Új Szó, 1981. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)

1981-08-24 / 199. szám, hétfő

$ Az utóbbi esztendőkben mind nagyobb az érdeklődés a régi magyarországi zene iránt. Hol tart ma a régi zene kutatá­sa, milyen források állnak jelen­leg a zene iránt érdeklődők rendelkezésére? •— A 17. és a 18. század ide­men ismert kiadványban. Zenés regényében pedig, a Musica- lisch-Türkischer Eulenspiegelben sok kelet-európai táncot is köz­zétett — köztük több magyart is — 1688-ban. Speer, az északi területeken tanult, később Er­délybe szegődött, sőt a török császárral is kapcsolatban állt. 0 Magyarországon hol ala­kultak ki akkor számottevő ze­nei központok és kiknek a nevé­hez fűződik zenekultúrtörténeti szempontból jelentékeny tevé­kenység? A felső-magyarországi zenei élet mellett Erdély lett az a központ, amelynek városaiban, illetve rezidenciáin, kolostorai­ban európai színvonalú zene vi­rágzott. Ezt látjuk Kájoni János­nál, aki a 17. század közepe tá­ján és második felében műkö­dött Csiksomlyón és akinek or­— Ha az írók közül például Verseghy Ferenc a németes dal- irodalmat akarta magyar földön megvalósítani, azt elsősorban azért tette, mert hitte, hogy ez­által a magyar zenének tesz szolgálatot. Zenetörténetünkben figyelemre méltóak az 1806-ban kiadott Magyar Aglája és az 1807-ben közzétett Magyar Hár­fás Dalgyűjtemény című mun­kái. Ezek említésével máris át­léptük annak a korszaknak első évtizedét, amelyben a verbun- kos kiadványok megjelentek. Babnigg Máté, Bengraf József. Kauer Ferdinand neve jelezte az első nyomtatásban is megjelent verbunkos zenei műveket. Vala­mennyinek volt magyar kapcso­lata. de születéstik szerint nem voltak magyarok. Bengraftól származik például a legkorábbi nyomtatott verbunkos kiad­Régi idők zenéje Beszélgetés dr. Falvy Zoltán zenetörténésszel Jéből közel 30 forrás alapján Idézhető fel a korszak zenei éle­te. Ha arra gondolunk, hogy 1951-ben Kodály Zoltán, amikor a Lányi Eleonóra Zsuzsa nna-fé- le kéziratot először ismertette, ezt az időt még a magyar zene- történet fehér foltjának nevez­te, akkor ma a források bősége pontosabb kép akusztikus meg­festését teszi lehetővé. Az utol­só 30 évben ismertük meg Dá­niel Speer zenés regényét és bennük a magyar táncokat, az ún. Linus-féle kéziratot, az Ap- ponyí-gyűjteményt, vagyis azo­kat a forrásokat, amelyek alap­ján ma már azt is bizton állít­hatjuk, hogy a 17. században még sok szállal ott élt a 16. szá­zadi későreneszánsz és a 18. században már jelen volt a ver­bunkos (legalább egyes elemei­ben) és megismerhettük az 1730- •s években élt Rákóczi-nótákat az akkori kézirat révén. 0 Milyen jellegű ez a zenei anyag? — A kottával vagy tabulatúrás Írással fennmaradt magyaror­szági zene főként hangszeres zene, olyan hangszerekhez kap­csolódik, amelyek a rezidenciá­kon, ee új városok polgárházai­ban nyertek polgárjogot, de amelyek a néptől sem voltak nagyon távol. Népiesnek nevez­hetjük ezt a zenét, bár a gyűj­teményekben mindenkor az olasz és a francia szvitmuzsika társaságában jelent meg, szer­kesztésmódja is a hangszerhez, a hangszerekhez igazodott; zenei anyagában azonban elsősorban magyar volt. # Miben találkoztak és mi­ben tértek el a 17. és IS. száza­di magyar és más európai nem­zetek zenekultúrájának fejlődé­si útjai? — Magyar zene volt, s szeré­nyen jelentkezett abban a kor­ban, amikor Európában már ki­alakult és virágzott a nagy ba­rokk formavilág: az opera, az oratórium, a kantáta, a szvit. Ott Monteverdi, Schütz, Fresco- baldi, Ludly és Purcell műkö­dött, nem szólva a 18. századról, amelyben Bach és Handel, Ra­meau és Gluck, Mozart és Haydn élt és alkotott. Haydn 30 évet a magyarországi Esterházy családnál töltött és hungarizmusait, amelyek számos müvébe belekerültek, éppen a nyugati végek magyar muzsiku­saitól, Eszterháza, Kismarton élő zenei gyakorlatából merí­tette. Ebben a földrajzi környe­zetben készítette a soproni vír- giniálkönyvet Wolilmuth János orgonista 1689-ben; 56 virgini­áldarabja közül négy volt ma­gyar. Ugyanitt használták — az Esterházy család birtokában volt — a Vietorisz kéziratot, amelyet azonban nem itt, hanem északabbra szlovák—magyar— német vegyes nyelvterületen ál­lítottak össze 1680 körül. Egye­bek között csaknem 400 darab­ja, a sok szlovák egyházi ének mellett 12 magyar világi éneket irtalmazott. % Mit tud a magyar zenetu- Jomány a kalandos életű Dániel Steerről és a magyarországi ze­nei formavilág fejlődésére gya­korolt hatásáról? — A virginál mellett mint hangszer a trombita is jelentős szerepet játszott. Trombitás-ta­nulóként járta a 17. századi Ma­gyarországot például Dániel Speer, a fiatal német muzsikus is, aki a szimpliciádok népsze­rű európai Irodalmi műfajában megírta Itteni kalandjait, öné­letrajzát is az Ungarlscher oder Ľacianischer Slmplieissüuus cí­gonatabulatúrás kéziratában olasz és német egyházi zgnét találunk, francia szvitzenét, né­hány magyar világi dalt és kö­zel 20 népi táncdallam kétszóla- mú virginál-átiratát. A Kájoni- kéziratban olyan népi dallam­szerkezetek találhatók, amelyek­ről később a magyar népdal ka­tegorizálása során azt állapítot­ták meg, hogy a régibb magyar stíluskörhöz tartoztak. Erdélyből való a Sepsiszentgyörgyi kézirat is. Az erdélyi és a felvidéki ré­szek között kiemelkedő helyet foglalt el Debrecen, ahol a 18. század első felében — a koráb­ban Baselben, Zürichben, Amsz­terdamban és másutt tanult Ma- róthi György tevékenykedett. Az általa szervezett igen magas színvonalú Kántus azóta foga­lommá vált. 1740-ben Szenczi- Molnár Albert zsoltárait adta ki több szólamú feldolgozásban európai minta után és kiadvá­nyának végéhez hozzáfűzte az első magyar nyelvű zeneelméle­ti. kompendiumot. £ Mikor jelenik meg a ma gyarországi zeneirodalomban a verbunkos, mint sajátos ritmusú zenei műforma? vány, mely 1790-ben jelent meg XII magyar táncok klavichor- diumra valók címen. # Mai ismereteink szerint milyen szerep illeti meg a 17— 18. századi magyarországi ze­nei életet az európai rangú új magyar zene kialakulásában? — Az a fejlődési korszak, mely a zenében a magyar mű­vészettörténet egyik nagy kor­szakának számít, a 16. századi histórius ének után alakult ki. E korszak zenéje az európai min­tákat utánozta, dallam- és rit­musanyagában is elsősorban az európai zenéből merített, még­sem hasonlítható össze az euró­pai barokk zene monumentu­maival. Számunkra mégis ez volt az a világ, amely ha átme­netet képezett is, ha újfajta mu­zsikálást technikát feltételezett is, ha a magyar zenéhez képest németes és más irányzatokat je­lentett is a harmonizálásban, magyarországi volt, előkészítet­te azt a talajt, amelyen a 19. századi romantika, sőt még a 20. századi magyar zene is megszü­lethetett. KÖVESD1 JÁNOS Első benyomásra közönséges iskolában vagyunk. Csengő hir­deti, hogy vége az órának, a folyosókat zajos gyerekhad töl­ti meg. Az iskolai szünet meg­szokott „anarchiáját“ mégis va­lami választékosság különböz­teti meg a többi iskoláétól: a kislányokat különleges kecses­ség, a kisfiúkat rugalmasság, könnyedség jellemzi. A permi koreográfiái szakiskolában va­gyunk. Perm — az ősi orosz város — ma az Ural egymillió lakosú nagy ipari központja. A város régi színházi hagyományokkal rendelkezik. Perm — Gyagilev hazája, azé a Gyagilevé, aki a század elején sokat tett az orosz balett dicsőségéért. Perm közelében született a nagy orosz zeneszerző, Csajkovszkij is. A második világháború ide­jén, a fasiszták által ostromolt Leningrádból Permbe evakuál­ták a kijevi operaházat. Itt hozták létre a leníngrádiak ba- iettstúdióját, ebből szerveződött később a koreográfiái szakisko­la. Ma az ország húsz balettin­tézete között a permi — a le- ningrádi és a moszkvai mellett — vezető helyet foglal el. Sok híres művészt tanítottak itt, in­nen indult pályájuk, és dolgoz­nak ma a Szovjetunió negyven zenés színházában. A permi táncosok sok díjat nyernek az össz-szövetségi és a nemzetközi balett versenyeken. A legutóbbi moszkvai balettver­senyen a permi koreográfiái szakiskola végzősei — Galina Saljapina és Sztyenyiszlav Isza- jev nyerték el az első díjat. — Nem válogalunk és nem nevelünk sztárokat — mondja bjudmilla Szaharova, az iskola művészeti vezetője. — Már csak azért sem, mert nem helyes pe­dagógiai szempontból külön vá­lasztani valakit a többi tanít­ványtól. Az évenkénti felvételi vizsgán másfél ezer gyerek vesz részt (az iskola pedagógusai minden­kit megnéznek, elutaznak az or­szág különböző városaiba és falvaibaJ, és 50 tanulót vesznek fe). Eleinte csak játékosan tán­EMBERÁBRÁZOLÁS A RIPORTBAN ÉS A PORTRÉBAN Az NDK-beli Neue Deutsche Literatúr irodalmi és kritikai folyóirat júliusi száma az irodalmi publicisztika műfaji problémáival foglalkozik. Szá­mos jó nevű író, irodalomtudós és publicista fe­szegeti a témát különböző szempontokból. írá­sunkban behatóbban Wolfgang Rödel Emberábrá­zolás a riportban és a portréban című írását is­mertetjük. Ä szerző bevezető mondataiban helyesen szö­gezi le: a dilemma ott kezdődik, hogy az irodal­mi publicisztikáról egyre több szó esik az újság­írásban, az Irodalomtudományban, viszont magát a fogalmat pontosan még mindig nem határozták meg. Szerinte az irodalmi publicisztika műfaji jegyei, követelményei egyértelműek — legyen a szerző újságíró vagy író. Sokan a nagy irodalmi riportokkal a kis újságriportokat állítják szem­be „kis“ és „nagy“, illetve operatív es stratégiai riportokról beszélnek. Jean Villain-ra hivatkozva Rödel megállapítja: nem a terjedelmi kritériu­mok a döntőek; elsősorban azt kell követelnünk a szerzőtől, hogy jó riportokat írjon. „A publi­cisztikára az a jellemző — idézi Budzislawskit a Heinrich Mann mint publicista című tanulmány­ból —, hogy az a nagy nyilvánosságot tartsa szem előtt. A publicista nem szkeptikus megfigye­lő, hanem a politikai történésbe tevékenyen be­avatkozó vitázó." Heinrich Mann publicisztikájá­ra irodalmi ábrázolásmód, a publicisztikai elem­zés, a világ közvetlen megváltoztatására való mozgósító felhívás egysége a jellemző. Érdekes módon politikai cikkeiben legtöbb esetben a re­gényeiben fellelhető stílusjegyekre bukkanha­tunk —• s ezek nem rontják inkább növelik írá­sainak értékét. A továbbiakban az irodalmi publicisztika terü­leteit vázolja Rödel. Elsőként említi az írók idő­szerű politikai megnyilvánulását a tömegkommu­nikáció révén, majd a második csoportba a mű­vészettel foglalkozó írásokat sorolja. Olyan ne­veket hoz példaképpen, mint Lessing, Goethe és Johannes R. Becher. Végezetül ide tartozik az új- ságírói-művészeti műfajként emlegetett csoport, amely egyesíti az újságírói és a .művészeti kife­jezőeszközöket és módszereket, ilyen például a tárca és szatíra, az anekdota, a riport és a portré. Lássuk most e két utóbbi műfaj néhány kérdé­sét. A riportban és a portréban — írja Rödel — jellegzetes ember ábrázolás lehetséges. Az újság­írói és irodalmi emberábrázolásban az a közös, hogy a társadalmi problémákat embereken mutat­ja be, s ezek általuk válnak élethűvé.“ Az em­lített formákban képtelenség az a megállapítás, amit Anna Seghers irodalmi alakjairól vallott: „Ami az irodalmi alak számára jó, hogy az a va­lóság és a fantázia közös szüleménye, az nem engedhető meg a riportban és a portréban.“ —« Hivatkozik a riport nagy nevű művelőjére, Egon Erwin Kischre: „A fantáziát nem szabad vidáman szabadiara engednünk, csupán az egyik és a má­sik tény közötti keskeny palló kiadó a táncra* A riportban korunk képei elevenednek fel, az eredményeket, a cselekvést a maga folyamatos­ságában, időszerűen rögzíti az újságíró. A portré műfajában csak azokra szorítkozik, amelyek korunkból merítik témájukat, figyelmen kívül hagyja a történelmi személyiségekkel fog­lalkozókat. A portréban korunk szocialista em­bereinek ábrázolása a fontos, mondja, amely ál­tal azok sorsának felelevenített részleteit az ol­vasó velünk együtt éli át. Manapság sokszor találkozunk olyan felfogás­sal, amely a portrét a riport műfajához sorolja, egyik külön válfajának tekinti. Ez a nézet nem felel meg a valóságnak: a két műfajt nem szabad összetévesztenünk, mert ez azt a veszélyt rejti, hogy mindkettő szegényebbé válik. Igaz, hogy jó pár éve riportszerű elemek fedezhetők fel a portréban és fordítva. Ennek a keveredésnek nyilván az az oka, hogy a fejlett szocialista tár­sadalom kialakulásának folyamatában a portré­nak ez a formája volt a legelterjedtebb, amely az egyén életét kronológiailag, annak egész folya­matával ábrázolta. Wiesner, a sajtóban megjelent portrékat elemezvén rámutatott: „Az elmúlt években főleg azt tartották szem előtt, hogy az embereket szocialista egyéniséggé való fejlődé­sükben mutassák be. Manapság viszont azt helye­zik előtérbe, hogy ul egyen bizonyos helyzetek­ben miképpen reagál. Ez a utóbbi évek portréalko­tásainak irányvonala: a fontos problémák felveté­se — röviden." (Persze, ez nem jelenti azt, hogy a kronológiailag ábrázolt portré elvesztette vol­na jogosságát.} Az utóbbi időben elterjedt az újságírásban az ún. kisportré. Ebben a műfajban sürgős követel­mény a minőségi javulás. Mert a rövidebb léleg­zetű portréban is elengedhetetlen követelmény a pontos megfigyelés, az élményszerűség és ábrá­zolóképesség, a nyelvi gazdagság. A kisportré ál­talában időszerű indíték kapcsán születik. Szere­pe, hogy eredményeket, példákat népszerűsítsen, tapasztalatokat továbbítson. Középpontjában ál­talában a munkahelyi és társadalmi cselekvés áll, e kettő viszonya, az egyén egy jellegzetes voná­sa, tulajdonsága, bizonyos helyzetben való maga­tartása. Rubinsteint idézve: „a kisportréban a szerzőnek arra kell törekednie, hogy a történe­lem egy kis, de alapvető alkotóját úgy mutassa be, hogy annak egyéniségét megismerjük.“ Ah­hoz, hogy mindezt kellő színvonalon művelhes­sük, az szükséges, amit Egon Erwin Kisch rövi­den a következőképpen fogalmazott meg: „A jó riporter akkor is átéli az eseményeket, ha arról nem kell tudósítania. De anélkül ne fogjon tollat, hogy az eseményeket maga is át ne élje.0 URBAN KLARA colnak. A pedagógus ismerteti meg a kis diákokkal az alkotás örömét és azt, hogy a siker csak sok munkával érhető el. Az a képzettség, melyet az iskolában elsajátítanak, igen sokoldalú. A szokásos kötelező iskolai tantárgyak és szaktár­gyak (klasszikus és népi tánc) mellett a balett történetét, kép­zőművészetet és sok mást is tanulnak. A gyakorlatnak is nagy a jelentősége: a tanulókat állandóan foglalkoztatják a permi Operaház színpadán (a Hattyúk tavában, a Csipkeró- zsikában, a Don Quijote-ben és az iskola saját előadásain.) A növendékek vendégszerepeitek az ország határain túl is — Lengyelországban, Bulgáriában, Ausztriában és az NDK-ban. A tantestület tagjai nem egy­szerű „tánctanárok“, hanem a szakma kitűnő szakképzettségű specialistái, saját tárgyukat ma­gas szinten művelik, jól isme ­rik a pedagógia és a lélektan alapjait... Nem véletlen, hogy a permi iskola a művészeti tan­intézetek között elismert mód­szertani központ. Ügy őrizzük meg az oktatási tapasztalatokat az utódok szá­mára — mondja Szaharova —•, hogy a volt végzősöket vonjuk be a munkába. A színház balerinája, Szvetlá­na Aszauljak is így került visz- sza szeretett iskolájába, peda­gógusnak. — Elsőévesek a diákjaim —■ meséli Szvetlana — ők „spic­celni“, hátat tartani" tanulnak, én tanítani tanulok... A fiúk klasszikus táncóráját Vlagyimir Tolsztuhin tartja, ő is az iskola egykori diákja volt. Magabiztosan, pontosan vezeti az órákat, éles szemével észre­veszi az apró győzelmeket és kudarcokat is. Az iskola azon igyekszik, hogy az otthon szívélyes és me­leg atmoszféráját pótolja, hi­szen a diákok többsége csak a szünidőben találkozik a család­jával. A kollégiumban 2—3 ágyas szobákban laknak. Az épület halijaiban televízió, zon­gora stb. van, jól felszerel teh az orvosi szobák is. — Mennyi az oktatási költ­ség? — érdeklődtünk az igaz­gatótól. — 160 rubel havonta. De a kiadások java részét az állam vállalja magára. A szülők az összeg egyharmadát fizetik (az étkezésért, a kollégiumi bentla­kásért, egyenruháért). A felső­osztályos tanulók ösztöndíjat is kapnak. JEVGENYIJ BARIKIM Képzőművészeti enciklopédia Jelentős kiadói vállalkozásról számolt be nemrégiben a bolgár sajtó. Rövidesen megjelenik a bolgár Képzőművészeti Enciklo­pédia első kötete. Az 500 olda­las, 2000 színes és fekete-fehér képet tartalmazó lexikon hü képet ad a bolgár művészeti élet legfontosabb alkotásairól, irányzatairól, a figurális művé­szetek fejlődéséről a régi ko­roktól napjainkig. A kiadvány a Művészettörté­neti Intézet, a Régészeti Múze­um és a Bolgár Tudományos Akadémia munkatársainak al­kotása. KELETI KÉZIRATOK A gothai Friedenstein kas­télyban évszázados keleti kéz­iratokat restaurálnak. A könyv­tárban ugyanis több mint 3000 keleti szöveget őriznek, amelye­ket az egykori gothan herceg megbízásából 200 évvel ezelőtt vásároltak a Közel-Keleten. A gyűjtemény legértékesebb darabjai az iszlám időszámítás szerinti VIII. századból való Korán-idézetek, az úgynevezett szurák színes másolatai. Szere­pel közöttük az ezeregyéjszaka meséinek teljes kiadása is. A ritkaságok sorában említést ér­demel még egy, a XII. század­ból származó aritmetika könyu. 1981. VIII 2 Permi balett szakiskola

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom