Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)

1981-12-22 / 302. szám, kedd

VltAG PROLETÁRJA?, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. december 22. KEDD BRATISLAVA • XXXIV. ÉVFOLYAM 302. szám Ára 50 fillér KOMMUNISTÁK AZ ÉLEN Olyan időszakban élünk, araikor társadalmunk, de főleg népgazdaságunk, áttért a fejlődés intenzív útjára. Ebben rej­lik a XVI. pártktfngresszns irányvonalának lényege az elkövet­kező években. A pártnak, szerveinek, szervezeteinek és min­den egyes tagjának feladata, élére állni ennek a változásnak, mely történelmi jelentőségét tekintve — ha ezt mindig nem is tudatosítjuk — a szocializmus alapjai lerakásának dicső évei­hez hasonlítható. Aki vezetni akar, annak magasabban kell állnia és egy lé­péssel mindig meg kell előznie a többit. A párt akkor teljesít­heti kezdeményező feladatát a társadalom intenzív fejlesztésé­re való átállással kapcsolatban, ha rugalmas, ha vezető szere­pe rendszerét, módszereit, eljárásait is Idejében és megfelelő határozottsággal alkalmazza az adott feltételekhez. Előbb a kommunistáknak kell „áthangolniuk“ tevékenységüket a haté­konyság magasabb fokára. Más szóval: elérkezett az ideje a párttevékenység olyan elemei megváltoztatásának, melyek szo­rosan kötődtek a már túlhaladott időszakhoz; a jelen idősza­kot a politikai munka intenzív formái keresésének kell jelle­meznie. Elsősorban föl kell hagyni a mennyiségi szempontok érvé­nyesítésével a pártmffnkában. Hiszen még mindig többségben vannak azok az elképzelések, hogy a határozat annál jobb, minél több pontot tartalmaz, hogy az ideológiai nevelő munka értéke függvénye az aktívaértekezletek és beszélgetések szá­mának. Évekkel ezelőtt, amikor a pártmu'nka formája a szocia­lizmus építése során kikristályosodott, valóban fontos volt, amint azt Lenin is kifejezte, „a viharos gyűlések mechanizmu­sa“, ma azonban a pártmunka minden területén a minőség szempontjai kerültek előtérbe, ami alatt elsősorban hatásfokát értjük, illetve azt, hogyan hat a kommunisták hatáskörében a dolgok alakulására. A különféle pártszervekbe, bizottságokba többek között azért választank embereket a termelésből, hogy bevigyék oda az egyes munkahelyek gondjait, szempontjait és hangnemét, beleszámítva a munkásokra jellemző nyíltságot, közvetlenséget és a dolgok néven nevezését. Idővel azonban közülük sokan elvesztik ezeket az előnyeiket, elsajátítják a se­matikus gondolkodásmódot és sémákban kezdik magukat ki' fejezni. Azoknak a feltételeknek, amikor a sémákból is meg le­hetett élni, örökre befellegzett. Vagyis nem a szép szavak megtalálása a lényeg. Hanem az, hogy mélyebben megismerjük a jelenségeket, azok okozati összefüggéseit, jó érzékünk le­gyen a reális lehetőségekhez, tömören és pontosan meg tud­juk jelölni a feladatokat. Az intenzív fejlődés minden egyéntől többet követel meg. Erősítenünk kell pozitív tulajdonságainkat, lehetőségeinket pedig minél nagyobb mértékben kihasználni. Természetesen ebben is a kommunistáknak kell élen járniuk. Akárcsak a ha­tározottságban, a harciasságban. A megoldásra váró gondok sürgősek, s ennek meg kell mutatkoznia a kommunistáknak a feladatokhoz való megalkuvást nem ismerő hozzáállásában. A vezető dolgozók határozatlanságát, akárcsak a hadseregben a parancsnokokét, a legnagyobb kihágásnak kell tekinteni. S nálunk habozó, a határozatlan vezető dolgozót, politikai gon­doktól mentes kommunistát bizony nemritkán találunk. Sokan elkényelmesedtek, elégedetté váltak, megtűrik a rendetlensé­get, a hibákat, a felelőtlenséget, kerülik a konfliktust és a végtelenségig keresik a kifogásokat. Nyíltan meg kell monda­ni: olyan idők jönnek, melyekben azok a „lágy szívű“ embe­rek, akik meghátrálnak az első akadály előtt, akik csak beszélnek az igényességről, de nem tekintik azt saját munkájuk krité­riumának és nem követelik meg megtartását azoktól, akik irá­nyítanak, nehezen állhatják meg a helyüket. Az új feltételek minden párttagtól megkövetelik, hogy igazán pártos legyen, tevékenyen vegyen részt a kongresszusi irányvonal megvalósí­tásában azért