Új Szó, 1981. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)

1981-08-29 / 204. szám, szombat

*. í^smtv- . r kis ^ L NYELVŐR j . Szólástorzítás és -keverés Többször hangsúlyoztuk már, hogy a szólások kötött nyelvi egységek, állandósult szókapcsolatok, amelyeknek jelentését nem az őket alkotó szavak jelentése adja, ha­nem az egész kapcsolatnak külön jelentése: átvitt értel­me alakult ki. Megváltoztatásuk vagy keverésük megvál­toztatja, a legtöbb esetben konkréttá teszi az értelmet, vagy egyszerűen zavarossá értelmetlenné teszi a szólást. Vannak ugyan szólásaink, amelyek elbírnak bizonyos módosítást, például annyit, hogy nyelvtani szempontból a mondatukba illeszsük őket. Az igés szólásokban az igéket a beszédhelyzetnek megfelelően ragoszthatjuk anél­kül, hogy a szólás értelme megváltoznék: bakot lőtt, ba­kot lőttem, bakot lőnék stb. De már ezt nem mondhatjuk: , „Meglőttem a bakot“, mert őzbaklövésre gondolna a hall­gató. „Inába küldte a bátorságát“ — olvastam nemrég egy kéziratban. A szólásnak ez az ismert formája: „Inába szállt a bátorsága.“ Azt jelenti: elbátortalanodott. Az „Iná­ba küldte a bátorságát“ nem jelent semmit; zavaros köz­lés. Kéziratban találkoztam ezzel a szólástorzítással is: „Az oroszlán nagyobbik részét választotta.“ A riporter szemlé­letesen akarta mondanivalóját kifejezni, s tudta, hogy van egy olyan szólásunk, amely a nagyobbik részről szól, s va­lami oroszlán is van benne; így hozta létre „Az oroszlán nagyobbik részét választotta“ szólást. Csakhogy ez inkább mosolyra ingerel, mintsem a könnyebb megértést segíti elő, sőt egyenesen zavarja az olvasót, hallgatót a megér­tésben: milyen oroszlánnak választotta a nagyobbik ré­szét? Aki ismeri a szólást, tudja, miben tévedett a szerző. A nagyobbik részt — természetesen nem valami anyagi, tehát megfogható dolog, hanem rendszerint munka, küzde­lem, tevékenység nagyobbik részéről van szó — így szok­tuk a szólásban nevezni: az oroszlánrész. A teljes szólás így ismeretes: „Oroszlánrész jutott neki, illetve „Oroszlán- részt vállal valamiből“, de így is használható lett volna: „Az oroszlánrészt választotta.“ Az oroszlánrész mindegyik változatban a nagyobbik részt jelenti. De ez: „Az oroszlán nagyobbik részét választotta“ — már nem szólás, mert nem használható átvitt, csak konkrét jelentésben. Nem jelent mást, mint ez: valaki egy elejtett oroszlán nagyob­bik részét választotta. Egy másik szólást ilyen formában hallottam: „Lehet, hogy üres kapukat döngetek..Megzavart a használata. Hogyan lehet üres kapukat döngetni? A szóló nyilván nem is gondolt arra, milyen zavarossá és milyen komikussá tette mondanivalóját vele. A szólás így hangzik helyesen: „Nyitott kapukat dönget.“ Értelme ez: olyasvalamiért emel szót, aminek útjába senki sem gördít akadályt, esetleg rég megoldott probléma megoldását sürgeti. Az üres kapu és a nyitott kapu között bizony nagy különbség van: az üreset nem lehet döngetni, a nyitottat lehet, de nincs ér­telme. A szóláskeverés is gyakori. „Vágjunk a dolgok eleve­nébe“ — írta az egyik szerző. Van ilyen szólásunk: „A dolog közepébe vág.“ Talán a latin in médiás rés magyar változata. Azt elenti: rögtön a lényegre tér. Ilyen is van: „Elevenbe vág“ — vagyis érzékeny pontot érint. Sőt ilyen is: „Elevenére tapint valakinek“, azaz olyasmit mond neki, ami fájó pontját érinti. De a „Vágjunk a dolgok elevenébe“ ismeretlen mint szólás. Ha a lényegre térünk, akkor „a dolog közepébe vágunk“. Ha viszont fájó pontot akarunk érinteni, akkor „elevenbe vágunk“, vagy „az ele­venébe vágunk valakinek“, esetleg „az elevenjére tapin­tunk“. JAKAB ISTVÁN Lanyalom? A minap ezt hallottam valakitől: No, ez az utazás sem volt lányálom. Miért nem helyes ez így? Azért, mert a nyelvszokás a leányálom formát fogadta el. Ezen nem lehet és nem szabad önkényesen változtatni. Lány és leány ugyanannak a szónak két alakváltozata, az utóbbi, a leány a választékosabb. Igen sok példát sorolhatnánk a két alakváltozat úgyszólván egyenértékű használatára, még a szóösszetételek esetében is. Leánygyermek — lánygyer­mek, leányarc — lányarc, kisleány — kislány stb. — ezekben az esetekben legföljebb némi hangulati, árnyalati különbség van a két alakváltozat közt. Van azonban né­hány olyan összetétel, amelyben csak a választékosabb forma — a leány — használatos. Ilyen éppen a leányálom szó is. Más példa is akad még: mondjuk, a hableány és a honleány vagy a leányvállalat és a leányegyház — ezek helyett sem mondhatunk hablányt, honlányt, lányvállalatot, lányegyházat. MAYER JUDIT Szavaink elválasztásáról Hát még erről is érdemes itt beszélni? Talán majd kitű­nik, hogy érdemes. Az elválasztásban rendesen a magyar szótagolás törvényeihez igazodunk: annyi szótagra válhat a szó, ahány magánhangzó van benne. Ha a magánhang­zók között egy vagy több mássalhangzó van, akkor csak egy társul a következő szótaghoz, s az odatársul akkor is, hogyha toldalék kapcsolódik hozzá: pon-tyért. Épp az -ért. raggal baj szokott lenni; műsor-ért, olvasom egy műsorfü­zetben; vagy: Ez ért. Helyesen: műso rért. De hogyan vá­lasztjuk el az ezért-et? így: e zért, de a helyesírási sza­bályzatnak 314. pontja szerint elválasztáskor nem szok­tunk egy betűt hagyni a sor végén, sem egyet átvinni a következő sorba. Ne válasszuk hát el az azért, ezért szót! Ha összetett szót az összetétel határán választunk el, csorbítatlanul különülnek szét az összetevő tagok: ponty- értékesítő, csak-is, még-is, ugyan is, leg-alább, leg-előbb, föl-íbred. Mégis ilyesmivel találkozunk: va-gyis, mé-gis, ugiv-nis, le-galább. Kezdjük felejteni, hogy a holott össze­tétel (hol-ott),, figyelmeztet is erre a Tanácsadó szótár, méj?is így látjuk olykor: ho lőtt. Vannak igen fogas kér­désük is; nem tudjuk megállapítani, hogy a szemöldök össsetétel-e vagy származék, ezért legjobb csak így elvá- las2;tani: szemöl-dök. A csecsemő összetétel voltáról csak a nyelvészek tudnak (csecse mő „csecsszopó); nem nagy baj, ha valaki egyszerűként választja el! Különben is le­gyünk résen, mert még nyelvészt is megtréfál a nyomdák incselkedő manója; a Szófejtő szótárban erre bukkan­tunk: né-velő. FERENCZY GÉZA Bűcsű az agyonfaragofi hegytől Kereken negyvendhét esztendő telt el azóta. 1934. Július el­sején, a nyolcosztályos népiskola elvégzése után lépett mun­kába a vendégi (Hősiovce) kőbányába Spisák József, s ez év Július elsején vett búcsút munkahelyétől, munkatársaitól. Ti­zennégy éves korában kezdte el a nem éppen serdülő gye­rekeknek való munkát, és túl a hatvanon vett búcsút az agyon­faragott hegytől. — Szükség volt a munkáskéz­re otthon — vallja magáról Jó­zsi bácsi. — Édesapám napszá- moskodott, majd több helyen cseléd volt. 1930-ban ment a bányába, az ő segítségével ke­rültem ide. A katonai és a frontszolgálatot kivéve megsza­kítás nélkül itt dolgoztam. Én nem voltam vándormadár, de a tulajdonosok igen. Az eltelt negyvenhét év alatt hat gazdám volt. A gazda elment, a cseléd maradt. Megismertem a munka minden fázisát. A kifutógyerek­től kezdve. 1961 januárjában pedig az üzem vezetője lettem. — Nem volt veszélyes mun­kahely egy tizennégy éves gyér rek számára? — ürültünk, hogy munkát kaptam. Abban az időben élet­erős emberek voltak munka nélkül. Édesapámat megbecsül­ték. Az ő fokozott munkatem­pója volt az én ajánlólevelem. Kellett a kenyérre való, hiszen tízen voltunk testvérek. Sajnos, ma már csak ketten élünk. Kez­detben mindenes gyerek voltam, olyan kifutó féle. „Szabad em­ber“, oda mentem, ahová küld­tek — mondja mosolyogva —. Nagyon sokszor én hoztam Kas­sáról a munkások fizetését bi­ciklin. Kikísértek a város végé­re, vállon veregettek, s aztán „hajts gyerek, meg ne állj ha­záig!