Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)

1981-12-01 / 284. szám, kedd

AZ ÉRTÉK A MÉRTÉK II.

A nyolc brigád közül nem volt könnyű kiválasztani a bemutatásra legérdekesebbet. Végül Is arra kértem Viliam Mi- chalovič mérnököt, a Prievidzai Bányaépítő Vállalat koši üzemének igazgatóját, ő jelölje ki az általa a legjobbnak tartott kollektívát. Nehéz feladat — mondta —, de most nem sokkal a nők VIII. világkongresszusa után, gondolom, az asz- szonyok és lányok ügye még mindig időszerű. Látogassa meg hát a vasazó műhelyben dolgozó női munkabrigádot. Meglátja, megéri.

így hát most itt állok Anna Bieliková mellett, aki a kollektíva vezetője. Figyelem mint járnak kezei, hogyan erősíti egymáshoz a bordásacél kö- tegeket, és ámulva hallgatom, milyen elméleti tudással bír a munkakollektíva szervezése terén.

— Gondolom, az nem csupán az én tapasztalatom, hogy a dolgozók szocialista munkabrigádokba való tömörítése nagyban hozzájárul az egyén tehetségének felszínre hozásához is. Ilyen körülmények közt javulnak a kollektív eredmények, nem beszélve az emberi kapcsolatok minőségének javulásáról — mondja. — De kialakul egy meghittebb kapcsolat az ember és az általa létrehozott érték között is. Nem titok az sem, hogy a brigádmozgalom egyik célja az egységre nevelés is, pontosabban, hogy mindenki tudatosítsa, a közös cél: a jó gazdálkodás. Döntő szerepe van itt tehát az egyéni és kollektív kezdeményezésnek.

Ha ennél többet már nem mondana Anna Bieliková, eny- nyiből is megérteném, milyen úton érték el a brigádmozgalomban elérhető csaknem legmagasabb kitüntetést. De mert eny- nyivel azért mégsem érem be, most már én faggatom a brigád múltjáról, jelenéről.

— A kollektíva 1972-ben alakult, és a Februári Győzelem nevet vette föl. Akkor még ve1981.

XII. 1.

Huszonhármán vagyunk — mondja Anna Bieliková

[A szerző felvételei)

gyes fölállításban dolgoztunk, férfiak, nők közösen. 1974-ben váltunk meg az erősebb nem csaknem összes tagjától. Huszonhármán maradtunk, ebből 19 a nő. A munka, amit végzünk, láthatja elég nehéz. Majdnem azt mondtam, férfinak való. Mit mondjak még, jól megvagyunk egymással. Az egyéb gondok mellett itt az üzemben is helyt kell állnunk. Eddig még nem fordult elő, hogy átjöttek volna a férfiak a szomszéd műhelyből, ahová a kész vasazást szállítjuk, hogy „na mi van lányok, nincs vas, nem tudunk dolgozni“?

Ahhoz, hogy többet is megtudjak a vasazó műhelyben dolgozó nőkről, segítségül hívom Ľudovít Funtíkot, a műhelyvezetőt.

— Hozom a brigádnaplót, átlapozhatja. Rengeteg értékes feljegyzés van benne — mondja s egy pillanat múlva hatalmas, bordó műbőrkötésű könyvvel tér vissza. Egymás után forgatom a nagyméretű lapokat,

figyelmemet mégis az köti le, amit a műhely első embere mond el beosztottjairól. A kezemben a brigád múltja, de ő a jelenéről beszél.

— Már évek óta a lányoké az elsőbbség a munkaversenyben, mind az üzem, mind a vállalat szintjén. Az üzemi tervből reájuk háruló részt 105—110 százalékra teljesítik, alább egy esetben sem adták. Olyan a több éves tapasztalat is, hogy a műhely átlagosan egy hónappal korábban zárja az évet. A ráadás, amit aztán még kitermelnek, 1 millió 300 ezer koroLudovít Funtík, a műhelyvezető

na érték körül mozog. Innen havonta 5—6 ezer darab kész vasazás kerül ki, és ez súlyra sem kevesebb, mint 120 tonna, amit ha tetszik, ha nem, meg kell mozgatni. Naponta 5 tonnányi acélt használnak föl. Meggyőződésem, hogy ezt a munkát hafhlmas adag munkaszeretet nélkül végezni sem lehet. Én például nem győzöm dicsérni azt a rendet, amit a műhelyben szinte ápolnak az asz- szonyok. Nyilván ennek köszönhető, hogy eddig nálunk még komolyabb baleset nem volt, és ezt lekopogom. Hasonlóan dicsérni tudom, ahogyan a feldolgozandó anyaggal bánnak. Minden darabot igyekeznek kihasználni úgy, hogy a hulladék- gyűjtők innen üres kézzel távozzanak.

— A kép, amit most az asszonyokról lefestett, annyira pozitív, hogy az szinte zavaró. Nők között mégis csak gyakrabban előfordul, hogy egymás hajának esnek. Ilyesmi itt még nem történt meg?

— A brigádvezető már elmondta elméletét arról, hogy szerinte milyen szabályok alapján kéne megszervezni egy kollektívát. Ö ezt a receptet a gyakorlatban is alkalmazza, így az ellenségeskedés itt kizárt. Meg aztán, nálunk már nem tizenéves kamaszok dolgoznak, hanem gyakran nagymamakorú asszonyok, akiket csupán megszokásból becézünk lányoknak. Ők már koruknál fogva is megfontoltan cselekszenek, és megfelelő fokon természetükké vált a munka becsületes végzése. Jól ismerem a kollektíva szabad ideji tevékenységét is, hiszen mindnyájan innen, a környékről valók vagyunk. Félre né értsen, problémák itt is előfordulnak bőven, de oly módon oldjuk meg őket, ahogy az értelmes emberekhez illő. Mert más-e a munka szeretete az élet szereteténél? Teljes biztonsággal állíthatom, hogy nem. Ha pedig így van, akkor nem lehetnek határok a munkahelyen kifejtett tevékenység és a szabad időben vallott nézetek között sem. Csupán így, az emlékezetemre hagyatkozva is fölsorolhatnék önnek egy pár olyan közös rendezvényt, amivel a lányok figyelemre méltót alkottak. Például az ingyenes véradásban is elsők közt szerepeltek évekig a vállalatban, és ma is így van. Védnökséget vállaltak a helyi iskola fölött, minden évben közös kirándulásokat szerveznek. Mit sem veszít ez a tevékenység az értékéből, ha azt is figyelembe vesz- szük, hogy tulajdonképpen sokuk esetében saját gyermekeik, illetve unokáik járnak ebbe az iskolába. Most, hogy így belejöttem, még szólnék asszonyaink idei felajánlásáról: ennek értelmében bérmentesen ledolgoznak egy műszakot, kezük alól nem kerül ki egy selejt sem stb.

A brigádnaplót visszatesszük a helyére, és Ľudovít Funtík vállalja, hogy végigkalauzol az üzemen. Körülöttünk búgnak a vibrátorok, siklanak az elemekkel megrakott szalagok. Pár méterrel előbbre utunkat keresztezi egy emelő-rakodó kocsi. Különleges markoló berendezésével két darab hatalmas patkóra emlékeztető vasbeton elemet szállít.

— Ha a szükség úgy kívánja, újítónak is fölcsapok — mondja kísérőm. — Az a hidraulikus fogó is az elképzeléseim szerint készült — mutat a terhével távolodó kocsi után. — Tudja, előfordul, hogy amikor a tervezők egy nagy gépsort terveznek, a hatalmas vállalkozás hevében megfeledkeznek egy-egy részletkérdésről. A baj akkor kezdődik, amikor beindítják a kész gépsort, és kiderül, ez hiányzik, az nincs megoldva. A patkós elemek szállításának ügye az első években nálunk csak azért nem volt annyira szembeötlő, mert akkoriban még viszonylag sokan dolgoztak itt, tehát erre a munkára is akadt ember. Csakhogy idővel ez a probléma is égetővé vált, ekkor kezdtem el jobban foglalkozni az üggyel. Rövid időn belül el is készültem a mintadarabbal. Most egy ember köny- nyedén fölrak még két méter magasba is egyszerre két darab ilyen több száz kilós elemet. A megoldás előnye, hogy csökkent munkabírásúak is dolgozhatnak a géppel.

— Milyen haszna származik az üzemnek az említetteken túl ebből a megoldásból?

— Évente úgy 100 ezer koronát takarítunk meg oly módon, hogy ezzel az eljárással szinte egyetlen elem sem vész kárba. Míg kézzel mozgattuk őket, köszönet az elem különleges formájának és nagy súlyának, itt a közepében törtek el a patkók — mutatja a lerakatom — A hidraulikus, fogónak olyan sikere volt, hogy az ország túlsó részébe is eljutott a híre. így került belőle még Kladnóba is.

Távozóban az üzem előtt még figyelmem leköti a szépen ápolt fű. Csak közelebb érve veszem észre, hogy az említett lyukacsos lapokon járok. így a gyakorlatban is megállapíthatom: valóban szép, ha visz- szaáll a természetes rend.

KESZELI BÉLA

AZ BttTTlMdKS ELŐNYEI

Ma még valószínűleg csak az útépítéssel, nagy földmunkákkal foglalkozó szakemberek, illetve a Dubnicai Nehézgépgyár dolgozói ismerik közelebbről is ezt a kifejezést: axiáldugattyús sebességváltó. A közönséges halandó csak sejti, hogy valamilyen érdekes műszaki újdonságról van szó.

A földgépek — pl. a rakodógépek — munkáját figyelembe véve bizonyára sokaknak feltűnt már, hogy a gépész egyetlen karral irányítja, szabályozza az előre-, illetve hátramoz- gást. A kar előre nyomásával folyamatosan gyorsul az egész berendezés, és a hátrafelé haladás is ugyanígy történik, még pedig anélkül, hogy a gépkezelő tengelykapcsolót, illetve sebességváltó kart is igénybe vett volna. Az ilyen gépek nem hagyományos sebességszekrénnyel vannak ellátva, hanem axiáldugattyús sebességváltóval, amely lényegesen könnyíti, sokkal gyorsabbá teszi a munkát.

Persze, az ilyen korszerű részegység mind műszaki, mind gyártási szempontból sokkal bonyolultabb a hagyományos sebességszekrénynél. De megéri a fáradságot, érdemes többet költeni az ilyen berendezésekre, mert beiktatásukkal teljes termelésnél is folyamatosan változtatható a motor fordulatszáma, az egész gép sebessége és haladásának iránya. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között növekszik a földgép (vagy más hasonló berendezés) teljesítménye, és csökken fajlagos üzemanyagfogyasztása. A rendkívül progresszív termék kedvezően befolyásolja a gépüzemeltetés gazdaságosságát.

Jelentős mennyiségű nehéz földgépet gyártunk, így egyre több axiáldugattyús sebesség- váltóra van szükség. De nemcsak földgépekbe szerelhető be ez a korszerű, részegység, hanem — ahogy ezt a hazai és szovjet tapasztalatok mutatják — pl. a gabonakombájnokba is. Közismert tény, hogy egy termék gyártása annál gazdaságosabb, minél nagyobb sorozatban folyik a termelés. Ebből az alaptételből kiindulva a dubnicai gépgyártók kapcsolatba léptek a Kirovográdi Traktorhidraulika Üzemmel, és végül kooperációs egyezményt kötöttek, amelynek értelmében a szovjet vállalat bizonyos sebességszek- rény-részeket szállít a szlovákiai üzemnek, amely viszont szelepblokkokat, szervószelepe- ket és szivattyúkat szállít a partnervállalatnak. A termelési kooperáció rendszerint mindkét fél számára előnyös. Nagy előnyt jelent például, hogy az eddiginél sokkal nagyobb sorozatban lehet gyártani az axiáldugattyús sebességváltót, hogy összpontosítani lehet a termelést. Az együttműködésnek köszönhetően mindkét vállalat számára jelentős kapacitás szabadult fel, hiszen a Szovjetunióban nem kell berendezkedni a szükséges szivattyúk, szelepblokkok és szervószelepek gyártására, számunkra pedig szovjet üzemben állítják elő a sebességszekrények gyártásában oly fontos öntvényeket. Abban az esetben, ha nem aknázzák ki a kétoldalú együttműködésben rejlő lehetőségeket, a dubnicai gyárnak — kb. 200 milliós költséggel — öntödét kellett volna építeni a termelés felfuttatása érdekében. Az öntvénytisztító részleg építése további milliókba került volna.

Az együttműködés hasznos és eredményes volt, ami a kooperáció kiterjesztésére ösztönzi a dubnicai gépgyártókat. A kidolgozott modell értelmében a jövőben a szovjet fél a gyártmányfejlesztés technológiai problémáinak megoldására összpontosítja igyekezetét, mi pedig — kutatási-fejlesztési bázisunk latba vetésével az axiáldugattyús sebességváltó további tökéletesítését, ínnoválását oldjuk meg. Az ilyen munkamegosztás mellett kiküszöböljük a kutatásokból és a fejlesztésből a kettősséget, és hatékonyabbá tesszük az egész kutatási-fej- lesztési-gyártási folyamatot.

Az együttműködés tárgya, az axiáldugattyús sebességváltó — a továbbiak során is lépésről lépésre fejlődik. Az ilyen részegységek nélkül a jövőben el sem lehet képzelni az útépítő, föld-, építőipari, erdőgazdasági, bánya- és mezőgazdasági gépeket. Az ilyen progresszív termékek gyártásában való együttműködés a jövőben felmérhetetlen lehetőségeket tár még fel. A kooperáció a termelés meny- nyiségi fejlesztéséhez, gazdaságosabbá tételéhez és a gyártmányfejlesztéshez egyaránt hozzájárul, ezért a közös feladatmegoldás e formájának ki- terjesztésére elsősorban a termelési-gazdasági egységeknek kell nagy figyelmet fordítaniuk a csehszlovák—szovjet gazdasági kapcsolatok ápolása során.

MARIÄN FUSEK

KETTEN A GYŐZTESEK KÖZÜL

A gazdaság hatékonyságának növelése napjaink legfontosabb feladatai közé tartozik. Népgazdaságunk irányításának minden fokán arra törekszünk, hogy ezeket a feladatokat a lehető legjobban oldjuk meg. Ehhez a munkához nagyban hozzájárulnak az egyetemisták és a főiskolások; erre a közelmúltban véget ért nemzetközi tudományos diákkonferencia a legjobb példa. A bratislavai Közgazdasági Főiskola idén immár tizenkettedszer rendezte meg ezt a konferenciát, amely kilenc ország 140 diákjának versenye volt. A vetélkedő négy szakterületen folyt: a politikai gazdaságtan és a népgazdaság irányítása, a matematikai módszerek és a számítástechnika szerepe az irányításban, bel- és külkereskedelem valamint a termelési ágazatok irányítása terén. A konferencián nemcsak egyéni, hanem nemzetközi alkotóközösségek munkáit is értékelte a zsűri.

Az egyik legértékesebb munkát Nyikolaj Szadovoj, a kijevi Állami Egyetem hallgatója dolgozta ki. Elsőként vele beszélgettem.

— Mivel tagja vagyok a Kom- szomolnak, nagyon érdekelnek az ifjúság gondjai — mondja Nyikolaj. — Munkámban is a fiatalság szociális-gazdasági gondjait vizsgáltam a fejlett kapitalista országokban. De nem elégedtem meg a puszta tények megállapításávaL Két különböző társadalmi renszer fiataljainak gondolkodásmódját, életkörülményeit hasonlítottam össze.

— Mi a munkatermelékenységet boncolgattuk a nyugat-szlovákiai kerületben és Magyarország négy kiválasztott megyéjében — veszi át a szót Pál- Szabó Klára, a csehszlovák- magyar alkotóközösség egyik tagja. — A területeket úgy választottuk meg, hogy nagyságuk, termelési szerkezetük és természeti viszonyaik a lehető legkevésbé térjenek el egymástól.

— A szakdolgozat megírása során, gondolom, több említésre méltó megállapításra bukkantak.

— Én több szovjet és külföldi tudományos dolgozó munkáját tanulmányoztam — mondja Nyikolaj — és sok anyagot merítettem a hazai sajtóból is. Ezekből tudtam meg, hogy az ifjúság a produktív dolgozók csaknem kétharmadát képezi a kapitalista országokban. Ezzel ellentétben a fiatalokról való gondoskodás távolról sem olyan sokoldalú, mint azt az említett arány alapján gondolnánk. Míg a szocialista országok nagy lehetőséget nyújtanak a fiataloknak a kultúra, a sport terén, a kapitalista országokban jóval kisebb az ifjúság érvényesülési lehetősége. Mostanában egyre több ifjúsági szervezet alakul a tőkés országokban, céljuk a fiatalság helyzetének javítása. A fiatalok különböző fórumokon tiltakoznak a fegyverkezés és a munkanélküliség ellen és amíg a hatvanas években szervezetlenül harcoltak az említettek ellen, ma már szervezetten küzdenek céljaikért.

— Szakdolgozatomban a munkatermelékenységben mutatkozó különbségek okait vizsgál- gattuk és megállapítottuk, hogy a négy magyarországi megye a kukoricatermesztésben jobb eredményeket ért el, mint a nyugat-szlovákiai kerület, hiszen jobb volt a hektár- hozamuk. A jövedelmezőség ennek ellenére mégis egyforma — szögezi le Pál-Szabó Klára. — A búzatermesztésben is rábukkantunk néhány érdekességre. Csehszlovákiában például jobb a búza termésátlaga, mint nálunk, s ennek okát abban látom, hogy Csehszlovákiában magasabb a munkatermelékenység, mint Magyarországon. Megismerkedtünk két érdekes növénytermesztési technológiával is: a bábolnai iparszerű kukoricatermesztési rendszerrel és a szántás nélküli vetéssel. Ez az új vetési forma csökkenti a munkaerő- és az energiaszükségletet, a terméshozam viszont növekszik. Mondhatom, nem volt könnyű dolog a munkatermelékenység nemzetközi ösz- szehasonlítása. Leginkább az eltérő természeti viszonyok és a különböző termelési szerkezet nehezítette a dolgomat. Matematikai és más módszerekkel igyekeztünk csökkenteni a nehézségeken, hogy a kiszámított eredmények minél reálisabbak legyenek.

KOVÄCS EDIT