energikusan és kitartóan harcoljon. A párthatározatok megvalósításának minden kommunista tu­datában elsőrangú fontosságot kell kapnia. A szavaknak és a tetteknek összhangban keli állniuk. A félig vagy egyáltalán nem teljesített határozatok, melyeket újabb és hasonló hatá­rozatok elfogadása követ, az egész pártszervezet cselekvőké­pességének fogyatékosságaira figyelmeztetnek. Ennek a fogya­tékosságnak a megtörése mellett aligha lehet szó tevékenysé­günknek az intenzív feltételekhez való alkalmazásáról. Mindezzel szorosam összefügg a határozatok teljesítésének ellenőrzése. Minden, a napjainkban végzett elemzés azt igazol­ja, hogy hasznos volt, mert rávilágított a vizsgált terület fo­gyatékosságaira, s hogy több és rendszeresebb ellenőrzésre van szükség. Am itt is döntő szempernt a minőség. Hogy az olyan ellenőrzéseket, melyeknek csupán a hibát vétő emberek rajtakapása a célja, föl kell váltaniuk az olyanoknak, melyek megmutatják a kivezető utat és segítenek. (Pl A köztársasági elnök jókívánságai A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda} Cukorgyárban — amely ha­zánk egyik legnagyobb és legkorszerűbb ilyen létesítménye — új répaszelet szárító gépet helyeztek üzembe. Az NDK-ból vásárolt berendezés óránkénti kapacitása 9 tonna. A képen: Kiss Tibor (baloldalt) és Máthé József a szárító nyomásvezetékét ellenőrzi (Blažej Palkovič felvétele — ČSTK) Emelni kell az irányítás színvonalát ~ minden területen Pártaktívaértekezlet az ideológiai munka időszerű kérdéseiről A tanácskozáson részt vett Vasil Biľak elvtárs (ČSTK) — Vasil Bifakuak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának részvételével teg­nap Bratislavában, a Szakszer­vezetek Házában városi párták* tívaértekezletet tartottak az ideológiai munka időszerű kér­déseiről. Jelen volt még Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi párt- bizottság vezető titkára és Bo­huš Trávniftek, az SZLKP KB Titkárságának tagja. Beszámolójában Vasil Biľak elvtárs foglalkozott a CSKP XVI. kongresszusának és a CSKP KB üléseinek határozatai­ból adódó legfontosabb politi­kai, gazdasági és ideológiát kérdésekkel. Népgazdaságunk továbbfejlesztéséről szólva kie­melte, hogy fokozni kell a ha­tározatok végrehajtásának el­lenőrzését és lényegesen emel­ni kell az irányítás színvonalát az élet minden területén. Rá­mutatott a pártszervekre és -szervezetekre az ideológiai munka terén háruló feladatok­ra, s tájékoztatta a jelenlevő­ket a szocialista országok kom­munista és munkáspártjai köz­ponti bizottsági titkárai Moszk­vában nemrég lezajlott tanács­kozásának eredményeiről. Biľak elvtárs részletesen ele­mezte a jelenlegi nemzetközi helyzetet, és megmagyarázta külpolitikai álláspontunkat, amely a marxizmus—leniniz­mus, s főként a proletár és a szocialista internacionalizmus elvein alapul. Méltatta a Szov­jetunió következetes békekez­deményezését és konstruktív ja­vaslatait, amelyek célja a lá­zas fegyverkezés leállítása, a nemzetközi feszültség enyhíté­se. a kölcsönös megértés lég­körének megteremtése és a né­pek békés egymás mellett élé­se. (ČSTK) — Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fe* jezte ki jókívánságait Javier Pé­rez de Cuéllarnak az ENSZ fő­titkárává történt megválasztása alkalmából. Sok sikert kívánt felelős munkájához, az Egyesült Nemzetek Szervezete feladatai­nak teljesítéséhez, amelyek a tartós világbéke és a nemzetkö­zi biztonság mergőrzését céloz­zák. Biztosította őt arról, hogy Csehszlovákia, mint az ENSZ alapító tagja, ezeket az erőfe­szítéseket teljes mértékben tá­mogatni fogja. Magas kitüntetés (ČSTK) — Jan Fojtík, a CSKP KB titkára tegnap Prágában át- adta a Győzelmes Február Ér­demrendet Jaroslav Pospfšilnek, a Klement Gottwald Múzeum Igazgatójának. A kitüntetést a jubilánsnak 60. születésnapja alkalmából párttisztségekben kifejtett sokéves és áldozatkész munkásságáért a köztársasági elnök adományozta. Rendkívüli műszakok (ČSTK) — Az észak-cseh­országi barna szénmedence dolgozói a karácsonyi ünne­peket munkával töltik. Az eredeti terv szerint a gépe­ket december 