Új Szó, 1981. október (34. évfolyam, 232-258. szám)

1981-10-30 / 257. szám, péntek

Vita a CSKP Központi Bizottságának 4. ülésén /Folytatás a 3. oldalról) nem akarják alávetni magukat az Egye­sült Államok diktátumának. Ezek a fejlemények erősen aggaszt­ják az amerikai kormányköröket. Zbig­niew Brzezinski, Carter elnök volt ta­nácsadója azt jósolta, hogy az Egyesült Államok egy hosszú és veszélyes euró­pai válság előtt áll. Szerinte Nyugat- Európa pacifizmusban és neutralizmus- ban, az ún. skandináv betegségben szen­ved. Brzezinski azt állítja, hogy a skan­dináv betegség gyógyításában az Egye­sült Államoknak az élre kell állnia és a gyógyszer az ún. szovjet veszély még hangsúlyozottabb kiemelése, valamint a katonai kiadások növelése. Nyugat-Európában az Egyesült Álla­mok militarista politikájával szembeni ellenállás fő mozgató ereje az amerikai rakéták elleni tömegmozgalom, amely gyakorlatilag az összes országban el­terjedt. Ez a mozgalom az egység új formáját, a békeharc új formáját jelen­ti. Az imperialista reakció tervei elle­ni aktív politikai küzdelembe bevonják a széles néptömegeket, korra, politikai hovatartozásra és ideológiai nézetek­re való tekintet nélkül. Az egység nemcsak az egyes országok viszonyla­tában, hanem az egész Nyugat-Európa keretében alakul ki, amint ez pl. meg­nyilvánult a Koppenhága—Párizs béke­menetben vagy pedig a közelmúltban Bonnban, Londonban. Párizsban és Stockholmban megvalósított hatalmas háborúellenes tüntetésekben, amilyenek ezekben a városokban a II. világháború óta először zajlottak le. Az említett tömegmegmozdulások résztvevőinek nézetei és hangulata nemcsak politikai pártok, szakszerveze­tek és más szervezetek pozícióját, ha­nem az adott országok kormányait is befolyásolja. Ez a hatás megnyilvánul számos nyugat-európai szocialista és szociáldemokrata párt és a szocialista internacionálé állásfoglalásában is. A szocialista Internacionálé vezetőségé­nek legutóbbi üíése amellett foglalt ál­lást, kezdjenek mielőbb tárgyalásokat a közép-hatótávolságú rakétákról, és eb­ben a kérdésben reálisabb, az Egyesült Államokkal szemben bírálóbb álláspont­ra helyezkedett, mint a nyugat európai országok többsége. A szocialista internacionálé mai po­litikájában tapasztalható pozitív elemek annak a rendszeres munkának az ered­ményei is, amelyet a Szovjetunió fejt ki — erről tanúskodnak Willy Brandt és Michael Poot moszkvai látogatásának eredményei. Az enyhülés politikájának komoly erőpróbája — amint ezt a Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev júliusi krími ta­lálkozójáról kiadott jelentés is megál­lapította — a madridi tanácskozás. A Szovjetunió, Csehszlovákia és a többi szocialista ország mindent megtesz azért, hogy elhárításák az akadályokat a sikeres tanácskozás útjából. A madridi találkozó természetesen nem megy végbe valamilyen politikai szempontból légüres térben. Munkája tükrözi a nemzetközi politika két el­lentétes irányvonalának éles küzdelmét. A szocialista országok a madridi ta­lálkozó által nyújtott lehetőségeket ki akarják használni arra, hogy újabb kezdeményezést tegyenek az enyhülés érdekében, ami megkönnyítené számos halaszthatatlan és bonyolult nemzetkö­zi probléma megoldását. A madridi tanácskozásokon abból in­dulunk ki, hogy a nyugat-európai álla­mok, valamint a semleges és az el nem kötelezett államok érdekei nem lehet­nek azonosak a mai amerikai kormány­zat önző érdekeivel. A madridi találko­zó végeredménye tehát nagymértékben attól függ majd, hogy a nyugat-euró­paiaknak mennyiben sikerül elháríta­niuk az Egyesült Államok nyomását és kinyilvánítják-e akaratukat, hogy a madridi találkozó pozitív, realista és általánosan elfogadható dokumentum­mal érjen véget. Nagy forradalmi változások mennek végbe Ázsiában, Afrikában és Latin- Amerikában. Az ázsiai, az arab, az afrikai és a latin-amerikai országok nemzeti felszabadító mozgalma a mai forradal­mi világfolyamat fontos tényezője. Az imperializmus ma sem mond le ■arról a régi gyakorlatáról, hogy kije­lentse: a forradalom és a szocializmus véletlen jelenség, a történelem logiká­jának „megsértése“, a kommunisták szubjektív akaratának gyümölcse. Mindent megtesz a forradalmi folyamat megállításáért: nem egyenjogú szerző­déseket köt, lekötelez egész országo­kat, ún. katonai missziókat küld egyes országokba, merényleteket szervez a kényelmetlenné vélt politikusok ellen, helyi feszültséget és fegyveres konflik­tusokat szít. A Reagan kormányzat ez­zel akarja az amerikai impn'alizmus ér­dekeinek alávetni Ázsia, Afrika és La- tin-Amerika országait. Az Egyesült Államok Ázsiában ki akarja alakítani a reakciós erők egy­séges nemzetközi frontját, elsősorban a szocialista Vietnam, Kambodzsa és Laosz ellen. A Közel-Kelet térségében a Reagan kormányzat tulajdonképpen folytatja a Carter kormányzat ebben a térségében érvényesített politikájának egyes alap­elveit. Sokoldalú támogatást nyújt Izra­elnek, amely ezáltal fokozhatja a Pa­lesztinai Felszabadítási Szervezet, Liba­non, Szíria és más országok ellen pro­vokációs akcióit. A mai amerikai kor­mányzat Közel-Keletet az egyik legfon­tosabb amerikai érdekszférának te­kinti. Az utóbbi időben tanúi lehettünk az egyiptomi helyzet drámai alakulásának, amely végül Is Szadat elnök erőszakos halálához vezetett. A Camp David-i megállapodás után, amelyet Szadat írt alá, Izrael az eddigi legnagyobb és legpusztítóbb támadást intézte Libanon területe ellen és a leg- brutálisabb akciókat indította a palesz- tinaiak ellen, több száz ártatlan embert meggyilkolt, az agresszió új formáját valósította meg az iraki nukleáris kísér­leti telep bombázásával, bekebelezte Je­ruzsálemet és egymás után új települé­seket épít a megszállt arab területe­ken. Mindez az egyiptomi elnök egyet­értésével, sőt akítv hozzájárulásával ment végbe. Ez a politika egyáltalán nem vezetett és nem is vezethet a kö­zel-keleti tartós béke megteremtéséhez, amint ezt el akarták hitetni a világgal a Camp David-i résztvevők. Épp ellen­kezőleg. Egyiptomban mély társadalmi válto­zás megy végbe és a lakosság egyre szélesebb rétegei lépnek fel a rendszer ellen. Ezt az ellenzék elleni véres meg­torlások sem akadályozták meg, ame­lyeket röviddel a halála előtt Szadat szervezett meg. Reagan kormányzata mozgósította és készültségbe helyezte a térségben az amerikai intervenciós erőket, durva nyo­mást gyakorol és befolyásolja az egyip­tomi belpolitikai helyzetet. Ez súlyosan veszélyezteti a békét nemcsak a Közel- Kelet térségében, hanem az egész vilá­gon. A szovjet kormány jogosan figyel­meztette az amerikai kormányt, hogy ami Egyiptom körül történik, az a Szovjetunió biztonságát is érinti, ezért a Szovjetunió nagy figyelemmel kíséri majd az események további alakulását. A közel-keleti helyzetnek különböző fordulatai lehetnek. Egy azonban biz­tos. Szadat halála az Egyesült Államok közel-keleti politikája számára nagy veszteséget jelent, legyen sző az Egye­sült Államok stratégiai, vagy pedig a kétoldalú érdekeiről. Fejlődésének drámai időszakát éli Afrika. A mai helyzet azt tanúsítja, hogy az Egyesült Államok fokozott erő­feszítéseket tesz az afrikai kontinensen uralma kiterjesztésére. Törekvései azon­ban eleve kudarcra vannak ítélve már csak azért Is, mert ezek Afrika legreak­ciósabb erőire, a Dél-afrikai Köztársa­ságra támaszkodnak, ami teljes mérték­ben összeegyeztethetetlen az afrikai nemzetek érdekeivel. Csehszlovákia a XVI. pártkongresszus irányvonalával