Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-03-01 / 8. szám
y////////// A nagytőke által ellenőrzött tömegkommunikációs eszközök az utóbbi időben rendkívüli „érdeklődést“ tanúsítanak a kommunista pártok függetlensége iránt. A különböző országok kommunista és munkáspártjai között kialakult kölcsönös kapcsolatok mivel hívták föl magukra a figyelmét? „PLURALISZTIKUSABB“ KAPCSOLATOK? A butzsoá sajtó egyre azt hangoztatja, hogy a nyugat-európai kommunista pártok sokkal sikeresebbek lennének, ha nem kötnék őket „gúzsba“ nemzetközi osztálykötelezettségeik, ha a nemzetközi kommunista mozgalom „pluralisztiku- sabb“ lenne. Az osztályegységet és a következetes proletár internacionalizmust a „múlt csökevényének“ tekintik. Ezek a propagandisták minden ország munkásosztályának egyetlen céljaként a nemzeti érdekeket tartják. Egyszóval, tetteik szöges ellentétben állnak a tudományos kommunizmus megalapítóinak nézeteivel. Az olasz Kereszténydemokrata Párt vezetője, A. Fanfani egyik nemrégiben elhangzott beszédében azt javasolta a kommunistáknak, hogy mondjanak le nemcsak a nemzetközi egységről, de arról a „szociális-gazdasági és politikai rendszerről is, amelyet az egész világon igyekszenek terjeszteni.“ Ezekben az esetekben nemcsak absztrakt jellegű kioktatásokról van szó, sokkal többről: kitartó kísérleteket tesznek, hogy a munkásmozgalomra rákény- szerítsék a szocializmusról alkotott saját, antikommunista nézetüket. Emellett tudatosan azt a benyomást keltik, hogy a tézisek létrehozói nem a burzsoá ideológusok, hanem ezeket maguknak a marxistáknak a „kritikus gondolkodása“ szülte, hogy ezek a következtetések a nemzetközi kommunista mozgalom belsejében „érlelődtek“. A kommunisták közötti kapcsolatok jellegét teljesen kiforgatják, s arra törekszenek, hogy kompromittálják a proletár nemzetköziséget, megfosszák azt osz- tályjellegétöl, ellene uszítsanak és megbomlasszák a nemzetközi kommunista mozgalmat. MIK AZ IGAZI PROBLÉMÁK? Marx Károly és Engels Frigyes nem egyszer hangsúlyozták, hogy a kommunisták abban különböznek a többi proletár pártoktól, hogy „a különböző nemzetek proletariátusának küzdelmében nemzetiségre való tekintet nélkül az egész proletariátus érdekeit hangoztatják és védelmezik.“ A kommunisták, valamint a többi forradalmi és demokratikus erő között fennálló kapcsolatok manapság sokkal sokrétűbbek, mint azelőtt. Ez törvényszerűen adódik a világban zajló forradalmi folyamat logikájából. A kommunista pártok bonyolult feladat előtt állnak, tökéletesíteniük kell eddigi kapcsolataikat, újabb formákat keresni, kiterjeszteni a nemzetközi szolidaritást a többi haladó erőkre. Maga a proletár nemzetköziség egyáltalán nem probléma a kommunisták számára. A gyakorlati megnyilvánulásában beálló változások nem jelenthetik és nem is jelentik forradalmi osztályerejének gyengülését. Elvégre is, nem a forma a döntő, hanem a lényeg. A szolidaritás megnyilvánulásának formai változása semmit sem változtatott annak a lényegén. Az, hogy a kommunisták lemondtak a kommunista mozgalom azelőtt létező szervező-irányító központjának létezéséről, még nem jelenti azt, hogy ezzel lemondtak a kommunisták egységéről. A kommunista pártok kidolgozták az együttműködés jelenlegi helyzet szempontjából hatékony formáit. L. I. Brezsnyev többször hangsúlyozta, hogy az SZKP a többi marxista-leninista párthoz hasonlóan a kommunista mozgalom általánosan elismert elveihez tartja magát. Ezek az elvek - az egyenlőség, a függetlenség, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, az egész világ kommunistáinak szolidaritása és kölcsönös támogatása. A kommunisták a proletár nemzetköziségre soha sem tekintettek úgy, mint valamilyen lezárt, osztályon belüli szolidaritásra, amely kizárja a proletariátus együttműködését más szociális és politikai erőkkel. A proletariátus ideológiai és politikai alapelveit a dolgozók egyre szélesebb rétegei teszik magukévá, valamennyi forradalmi demokratikus erő Amint azt G. McLennan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára az 1976- os berlini konferencián elmondott beszédében leszögezte, „az internacionalizmus, amely a kommunizmus alapelve, a nemzetközi szolidaritás ügye, s a munkásosztálytóf távolálló erőket is magával ragadja.“ A felszabadító és demokratikus mozgalmak támogatása, a kölcsönös együttműködés a proletár nemzetköziség elválaszthatatlan vonása. A Kongói Munkáspárt központi hetilapja, az Etumba ezzel kapcsolatban a következőket írta: „az imperialisták és szekértolóik propagandájukkal igyekeztek megásni a sírját a proletár nemzetköziségnek. Ez a törekvésük, szerencsére pusztán illúzió maradt. A proletárok szolidaritásukról az utóbbi időben a földgolyó számos pontján adtak tanúbizonyságot... Közeli szomszédunkat, Angolát, reakciós agresszív erők vették körül, de hála a proletár nemzetköziség gyakorlati érvényesítésének, sikerült kijutnia a nehéz helyzetből.“ „INTERNACIONÁLÉK“ A NEMZETKÖZISÉG ELLEN Az a sürgető politikai igény, hogy tovább fejlesszük és szilárdítsuk az egyes országok munkásosztályai és valamennyi forradalmi erő nemzetközi szolidaritását, egyeseknél lelkesedést, másoknál félelmet, káoszt vált ki. A monopoltőke stratégiájában mindig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a jelenlegi kapitalizmus meglévő forrásait a lehető legnagyobb mértékben egyesítsék - katonai, gazdasági és politikai téren is. Ennek konkrét bizonyítéka a burzsoá államok és monopolok szövetségei, amelyek a szocializmus, a nemzeti felszabadító és a munkásmozgalmak ellen irányuló közös eljárás kidolgozására jöttek létre. De tovább folytathatjuk, ilyen például az imperialista katonai csoportok sokoldalú szilárdítása, a nyugati hatalmak gazdasági társaságainak átalakítása politikai koordinációs központokká. Ez a burzsoázia nemzetközi szolidaritasa. Nemrégiben Rómában bejelentették, hogy „Európa jobboldali erői“ néven (másképpen: jobboldali internacionálé) létrehozták a nemzetközi kommunistaellenes ligát. Ennek fő programja, hogy egyesítse Nyugat-Európa konzervatív és reakciós csoportjait a baloldali erők, főként a kommunista és munkáspártok ellen vívott harchoz. „Mivel a munkások helyzete minden országban egyforma, mivel egyek az érdekeik és az ellenségeik, közösen kell harcolniuk, minden nemzet burzsu- jainak testvérisége ellen minden nemzet munkásainak testvéri összefogásával kell küzdeniük“ - írta Engels a nemzetköziség lényegéről és objektiv alapjáról. „A munkásosztálynak és szervezetének nemzetközi proletárszolidaritásával kell erélyesen föllépnie a monopoltöke „internacionáléja" ellen“ - szögezte le a berlini konferencián H. Mies, a Német Kommunista Párt elnöke. A reakciós erők szeretnék megbomlasztani és letéríteni a helyes útról a nemzetközi kommunista és munkásmozgalmat. Valamennyi ország kommunistái viszont ismerik azokat a megbízható kritériumokat, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy megkülönböztessék a barátokat az ellenségektől, s leleplezzék a marxista-leninista elmélet bárminemű elferdítésére tett törekvéseket. Amint azt V. I. Lenin mondotta, kommunistának lenni annyit jelent, „mint harcolni azért a lehetséges maximumért, ami egy országban elérhető az egész világ haladása, fejlődése, támogatása és forradalmi ébredése érdekében“. Ez a kulcs a mozgalom jellegzetessége, általános törvény- szerűségei, a jelen forradalmi erői fő harci irányvonalának megértéséhez. GUSTAV KOZÁK A szájhagyomány megőrizte napjainkig azt a történetet, hogy az egykori tulai kovács, Levsa („Balog") megpatkolta azt a miniatűr acélbolhát, melyet Anglia királya ajándékozott az orosz cárnak. A SZAKMA TUDÓSAI A hetvenöt esztendős, ügyes kezű kovácsot, Alekszandr Alekszejevet is Lev- sának nevezik. A csaknem fél évszázad alatt, melyet a kovácsműhelyben töltött, megtanult bánni a hideg és az izzó fémmel. A kocsitengelytől kezdve a bonyolult szivattyútengelyig mindent meg tud csinálni, amit a kisinyovi qépgvár a Szovjetunió különböző részeibe szállít. Az Alekszejevekkel a présmühelyben ismerkedtem meg. Az ebédszünetben az emberek a légkalapács körül tolongtak. Csatlakoztam a kíváncsiskodókhoz. A gépóriás, amely a legkeményebb fémből is képes apró tárgyakat sajtolni, a szemünk előtt könnyed, finom lökésekkel csukott be egy gyufásdobozt. A kalapács bűvészmutatványát egy szikár, teljesen ősz, élénk tekintetű ember irányította. „öreg ember nem vén ember!“ - mondta, mikor a kalapács alig látható, utolsó mozgásával becsukta a gyufásdobozt. Diadalmas pillantását körbehordoz- ta a bámészkodókon. A gyárkapuhoz már együtt mentünk. Alekszejev mellett ott lépkedtek a fiai: Alekszandr és Anato- lij. Az idősebb Alekszejev már régóta nyugdíjban van, a műhelyben most a fiai dolgoznak. AZ APA Amikor az idősebb Alekszandr Alekszejev azt mondta nekem, hogy a ko- vácsmühelyben született, azt hittem, hogy ez képletes kifejezés, mert az apja, nagyapja is kovács volt. De ö szó szerint értette. Az egész család egy kis kunyhóban iakott, melynek folytatása a kovácsműhely volt. Itt ringott bölcsője az üllőtől néhány méterre. Alekszandr a kalapácsütések hanqjára merült álomba. Tizennégy éves korában már önállóan patkolta meg a lovat, készített abroncsokat, rugókat. Ezzel magyarázható, hogy nem sokat olvasott. Nem a tankönyveket bújta, inkább apjának segített. Az apa hamar meghalt, és Alekszandr lett a családfenntartó. Anyjával együtt adott kenyeret öccse és húga kezébe, ő maga elismert kovács lett. így fiatalon szerette meg őt a tizennyolc éves Irina, akivel csaknem fél évszázadot élt le. A köztiszteletben álló kovács felesége a család motorja. Hat gyermeket: három fiút és három lányt neveltek fel. Mindegyikük szakmát tanult. A szülői házból már kirepültek, mindnek saját családja, önálló háza van. Az idős Alekszejevék Kisinyov egyik új lakótelepén élnek. A vendégszerető háziak lakásának falait a hagyományhoz híven a családtagok fényképei díszítik. Ahogy elnézegetem a család férfiait, mind erős, széles vállú, csak a kisebbik Alekszandr vékonydongájú. De a mai kovácsoknak már nincs szükségük nagy testi erőre, annál inkább a szakmai tudásra és a munkának ugyanarra a szeretetére, amely azóta jellemzi a kovácsokat, amióta világ a világ. Az idősebb Alekszejev, betöltve a nyugdíjhatárt, ami a „forró“ foglalkozásúaknál ötven év, nem igyekezett pihenni. A műhelyben szerették. Tartott tőle, hogy az otthoni nyugodalomban unatkozni fog. Csak akkor határozta el magát, amikor úgy vélte, otthon is akad bőven tennivaló. Nagy család feje, feleségének segítőtársa, gyerekeinek tanácsadója, unokáinak nevelője lett. ÁRÚK Az ifjabbik Alekszandr hétéves korában a jeges folyóba zuhant, és egy évig betegeskedett. Iskolába is egy esztendővel később ment, mint a vele egyívásúak. De, hogy behozza a betegség miatt elvesztegetett évet, sokat olvasott, szerette a történelmet, a népmeséket. Később régészeti expedíciókkal járja a vidéket, régi sírokat tárt fel, megcsodálta az ott talált, megfeketedett pénzeket, pengéket. Anyja úgy vélte, lesz a családban történész is.- De győzött a vér szava - fűzi hozzá Alekszandr. - A nyolcadik osztály befejezése után nem mentem középiskolába, hanem apám példáját követve, magam is kovács lettem. Nem volt könnyű. Tizenhat éves korban nem vesznek fel, nehéz fizikai munkára a szervezet még gyenge. Két teljes évig lakatoskodtam. Alexandrt az apja tanította. S amikor eljött az első önálló munka elkészítésének a napja, az öreg nem volt sehol. Szabadságra ment. Egy ismerős szaktárs odament a megszeppent fiúhoz:- Mire vársz? Arra, hogy egész életedben az apád fog dolgozni helyetted? A gúnyolódás a fiatalember elevenére tapintott. Meggyújtotta a tüzet, előkészítette a munkahelyet, és arra gondolt, hogy szezámnak meg kell nyílnia, lesz ami lesz... S ezen az emlékezetes napon minden úgy sikerült, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ma a „kis“ Alekszandr a legkiválóbb kovácsok egyike, gyakorlatilag mindent meg tud csinálni, a fém mindentudó mestere. „Addig üsd a vasat, amíg meleg!“ Ez a közmondás a kovácsmühelyben született. Mindenki jól tudja, hogy csak az izzó vasat lehet kalapálni. Nem szabad elszalasztani a megfelelő időt, hogy az engedelmes fémből elkészítsük a kívánt tárgyat. Anatolij, a legkisebb kovács az Alekszejev családban, a régi közmondás szellemében él. Tüzes, energikus, mindig tevékeny. Külsőre nagyon hasonlít apjára, éppen olyan, mint az öreg a régi fényképeken. Jól megtermett férfi, széles vállú, nagy kezű. Csak akkor csendes és elmélyült, amikor rajzol vagy farag. A művészet iránti hajlamát először a barátai vették észre. Anatolij most a gyári faliújságokat készíti. Mindenki dicséri a munkáját, csak ö elégedetlen mindig. Szeretne festő lenni, de nincs önbizalma. „Kevés a fantáziám“ - mondogatja. El sem lehet őt képzelni a gyerekei nélkül. Lányai az örökké nevetgélő, vidám csitrik, fia még nyugodtan, biztosan üldögél az apja karján.- Mit kíván a fiának? - kérdem Anato- lijt.- Erőt... Hogy olyan erős legyen, mint mi Alekszejevek. És olyan jószívű. És hogy többre vigye, mint mi. JÓ ÖREGNEK LENNI Alekszejevékkel rendszerint az apánál, az idősebb Alekszandrnál találkozom. El szoktam jönni, hogy tisztázzak egyet-mást, mielőtt pontot teszek a cikkem végére. Az öregeknél fut össze a családi kötelék sok szála. S nemcsak azért, mert itt őrzik a régi fényképeket, s a bútor Anatolij keze munkája, és a ház tele van a gyerekekre emlékeztető tárgyakkal. Irina és Alekszandr hat szép gyermekük és tizenhét unokájuk élő lexikona. Mindent tudnak rólunk, mindenre emlékeznek. Szeretik őket, de nem akarják elkényeztetni őket, nem nézik el a hibáikat. A nagyapa haragja hamar elszáll. Alapjában véve nyugodt természetű ember, és maga is bevallja, boldog.- Hányszor hallottam: az öregség nem gyönyörűség. Nálam ez nem így van Nézzék meg, milyen az otthonom, milyen gyerekeim vannak. Egyszer az idősebb Alekszejev összeszámolta, hány évet töltött a fiaival együtt a munkában. Együtt épp száz évig álltak a kovácstüzhely mellett. Elégedetten mosolyog a bajusza alatt: nemhiába éltek és élnek az Alekszejevek. GEORGIJ SZTOJLIK
