Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)
1981-09-05 / 210. szám, szombat
f 7~ x O 14 I S I\lü ___________„_________ I NYELVŐR^ Huszonéves tizenéves? Nepszerű képes hetilapunk 1981/33-as számában, a kísérletező kedvű jugoszláviai magyar költőnek, az Űj Sym* posion néven ismert nemzedék vezető egyéniségének, Tolnai Ottónak az új kötetéről írott jegyzetben olvasom: „Pely- hedző állít, 20—22 éves tinédzserek vezették el, ahogy már ez lenni szokott, a vajdasági s az egyetemes magyar irodalmat a korszerűség újabb fordulójáig", — Az állítás irodalomtörténeti érvényével itt és most hadd ne foglalkozzunk; vegyük szemügyre ehelyett a mondat „fából vaskarika" részét: a „20—22 éves tinédzserek“-et. A tinédzser szót a hatvanas évek Közép-Európát 1s elárasztó beat-hullám sodorta nyelvünkbe; ekkoriban vált széltében-hosszában felkapott, divatos kifejezéssé. A szó, bár másfél-két évtizede használjuk, valójában — mint idézett mondatunk is bizonyítja — máig sem honosodott meg nyelvünkben olyannyira, hogy jelentésszerkezetével a magyar nyelvérzék tisztában volna. A tinédzser, mint ez az angolul valamicskét értők tudják, összetétel; s mint minden összetett szó, a szavak motivált (magyarázatos) csoportjához tartozik, ami azt jelenti, hogy használati köre eleve körülhatárolt. Az összetétel előtagjában lappang /thirteen, fourteen, fifteen stb.}; az utótagban pedig a kor jelentésű age szó továbbképzett alakjára Ismerünk. Ilyenformán a teenager „tizenéves korú, tömören: „tizenéves"-t jelent, aki pelyhedzö állú" ugyan lehet, „20—22 éves" azonban, mint az említett jegyzet véli, semmi esetre sem.., Ez a jelentéstévesztés is, mint annyi más társa, arra int, hogy óvakodjunk az idegen szavak fölösleges használatától, részesítsük előnyben saját szavainkat, melyeknek jelentésével (talán) jobban tisztában vagyunk. Mondanivalótól, szövegkörnyezettől, műfajtól, stilisztikai-érzelmi színezettől függően a tinédzser magyar megfelelője sok minden lehet. A nemeket összefoglalóan megnevező tizenéves vagy serdülő kifejezéstől szinonimák ágazak el a süldő lányig, a bakfisig; fiúkról szólva pedig a kedveskedő legénykéig, a népies suttyóig, surbankóig, surmöig, a bizalmas laklttg, a sihederig. Érzelmi-hangulati töltésük miatt e szavak persze aligha alkalmasak arra, hogy példamondatunkba, amely a stilisztikailag színezetlen, elsősorban közlő-tájékoztató funkciójú újságnyelvet képviseli, bekerüljenek. Orvosolható azonban a hiba akkor, ha „20—22 éves tinédzserek* helyett azonos korú fiatalemberekről beszélünk, szem előtt tartva ni ind a magyarosság, mind a szabatosság igényéi. ZALARAI ZSIGMOND Ä „VOLUMENMÁNIA" Nyelvhasználatunkban egyes idegen szavak gyakran komoly „tudományos“ csengésüknek köszönhetik rendkívüli népszerűségüket. Pontos jelentésükkel a szélesebb olvasóközönség gyakran nincs is egészen tisztában, s aki ilyen szóval akar nagyobb „szakszerűség**-et biztosítani írásának, az nem is kényszerül annak latolgatására, hogy az adott kapcsolatban-egyáltalán helyénvaló-e az illető sző. Az ilyen szavak közt az utóbbi időben rangos helyet vívott ki magának a volumen. Leginkább gazdaságpolitikai és kereske- kedelmi tárgyú írásokban használják derűre-borúra, pedig minden jelentésének kifejezésére van kifogástalan magyar szavunk. Ennek a mondatnak a fogalmazója is több kifogástalan magyar szó közül választhatott volna: „...a fizetett szolgáltatások volumenje (!) 9,9 százalékkal, az élelmiszer el- adása 7,4 százalékkal növekedett.“ Semmilyen károsodást sem szenved a közlés, ha a magyar megfelelők valamelyikét használjuk: „...a fizetett szolgáltatások terjedelme (nagysága) 9,9 százalékkal... növekedett. “ Értelmi zavart az sem okoz, ha egyszerűen elhagyjuk a vitatott szót: „...a fizetett szolgáltatások 9,9 százalékkal... növekedtek.