“ Nem voltak ezek bizton­ságos kerékpártúrák, de virtus is volt. Egy-egy út után büsz­keség töltött el. Ahogy erősöd­tem, úgy változott a munkám is. Két évig a bányában dolgoz­tam. Munkaeszközünk a stanga és a tízkilós kalapács volt. Há­rom műszakban törtük a követ és csillékkel toltuk a kemen­cékhez. Egy csillénél két ember dolgozott, kettejüknek volt egy karbidlámpájuk. E mellett a „szentjánosbogár“ mellett kel­lett a téli éjszakákban is dol­gozni. Ezután a kemencékhez kerültem — fűtőnek. Tizenöt éven keresztül dolgoztam együtt édesapámmal. A bánya dolgozói­nak nagy része vagy kommunis­ta volt, vagy szimpatizált az eszmével. Ez nem véletlen, mert sokan dolgoztak az üzemben a volt vöröskatonák közül. Még a Horthy rendszer alatt is dolgo­zott a pártsejt, természetesen illegálisan. Már akkor éreztem, hogy nekik van igazuk és hogy csak ennek az eszmének a se­gítségével teremthetünk új vilá­got. Olyan családi körülmé­nyeink voltak, hogy számomra lehetetlen volt a pártot elkerül­ni. Bár párttag csak 1953-tól vagyok. — Hogyan alakult az üzem sorsa a felszabadulás után? — Negyvennyolc után átme­neti időszak következett. Telje­sen 1954-ben államosították a bányát. Ekkor lettem kemence­mester és az üzemi tanács el­nöke. Különböző pártfunkciókat töltöttem be, s képviselője vol­tam a járási nemzeti bizottság­nak. Munkás voltam, s az va­gyok ma is. Édesapám nem volt tagja a pártnak, de tisztónlátó ember volt. Emlékszem, egyszer, Horthyék bevonulása után, azt mondta: „Édes fiam, nem azok a magyarok jöttek be, akik ti­zenkilencben elmentek.“ Ezt az igazságot a kakastollasok jóvol­tából a saját bőrünkön éreztük, összesen hatvan hónapot kato­náskodtam. A fronton megsebe­sültem, hét hónapot töltöttem körházban. Fogságban szeren­csére csak három hónapig vol­tam. 1945 augusztusában érkez­tem haza, természetesen gyalog. Visszamentem a bányába, s im­már egy új, igazságosabbnak ígérkező társadalmi rendszer építésén kezdtünk fáradozni. 1953-ban bevezették a villanyt a bányába, a nagykalapácsot felváltotta a kompresszor, a csillét a szállítószalag és a te­hergépkocsi, a lapátot a mar­kológép. Spisák elvtárs évtizedeken ke­resztül végzett pártmunkát, s vezető pozíciókat töltött be a Forradalmi Szakszervezeti Moz­galomban is. Ugyanakkor külön vonzalmat érzett a kulturális munka iránt. — Valóban — folytatja Spi? sák elvtárs. — 1949-ben Tornán megalapítottuk a CSEMADOK helyi szervezetét. Azóta tagja vagyok, sőt vezetőségi tagja. Tíz éven keresztül az elnöke vol-? tam. Itt a telepen is több szín­darabot rendeztünk munkatár­sainkkal. A legemlékezetesebbe­ket hadd említsem: Zsuzsi, a Csikós, Lámpás, Utolsó férfi, Fu­čík, Tanítónő. Irodalmi színpa? dókat is rendeztünk, s rengeteg esztrádműsort. Munkahelyén és azon kívül végzett munkájáért több kitün­tetésben részesült. Most lezárult egy korszak, megérdemelt pihenés következe hét. — Ogy érzem, hogy csak kor­ban értem meg a nyugdíjra. Tes-r tileg és szellemileg is friss va? gyök. Elintézek itthon egy-két dolgot, mint azt az ember a sza­badsága alatt szokta, s elfog? laltságot keresek magamnak, Több időm jut majd a társadat mi munkára. FECSÖ PÁL A Prágai Könyvforgalmazó Vál* lalat a tankönyvvállalatok ke- rületi központjai közreműködés sével Csehország összes 1. és II. ciklusú iskoláját ellátja tan­könyvvel. Felvételünkön Irena Drábková a nyomdából érke' zett könyveket ellenőrzi. (Petr Matička — ČTK felv.) A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS 37. ÉVFORDULÓJÁRA A nép akaratának és vágyának megtestesülése írta: Viliam Šalgovič, az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke Szocialista hazánk dolgozói ezekben a napokban megemlé­keznek nemzeteink legújabb ko­ri története egyik legragyogóbb fejezetének — a Szlovák Nem­zeti Felkelésnek 37. évforduló­járól. A Szlovák Nemzeti Felkelés­ről, az ismert és az ismeretlen harcosok ezreinek áldozatkész­ségéről és hősi tetteiről tanúbi­zonyságot szolgáltatnak a kora­beli dokumentumok és számta­lan cikk, tanulmány és műalko­tás. Az eltelt csaknem négy év­tized nem gátol, hanem el­lenkezőleg, ösztönöz bennünket annak felmérésében, hogy a fel­kelés szocialista jelenünket mi­lyen tartósan időszerű forradal­mi hagyatékokkal gazdagítja. A Szlovák Nemzeti Felkelés­ben tetőzött az évekig tartó, sok áldozatot követelő antifa­siszta nemzeti felszabadító harc. Olyan nyílt fegyveres felkelés volt ez, amely méreteit tekintve nemcsak Csehszlovákiában, ha­nem Európában is egyike volt a legnagyobbaknak. Népünk ez­zel egyértelműen bizonyította, hogy sohasem törődött bele a csehszlovák állam szétzúzásába, s elhatározta: leszámol a fasisz­ta elnyomók és hazai klerikális­fasiszta lakályaik uralmával. Demokratikus hagyományaihoz hűen elfoglalta helyét a politi­kai és a társadalmi haladásért harcoló nemzetek sorában. A fasizmus elleni harc volt az a széles-bázis, amelyen a kom­munista párt a munkásokat, a földműveseket és a hazafias ér­telmiséget az antifasiszta erők széles arcvonalában tömörítet­te, s felkészítette őket a fegy­veres forradami fellépésre. A kommunista párt a nemzeti fel- szabadulásért vívott harcot egy­bekapcsolta a társadalmi felsza­badulásért folytatott küzdelem­mel. A nemzeti felszabadító harcnak ezt a koncepcióját a CSKP moszkvai vezetősége dol­gozta ki, élén Klement Gott- walddal. E koncepció továbbfejleszté­sének és a szlovákiai feltételek­re történő alkalmazásának fel­adata Szlovákiai Kommunista Pártja V. illegális központi ve­zetőségére hárult, amelynek Karol Šmidke, Gustáv Husák és Ladislav Novomeský volt a tag­ja. A feladat nem volt könnyű, ha tudatosítjuk, hogy a fasiszta körülzártság feltételei között kellett megvalósítani. Az V. ii- legláis központi vezetőség elv­szerű magatartásának, a munka konspiratív módszerei tüzetes ismeretének köszönhetően ezt a koncepciót eredményesen való­ra váltották. A szlovák nép fegyveres fellépése a Szlovák Nemzeti Felkelésben nemcsak a dolgozó tömegek fasiszta el­nyomókkal szembeni elégedet­lenségének és haragjának kitö­rése volt, hanem elsősorban kifejezte akaratukat és vágyu­kat, hogy a csehek és a szlová­kok szociális szempontból igaz­ságosabban elrendezett közös államban éljenek. A Szlovák Nemzeti Tanács, amely a felke­lés kitörését követően átvette a törvényhozó, a kormányzó és a politikai hatalmat és kihirdette a Csehszlovák Köztársaságot, nyilatkozatában megállapította: „Az új Csehszlovák Köztársa­ságban a cseh nemzettel való testvéri együttélés hívei va­gyunk ... A politikai felszaba­dulás mellett célunk a nemzet szociális szempontból szükséget szenvedő rétegeknek, neveze­tesen a szlovák munkásoknak és parasztoknak szavatolni a szebb és méltóbb életet.“ A Szlovák Nemzeti Tanács te­vékenységében az államhatalom és az államigazgatás helyi szer­veinek, a forradalmi nemzeti bizottságoknak munkásságára támaszkodott. A felkelési terü­let védelmét biztosító áldozatos tevékenységével, a klerikális fasiszta állam vezetőivel szem­ben, továbbá az iskolaügy és a kultúra területén foganatosított forradalmi intézkedéseivel a dolgozó nép széles rétegeiben nagy bizalmat és tekintélyt ví­vott ki és a szlovák nemzet ál­talában elismert politikai vezére és képviselője lett. Létét, noha viszolyogva, kénytelen volt elis­merni a londoni emigráns kor­mány és Beneš köztársasági elnök is. A Szlovák Nemzeti Felkelés így kezdete lett nemzeti és de­mokratikus forradalmunknak, majd hazánk dicső szovjet had­sereg általi felszabadítását kö­vetően olyan további politikai, gazdasági és kulturális változá­soknak, amelyek 1948 történel­mi februári napjaiban elvezet­tek a szocialista forradalom győzelméhez. A Szlovák Nemzeti Felkelés része volt Európa népei hitleri fasizmus ellen folytatott küz­delmének, s kifejezetten a Szovjetunióra orientálódott, amelyre a harc fő terhe hárult, s amely döntő szerepet vitt a második világháborúban. Ilyen­formán c?y'Ve v^’t azoknak a forradalmi mo^alinaknak, ame­1981. VIII. 29.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom