Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-31 / 309. szám, csütörtök
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BÚCSÚZÓ ÉS KÖSZÖNTŐ A múlt esztendő derekán egy kissé bátortalan hírecskét közöltünk, amelyben beharangoztuk — nem, inkább csak elmondtuk — olvasóinknak, hogy lapunk vasárnapi számainál a hagyományos ólombetűs szedésről áttértünk a nyomdatechnika legújabb vívmányára, a korszerű szedésre — a fényszedésre. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, a tovaröppent egy esztendő alatt saját szemükkel győződhettek meg: a képek mutatósabbak, a katonás sorokba parancsolt betűk olvashatóbbak lettek. Ügy is mondhatnánk — csábítják a szemet. A haladás, az előrejutás szekere azonban azóta sem állt meg, s most végleg búcsúzunk jó öreg nyomdánktól, ahol három évtizeden és három esztendőn keresztül folyt a párbaj, ,ahol a fürge, ólomtól szürke kezű nyomdászaink — küzdve a legnagyobb erővel, a gyorsan múló percekkel — sokszor már-már a lehetetlent is lehetségessé tették. És most? ... Most mindennek vége?! ... Félre innen, csúf nosztalgiaI A régi helyébe lép az újabb, a jobb. Ez az élet folyása. Megállás, megtorpanás nélkül folytatjuk munkánkat — nyomdászok, szerkesztők egyaránt. Igaz, 1982. január 2-ától nincs többé ólomszedés, vasárnap, hétköznap egyaránt fényszedéssel készül majd az Üj Szó. És ez az igazi hír, amelyet most dobra kellett vernil Köszönet jó öreg nyomdánknak, amelyet — különösen azok, akik kevésbé ismerték közelebbről — nemegyszer elmarasztaltak, mondván: bűzlik az ólomtól. Nekünk, akik itt Ismerkedtünk meg az ólomba zárt gondolatok misztériumával, a „bűz“ az ózonnál is többet jelentett. Búcsúzunk — és köszöntjük az újat, a korszerűt, a fiatalt, az erőset, a drogéria, vagy talán patikaszagút: lehet, rhogy egyszer majd friss, ózonillatút. A szerkesztőség 1981. december 31. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA 4) XXXIV. ÉVFOLYAM * 309. szám Ára 50 fillér Súlya legyen a szénák Soha annyi jókívánság el nem hangzik, mint ilyenkor. Kölcsönösen köszöntik egymást az államférfiak, kezetrázva kívánnak egymásnak boldog új évet az ismerősök, a vállalatvezetők üdvözlő lapokat küldenek más vállalatok vezetőinek, egyszóval: folyik a jókívánság-áradat. Vajon mi történne, ha az államférfiak mindegyike komolyain venné a jókívánságokat? Talán gyümölcsözőbbek lennének a leszerelési tárgyalások, talán nem növekednének rohamosan a fegyverkezési kiadások, és talán biztosabbak lehetnénk abban, hogy megőrizzük a világbékét. Es vajon mi történne, ha a vállalatvezetőink kölcsönös jókívánságai teljesülnének? Az egyik talán könnyebben találna vevőt árujára, a másiknak nem kellene idejét anyag- kereséssel töltenie, a harmadik pedig talán az eredeti terveknek megfelelően fejezhetné be beruházását. Vagyis: ideális helyzet alakulna ki. Igaz, ilyen nem létezik, és különösen nem egy bonyolult rendszerű gazdaságban, de megközelíthető. Csak el kell érni, hogy a kimondott szónaik, az éves, ötéves tervekbe, a megfogalmazott irányelvekbe került elképzeléseknek súlya legyen. El kell érni, hogy a hatékonyság, a minőség, az intenzitás és a gazdasági fejlődéssel kapcsolatban nagyon gyakran elhangzó többi szó mögött tartalom, mégpedig konkrét tettekben megtestesülő tartalom legyen. Tettekkel kell bizonyítani, hogy igenis komolyan vesszük ezeket a szavakat, és nem csupán megszokásból, merő formalizmusból emlegetjük, ismételgetjük. Komolyan vesszük, hogy a szerződéses fegye lem kötelez, hogy javítani kell termékeink minőségét, hogy védeni kell a termőföldet, hogy differenciált bérezési poli tikát kell folytatnunk. Ismeretesek a jövő évi feladatok, amelyeket — a CSKP KB és az SZLKP KB ülését követően — a Szövetségi Gyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács törvényerőre emelt. A szóban forgó ülésekről megjelent dokumentumok egyértelműen tükrözik, hogy 1982-ben és a 7. ötéves tervidőszak további esztendeiben nem lesz könnyű feladata hazánk egyetlen terme lési-gazdasági egységének, vállalatának sem, hiszen az eddiginél is nagyobb feladatoknak úgy kell eleget tenniük, hogy sem a nyersanyagokat, sem pedig az energetikai erőforrásokat illetően nem számíthatnak többre. Ellenkezőleg: kevesebbre, és ezzel a kevesebbel úgy kell gazdálkodni, hogy közben ne csökkenjen a termelés színvonala, ne csökkenjen a termelés hatékonysága, gazdasági eredményessége. Van mód erre? Sokan azt mondják, ez lehetetlen, de szakavatott közgazdászok bizonyítják az ellenkezőjét. Mégpedig olyan érvekkel, amelyeket még a legborúlátóbb gazdasági vezetőknek is el kell fogadniuk. Kell annál meggyőzőbb érv, hogy fejlett gépiparunk, tudományos műszaki bázisunk van, és rohamosan gyarapodik népgazdaságunk valamennyi ágazatában a képzett szakemberek száma. A tervezők nem légből kapott tényekre támaszkodtak az új esztendő feladatainak kidolgozásakor, hanem az adott gazdasági és műszaki alapból kihozható reális lehetőségekre és az eddig elért eredményeinkre. Azokra a pozitívumokra, amelyeket a terv szerű népgazdaságirányítás tökéletesítését célzó komplex intézkedések érvényesítésének első esztendejében értünk el, és azokra a kedvező tapasztalatokra, amelyekre a kezdeményező tervezés folyamatában tettünk szert. Márpedig ebben a folyamatban dolgozóink tízezrei mondták el, mivel tudnának hozzájárulni munkahelyükön az adott lehetőségek jobb kihasználásához, a feladatok maradéktalan teljesítéséhez. A kezdeményezőtervek alapján készült vállalati tervek és a szocialista felajánlások tartalma bizonyítja, egyre kevesebb a kezdeményezőmozgalomban a formalizmus, hogy a hatékonyságot és a minőséget már nem csupán öncélú szavakként használják. A legtöbb esetben konkrét, teljesíthető ós ami ugyancsak nem mellékes, ellenőrizhető felajánlások születnek. Az óv utolsó napjaiban és az év első napjaiban a hírközlésben megszaporodnak azok a tudósítások, amelyek az óévre kitűzött faladatok teljesítéséről adnak jelentést. Találkozhattunk ilyenekkel napilapunkban is, és ezek alapján is kialakulhatott az^olvasóban az a kép, hogy van mód többet nyújtani a tervezettnél, van mód hatékony tartalékok teremtésére. Vagyis olyan tartalékok létrehozására, amelyek biztonságot nyújtanak, amelyek Ismeretében nem kell félni például egy rosszabb gabonaterméstől, vagy egyéb kieséstől a termelésben. Ahhoz viszont, hogy ilyen tartalékokat mondhassunk a magunkénak, arra van szükség elsősorban, hogy éljünk a munkaidő, az áHónlapok és állóeszközök kihasználásában rejlő „tartalékokkal“. Ilyenkor, két esztendő fordulóján egyéni és közösségi szinten egyaránt számadást végzünk. Visszapillantunk az elmúlt tizenkét hónapra, megvizsgáljuk, mit tettünk ]ól, és mit rosszul. Összegezünk egyéni, vállalati és országos szinten egyaránt. Ilyenkor kiderül, hogy milyen súlya volt az egy évvel ezelőtt és az év közben kimondott szavainknak, milyen tettekkel támasztottuk azokat alá. Van gazdasági vezető, aki okult régebbi hibájából, és van, aki továbbra is az objektív körülményekre hivatkozva mentegetőzik. Márpedig ahhoz, hogy minden a tervezett kerékvágásban haladjon, és hogy a jókívánságoknak vállalatközi viszonylatokban is legyen reális alapjuk, ahhoz őszinte vizsgálatra van szükség minden gazdasági egységben. £s nem csupán év végén, hanem az év minden napján. Az Igazgató és a mester részié ről csakúgy, mint az esztergapad mellett dolgozó szakmunkás részéről, hiszen a közös eredmények létrehozásában valamennyinek része van. PÄKOZDI GERTRÜD
