Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-12 / 294. szám, szombat
FÖLÖSLEGESEN NE „MUTOGASSUNK”! Gyerekkorunkban tanítóink nemegyszer figyelmeztetteí bennünket: „Viselkedjetek rendesen, ne mutogassatok minduntalan, mert ez nem illik!“ Ez a nevelő szándékú figyelmeztetés jut eszembe, valahányszor olyan mondatok hangzanak el valahol — nyomtatásban szerencsére már ritkábban bukkannak fel —, amelyekben megfogalmazóik fölöslegesen szerepeltetik a mutató névmást, s ezáltal nyelvük magyartalanná válik. Nyelvhasználatunk magyarosabbá tehető, ha szem előtt tartjuk a mutató névmások használatára vonatkozó nyelvhelyességi tudnivalókat. Mivel a magyar nyelv az ige külön tárgyas ragozásával utalni tud a határozott tárgyra, a tárgyas ragozású ige- alakok mellett általában fölösleges, sőt helytelen az azt mutató névmás szerepeltetése: Mindnyájan tudjuk azt, hogy az életszínvonal a munkatermelékenység függvénye; Látták azt, hogy van jobb megoldás is. A tárgyra való kettős utalás idegenszerű, a fenti mondatokból tehát el kell hagyni az azt mutató névmást. Ugyancsak fölösleges a mutató névmás a következő mondatokban: A határozat minden felnőttet felszólít a r - r a, hogy aktívan vegye ki részét a környezetvédelemből; Az igazgató megőrzi a jegyzőkönyveket, az évi munkatervet és annak értékelését. Ezek a mondatok akkor lesznek kifogástalanok, ha töröljük az arra, annak szavakat. A fölösleges mutató névmás törlése néha megköveteli a szórend megváltoztatását: A miniszter azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a tudományos-műszaki együttműködés kölcsönösen hasznos lesz. Helyesen: ' miniszter kifejezte meggyőződését, hogy ... Elég gyakran találkozunk ilyen mondatokkal is: Idővel mindenki megérti a természeti jelenségeket, és tudatosan értékeli azokat; Az óvónők gondoskodnak róla, hogy a játékszerek mindig tiszták legyenek, és gondosan elrakják azokat. Sok embert hatalmába kerített valamiféle „nyelvhelyességi babona“. Ugyanis meggyőződésük, hogy a személyes névmás őket alakját dolgokra nem alkalmazhatjuk. Pedig az előzó mondatokban ez lett volna a helyes megoldás: Idővel mindenki megérti a természeti jelenségeket, és tudatosan értékeli őket; Az óvónők gondoskodnak róla, hogy a játékszerek mindig tiszták legyenek, és gondosan elrakják őket. Ugyanez vonatkozik a hangsúlytalan mutató névmási határozókra is, tehát a mutató névmás helyett használjuk a személyes névmást: A tárgyalás során elemezték a döntő fontosságú problémákat, hogy közösen adhassanak azok- r a választ; Nem lényegtelen kérdés a gyermekek ruházata és az azzal szemben támasztott követelmények. Helyesen: A tárgyalás során elemezték a döntő fontosságú problémákat, hogy közösen adhassanak rájuk választ; Nem lényegtelen kérdés a gyermekek ruházata és a vele szemben támasztott követelmények. A mutató névmási birtokos jelző Is fölösleges, ha a mondat első részében már volt sző a birtokosról (vagy a birtokosokról). Az alábbi mondatok megfogalmazói nyilván attól tartottak, hogy az említett mutató névmási alakok nélkül mondanivalójuk nem lesz eléggé világos, s épp ezzel vétettek a magyarosság követelménye ellen: Elkészült a részletes értékelés, de annak közzététele késett; A hírközlő eszközök beszámoltak a tárgyalásról és annak eredményeiről. Néha a fölösleges mutató névmási birtokos jelző elha- gyásakor módosítanunk kell a birtok személyragját: Rész* letesen beszámoltak a fennálló nehézségekről, és vázolták azok felszámolásának módját. A mutató névmás törlése után: ... és vázolták felszámolásuk módját. Meg kell még említeni a mutató névmás ezen, azon alakját, amely a hivatalos szövegekben elég gyakran előfordul, sőt vannak szép számban, akik beszédükben vagy írásukban is előszeretettel használják. Pl.: azon földművesszövetkezetek; ezen kérelmet; azon megokolással; ezen épületben; a gyártelep azon részén; ezen hetilap főszerkesztője. A felsorolt példák ugyan nem helyteleníthetők, a nyelvhelyességi kiadványok mégis azt ajánlják, hogy a kissé régies, elavult forma helyett használják inkább az ez, az mutató névmást, tehát: azok a földművesszövetkezetek; ezt a kérelmet; azzal a megokolással; ebben az épületben; a gyártelepnek azon a részén; ennek a hetilapnak a főszerkesztője. Ezt a régies alakú mutató névmásunkat azonban nem „száműzhetjük“ teljesen, mert jó az „öreg“ nyelvünk háza táján, hogy elkerülhessük a többszörös birtokos kapcsolat okozta problémát. Nyilvánvalóan helytelen az efféle mondat: Felvetődött azoknak az államoknak a képviselői értekezletének a gondolata, amelyek... Ez a probléma a mutató névmás régies alakjának az igénybevételével például így oldható meg: Felvetődött azon államok képviselői értekezletének a gondolata, amelyek... vagy: Felvetődött azon álllamok képviselőinek az értekezletével kapcsolatos gondolat, amelyek... HASAK VILMOS ŰRHAJÓS Az űrkutatás nagyon sok embert érdekel. A vele kapcsolatosan használt szakszavak jó része mégsem idegenből való átvétel, hanem magyar kifejezés. Maga az űrhajós szó a görög eredetű kozmonauta, Ul. az ugyancsak görög asztronauta fordítása. Természetesen nem mindegyik kifejezés tükörszó, azaz egy idegen szónak szolgai lefordításából származik, hanem egyszerűen kölcsönöztük őket a hajózás nyelvéből. Vajon miért épp onnan? Mert ez látszott legtermészer tesebbnek. Érdemes megjegyezni, hogy az első légi közlekedési eszköznek a léghajó nevet adták. A hajónak, a repülőgépnek, az űrhajónak egyaránt fedélzete van (e szó eredetileg csak a nagy testű, tengerjáró hajók fedelét, felső felületét^ jelentette), ismeretes a kikCtő, a légi kikötő és az űrkikötö kifejezés is. A landol szó szintén a hajózásnyelvéből való, jelentése: .partot (szilárd talajt) ért’. E kifejezések nyelvi tükrözései annak, hogy sem hajózáskor, sem repüléskor, sem űrutazáskor nem szilárd talajon közlekednek, hanem „úsznak“ a hajók, a repülőgépek és az űrhajók. Miként a folyó két partját összekötő közlekedési eszköz neve komp (esetleg komphajói, /a* űrutazásban úgy kapcsolja össze az anyaűrhajót és a Holdat (azaz a két „partot ) a holdkomp. MIZSER LAJOS Ésszerűiben gazüsftiÉ az enereiával A TÜZELŐANYAG- ÉS ENERGIAFOGYASZTÁS ÉSSZERŰSÍTÉSÉNEK Állami célprogramja a cskp kb 4. ülése tükrében A 7. ötéves tervidőszak egyik lényeges és jellegzetes vonása, hogy a tüzelőanyag- és energiafogyasztás ésszerűsítése az állami célpogramok közé került, méghozzá a kiemelt második helyre, közvetlenül az állami atomenergetikai célprogram után. Ennek a kiemelésnek rendkívül nagy a jelentősége az egész csehszlovák népgazdaság további fejlődése szempontjából, mert így biztosítva lesznek a feltételek az energiagazdálkodás átfogó ész- szerusí léséhez, éspedig mind a tervezés területén, mind pedig a pénzügyi és az anyagi ellátás szakaszán. Arról, hogy melyek a tüzelőanyag- és energiafogyasztás ésszerűsítésének konkrét feladatai, s hogy milyen a jelenlegi helyzet a csehszlovák népgazdaság energiaellátásában, sajtótájékoztatón számolt be a héten Ing. faroslav Hradil, CSc. a Szövetségi Tüzelőanyag- és Energiaügyi Minisztérium osztályvezetője, valamint Ing. Ja-* roslav Holubec, a Szövetségi Energetikai Felügyelőség igazgatója és Ing. Anton Prekop, az SZSZK Állami Energetikai Felügyelőségének az igazgatója. Jaroslav Hradil mérnök átfogóan elemezte jelenlegi energiapolitikánk nemzetközi és belső indítékait, összefüggéseit, visszatérve Ľubomír Štrougal elvtársnak a CSKP KB 4. ülésén elhangzott felszólalására, különösen arra a megállapítására, miszerint „a tüzelőanyag- és energiafelhasználás ésszerűsítésének eddigi üteme és színvonala az egész újratermelési folyamatban egyszerűen nem felel meg a kor igényeinek." A KOR IGÉNYEI Az előadók azt is világosan megmagyarázták, hogy mik a kor igényei, elvárásai az energiagazdálkodással, illetve a tüzelőanyag- és energiafogyasztás ésszerűsítésével szemben. Ennek a kérdésnek több ösz- szetevője is van, ezek között bizonyára az energiahordozók áremelkedésének van a legnagyobb szerepe. Közismert, hogy a hatvanas és a hetvenes évek legfontosabb energiahordozójának, a kőolajnak a világpiaci ára az 1970-től 1980-lg terjedő időszakban körülbelül a húszszorosára emelkedett. Hasonlóan alakult a űiüsik legfonto- tobb nemes tüzelőanyag, a földgáz világpiaci ára. Csehszlovákia a szocialista közösség más országaihoz hasonlóan a KGST keretén belül folytatott, pontosabban ’ a Szovjetunióval kapcsolatos gazdasági együttműködésnek köszönheti, hogy a 'csehszlovák népgazdaságot az energiaválság első kirobbanása után, vagyis a hetvenes évek közepén nem érte nagyobb megrázkódtatás. Mivel azonban a szocialista országok gazdasága is szerves részét képezi a világgazdaságnak, az árak a szocialista közösségen belül sem fejlődhetnek a világpiaci áraktól függetlenül. Ezért a KGST-országok az energia- válság kirobbanása után kialakult objektív helyzetre úgy reagáltak, hogy bevezették az ún. csúszó árak rendszerét. Ez azt jelenti, hogy az egymás közötti kereskedelemben csak fokozatosan és úgy alkalmazkodnak a világpiaci árakhoz, figyelembe véve a szocialista tervgazdálkodás követelményeit és szempontjait. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az adott évre esedékes áFakat a világpiaci árak megelőző ötéves fejlődésének az átlaga szerinti állapítják meg. Ilyen körülmények között a szocialista országok, közöttük Csehszlovákia is, lényegesen olcsóbban jutnak hozzá a nélkülözhetetlen energetikai forrásokhoz, mintha azokat az érvényben levő világpiaci árakon szereznénk be. A szocialista importból származó energiahordozók ára tehát a világpiaci áraknál lényegesen kisebb mértékben növekedett, éspedig az 1970-től 1980-ig terjedő időszakban körülbelül a négyszeresére. Ez az árnövekedés természetesen szoros összefüggésben van a kőolaj és a földgáz növekvő kitermelési és szállítási költségeivel a Szovjetunió területén, tehát teljesen reális és objektív folyamatról van szó, amihez a népgazdaságnak elengedhetetlenül alkalmazkodnia kell. Ha emellett azt is figyelembe vesszük, hogy az említett tízéves időszakban milyen mértékben növekedett az energiahordozók behozatala, úgy ebből a két tényezőből arra a következtetésre jutunk, hogy ma körülbelül tízszer annyiba kerül a szükséges energiahordozók beszerzése, mint tíz évvel ezelőtt. INDOKOLT KONCEPCIÓ Közismert, hogy a hetvenes évek folyamán a csehszlovák népgazdaság dinamikus fejlődésének bizonyos árnyoldalai is voltak. Az egyik ilyen nem kívánatos jelenség volt a behozatal részarányának gyors növekedése az energetikai szükségletek fedezésében. Amíg például 1960-ban ez a részarány mindössze 10,9 százalék volt, 1970-ben ez 25,7 százalékra, 1980-ban pedig 37,8 százalékra nőtt, s jelenleg már 40 százalék körül mozog. Ez azzal függ össae, hogy hazai energetikai forrásaink, vagyis a a szénvagyon kitermelését különböző geológiai, műszaki, kapacitásbeli és egyéb okokból nem lehetett az általános gazdasági növekedésnek megfelelő ütemben fokozni. De ez nem is lett volna célszerű, hiszen szénvagyonunk korlátozott mennyiségű, s megfontoltan be kell oszland a legköze-lebbi négy-öt évtizedre, hogy még nagyobb mértékű vegyipari felhasználásra is jusson belőle. Az energiahordozók behozatali részarányának növekedése tehát alapjában véve indokolt volt, kérdés azonban, hogy lehet-e a népgazdaságot továbbra is ezen az úton fejleszteni? Bizonyára egyértelmű a válasz, hogy nem. De erre nincs is szükség, hiszen — amint azt úgyszintén Ľubomír Štrougal állapította meg a CSKP KB 4. ülésén —, „Csehszlovákiában nagy az elsődleges energiahordozók egy főre eső fogyasztása. A hetvenes évek végén ez csaknem 7,5 tonna egyezményes tüzelőanyagot tett ki, míg más iparilag fejlett országokban ez az arány alacsonyabb. Annak ellenére, hogy az ilyen nemzetközi összehasonlítások sok szempontból sántítanak, mégiscsak meg kell állapítanunk, hogy túlságosan sok energiát fogyasztunk ...“ Egyes „sántító“ összehasonlítások szerint, amint arra Ja* roslav Hradil mérnök rámutatott, az egy főre jutó fajlagos energiafogyasztásban Európában a második, a világban pedig talán a harmadik helyet foglalju^t el. Helyénvaló tehát az a megállapítás, hogy nálunk nem az energia-ellátás biztosítása jelenti a problémát, hanem az energiával való gazdálkodás. Ezért az a koncepció Is helyénvaló, hogy a 7. ötéves tervidőszakban a gazdasági növekedést nem az energiaforrások további bővítésével, az energiahordozók behozatalának növelésével fogjuk biztosítani, hanem az energiafogyasztás ésszerűsítésével, az adott források és lehetőségek jobb kihasználásával. Ezzel kapcsolatban Strougal elvtárs a CSKP KB 4. ülésén így fogalmazott: ,,A népgazdaság nagy energiaigényességének, amint azt már többször hangsúlyoztuk, több oka van. A fő okot abban kell látunk, hogy a csehszlovák népgazdaság hatékonysága nem kielégítő, a technológia nem éri el a kívánt színvonalat...“ Ez a megállapítás is azt bizonyítja, hogy a tüzelőanyag- és az energiafogyasztás ésszerűsítése nagyon széles területre vonatkozik. A legtöbb megtakarítás bizonyára a termelés szakaszán érhető el, főiéig a kohászatban és a nehézipar más ágazataiban, de gyakorlatilag mindenhol lehet takarékoskodni az energiával, ahol energiát fogyasztanak, így a lakossági szolgáltatások területén is, a közlekedésben, a közvilágításban, a fűtésben, valamint az egyes háztartásokban. AZ ÉSSZERŰSÉGEN LEGYEN A HANGSÚLY A nyolcvanas évek folyamán, amíg az atomerőművek energiatermelése el nem éri azt a színvonalat, amely már döntő mértékben tehermentesíti a hazai energetikai szénjövesztést és az elsődleges energiaforrások behozatalát, a népgazdaság energiaellátása komoly kroblé- mákat fog jelenteni. Ezek határozottan csak a 02-es állami célprogram következetes teljesítésével, vagyis a tüzelőanyag- és energiafogyasztás tervszerű ésszerűsítésével küzdhetők le. Ez a program a 7. ötéves tervidőszakban évente 2 százalékos relatív megtakarítást irányoz elő. Egyetlen százaléknyi megtakarítás abszolút értékben kifejezve 1 millió tonna egyezményes tüzelőanyagnak, illetve körülbelül 3 millió tonna barnaszénnek felel meg. Annak ellenére, hogy ez az évi 2 százalékos megtakarítás a fajlagos energiafogyasztás említett színvonala szempontjából nem jelenthet sem eltúlzott követelményt, sem teljesíthetetlen feladatot, az 1981-es évet sajnos úgy fogjuk zárni, hogy ennek a feladatnak nem tettünk eleget. Ez pedig elég nagy baj, mert az ésszerűsítési programból nem lehet „lealkudni“, így ezt a lemaradást, illetve adósságot 1982-ben kell majd törlesztenünk. A köztársaság minden állampolgárától függ, hogy ne kerüljön sor kellemetlen korlátozó intézkedésekre az energiaellátás különböző területein, elsősorban természetesen a vállalatok és a közületi intézmények energetikusaitól. A tüzelőanyag- és energiafogyasztás ésszerűsítésének állami célprogramja minden reszort számára konkrét feladatokat tartalmaz, miközben nagy súlyt helyez az ésszerűségre. A fogyasztási csúcsidőszakban például sok energia takarítható meg a közvilágítás mérséklésével, de ez ne úgy történjen, hogy ott kapcsolják ki a fényt, ahol arra a legnagyobb szükség van, s ott hagyják meg a világítást, ahol arra nincs is szükség. Az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a közúti szállítások ésszerűsítésére is, ahol a tehergépkocsik mindkét irányú teljes kihasználásával úgyszintén sok üzemanyag takarítható meg. Az energiagazdálkodásban különösen nagy jelentősége van a „sok kicsi sokra megy“ szemléletnek, ezért minden lehetőséget fel kell használni a hagyományos energiahordozókkal szemben támasztott igények csökkentésére. Erre különösen a mezőgazdaságban mutatkoznak lehetőségek, többek között a biogáz és a napenergia hasznosításával. Vannak már úttörő, példamutató mező- gazdasági vállalatok ezen a téren, de ez még mindig csak egy-két fecske, amely nem csinál nyarat. Ezekben az irányokban is szervezettebb, céltudatosabb munkára lenne szükség az illetékes központi gazdasági szervek, elsősorban a minisztériumok részéről. Úgy tűnik, hogy nagyon sok a hu- za-vona az olyan potenciális energiaforrások kihasználásában is, amilyent például a t r a n z i t -g á zve ze ték komp resszor állomásain keletkező hulladékhő jelenthetne. Tartalék, forrás tehát van bőven, csak bátrabban és kezdeményezőbben kellene törődni kihasználásukkal. Tudatosítani kell, hogy a tüzelőanyag- és az energiafogyasztás ésszerűsítése komplex feladat, nem a fogyasztás egyoldalú korlátozására iránytól, hanem a célszerűtlen és nem gazdaságos fogyasztás fokozatos megszüntetésére, az energiagazdálkodás optimalizálására, beleértve a nem hagyományos energiaforrásoik, például n hulladékhő fokozódó mérté kü hasznosítását. MAKRAI MIKLÓS
