Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-02-08 / 5. szám

TUDOMÁNY pc mm TECHNIKA A londoni Nemzeti Orvostudo­mányi Kutatóintézetben 1957 au­gusztusában két virusszakértő, az angol Alick Isaacs és a svájci Jean Lindenmann a megszokott időben leült egy csésze teához. Beszél­getésük közben kiderült, hogy mindkettőjük érdeklődését felkel­tette az ún. vírusos interferencia jelensége. Az említett orvosok ugyanis már egy évtizeddel ko­rábban megállapították, hogy ha valakit vírusos betegség támadott meg, illetve abban szenved ugyan­abban az időben más vírusok nem tudják megtámadni a szerve­zetét, még ha ki is van téve azok­nak. Úgy tűnik, mintha a szerveze­tet elsőként megtámadó vírus nem akarná más vírusoknak is áten­gedni az áldozatát, nem akarna osztozkodni rajta. Ez bizonyára értelmetlenség. De hát tulajdonképpen mi történik ilyenkor a szervezetben? NEGYED ÉVSZÁZADOS FELFEDEZÉS Isaacs és Lindenmann néhány hónapos kísérletsorozathoz látott. A tojásban található vékony hár­tyát, amely a tojásfehérjét a héjtól elválasztja, tápoldatba helyezték, majd a hártyadarabkák élő sejtjeit kitették a náthalázvirus támadásá­nak. Ez be is következett - s ahogy azt feltételezték, a meg­támadott sejtek a további vírusos fertőzésekkel szemben már ellen­állókká váltak. Ezután a tudósok eltávolították az oldatból az összes vírust és a megtámadott sejteket is, majd pedig új egész­séges sejteket helyeztek bele. Amikor ezeket újból meg akarták fertőzni a náthaláz vírusával, mint az előző esetben, ezúttal ez nem sikerült nekik. A sejtek immúnisak voltak az elsődleges, fertőzéssel szemben. A következtetés egyér­telmű volt: a korábbi vírusos fertő­zés előidézte a tojáshártya sejtjei­ben azt a képességet, hogy bizo­nyos anyagot termeljenek, ameiv interferál, vagyis ellenkező hatást fejt ki a további vírusos támadá­sokkal szemben. Ez az anyag benne maradt a tápoldatban, ha­bár az eredeti sejteket a vírusok­kal együtt eltávolították belőle. Ezt a rejtelmes anyagot - kide­rült az is, hogy fehérjéről van szó - interferaló képességéből kiindulva interferonnak nevezték el. Eleinte ennek a felfedezésnek nem volt nagyobb visszhangja. Isaacs csupán bejegyezte a laboratóriumi naplóba az „in­terferonnal kapcsolatos munkák" tényét, Lindenmann pedig később kijelentette, hogy „egészen ter­mészetesnek tartotta, hogy ha már elkezdték a kutatást, hát vala­mit fel is fedeztek". Azóta csaknem negyed évszá­zad telt el, s az interferon - a ko­moly tudósok talán megbocsájtják a kifejezést -, a nyolcvanas évek orvostudományi slágerévé vált. Számos szakember ugyanis ép­pen az interferonban bízik, hogy az elősegíti majd évszázadunk legjobban rettegett betegségének, a rosszindulatú daganatoknak a gyógyítását. Fantázia? Remény? Reális le­hetőség? A legutóbbi kutatások eredményei alapján talán azt mondhatnánk - reménykeltő út. NYITÁNY A COMICSBAN Azzal, hogy az interferon a víru­sos fertőzések gyógyításában ugyanolyan szerepet játszhat, mint az antibiotikumok a baktériu­mos fertőzések gyógyításában, számos virológus kezdettől fogva tisztában volt. A közvélemény azonban, amely egyébként na­gyon élénken kíséri figyelemmel a vírusok által kifejtett hatásra ke­letkezik a sejtben. Eddig az inter­feronnak legalább három típusát azonosították. Az első, a leukoci- ták (fehér vérsejtek) által termelt a leggyakrabban fordul elő. A má­sik típust a bőr alatti kötőszövet sejtjei termelik. A