Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-03-15 / 10. szám
A magaslaton álló palásti (Plástovce) kastély már messziről hivalkodik. Közelében a családi házak szerényen húzódnak meg, jóllehet erre semmi okuk, hiszen összkomfortjukkal minden igényt kielégítenek, s általában szemet gyönyörködtető kert övezi őket. Lakóik nem is panaszkodnak. Az egyik házban a 61 éves Stec István és felesége él.- Ennek a kastélynak egykor Berg báró volt a tulajdonosa, a bérlőjét pedig Obuchnak hívták - mondja Stec István. - Most iskola van az épületben, meg a földművesszövetkezet irodái. Vendéglátóm alaposan ismeri a község múltját, hiszen itt született.- Apám itt volt cipész kisiparos - emlékezik. - De engem nem érdekelt az a mesterség, mert nem volt jövője. Akkoriban jött Bat'a, a cipőkirály, s tönkretette a kisiparosokat. Az urasághoz kerültem. Cseléd voltam. Havi bérért dolgoztunk egészen 1944-ig. Későbbi élete eseményekben gazdag. 1945 májusában tagja lett a kommunista pártnak. 1952-től 1960-ig a Palásti Helyi Nemzeti Bizottság elnöke. 1960-tól Ipoly- födémesen (Úl'any nad Ipl'om) töltötte be ugyanezt a tisztséget, majd 1962-től 1969-ig Felsőtúron (Horné Turovce). Közben a nemzeti bizottságok alkalmazottai számára négyéves tanfolyamon vett részt, melyen az állam és jog kérdéseiével foglalkoztak. 1'967-ben féléves pártiskolát végzett.- Társadalmi munkában előbb a felső- túri, majd a középtúri szövetkezetben könyvelő voltam - mondja. Nyugdíjba a palásti szövetkezetből ment, ahol 1969-től dolgozott a káderosztály vezetőjeként.- Szövetkezetünk 1957-ben alakult meg. Annak idején én is szerveztem a gazdákat, hogy lépjenek be. Úgy érzem, nekem is részem volt az efsz megalakulásában. A Béke Efsz a felsótúri, a nagytúri (az utóbbi régebben Közép- és Kistúrból állt), a födémesi és a palásti szövetkezet egyesülésével jött létre. A szövetkezeti iskola előadásait követő vitákban gyakran visszaemlékezünk a régi időkre. A felszabadulás óta több községben is tevékenykedett.- Tudtommal egyik helyen sincs haragosom - jegyzi meg elégedetten. - Egyik legnagyobb eredménynek, melyet társadalmunkban elértünk, az emberek gondolkodásának megváltozását tartom. Szívesen emlékszem vissza felszabadulás utáni lelkes építés éveire. Óriási eredmény volt a kollektivizáció megvalósulása. Sok mindent elértünk. Művelődési házat, új iskolát építettünk. Emlékművet emeltünk a felszabadító hősöknek. Felsőtúron is épült új iskola. Meg hid a Sel- mec patakon. Hosszasan sorolja az eredményeket Azokban a községekben, ahol tevékenykedett, helyben kevés volt a munka- lehetőség. Sokan még ma is lakóhelyük határain túl keresik meg kenyerüket Máricus 1 -tői nyugdíjas, de évente 180 napot ezután is fog dolgozni a közösben A társadalmi, a politikai munkából kiveszi részét a jövőben is: már második esztendeje elnöke a palásti falusi pártszervezetnek így egyben tagja annak a közös pártbizottságnak, amely a helyi pártalap- szervezetek munkáját hangolja össze Azonkívül a födémesi-pártalapszervezet aktivistája is. Stec István (Hajdú András felvétele)- Falusi pártalapszervezetünknek 13 tagja van és 40 tagot regisztrálunk. A regisztrált tagok főleg képviselőként és a helyi tömegszervezetben dolgoznak Például Cuth János a falusi pártbizottság tagja, a járási nemzeti bizottság képviselője önfeláldozóan dolgozik a hnb tanácsában. A tömegszervezetek élén is többnyire regisztrált tagok állnak. Például Gyenes István a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke, a földmüvesszövetke- zet pártalapszervezetének a tagja. A társadalmi- és tömegszervezetek munkájáról elismerően vélekedik. Egyaránt dicséri a SZISZ, a Vöröskereszt, a Honvédelmi Szövetség, a sportszövetség, a kisállattenyésztők, a vadászszövetség helyi szervezetének munkáját- Vadászaink olyan lövöldét építettek, hogy a járási lövészversenyeket is nálunk rendezik. A szervezet tagjai példásan együttműködnek a pionírokkal. Együttműködésük különösen az állatvédelemre terjed ki. A szervezet agilis elnöke Kiss István Tűzoltóink is jó munkát végeznek Férfi és női csapatunk egyaránt kiváló eredményeket ér el a tűzoltók számára rendezett versenyeken Ma a szövetkezetben a tűzvédelemről szóló filmet vetítettek tűzoltóink. A CSEMADOK-szervezetet igen jól képviseli a 11 tagú menyecskekórus. Részt vettem az évzárójukon, amelyen számos jó észrevétel hangzott el. Többek közt azt vetették fel, hogy helyiségre volna szükségük a helyi múzeum anyagának elhelyezésére, s a régiségek gyűjtését tovább kell folytatni A sportolóknak a szövetkezet anyagi támogatást nyújt. Természetesen nemcsak a palástiaknak, hanem az egyesült efsz többi községe sportolóinak is. Hojicska Pál, a szövetkezet felsőtúri elnöke szivén viseli a községfejlesztés ügyét A szövetkezet gépei is hozzájárulnak ahhoz, hogy a Z-akcióban felépült az új egészségügyi központ és az orvoslakás. Már orvosunk is van. Az évzáró taggyűlés óta megtartott tanácskozáson a falusi pártszervezet értékelte a képviselők munkáját, s megállapította, hogy mintegy kétharmad részük aktív, s továbbra is hasznos volna jelölésük A nők aktivizálása nem okoz különösebb gondot a faluban. Például a tanítónők jó munkát végeznek a polgári ügyek testületében.- Miben látja a falusi pártalapszervezet a következő időszak fő feladatait? - érdeklődöm.- Most készítjük elő az ú| választási programot Amikor azt kérdem tőle, mi jellemzi ezt a programot, így válaszol:- Elsősorban két szempont vezérel bennünket: az, hogy a község szükségleteiből induljunk ki, s hogy kitűzött céljaink reálisak legyenek. Tárgyszerűen ez többek között egy bevásárlóközpont építését jelenti, mégpedig két év alatt. A terv első része a Z-akció keretében valósul meg. Pontosabban: két millió korona értéket kell társadalmi munkában létrehozni. A többi költséget a Jednota fedezi. Folytatódik az új választási időszakban a vízvezeték-hálózat építése is. A két víztorony már áll. Ugyancsak elkezdték a Csábrád patak szabályozását. A művelődési ház meg- nagyobbításával is számol majd az új választási program. Elsősorban klubhelyiségek építéséről van szó. Előadásaiban nemcsak gyakorlatára, gazdag tapasztalataira támaszkodhat, hanem olvasottságára is. Most éppen a második világháború történetét olvassa. Olvasmányairól szívesen beszél. Akárcsak a munkájáról, a község eredményeiről, melyeknek elérésében neki is jelentős része van. FÜLÖPIMRE A ,,Szovjetunió gazdasági és társa- /i dalmi fejlesztésének fő irányai az 1981 -1985-ös évekre, és az 1990-ig terjedő időszakra“ című dokumentum kiemeli, hogy a szovjet nép a lenini párt kipróbált vezetése alatt a XXIV. és a XXV pártkongresszus által kidolgozott gazdasági stratégiáját megvalósítva, újabb sikereket ért el a kommunizmus anyagi és műszaki bázisának megteremtésében, a szovjet emberek életszínvonalának emelésében Tovább szilárdult a munkásosztály szövetsége a szövetkezeti parasztsággal és a népi értelmiséggel, erősödött a társadalmi, a politikai és az eszmei egység, még szorosabbá vált a Szovjetunió népeinek barátsága. A szocialista demokrácia újabb, magasabb szintre emelkedett: elfogadták az új szovjet alkotmányt, a fejlett szocializmus alkotmányát. Bővült és tovább fejlődött a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok együttműködése. A Szovjetunió következetesen valóA legfőbb cél: a nép jóléte sitja meg programját a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért vívott harcban. A Szovjetunió hatalmas gazdasági erejére támaszkodva lát hozzá a XI. ötéves terv megvalósításához. Az elmúlt öt év során a szovjet ipar 717 milliárd, a mezőgazdaság pedig 50 milliárd rubellel termelt többet, mint a IX. ötéves tervidőszakban. Több mint 1200 új, nagy teljesítményű ipari létesítmény kezdte működését, közülük néhány egyedülálló a világon. Gyors ütemben alakultak ki a területi termelési komplexumok, különösen az ország északi és keleti körzeteiben. A kőolaj és a gázkondenzátum felszínre hozatala Nyugat-Szibériában valamivel több mint kétszeresére, a gáztermelés négyszeresére nőtt. Az SZKP XXV. kongresszusa határozatainak megfelelően fokozott ütemben fejlődött a gépgyártás, a vegyipar, a petrokémia és az ipar más ágai, a műszaki haladás meghatározó tényezői. Lényegesen javult a társadalmi termelés műszaki ellátottsága, új berendezéseket helyeztek üzembe, korszerűsítették a technológiai folyamatokat Jelentős előrehaladás történt a szociális feladatok megoldásában. Az elmúlt öt év során 329 milliárd rubellel többet fordítottak a lakosság anyagi jólétének növelésére, mint az 1971-1975-ös tervidőszakban. A lakosság reáljövedelme 17 százalékkal nőtt, 31 millió munkás és alkalmazott bére emelkedett. Több mint 50 millió ember lakáskörülményei javultak. Sokat fejlődött a közoktatás, a kultúra, az egészségügy, a testnevelés és a sport Jelenleg a Szovjetunióban az ezer lakosra jutó orvosok száma csaknem kétszer annyi, mint az Egyesült Államokban. (Szputnyik) A nyugati országok városaiban hetek, hónapok óta dívik a terrorizmus S ez egyáltalán nem a véletlen szüleménye A kapitalista társadalom egyre mélyülő válsága nemcsak a gazdaságot sújtja, hanem á nagyvárosokban is válságot idéz elő, növekszik a bűncselekmények, a kábítószerélvezők, az alkoholisták száma A gazdasági válság kísérője a politikai, az erkölcsi válság. Bármennyire igyekszik a burzsoá propaganda e jelenséget ügyesen, rafináltan elkendőzni, az igazság az. hogy a terrorizmus a kapitalizmus szüleménye. A társadalom egyre fokozódó szociális problémái negatívan hatnak az emberek életmódjára. Növekszik az osztályfeszültség. fokozódik a dolgozók harca az elnyomás különböző formái ellen. Az elégedetlenség elnyomásának eszköze az erőszak - ideszámítva a pszichikai erőszakot is, amelynek jelenlegi fő formája az úgynevezett kommunista és szovjet veszélyt igyekszik betáplálni a tömegekbe A fenyegetés, veszélykeltés pszichózisa azt szolgálja. hogy a polgárok magukba zárkózzanak, rettegjenek életűkért, családjukért, elzárkózzanak a közélet, a politika elöl. A kapitalista társadalom képviselői pedig éppen ezt akarják elérni. Csakhogy a nyugalomról, az egyenlőségről, a szabadságról hirdetett jelszók csupán üres szavak maradtak, helyettük a mindennapi élet tényeként fogadták el a terrorizmust. Az erőszak legkülönbözőbb fajtája a kizsákmányolás, a forradalmi tömegek elnyomásának eszközévé lett. eszközzé a kapitalizmus további létezésének biztosításához. És épp e talaj szüli a politikai terrorizmust M anapság a politikai terrorizmusnak különböző formái, eszközei léteznek. A burzsoá propaganda igyekszik elhitetni, hogy a legelterjedtebb a baloldali terrorizmus s az elkövetett akciókért a felelősséget a forradalmi és haladó mozgalomra próbálja hárítani. Az igazság viszont egészen más. Elsősorban az. hogy az utóbbi időszakra az ultrajobboldali, neofasiszta terror volt a jellemző, amely azok ellen irányult, akik a társadalmi problémák haladó szellemű megoldására törekszenek Másodsorban pedig az, hogy a Nyugat SPEKULÁCIÓK A TERRORIZMUSSAL ún baloldali mozgalma - a zengzetes jelszavak ellenére - csupán a burzsoá állam megszilárdulását szolgálja. Az olaszországi vörös brigádok tagjai ugyan vörös csillagot viselnek jelvényükben, viszont a kommunizmushoz egyáltalán semmi közük sincs E szimbólumot csupán azért választották, hogy az elnevezésükkel együtt még jobban megtévesszék az egyszerű embereket Vezetőik - Curcio, Caloga - kispolgári környezetből kerültek ki Ezt tükrözi elméletük és tevékenységük is. Vulgarizálják és deformálják a marxizmust, tagadják a parasztság és a munkásosztály szövetségének szükségét, ezzel szemben az értelmiséget helyezik előtérbe, mint a forradalom ,,fö" erejét, amelynek magával kell ragadnia a tömegeket A tények egész sora bizonyítja az igazságot, azt, hogy Pertini olasz köztársasági elnök kijelentése, miszerint Csehszlovákia támogatja a vörös brigádokat, csupán koholmány A bennünket támadóknak nincsenek bizonyítékai, mert ilyenek nem is léteznek. S ezt végül is az olasz kormány nevében el kellett ismernie a belügyminiszternek és a miniszterelnöknek is. Országunk a terroristákat sohasem támogatta, és ma sem támogatja A terrorizmussal kapcsolatos másik megállapítás nemrégiben hangzott el az amerikai elnök szájából. Reagan kijelentene: A nemzetközi terrorizmus támogatója a Szovjetunió. E rosszakaratú, spekulatív és reakciós kampány szervezőinek módszere átlátszó, egyenlőségjelet tesznek a terroristák brutális cselekedetei és azon támogatás közé. amelyet a szocialista államok - élükön a Szovjetunióval-nyú|tanak a nemzeti függetlenségért, szociális szabadságért harcot vívó nemzeteknek Az olasz és amerikai politikusok reakciós törekvéseire világos választ adott a TASSZ szovjet hírügynökség. . A feszültség tűzfészkeinek kialakításáért nem a szocialista országok, s nem a nemzeti felszabadító mozgalmak a felelősek. Az erőszak, a terrorizmus számára azok tevékenysége teremt termőtalajt, akik sárba tapossák a nemzetek, országok jogait, akik ideológai gyűlöletet szítanak, akik terror révén tartják kezükben a hatalmat, akik minden igyekezetükkel azon vannak, hogy lázas fegyverkezésükkel növeljék a feszültséget a világban 1981. III. 15. a hím