“ Egyesek még a közlés egyértelműségét, világosságát Is hajlandók feláldozni, csakhogy használhassák. Meggyőzően bizonyítja ezt a következő mondat: „A fejlett tőkésállamokkal ápolt kapcsolataink volumenében a legszembetűnőbb részaránya az NSZK-nak, Ausztriának, Olaszországnak, Franciaországnak és az Egyesült Államoknak, Nagy-Britan* niának ... van.“ A felesleges idegen szót elhagyva, s egyebet is módosítva így helyesbíthetjük: „A fejlett tőkésállamokkal fenntartott kapcsolatainkban a legnagyobb részaránya az NSZK- nak, Ausztriának,,., van.“ A mondat logikája persze így is vitatható, hiszen a fejlett nyugati országokat csaknem mind felsorolja. A „volumenmánia" terjedésének érzékeltetése végett vizs* gáljuk meg az előbbi idézetet tartalmazó művelődéspolitikai beszámoló néhány további „volumene^“ mondatát! Ebben is például a vitatott szó minden funkció nélküli beszédtöltelék: „Ezt az együttműködést mind a kölcsönös kapcsolatok volumenének állandó növekedése, mind a szocialista internacionalizmus alapelveinek következetes tiszteletben tartásából és érvényesítéséből eredő újszerű minőség jellemzi.14 A volumen en kívül egyéb fölöslegeset is elhagyva így módosítható a mondat: „Ezt ez együttműködést mind a kapcsolatok állandó szélesedése (erősödése), mind a szocialista internacionalizmus elveinek tiszteletben tartását és érvényesítését tekintve új minőség jellemzi.“ A térfogat, terjedelem, mennyiség jelentésű latin volu* men a következő kapcsolatban csaknem képtelennek tűnik föl: „Ennek ellenére a fejlődő országok részaránya külföl-. di kulturőlis cserénk általános volumenében nem tekinthető kielégítőnek..." Egyéb fölösleges sallangokat is mellőzve: „Ennek ellenére a fejlődő országok részesedése nemzetközi kulturális cserénkben nem kielégítő...“ Gondolom, az elmondottak elegendő bizonyítékot szolgáltatnak annak megállapítására, hogy a volumen szükségtelen idegen szó nyelvünkben. MORVAY GÄBOR A szakképzettség - kincs A szakképzettség növelése — a műszaki haladás támogatásának, elősegítésének egyik útja. Az intenzív népgazdaságfejlesztés során a szakmai tudás gyarapítása döntő jelentőségű tényező. Persze, nyomban le kell szögeznünk, hogy mi nem bármilyen szakképzettség-növelésre törekszünk, hanem olyanra, amelyre szüksége van a népgazdaságnak és a társadalomnak. A szakképzettség növelésére számos tényező ösztönözheti az embert. Különböző foglalkozási ágak dolgozóival folytatott beszélgetések, felmérések során kiderült, hogy a szakképzettség-növelési motivációkra is rányomja bélyegét a differenciáltság. Konkrét körülményekre kivetítve ez azt jelenti, hogy más indítékok ösztönzik továbbtanulásra a műszaki-gazdasági dolgozót, és mások a munkást. A) három leggyakoribb motiváló tényező a következő: anyagi érdek, társadalmi elismerés és önmegvalósítás. Nem minden alap nélkül feltételezhető, hogy minden harmadik ember úgy gondolja, a szakképzettség növelésére elsősorban a bér, illetve a fizetés ösztönöz. Lényegesen kevesebben gondolják úgy, hogy a szakismeretek gyarapításához elegendően, ösztönöz az is, ha az illető elvár- ^ ja, jobb eredményeket ér el az önmegvalósításban, illetve hogy társaddlmilag jobban érvényesül. Tegyük még hozzá, hogy legalább minden második ember tisztában van a három ösztönző motívum együttes érvényesülésével. A fiatalabb dolgozók inkább bérük, illetve fizetésük növelése érdekében törekszenek ismereteik gyarapítására. Számukra a szakképzettség növelése: a nagyobb jövedelem el-r érésének egyik útja. Az idősebb dolgozók viszont inkább az önmegvalósítás, illetve a társadalmi elismerés érdekében tanulnak tovább. Valószínű, hogy ez az egyes korosztályok anyagi helyzetével is összefügg. Érthető, hogy a fiatalabbak számára az alapvető létfeltételek biztosítása (lakás, bútor) a legfontosabb, míg az idősebb dolgozók más tényezőket tartanak leglényegesebbeknek. A dolgozók szakképzettségével, ennek motivációival kapcsolatos felmérések eredményei azt bizonyítják, hogy az ösztönző tényezők itt csak nagyon lazán függenek össze a munkatermelékenységgel, vagy a teljesítménnyel. Nyilvánvaló, persze, hogy itt is embere válogatja, és sok függ, az adott dolgozók motivációs struktúrájától is. Egy munkacsoport rövid felmérést végzett 55 ésszerűsítő és normázó körében, és válaszaikból kiderült, hogy a munkás képzettségi színvonalának egy osztállyal való növelése 0,5—1 százalékkal járulna hozzá a munkatermelékenység növeléséhez. Az 55 megkérdezett közül 33 juttatta ezt kifejezésre. Ezzel kapcsolatban joggal állapíthatjuk meg, hogy a szak- képzettség és a jutalmazás viszonyát negatívan befolyásolja a munkaerőhiány és a munkaerőtoborzás jelenleg érvényesített rendszere. A munkaerő- hiánnyal küzdő vállalatok igen gyakran kénytelenek „túlértékelni“ a szabad toborzással szerzett dolgozót, és — noha tudják, hogy az illető nem rendelkezik megfelelő képzettséggel — magasabb osztályba sorolják be az új alkalmazottat. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy ez mennyire kedvezőtlenül befolyásolja a szakképzett munkások anyagi érdekeltségét, különösen pedig a törzsgárdatagokét. Egy ésszerűsítő és normázó tanfolyam résztvevői egyértelműen úgy vélekedtek, nem elegendő, ha a vállalatvezetés csak ígérgeti a szakképzetlen dolgozóknak, hogy a képzettség növelésének elmulasztása esetén csökkentik a fizetésüket. A megkérdezettek döntő többsége az erkölcsi ösztönzést sem tartotta eléggé célravezetőnek. Legtöbben úgy vélekedtek, hogy a szakképzettségre ösztönzés leghatékonyabb eszköze: magasabb fizetés kilátásba helyezése. Tudjuk, hogy a jutalmazási rendszernek ösztönöznie kell a szakismeretek gyarapítására. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gyakorlatot, elsősorban az adott képzettségi fokozatban, illetve foglalkozási ágban szerzett gyakorlatot, anyagilag is jobban meg kell becsülni. Az anyagi érdekeltség elmélyítése rendszerében fontom kérdés a mesterek jutalmazása és a termelési folyamatban betöltött szerepüknek a megszilárdítása. Ma még az a helyzet, hogy „nem érdemes“ mesterként dolgoznia a megfelelő szakképzettséggel, szakmai gyakorlattal és erkölcsi-politikai tulajdonságokkal rendelkező szakembernek, különösen ha jövedelmét összehasonlítjuk a szakmunkások jövedelmével. Az érem másik oldala, hogy éppen ennek következtében kerülnek kevésbé képzett és más szempontokból is kevésbé megfelelő dolgozók a mesterek rendkívül felelősségteljes posztjára. A mestereket úgy kellene a képzettségi osztályokba sorolni, hogy ezzel is felkeltsük a legjobb és legrátermettebb munkások érdeklődését e rendkívül fontos munkakör iránt. A Cseh Gumi- és Mű-* anyagfeldolgozó Művek termelési-gazdasági egység vállalataiban és üzemeiben végzett felmérések is ezt bizonyítják. A megkérdezettek több mint a fele úgy vélekedett, hogy a műszaki-gazdasági dolgozók képzettsége, rátermettsége (politikai öntudata, végzettsége és gyakorlata) alacsonyabb szintű a szükségesnél. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szakképzettség növelése iránti érdeklődés felkeltésében a minőségi átalakulást is támogatni kell. Más szóval: nemcsak azzal kell törődni, hogy az illető dolgozó elvégezzen bizonyos szintű iskolát, hanem azzal is, hogy az alkalmazott azt a szakmát sajár títsa el, amelyre munkája végzése során szüksége van. Társadalmi érdek, hogy mindenki képzettségének és rá-r termettségének megfelelő mun^ kát végezzen, és hogy eközben a dolgozó is elégedett legyen. Nyilvánvaló, hogy a társadalom számára előnytelen, ha a dolgozók nagy része olyan munkahelyeken dolgozik, ahol nem használható ki a szakképzettsége. Hasznos lenne tehát, ha — miközben a szakképzett-* ség gyarapítására ösztönzünk —, arról sem feledkeznénk meg, hogy mindenkit olyan munkakörben kell alkalmazni, amely legjobban megfelel kép* zettségének. KÖVARY IVAN Barakktól a nagyüzemig A tornai (Turňa nad Bod- vou) cementgyár felépítése és üzembe helyezése után a felvonulási épületek és a toborzó irodák üresen maradtak, környéküket belepte az embermagasságú gaz. Ilyen értékeket csak úgy ottfelejteni nagy vétek volna, és jelentős népgazdasági kárt is okozna. Ezért az illetékesek megoldást kerestek és találtak is az épületek kihasználására. Egy furcsa nevű üzem, a Cevoserviz stupavai igazgatósága részleget hozott létre az elhagyott épületekben. Ketten kezdték az alapok lerakását, ma tizennégy dolgozója van az üzemrészlegnek. Az indulásról, terveikről Dušan Demko, a villamos részleg vezetője, Hegedűs József és Fe- csu Jenő technikus tájékoztat. A Cevoserviz a szlovákiai cementgyárak trenčíni vezérigazgatóságához tartozik. — Ez a részlegünk — mondja Demko elvtárs — 1980 augusztusában alakult. Feladatunk lesz a szlovákiai cementgyárak különböző műszereinek javítása, felújítása. A munka már megkezdődött. Jelenlég akkumulátorok felújításával, javításával foglalkozunk, Rövidesen megkezdjük egy új szerelőcsarnok építését is. A tervek szerint üzemünk felfutási ideje a hetedik ötéves tervidőszak végéig tart. Ez alatt az idő alatt megy végbe a bővítés. A felfutási idő végére üzemünknek száznegyven dolgozója lesz. A létszámnövelés fokozatos, jelentősége, hogy a környékbelieknek munkalehetőséget biztosít. — Az akkumulátorok javításán kívül megkezdtük a kompresszorok és különböző légszivattyúk javítását is — tájékoztatnak munkájukról a technikusok. — Megkezdtük a mérő és regulációs technikai berendezések javítását is. Azokat a műszereket is javítjuk, amelyek a KGST-államok valamelyikéből származnak. Üzemünk munPecsu Jenő technikus munka közien (A szerző fölvétele) kája már most sokrétű, a jövőben ez a skála még bővül. Foglalkozunk majd erősáram^ technikával, magasfeszültségű berendezések javításával és be. állításával. Egyes üzemek, termékeiktől függően, más-más igénnyel lépnek fel. A műszerek pontos beállításától függ a munkatermelékenység alakulása, s a metrológiai műszerek beállítása és javítása pontosságot és kitűnő szaktudást követel. Az igazi munka tulajdonképpen csak pár hónapja kezdődött meg. A szakértelemmel és előrelátással kidolgozott fejlesztési tervet időre, a mennyiségi és a minőségi színvonal szigorú megtartásával hajtják végre. Eddig a fejlesztési és termelési terveiket 100 százalékon felül teljesítik. Fő céljuk, hogy a népgazdaság számára minél több devizát takarítsanak meg. Felmerül az a lehetőség is, hogy a kölcsönös előnyök figyelembevételével kapitalista államok cégeivel is szerződéseket köthetnek. — Bőven vannak lehetőségeink, melyeket eddig nem használtunk ki kellőképpen — mondja Hegedűs József. — Egyes üzemekben, ipari és mezőgazdasági szövetkezetekben sok £ raktárokban elfekvő mérőműszer s műszeralkatrész. amelyekről gyakran kiderül, hogy hiánycikk. Feladatunknak tekintjük ezek felkutatását, felújítását és felhasználását. Hosszú az út, míg a barakktól eljutunk egy korszerű felújító és műszerellenőrző üzemig. A start megtörtént, az eddigi eredmények megfelelnek a várakozásnak. A fiatal üzem fiatal kollektívájának munkakedve és szakérlelme minderre kellő biztosíték. FECSÚ PÁL