kutatók a harma­dik típust tartják a leghatásosabb­nak, azt az interferont, amely a szervezet védekezési rendsze­réhez tartozó T típusú lymphocy- tákban (nyirokszövetben képződő fehér vérsejtekben) keletkezik. HÍRNÖK JELZI AZ ELLENSÉG ÉRKEZÉSÉT Az interferon működését, a szervezetben kifejtett hatását leg­inkább úgy érthetjük meg, ha egy hírvivőhöz hasonlítjuk, aki meg­Cantell finn virológus, s a világ ma éppen neki köszönheti, hogy ele­gendő interferon áll rendelkezésre legalább az első klinikai kísérle­tekhez. Cantellnak ugyanis sike­rült tíz évi megfeszített munka után kidolgoznia az interferon leu- kocitákból való előállításának a módszerét. Cantell ma Helsinkiben a Köz­ponti Egészségügyi Laboratóriu­mokban naponta feldolgozza a le- ukocitáknak azt a mennyiségét, amit 250-400 liter vérből nyernek. Ennyit adnak át ugyanis az önkén­tes véradók a finn Vöröskereszt­nek - a vörös vérsejteket és a vér­plazmát vérátömlesztésnél használják fel, a fehér vérsej­tekkel pedig Cantell rendel­kezik. A laboratóriumban a fehér vérsejteket Sendai vírussal fertő­zik (ez a náthaláz vírusához ha­sonló, az emberi egészségre ve­szélytelen törzs). A lappangási idő eltelte után Cantell centrifugálisan elkülöníti a fehér vérsejteket és a vírusokat; a visszamaradó na­gyon vegyes anyagoknak csupán egy ezredrésze az interferon. Cantell így évente 400 milliárd a fele öt év után is él; még a műtéti beavatkozást követően. Strander sikere felkeltette az érdeklődést (például az amerikai Houstonban is próbálkoztak interferonnal a mellrák kezelésénél), de a két­kedés újabb hullámait is felkavar­ta. A nyitva maradt kérdésekre csak a további kísérletek adhatják meg a választ, amelyekhez azon­ban minél több interferon szük­séges. HAJSZA AZ INTERFERONÉRT Azt a négyszázmilliárd interfe­ron-egységet, amit dr. Cantell 1979-ben termelt Helsinkiben, s ami a világtermelés döntő há­nyadát képezi, így is jellemezhet­jük: ez mindössze 400 milli- grammnyi (0,4_g) anyag, melynek előállításához 45 0Ö0 liter vérre volt szükség. S az ára? A Kalifor­niai Műszaki Intézet becslése sze­rint 1 kilogramm interferon előállí­tása Cantell módszerével legalább 20 milliárd, de inkább 40 milliárd dollárba kerülne. Nem csoda tehát, hogy az utób­bi időben a kutatócsoportok egész Mit várhatunk az interferontól? az orvostudományi kutatás fejlő­dését, s hajlamos az új anyagok és eljárások jelentőségének túllici- tálására, az interferon iránt nem tanúsított érdeklődést. Annak elle­nére sem, hoqv eqv bizonyos Dán Barry, a Flash Gordon cím alatt futó rajzolt kalandos sci-fi képso­rozat szerzője az űrhajó személy­zetét már 1960-ban világűrből származó vírusokkal oltatta be, hogy éppen az interferon mentse meg az űrhajósok életét... Egy sor tudós azonban hallani sem akart az interferon lehetősé­geiről, s egyszerűen „misinterpre- tonnak" nevezte el, vagyis rosszul értelmezett anyagnak. A kétke­dést paradox módon éppen az interferon tökéletessége váltotta ki, az, hogy a vírusoknak milyen rendkívül széles skálája ellen volt hatásos. Hiszen az orvostudomá­nyi kutatás történetében oly sok Ígéretes anyagot fedeztek már fel - amelyek végső fokon semmire sem voltak jók. A további kutatás legnagyobb akadályál azonban nem a kétke­dés képezte, hanem az interferon abszolút hiánya. Ezt az anyagot jjgyanis csak élő sejtek termelhe­tik, méghozzá elenyésző mennyi­ségben . Ráadásul úgy tűnik, hogy az interferon fajilag is specifikus. Amíg például a sertés vagy a borjú hasnyálmirigyéből nyert inzulin az emberi szervezetben is hat, az emberi szervezetben ható interfe­ron csak emberi sejtekből szár­mazhat. A hatvanas évek folyamán en­nek ellenére sikerült kimutatni, hogy olyan fehérjéről van szó, amely külső hatásra, rendszerint Emlődaganatok elektromos felismerése Izraeli kutatók a Weizmann Intézetben új műszert szerkesztettek az emlő daganatainak korai kimutatására. A műszerrel a daganatos szöveteknek az egészségesekétől eltérő elektromos tulajdonságait mérik. A mai vizsgálati módszerekhez, berendezésekhez hasonlítva az új műszernek számos előnye van. Az orvos tapintása sokszor nem elég érzékeny ahhoz, hogy kis daganatokat észrevegyen. A röntgenes mammagráfiához nagyméretű és költséges készülék szükséges, és a vizsgálat nem ismételhető gyakran. Az új termográ- fiás módszerek pedig - amelyekben a bőr felületének hőmérsékle­tét mérik nagy pontossággal - nem mutatják ki az egy centiméternél kisebb, illetve a mélyebben elhelyezkedő daganatokat. Az új, mammo-scannernek nevezett műszer az emlő szöveteinek két elektromos tulajdonságát: a vezetőképességet és a dielektro- mos állandót méri, s az eredményeket a készülékben levő számító­gép értékeli. A műszer működése azon alapszik, hogy a szövetek kapacitív ellenállását kis frekvenciákon főleg a sejtmembránok okozzák, mivel a sejtek belseje lényegileg vezetőként viselkedik. A daganatos szövetek dielektromos állandója azért nagyobb, mert a vizsgált területre kevesebb sejtmembrán jut. A műszerrel a csu­pán hétmilliméteres daganatok is kimutathatók. Jelenlegi formájá­ban még nem képes megkülönböztetni a jóindulatú és a rosszindu­latú daganatokat, de szerkesztői remélik, hogy továbbfejlesztett változata erre is alkalmas lesz. A készülék klinikai kipróbálása most folyik Svájcban és Izraelben. (Természet Világa) szökött az ellenség által elfoglalt határmenti városból, és most lé­lekszakadva rohan faluról falura, hogy mindenkinek elvigye a hírt az egész országba: itt az ellenség, fegyverbe kell szállni! Ezt a sejtek és a vírusok mikrovilágában így írhatjuk le: amikor a vírus megtá­madja a sejtet, annak mechaniz­musa a saját életéhez szükséges fehérjék termelése helyett további vírusokat kezd termelni. Amikor a támadó vírusokkal telített sejt szétesik, a vírusok a környezet további sejtjeit támadják meg. Az első támadás azonban működés­be hozza azt a mechanizmust is, amely előidézi az interferon fe­hérje képzését. Ez a sejtfalakon átlépve a környező sejteknek is megviszi a hírt a veszélyről. Ezzel egyúttal mozgósítja is azokat, hogy vírusellenes fehérjéket ter­meljenek, s megakadályozzák a vírusok szaporodásának láncre­akcióját. Éppen az interferon működési mechanizmusában rejlik gyógyke­zelési felhasználásának egyik nagy előnye. Az orvosságot itt nem kívülről kell a szervezetbe juttatni, az interferon csupán erő­síti a szervezet1 saját védelmi ké­pességét. RÁK ELLENI ORVOSSÁG? Az interferon rendkívül nehéz előállítási módszere miatt az új anyag iránt érdeklődő tudósok többségének eleinte elment a ked­ve a további kutatásoktól. Közöt­tük volt az egyik felfedező, Linden­mann is, Isaacs 1967-ben meg­halt. A kitartók között volt Kari interferon egységet állít elő. (Az interferon egysége az a mennyi­ség, amely egy laboratóriumi csé­szében megvédi a sejtállomány felét a vírusos fertőzéssel szemben.) Habár ezzel az eljárással csak rendkívül csekély mennyiségű anyagot lehet előállítani, ez a mennyiség mégis lehetővé tette az interferon első gyógykezelési felhasználását. Angol orvosok si­keresen alkalmazták az interferont a közönséges megfázás gyógyítá­sánál, a Szovjetunióban a sömör és a légzőszervi megbetegedések kezelésénél, más kutatók pedig megerősítették az interferon gyó­gyító hatását a szem kötöhártya- gyulladása és a B típuspú idült májgyulladás esetében. A legnagyobb figyelmet azon­ban azok a kísérletek keltették, amelyeket a rák egyes típusainak gyógyításánál szereztek, elsősor­ban azért, mert Sikereseknek bizo­nyultak. A kifejtett hatás lényege azonban még nem elég világos. Hans Strander svéd onkológus, Cantell egykori munkatársa volt az első, aki az interferont rák gyógyí­tásánál alkalmazta. Strander 1972-ben használta fel Cantell in­terferonját a rákos csontdaganat­ban szenvedő gyerekeknél, ami ellen az orvosok egyetlen védeke­zési módot ismernek: a megtáma­dott végtag amputálását abban a reményben, hogy a rák még nem terjedt át a szervezet többi részébe. A műtét után a betegek­nek csupán 20 százaléka élt két évnél tovább. Strander interferon­nal kezelt 44 betegének azonban sora kezdte el az interferon terme­lési módszereinek a kutatását. A Time amerikai folyóirat közlése szerint a massachusettsi főiskola kutatói 1980 márciusában beje­lentették, hogy az eredetinél húsz­szor olcsóbb eljárást dolgoztak ki az interferon előállítására. Ver­senybe léptek a nagy gyógyszer- ipari konszernek is: a G. D. Searle and Co., a Merck, az Abbot Lab. és a Werner Lambert. A Biogen S. A. svájci társaság, amely a génse­bészet műszaki fejlesztésére sza­kosodott, elkezdte a mikroorganiz­musok által történő interferon-ter­melés kutatását - mint ahogy $z inzulint és a penicillint is sikerült előállítani az emberi bélrendszer­ben tenyésző Escherichia Coli baktérium /iltal. A kaliforniai mun­kacsoport az interferon molekulá­ris felépítését próbálja feltárni tö­kéletes berendezések segítségé­vel, abban a reményben, hogy megvalósítható lesz a szintetikus gyártása. Egészen újszerű kísér­leteket is folytattak, például vírust helyettesítő szimulátoroknak (mondjuk valamilyen szintetikus ri­bonukleinsavnak) a szervezetbe való juttatásával, hogy ezzel az interferon-képződés magában a szervezetben elinduljon. Az in­terferon iránti bizalom minden­esetre fokozódik, a gyógyszeripar milliókat fektet a kutatásba, s az akciók értéke is növekszik. Az or­vostudományi kutatásnak ez a te­rülete azonban csak a kezdet kez­detén áll, s hogy milyenek a reális lehetőségek, arra csak a jövő ad­hatja meg a választ. (T/80) A csehszlovák egészségügy fejlesztésének kiemelt fela­datai közé tartozik a rákku­tatás, a rosszindulatú da­ganatok megelőzése és gyógyítása, melynek egyik jelentős központja a brnói Onkológiai Klinikai és Kí­sérleti Kutatóintézet. Az in­tézet munkatársai a klinikai gyakorlattal szoros össze­függésben több állami ku­tatási feladat megoldásán dolgoznak. Figyelmük kö­zéppontjában a mellrák ku­tatása áll. A daganatok im­munológiai kutatásában, immunoterápiai és kemote­rápiái kezelésében szorosan együttműködnek a Szovjet­unió, Magyarország^ és az NDK tudósaival, s részt vesznek a KGST-országok közös rákkutatási programjá­ban. A felvételen Krista Skarbusková, a radiológiai laboratórium munkatársa a betatron vezérlőpultját kezeli. (A ŐSTK felvétele) 1981. II. 8. ÚJ SZÚ

Next

/
Oldalképek
Tartalom