Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)
1981-11-13 / 269. szám, péntek
Argentína—Csehszlovákia H (0:1) ÚJ SZŐr 1981 XI. 13. (ČSTK) — Csehszlovákia labdarugó váloga tottja, amelyben csak három olyan játékos szerepelt, aki Tbilisziben is ott volt a pályán, meg lepte Buenos Airest. A River Plate stadionban, ahol Argentína világbajnoki címet szerzett, 50 ezer néző előtt döntetlen eredményt ért el. A vezetést az újonc Válek szerezte meg a 14. percben, Argentína a 71. percben egyenlített Gallego révén. Zdenék Hruška, a csehszlovák csapat kapnsa a 76. percben kivédte a csapatkapitány Passarella tizenegyesét. Az argentinok, akik korábban kikaptak a lengyelektől, nagy lendülettel kezdték a játékot, de a csehszlovák védelem visszaverte a támadásokat. A 10. percben már vezetést is szerezhetett volna Venglos edző együttese, de Chaloupka nagy helyzetben hibázott. Négy perc múlva Válek eredménye sebb volt: a 16 oson kívülről rálőtt labdája a védők között utat talált Fillol kapujába. A gól meglepte a hazaiakat, ennek ellenére nagyobb sebességre kapcsoltak, mezőnyfölényre tettek* szert, ám nem tudták megtartani kezdeményezésüket. Elsősorban azért, mert a csehszlovák védelem és a középpályás sor nagyon figyelmesen játszott. A hátvédek egymást biztosították, nem hagytak szabad területet az argentin csatárok számára. Legjobb teljesítményt Fiala nyújtotta középhátvéd posztján. A csehszlovák csapat frissebben játszott ellenfelénél, játékosai jól kombináltak és gyors ellentámadásokat vezettek főleg Kríž révén. Az 55. perctől kezdve Argentína minden erejével támadott, a nézők űzték hajtották kedvenceiket, így a csehszí a vák válogatott beszorult saját kapuja elé. Ezekben a percekben minden csehszlovák játékos maximálisan küzdött, elsősorban a védők, mert Menőt- ti edző az elmúlt VB gólkirálya, Kempes és az 1979-es ifjúsági világbajnokság levered ményesebb játékosa, Diaz inellett szerepeltette az argentin bajnokság leggólerősebb játékosát, Ainuchastequit. A hazaiak nyomasztó fölénye közepette gyors ellentámadásból Pokluda a kapufát találta el. Venglos edző áj játékosok pályánk küldésével igyekezett megfékezni az argentin rohamokat. A 70. percben Chaloup- ka és Pokluda helyett Sreiner és Hotový lépett pályára. Egy perccel később egy kapu előtti kavarodás során Gallego ellökte a labdától Vojáčekot és egyenlített. Utána még nagyobb sebességre kapcsoltak a vendéglátók, de nagy akadályt jelentett számukra a nagy munkabírású Berger és a kapus, Hruška, aki szinte csodáSVÁJC—ROMÁNIA 0:0 (ČSTK) — A Bulgária—Ausztria labdarúgó VB selejtezőn kívül szerdán még két találkozót játszottak. Bernben 0:ö-ás eredmény született, míg az NDK biztosan nyert Málta ellen. Svájc—Románia 0:0. A húszezer néző előtt és fagyos talajon lejátszott mérkőzés első játékrészében a hazaiak, szünet után a vendégek játszottak mezőnyfölényben. A IV. selejtező csoport állása: tétje, a csoportból a lengyel válogatott már továbbjutott. A VII. csoport állása: 1. Lengyelország 2. NDK 3. Málta 3 3 00 6:2 8 4 2 0 2 10:6 4 3 003 2:10 0 1. Magyarország 2. Románia 3. Anglia 4. Svájc 5. Norvégia 74 2 1 18:7 10 8 2 42 5:5 8 7 313 12:8 7 8 2 3 3 9:12 7 8 2 2 4 8:15 6 Az első selejtező csoport állása a szerdai Bulgária—Ausztria (0:0) mérkőzés után: Hátralevő bér 18-án: mérkőzés, novem- Anglia—MagyarorNDK—Málta 5:1 (2:1). Gőllö vők: Krause, Streich, Heun, Lie- bers, Gunzi (öngól), illetve Gonzi. A találkozónak nem volt í. NSZK 2. Ausztria 3. Bulgária 4. Albánia 5. Finnország 660021:3 1*2 85 1216:6 M 7 4 12 11:6 9 7 106 4:14 2 8 107 4:27 Z Hátralevő mérkőzések — november 18-án: NSZK—Albánia, november 22-én: NSZK— Bulgária. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ■Ar A naszvadi (Nesvady) Iá-* nyok nyerték a NOSZF tiszteletére rendezett komáromi nemzetközi ifjúsági kézilabdatornát, jobb gőlaránnyal a Su- rany és a Šaľa előtt. Legjobb játékosnak a naszvadi Dobosi Editet nyilvánították. ★ Ma és vasárnap is fordulót bonyolítanak le az I. jégkorong-ligában. A mai, 16. forduló műsora: Gottwaldov—Č. Budéjovice, Kladno—-Litvinov, Jihlava—Brno, Vítkovice—Sparta, Plzeň—Pardubice, Trenčín— VSŽ Košice. A vasárnapi műsor: Trenčín—Gottwaldov, Košice—Plzeň, Pardubice—Vítkovice, Sparta—Jihlava, Brno— Kladno, Litvinov—Č. Budéjovice. ★ A női teniszezők Tokióban folyó Szövetségi Kupája negyeddöntőjének két erednie nye: Ausztrália—Hollandia 3:0, Nagy-Britannia — Szovjetunió 2:1. ★ Magyarország 16 éven aluli labdarúgó-válogatottja Budapesten UEFA-selejtezőn 3:0 arányban nyert Románia ellen. ★ Befejeződött a szovjet labdarúgó bajnokság. Az utolsó forduló néhány eredménye: Tbiliszi—Krasznodar 2:0, Zenit Leningrád—CSKA Moszkva 1:3, Szpartak Moszkva—Dinamó Ki jev 1:2. A táblázat élcsoportjának végeredménye: Dinamó Kapuzárás az SZNL-ben A holnap és holnapután lejátszásra kerülő mérkőzésekkel befejeződik a labdarúgó I. Szlovák Nemzeti Liga őszi idénye. A műsor — szombat: DAC—Dubnica (14.00 órakor (Prievidza—Poprad, VSŽ Košice—Senica (13.30). Vasárnap: Púchov—Ružomberok, Humen- né—Matador Bratislava, Trebišov—Žilina (13.30), Levice— ZTS Košice (14.00). Kijev 53, Szpartak Moszkva 46, Tbiliszi 42, Dinamó Moszkva 40 pont. ★ Egy fordulóval a Tátra Kupa nemzetközi sakkverseny befejezése előtt az élen Bagi- rov és Dobrovolský áll 5—5 ponttal. ★ A Tegucigalpe ban folyó labdarúgó VB selejtező torna két eredménye: Mexico—Haiti 1:1, Salvador—Kuba 0:0. ★ Pelé, a hajdani brazil labdarúgócsillag elmarasztalja Maradónál, mert az argentin játékos lemondta a válogatottban való szereplését Lengyel- ország és Csehszlovákia ellen. Pelé véleménye szerint egy hivatásos futballistának mindig helyt kell állnia. ★ Tele Santana, a brazil labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya európai tapasztalat- szerző körútra indul. Szerette volna megtekinteni az Anglia —Magyarország és a Francia- ország—Hollandia VB selejtezőt is. Santanának azonban választania kell, mert a két összecsapás egyaránt november 18-án kerül sorra. A sportfogadás hírei (ČSTK) — A Sazka 47. játékhetének műsorán a következő mérkőzések szerepelnek: I. labdarúgó-liga 1. Sparta—Prešov, 2. Trnava —Slovan, 3. Nitra—Bohemians, 4. Zbrojovka—Lokomotíva, 5. Vítkovice—Ostrava, 6. Cheb— Petržalka, 7. Dukla—B. Bystrica, 8. Inter—Slávia. I. jégkorong-liga kat művelt. A 76. percben egy párharc során Kempes elesett és a játékvezető 11 est ítélt, Passarella lövését azonban Hruška kivédte. Ez a momentum elvette a kedvét az argentinoknak és a csehszlovák csapat taktikus játékkal tarta ni tudta az eredményt. Csehszlovákia labdarúgói nagyon jó teljesítményt nyújtottak Buenos Airesben s ezt Menotti edző is nagyra értékelte: „Biztos, hogy a csehszlovák csapat ott akar lennf a spanyolországi VB-n. Az utolsó selejtező mérkőzésére min den bizonnyal jól felkészül s véleményem szerint továbbjut csoportjából.“ I-Iruskán és Bergeren kívül a középhátvéd Fiala, a középpályás Stambachr és Chaloupka játszott jól, a csatársorban a gyors Kríž és a jól helyezkedő Válek tűnt ki. Jozef Veng los edző mondta: „Örülök, hogy játékosaim példásan küzdöttek és jó teljesítményt nyújtottak. Minden tudásukat latba vetették, nem kímélték magukat és az utolsó percig küz döttek.