24-én 18 óra­kor kellett volna leállítani és december 27-én újra be­indítani. Az erőművek és a többi áramfogyasztó szük­ségleteinek kielégítése érde­kében azonban a külszíni bányákban a széntermelést nem szüntetik be. Karácsony este, valamint december 25- én és 26-án js termelnek. Ugyancsaik rendkívüli mű­szakodon vesznek részt a mélyfejtésű bányák minősé­gi szenet fejtő dolgozói. Várható, hogy a karácsonyi ünnepek alatt 300 000 tonna szenet termelnek. Mivel a külszíni bányák­ban a szén csaik úgy ter­melhető ki, ha előtte el­hordják a földet, karácsony­kor az észak-cseh országi barnaszénmedencében a földmozgatás sem szünetel. ELSŐRENDŰ FELADAT A PÁRTHATÁROZATOK MEGVALÓSÍTÁSA Jozef Lenárt részt vett a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság ülésén (ČSTK) — Ülést tartott tegnap Banská Bystricában a kö­zép-szlovákiai kerületi pártbizottság. Értékelte az idei terv teljesítését és a jövő évi terv kidolgozását. A tanácskozáson részit vett Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. TÖBB HÚS ÉS TOJÁS, KEVESEBB TEJ A TERVEZETTNÉL A december eleje óta bekö­szöntött igazi tél a losonci (Lu­čenec) járás mezőgazdasági üzemeiben is meghatározza, le­szűkíti a dolgozók cselekvőké­pességét. A tennivalók súly­pontja az állattenyésztési ága­zatra helyeződött, melynek a szigorúbb gazdálkodás körül­ményei között kell feladatait ellátnia. A legfontosabb most a tervszámoknak megfelelően csökkentett állomány áttelelte­tése, s ezen belül a lehető leg­gazdaságosabb termelés szintjé­nek stabilizálása. A kitűzött cé­lok mielőbbi elérése végett kü­lön szakbizottságot hoztak lét­re a járási mezőgazdasági igaz­gatóság, az állategészségügyi intézet és a fajnemesítő gazda­ságok dolgozóinak bevonásával. A szarvasmarha-tenyésztést lényegében nem érintik az em­lített állománycsökkentésl ren­delkezések. A feladatok végre­hajtása még sem könnyű, hi­szen két mezőgazadsági üzem — a füleki (Fiľakovo) ÁG és a Poltárl Efsz — kivételével nincs bebiztosítva a gazdaságok téli takarmányszükséglete ... Sze­rencsére a nyár folyamán a gépekkel nehezen hozzáférhető réteken és legelőkön, valamint a meg nem művelt mezőgazda­sági területeken lehetővé tet­ték magánszemélyeknek a szé­nakaszálást és -begyűjtést, így most megvásárolhatják a tö- megtakarmány-szükséglet egy részét. A tejtermelési terv biztosítá­sa ma egyike a legigényesebb feladatoknak. December elejéig a járás két állami gazdaságá­ban — hála a lovlnobaňal nagyüzem kiváló eredményei­nek — az időarányos terv 101,5 százalékos teljesítéséről beszél­hetünk, ugyanakkor a szövet­kezetek a tervezett 21 millió 767 ezer liter helyett csupán (Folytatás a 2. oldalon/ Beszámolójában Ján Cipov, a kerületi pártbizottság titkára rámutatott azokra a pozitív eredményekre, amelyeket az el­múlt Időszakban értek el a ke­rület dolgozói, foglalkozott a problémákkal és a fogyatékos­ságokkal, s megoldásuk mód­jaival a jelenlegi bonyolult gazdasági és politikai feltéte­lek között. Elsőrendű feladat — mondotta — a CSKP KB 5. ülése határozatainak megvaló­sítása, amely tanácskozás is­mét kiemelte az intenzív fej­lesztési tényezők felhasználá­sának, az újratermelési folya­mat hatékonysága növelésének és minősége javításának fon­tosságát. A kerület Idei gazdasági eredményei lényegében össz­hangban állnak a tervvel. Si­kerül teljesíteni a belkereske< deimi eladás tervét a könnyű-, az elektronikai-, a fém- és az élelmiszeripar legfontosabb te­rületein. Csak 95 százalékra teljesítette azonban tervét a fafeldolgozó, s ezen belül a bútoripar, a termelőik csak las­san alkalmazkodnak a megren­delők igényeihez. A megváltozott beruházási politikához a kerület építőipa­ra sem alkalmazkodott. Az építőipari vállalatok teljesítmé­nyeik tervét az elmúlt 11 hó­napban csak 93 százalékra teljesítették. Különösen a komplex lakásépítés terén ked­vezőtlen a helyzet, hiszen az elmúlt 11 hónapban az egész évire tervezett Lakásoknak csak 42 százalékát adták át. A kerület mezőgazdasága el­sősorban a tömeigta:karmányok, (Folytatás a 2. oldalonl

Next

/
Oldalképek
Tartalom