszusának legfiatalabb küldötte voltam. A Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozás ismert feltételeinek megszavazása újabb reménykedést váltott ki a liptói munkásság körében. Négy hónap múlva a CSKP prágai alapító kongresszusának hírére egymás után szerveződtek a kommunista pád liptói városi- és községi alapszervezetei. Liptovsky Mikuláson, Ruzomberokban, Rybárpolen, Maluzinában és többek között Dúbraván már a kezdettől fogva rendkívül aktív politikai és kultúrális tevékenységet fejtettünk ki. Liptovsky Mikuláson még 1921-ben több mint 900-ra növekedett a párttagok száma. Mindenekelőtt a bőripari munkások jelentkeztek a szervezetbe. A végrehajtó bizottságban Ján Chrap- ciak cserzővargát választottuk meg az első elnökünknek. Pavel Petrik bőripari munkás lett az alelnök és egyben a város kommunista ifjúmunkásainak a vezetője. Michal Javost a pénztárosi tisztséggel, Michal Hután és Maros Majerík elvtársakat pedig az ellenőrzéssel bíztuk meg. Jómagam a jegyzőkönyvvezetést végeztem. Egyszeriben megsokasodott a dolgunk. A munkaadók megkezdték az elbocsátásokat, egyre nagyobblettamun- kanélküliség. Tiltakozásul sztrájkokat, tüntetéseket szerveztünk. A város kommunistái 1921-1938 között összesen 53 alkalommmal mozgósították tömegtüntetésre a munkanélkülieket. Három éhségmenetet is szerveztek. A pádszervezetek kezdeményezésére 1922-ben, 1925-ben, 1933-ban, 1934- ben, 1937-ben és 1940-ben általános sztrájkba lépett a liptói munkásság.- Két évvel a kommunista párt helyi szervezetének megalakulása után politikai tevékenységemén én is az utcára kerültem. Sokáig csak alkalmi munkából tengődtem. Közben néplázitás vádjával a helyi járásbíróság, majd a Ruzomberoki Kerületi Bíróság elé állítottak a csendőrök. Elvtársaim befolyásos ügyvédet szereztek a védelmem érdekében. Csak ennek köszönhetem, hogy feltételesen ítéltek el kétévi bödönre. A korábbi munkahelyemre azonban már sohasem kerülhettem vissza. Többször kellet új szakmát tanulnom. Előbb egy vendéglőbe vettek fel edénymosogatónak, rövid ideig felszolgálónak is alkalmaztak, aztán se- gédköművesként különböző építkezéseken dolgoztam. Liptovsky Mikuláson közben egyre erősebbé vált a párt befolyása. A városházán éveken át kilenc képviselőjük volt a kommunistáknak. Közülük ketten, Martin Chrapciak és Michal Drobán, mint városi tanácstagok is védték a proletárok érdekeit. Michal Drobán- A legnagyobb gazdasági válság idején, amikor több mint 4500 munkanélküli volt nálunk, mi ketten, tanácstagok kaptuk feladatul a pártszervezettől, hogy újabb közmunkákat és segélyt harcoljunk ki a várostól. Minden tudásunkat latba vetve érveltünk, mind erélyesebben követeltünk, amíg a tanácstagok többsége meg nem szavazta az egyébként már rendelkezésre álló pénz felhasználásának ezt a módját... Michal Drobán elvtárs aktívan bekapcsolódott a pád későbbi illegális fasisztaellenes tevékenységébe is. A felszabadulás után a járási nemzeti bizottság elnökének, majd nemzetgyűlési képviselőnek választották meg. Az ötvenes években az SZLKP Zilinai Kerületi Bizottságán teljesített újabb feladatokat. Onnan ment nyugdíjba 1958-ban. A pártmurfká- ban évtizedeken át tanúsított példamutatásáért, mindenkori áldozatkészségéért 1971-ben a Munkaérdemrenddel, ez év januárjában pedig nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Győzelmes Február Érdemrenddel tüntették ki.- Jóleső érzéssel, elégedettséggel látom most, hogy nem harcoltunk hiába - mondja, amikor délután újabb sétára indulunk a városban. - Akik még emlékeznek az ország egykori legszegényebb vidékének viszonyaira, a nincstelen tömegek megyéjére, ahonnan a harmincas években a lakosság mintegy 15 százalékát kivándorlásra kényszeritette a nyomor, azok a saját tapasztalatukból tudják, hogy mit köszönhetünk a CSKP-nak. Ma járásunkban 28 000 ipari munkásnak, a szövetkezeti földművesek ezreinek, 57 ezer egyéb dolgozónak és családjuknak biztosítja a gondtalan megélhetés, a boldog jelen és jövő minden feltételét párt- politikánk következetes megvalósítása. Senki sem kételkedik abban, hogy örökre száműztük innen a nyomod és a munka- nélküliséget. Az elmúlt években százával látogattak haza a valamikori liptói kivándorlók. Közülük sokan véglegesen visszatelepültek, med meggyőződhettek arról, hogy a nép érdekében az egyedüli helyes utat választották és járják a kommunisták. Michal Drobán elvtársnak sok ilyen ismerőse van. Ők is valamennyien előre köszönnek neki az utcán. LALO KÁROLY-MJ U Ly LÜJ U Ul ® s-g a Isj I 1 e a ä £ C W iQ gÄB ü ©5 g 8 t in $5 o/<5 m as ®-S </> 0 18 | 0) p C C O 'd 5 I 8 n <# 3 "Q (/) 50 £.5.a§» ^ is s. 2 ■2 cg m ,g •w 's 5 ᣠ| § 2 2 a c c o I |*jí f- r* -5 ^ I iSg? , -a ^81 5 «í S <8 c