“ Argentína válogatottja sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint Lengyelország ellen, de ez természetesen még meg sem közelítette azt a játékot, amivel világbajnokságot nyert. Védelme helyenként „lyukas,- nak“ bizonyult, ám a középpályás sora már most jó formában van. A két csapat a következő összeállításban [játszott — Argentína: Fillol Ölguin, Galvan, Passarella, Ta- rantini — Barbas, Gallego, Hernandez — Amuchastegui, R. Diaz, Kempes. Csehszlovákia: Z. Hruška — Jakubec, Fiala, Vojačiek, Kukučka >— P. Chaloupka (Sreiner), Berger, Stambachr — Válek, Pokluda {'Hotový), Kríž (Ducký). A Zbrojovka kiesett (ČSTK) — Zbrojovka Brno — Latte Sole Bologna 60:59 (32:25). Óriási meglepetésre a Zbrojovka csapata kiesett a Koracs- kupa további küzdelmeiből. Bolognában ugyan 18 pontos vereséget szenvedtek a brnói kosarasok, viszont az itthon játszott találkozón behozható volt a hátrány. Ehhez viszont sokkal jobb játékra lett volna szükség, mint amilyet a Zbrojovka játékosai nyújtottak. Kezdettől fogva görcsösen és idegesen játszottak, s nem tudtak mit kezdeni a vendégek dinamikus, emberfogásra berendezett védelmével. A Zbrojovka teljesítménye a csehszlovák kosárlabda bajnokság gyenge színvonalának tükörképe. A csapatok nagy része a ligafordulókban főként a támadó játékra fekteti a hangsúlyt, a védekezésről viszont gyakran megfeledkezik. A dobók nem tudják a kellő pillanatban szabaddá tenni magukat, s a kosárra dobásoknál hiányzik a pontosság. Férfi kollégáikkal szemben a brnói KPS női kosárlabdázói sikeresek voltak. A Ronchetti kupában az SP Muraltese volt az ellenfelük, s már a két mérkőzés pontaránya (198:60) magáért beszél. A Csehszlovákia—Svédország asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésen Orlowski (balról) 2:Ü-ra verte Appelgrent. (ČSTK-felv.) MIT MUTATTAK AZ ASZTALITENISZEZÍÍK? (ČSTK) —• Hosszú idő után színvonalas asztaliteniszt láthattak Bratislavában a sportág kedvelői. A Szuper Liga 3. fordulójában játszott Csehszlovákia—Svédország valamennyi részvevője kitűnő teljesítményt nyújtott. Az európai élvonalba tartozó svéd csapat felett aratott egypontos győzelem rendkívül értékes és egyben reális lehetőséget ad a csehszlovák együttes számára, hogy beleszólhasson az elsőség kérdésébe. A csehszlovák asztaliteniszezők ez idáig kétszer, mégpedig 1972-ben és 1979-ben nyerték meg a Szuper Ligát. Az idén nagyon fontos szerepet kap az a tény is, hogy a győzelemre esélyes másik jelölt, a tavalyi győztes Magyarország csapata ellen a csehszlovákok hazai pályán, Osti nad Orlicében játszanak. Mit mutatlak szerdán a pa~ sienkyi fedett sportcsarnokban a csehszlovák válogatott játékosok? Milan Orlowski igazolta, hogy továbbra is a világ élvonalába tartozik. Amennyiben nagyon komoly edzésmunkát végez a következő időszakban, az 1974- es Európa-bajnok még sok szép sikerrel örvendezteti meg a csehszlovák asztalitenisz sport rajongóit. Küzdőképessége, kitűnő erőnléte, s elsősorban gyors tenyeresei még mindig nagyon hatékonyak. Modernebb játékstílust képvisel a 21 éves jindrich Panský, aki finoman helyezett, valamint gyors elölről és oldalról nyesett: tenyereseivel és fonákütéseivel a jövőben még szép sikerekre számíthat. A fiatal asztaliteniszezőnek még bizonyus technikai, taktikai elemeket kell elsajátítania, de nyilván nincs messze az az idő, amikor Panskýval a Szuper Liga-mérkőzéseken a párosban is találkozunk. A csehszlovákok edzője, Vladimír Miko elégedett lehetett a 18 éves Mária Hrachová teljesítményével. A fiatal csehszlovák lánynak nagy érdeme van abban, hogy a csapat győzni tudott. Igazolta: pszichikailag sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, mint a múltban volt, s a döntő pillanatokban a jelenlegi asztalitenisz számára jellemző kockázatos ütésekre képes. Erről győzött meg főleg a fontos vegyes páros mérkőzésén. A várakozáson alul csupán a tapasztalt Josef Dvoráček szerepelt, akiből ezúttal hiányzott a bietonság, a robbanékonyság, valamint a dinamikus mozgáskészség. A találkozó nagyszerű élményt nyújtott, ebben nem kis szerepük volt a svédeknek is. Valamennyiük adogatása kitűnő, jól fogadják a szervákat, rendkívül gyorsak és sokoldalúak. Bengtsson, az európai ranglista második helyezettje még mindig nagyszerű formában szerepel. A többiek, Ap- pelgren, Carlsson és Lindblad előtt nyilván nagy jövő áll még. A találkozó után Vladimír Miko a következőket mondotta: „Az eredménnyel elégedett vagyok, talán még nagyobb különbséggel is győzhettünk volna. Orlovský veresége Bengts^ sonnal szemben valóban hajszálon múlott. Többet vártam Dvo- ŕáčektoi, aki formáján alul szerepelt. Hrachová bizonyította, hogy az utóbbi időben egyre felfelé ível formája, Panský pedig azt, hogy a párosban kitűnő összjátékra képes.“ A svédek edzője, Johansson a következő véleményen volt; „Sorsunkat a páros mérkőzések döntötték el. A találkozó során nyújtott teljesítményért elsősorban Orlowskýt és Bengtssont dicsérném meg.“ Az asztalitenisz Szuper Liga 3. fordulójában a nagy esélyes magyar csapat az NSZK együttesével mérkőzött, s értékes, 4:3 arányú győzelmet aratott. Eredmények: Engel—Molnár 0:2 1-11:21, 22:24), Wosik—Klampár 0:2 (11:21, 15:21), Kamizura— Oláh 2:0 (21:19, 21:13), Engel— Klampár 0:2 (10:21, 9:21), Wosik—Molnár 2:0 (21:18, 21:17), Stellwag, Rebel—Klampár, Krís- ton 0:2 (16:21, 20:22), Kamizura, Wosik—Urbán, Kríston 2:1 (21:14, 19:21, 2Írl9). További eredmények: NagyBritannia—Jugoszlávia 2:5, Franciaország—Lengyelország 2:1. A Szuper Liga állása: 1. Csehszlovákia 2. Magyarország 3. Anglia 4. Svédország 5. Jugoszlávia 6. NSZK 7. Lengyelország 8. Franciaország 3 3 0 15:6 6 '3 3 0 13:8 B 2 1 1 9:5 2 3 1 2 12:9 2 2 11 6:8 2 312 9:12 2 20 2 6:8 0 2 0/2 0:14 0 Az (Jjpest az élen A magyar labdarúgó NB I. 13. fordulója után az Újpesti Dózsa került az élre jobb gólkülönbségével. Ugyanis öt csapat egyforma pontszámmal rendelkezik. A góllövőlista élén továbbra is a debreceni Kerekes áll tíz góllal. Kilencgólos: Pogány (Ferencváros), Dobány (Pécs), Hajszán, Hannich (Rába ETO), Kiss (Újpest). A forduló utolsó mérkőzését, a Zalaegerszeg—Özd találkozót a vendéglátók nyerték meg 2:1 (2:0) arányban. Góllövők: Mi- haiecz, Simon, illetve Dudás. 9. VSZ Košice- Pardubice—Kladno, Č. Budéjovice, 12. nov.-Jihlava, 10. 11. Sparta— Brno—LitvíA bolgár labdarúgó-válogatott csalódást okozott 30 ezer szurkolójának Szófiában, miután nem tudott gólt rúgni világbajnoki selejtezőn Ausztria csapatának. Felvételünkön a sötét mezes vendégek veszélyeztetik a bolgár kaput. (ČSTK-felv.) 1. 0. Dózsa 2. Vasas 3. Bp. Honvéd 4. Tatabánya 5. Videoton 6. Rába ETO 7. Haladás 8. Nyíregyháza 9. FTC lOi Pécs 11. Csepel 12. Zalaegerszeg 13. Ózd 14. Volán 15. Békéscsaba 16. Debrecen 17. Diósgyőr 18. Szeged 13 6 5 2 22:12 17 13 6 5 2 27:19 17 13 7 3 3 22:14 17 13 6 5 2 27:21 17 13 7 3 3 21:15 17 13 7 2 4 38:27 16 13 6 2 5 20:18 14 13 5 4 4 13:15 14 13 6 1 6 29:23 13 13 6 1 6 22:19 13 13 4 5 4 12:14 13 13 4 4 5 12:19 12 13 4 3 6 22:21 11 13 2 7 4 17:20 11 13 3 5 5 16:21 11 13 3 4 6 19:23 10 13 2 5 6 16:38 9 13 1 0 12 7:33 2