összhangban segítséget nyújt Afrika haladó erőinek, az impe­rializmus és hazai támogatói elleni harcukban. Gustáv Husák elvtárs a kö­zelmúltban megvalósult líbiai, etiópiai és jemeni hivatalos látogatása új távla­tokat nyitott és sok jelentős kezdemé­nyezést eredményezett Csehszlovákia és az említett országok barátságának és kölcsönös együttműködésének elmélyí­tésére. Ezek a látogatások meggyőzően bizonyították és kifejezték internaciona­lista szolidaritásunkat és támogatásun­kat azon országokkal szemben, amelyek a haladó és a szocialista fejlődés útját választották. A nemzeti felszabadító mozgalom erőinek támogatására irányuló elvhű politikánk ismét megnyilvánult az An­golai Népi Köztársaság és a Mozambiki Népi Köztársaság elnökének közelmúlt­ban megvalósított csehszlovákiai láto­gatása során. A haladó erőknek a békéért, a nem­zeti felszabadulásért és a szocializmu­sért folytatott küzdelmét nagymérték­ben bonyolítja az a tény, hogy az ame­rikai imperializmusnak a nemzetközi fe­szültség fokozására, a szocializmus és a haladás ellen, valamint a forradalmi és felszabadító harc ellen folytatott harcra vonatkozó terveiben előtérbe kerül az Egyesült Államok és a mai kínai veze­tés összeesküvése. Kína aktívan bekapcsolódott a Szov­jetunió és a többi szocialista ország, valamint az egész forradalmi mozgalom elleni nemzetközi front kialakításáért folytatott küzdelembe. Továbbra is határozottan meg kell akadályozni, hogy a destruktív kínai politika befolyásolja a nemzetközi fej­lődést. Szüntelenül rá kell mutatni, hogy Kína egyre inkább a világimpe­rializmus, főleg az amerikai imperia­lizmus szövetségesévé válik békééile­nes és szocialistaellenes terveinek megvalósítása során. Az európai országokhoz fűződő kap­csolatainkban — amint ezeket a CSKP XVI. kongresszusa meg határozta — nem történtek lényegesebb változások. Husák elvtárs a kongresszusi beszá­molóban hangsúlyozta, hogy az egye­düli tőkés ország, amellyel eddig — nem miattunk — nem normalízóltuk kapcsolatainkat, az Egyesült Államok. Említsük meg azt a tényt, hogy az Egyesült Államok 36 éve jogtalanul visszatartja Csehszlovákia aranyának egy részét. Kifejeztük hajlandóságunk- kat, hogy tárgyaljunk erről a kér­désről. Bilak elvtárs beszéde további részé­ben tájékoztatta a Központi Bizottsá­got az Egyesült Államokkal és Nagy- Brltanniával folytatott vagyonjogi tár­gyalások helyzetéről. Az amerikai kor­mánnyal a közelmúltban megállapo dást értünk el. Figyelembe véve azonban az előző negatív tapasztalato­kat, nehéz megjósolni, milyen állás­pontra helyezkedik az előkészített megállapodásról kapcsolatban az ame­rikai kongresszus. A brit kormánnyal folytatott tárgyalások, amelyek ugyan­olyan nehezek, mint az amerikai kor­mánnyal folytatottak, folytatódnak. Európa, amely története során a leghosszabb háború nélküli időszakát éli, az amerikai imperializmus agresz- szív politikája miatt az Egyesült Álla­mok nagyon veszélyes háborús cél­pontja lett. Európában vannak a szo­cialista közösség legerősebb pozíciói. Az amerikai háborús tervek legkövet­kezetesebb ellenzője a szocialista vi­lágközösség. Az imperializmus távlati programja a szocialista közösség, va­lamint az egész szocialista államok gyengítésén alapszik. Gyenge lánc­szemként választották ki maguknak a Lengyel Népköztársaságot. Az Impe­rializmus minden olyan hibát és fo­gyatékosságot felhasznál, amelyet a Lengyel Népköztársaság párt- és álla­mi vezetősége elkövetett. A lengyel- országi válságnak mély gyökerei vannak. A szocialista társadalom építése marxista—leninista alapelveinek fi­gyelmen kívül hagyása a politikában, a gazdaságban, qz ideológiában és az egész felépítményben válságot váltott ki a lengyel társadalomban, amely alá­ásta a szocialista rendszer alapjait. A pártvezetőség nem elemezte idejében a hibákat és nem kísérelte meg ezek kiküszöbölését. Ezt azokra az elemek­re hagyta, akik nem a szocializmusra törekednek, hanem a hibákkal és fo­gyatékosságokkal visszaélve a szocia­lista rendszert támadják. A szocialistaellenes erőknek tett en­gedmények Lengyelországban gyakor­latilag kettős kormányzatot alakítot­tak ki. A „Szolidaritásban“ összponto­sult reakciós erők üzemi szervezeteik és a gyakran félrevezetett, becsapott tagjaik révén ma az állami és gaz­dasági apparátus tevékenységét ellen­őrzik. A „Szolidaritás“ különböző ak­ciókkal megbénítja Lengyelország bel­politikai életét. Propagandájával és po­litikai aktivitásával a különböző össze­jöveteleken a kiélezett nacionalizmus és klerikalizmus szellemében befolyá­solja a lengyel közvélemény gondolko­dását. Tovább nőtt az egyház befo­lyása a politika és az ideológia terü­letén. Szabad utat adtak a szovjetel­lenes propagandának, amely napról napra durvábbá válik. A Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresszusa után tovább folytatód­nak a „Szolidaritás“ szoclalístaellenes akciói. Az új szervezeti struktúrát a népgazdaságban jelszó jegyében a „Szolidaritás“ alá akarja ásni az egész szocialista rendszer Lengyelországban és meg akarja teremteni a feltétele­ket a városokban és a falvakon a gazdálkodás kapitalista módszereinek felújításához. Nagyon romlott a gaz­dasági helyzet, tovább csökkent a ter­melés, rosszabb lett a piac ellátása, teljes hiány mutatkozik a fogyasztási cikkekből is. A „Szolidaritás“ arra tö­rekszik, hogy ellenőrizze a termelést, a behozatalt, a kivitelt és a termékek elosztását. Mindenütt megbontják a termelést, az ellátást, a felelősséget a pártra és a kormányra hárítják. A „Szolidaritás“ kongresszusa lénye­gében kitörölte a lengyel nép tudatá­ból a Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresszusát. A „Szolidaritás“ veze­tői a kongresszuson nyíltan kitűzték a hatalomátvétel feladatát. Ha valaki is kétségbe vonta a „Szolidaritás“ ellen- forradalmi céljait, a kongresszus után minden kétségének el kellett osztania. A „Szolidaritás“ kongresszusának szervezői azután, hogy hatálytalanítot­ták a helyzet normalizálásáról kötött előző megállapodásokat, tulajdonkép­pen harcra hívták fel a pártot és az államot. A „Szolidaritás“ vezetői el­lenőrizni akarják a szejm, a kormány, a tájékoztató eszközök, az oktatásügy tevékenységét és a lengyel társadalom egész életét. A „Szolidaritás“ programja már em­lítést sem tesz a szocializmusról és a Lengyel Egyesült Munkáspártról, társadalmi vezető szerepéről, valamint a párt és a kormány együttműködé­séről. A szocialistaellenes ellenforradalmi erők nyílt programjáról van tehát szó, amely mögött az a törekvés áll, hogy felújítsák a hajdani Lengyelország burzsoá rendszerét. Ez a program ké­pezi a jogi alapot az olyan reakciós szervezet betiltásához, mint a „Szoli­daritás“. A Lengyel Egyesült Munkáspárt egészséges erői egyre jobban tudato­sítják azt a veszélyt, amely a pártve­zetés következetlenségéből és erőtlen­ségéből ered, amint ezt pl. az október 13-án a varsói pártbizottság ülésén előterjesztett beszámoló Is megálla­pította. Komoly bírálat hangzott el a Len­gyel Egyesült Munkáspárt IV. ülésén, amely október 16—18-án volt. Az ülés felmentette tisztsége alól Kanla első titkárt és a párt élére Vojciech Jaru­zelskit választotta, határozatot foga­dott el, amely megteremti a feltéte­leket a párt és az összes egészséges erő mozgósításához az ellenforradalom legyőzésére. Az elfogadott határozat egyértelmű­en bírálta a „Szolidaritás“ tevékeny­ségét és módszereit, s felhatalmazza a legfelsőbb párt és állami szerveket, hogy a nemzeti lét veszélyezettségé- nek helyzetében éljenek alkotmányos jogkörükkel Ez arról tanúskodik, hogy a IX. kongresszus által megválasztott új központi bizottság tagjainak több­sége, valamint a vajdasági pártbizott­ságok vezető titkárainak többsége is tudatosítani kezdik, a mai helyzet ho­gyan befolyásolhatja a párt, a társa­dalom és a szocializmus további fej­lődését Lengyelországban. Meggyőződésünk, hogy Jaruzelski elvtárs teljes mértékben érvényesíti a központi bizottság bizalmát és támo­gatását az ellenforradalom elleni harcban. A Lengyelországon kiala­kult váltságos helyzetért felelősek az ellenforradalmi erők, valamint azok is, akik lehetővé tették, hogy az im­perializmus a szocialista közösség bomlasztására használja fel Lengyel- országot. Erre a helyzetre teljes mér­tékben vonatkoznak Lenin szavai, mi­szerint az az ember, aki „őszintén“ kommunistának nevezi magát, de aki a valóságban a könyörtelen, ke­mény. tántoríthatatlan, határozott, bá­tor és hősi politika helyett ingadozik és elveszti hitét, ingadozásával és ha­tározatlanságával ugyanolyan árulást követ el, mint a közvetlen tulajdon­képpeni áruló. Súlyos probléma marad a lengyel gazdaság továbbra is romló helyzete. A sztrájkok és más nyomást gyakorló akciók következtében olyan helyzet alakult ki, amely megakadályozza a lengyel népgazdaság kedvezőtlen hely­zetének megoldását. A közeljövőben nincsen remény a népgazdaság és a piac felélesztésére, ha továbbra is a sztrájkokért és nem a munkáért fizet-* nek. A világon egyedülálló paradoxont jelent, hogy valakit azért fizetnek, mert sztrájkol, sőt ezért még jobb el­látásban is részesül. A lengyelországi helyzet rendkívül bonyolult és számolni kell azzal, hogy a mély válság leküzdése nem mehet végbe rövid idő alatt. Csehszlovákia Kommunista Pártja továbbra is inter­nacionalista módon tekint a Lengyel Népköztársaság helyzetének alakulásá­ra. A XVI. kongresszus határozataival összhangban teljes támogatásban ré­szesíti a kommunistákat, a munkásosz­tályt, a dolgozókat, a szocializmus ösz- szes igazi hívét Lengyelországban, ab­ban a törekvésükben, hogy visszaver­jék a reakció támadásait, megoldják az összegyűlt problémákat és megszi­lárdítsák a szocialista társadalmi rendszert. Ez azt jelenti, hogy az egyik oldalon, támogatni fogjuk a len­gyel elvtársak törekvését az elmúlt időszak súlyos hibáinak és fogyaté­kosságainak kiküszöbölésében. A má­sik oldalon azonban határozottan el­ítéljük azoknak az erőknek a tevé­kenységét, amelyek a jogos bírálatot és a felmerült nehézségeket arra akarják felhasználni, hogy általános támadást indítsanak Lengyelországban a szocializmus ellen. Pártunk ebben az irányban továbbra is fejleszteni fogja kapcsolatait a Len­gyel Egyesült Munkáspárttal. Bifak elvtárs beszéde befejező ré­szében leszögezte, hogy a mai nemzet­közi helyzet nem jelent egy tőlünk messze eső problémát, amely nem érintené mindennapi életünket és munkánkat. Ugyanúgy, mint a népgazdaság problémáinak megtárgyalása során, a külpolitika területén sem szabad bi­zonytalanságot terjesztenünk és el­vesztenünk optimizmusunkat. Minél jobban sikerül megmagyaráznunk ezeket a kérdéseket a dolgozóknak, minél jobban megértik ezeket, annál pozitívabb eredményeket érhetünk el a munkában és a békeharcban. Egyes döntések nem lesznek nép­szerűek. De ha az emberek megértik ezeket, magukévá is teszik őket. Tud­juk, hogy csak becsületes munkával győzhetjük le a nehézségeket és szi­lárdíthatjuk meg a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság politikai és gaz­dasági erejét és fokozhatjuk hozzájá­rulásunkat a világbékéért folytatott küzdelemhez. 1981. X. 30. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom