Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-09 / 160. szám, csütörtök
A kifogásoktól a megoldásig a termékfelüjítás, Ä GAZDASÁGOSSÁG ÉS A SLOVAKOFARMA KOMMUNISTÁI Nem, mit tagadjuk, még nem ismerjük pontosan — válaszolja Ján Káčer elvtárs, a hlo- hoveci Slovakofarma üzemi pártbizottságának elnöke arra a kérdésünkre, ismerik-e már annak a mechanizmusnak a titkát, amely a jól ismert kifogást: „ezt lehetetlen elvégezni" megváltoztatja, és „megcsináljuk, képesek vagyunk rá4' lesz belőle. A népgazdaság tervszerű irányítási rendszerét 1980 után tökéletesítő intézkedések alaposan „megszorongatták“ a Slovakofarma kollektíváját is. Orrá kell lenni az intézkedések teljes mechanizmusán, amelynek csúcsát olyan kérlelhetetlen kritériumok jelentik, mint a termékfelújítás, a gazdaságosság, anyagtakarékosság, egyenletes tervteljesítés és egyebek. Anélkül, hogy igényt tartanánk a fontossági sorrend betartására, nézzük meg, hogy a Slovakofarma kommunistái az említett mechanizmus feladatai közül mit oldottak meg és melyek azok a területek, ahol még a kezdet kezdetén tartanak. Az építőelemes technológia — Mindenekelőtt tudjuk, hogy üzemünk számára ebben az évben kötelező a 6,4 százalékos termékfelújítás — mondta Ján Morvic mérnök, a termelési igazgató helyettese. Ez konkrétan azt jelenti, hogy még az évben meg kell kezdeni 9 új gyógyszeripari termék gyártását. A Slovakofarma sajátságos körülményei közt >— mivel nálunk széles a termékskála és a kereskedelem egy-egy termékből viszonylag kis mennyiséget rendel, és termékeink nem mindig gazdaságosak — a termék- felújítás igényes feladatot jelent. A termékfelújítást nem oldhatjuk meg úgy, hogy bizonyos gyógyszeripari készítményeket kiiktatunk a termelésből, csak úgy, hogy kiszélesítjük a választékskálát. Az elv- társak sokat várnak a hatékony technológiai berendezéssel felszerelt új csarnoktól. A nem tipikus gyártási eljárások kidolgozását, egy olyan gépsor beszerelését, amely kisebb átalakítások után lehetővé tenné mind a folyamatos, mind a megszakított gyártást, az üzem saját tervező és kivitelező részlege végzi el. A kommunisták feladatai a tervezésben ismertek, a határidő betartása kötelező.. Az üzemi pártszervezetre csak a minőség és a határidők betartásának ellenőrzése hárul. A beruházási építkezéseken viszont több fogas kérdést is meg kell oldaniuk a kommunistáknak. Itt mindent meg kell tenniük, hogy a Stavoindustria építkezési vállalat elkészítse a modern, „építőelemes technológia“ részére készülő csarnokot. Ellentét a kazán és a fözölombik között Ez az ellentét az a terület, ahol az üzem alapkutatással foglalkozó szakemberei minden nap vizsgáznak. A Slovakofarma termelésének specifikus vonását tükrözi, vagyis kis meny- nyiség gyártásáról a tömeggyártásra való átállást. Ha valamit sikerül előállítani a főzőlombikban, ez egyáltalán nem jelenti, hogy az 500 literes katlanban is sikerülne. Ehhez rengeteg előzetes számítás, kísérleti termelés és sok megismételt klinikai teszt szükséges. Olyan körhinta ez, melynek forgása közben mindig található valamilyen „objektív“ ok, amelyet könnyen megindokolhatunk azzal, hogy „ez nem megy“. Ilyen „objektív“ ok miatt késett sokáig az A-vitamin előállítása. Az okok alapos elemzése után az üzemi pártbizottság javasolta az igazgatónak, hogy a gyógyszeripari eljárások kidolgozását bízza Igor Sansa mérnökre. A gyártásműveleti fegyelem megszilárdult, a probléma megoldódott, és megindult az alapkutatás lassú gépezete. Az üzemi pártbizottságnak küldött jelentésekben ma — a múltból eltérően — nem ismétlődnek rendszeresen az ilyesféle megfogalmazások; a következő félévben, vagy évben talán megkezdjük a készítmény gyártását. Ehelyett úgy fogalmaznak: eddig az időpontig legyártjuk. Az üst és főzőlombik elhúzódó vitáját egy felelős vezetői poszt kádercseréjével oldották meg. A Slovakofarmá- nál is kiderült, hogy a jó kádermunka alkotja a mechanizmus jelentős láncszemét. Egy megoldhatatlan probléma orvoslása Természetesen a szállítóimegrendelői kapcsolatokról van szó. Itt a kommunisták még a kezdet kezdeténél tartanak. Pontosan a rajtnál találtuk őket. Mostantól, 1981. június 1- től három kollektíva versenyez az állami terv teljesítéséért. A gazdasági mutatók úgy ösztönzik őket, hogy érdekük legyen elérni minden elérhetőt, mindent, amit a terv megkövetelt. Ezt viszont csak úgy érhetik el, ha pontosan megkapják a nyersanyagokat. Ez az egyik legnehezebb feladat: a kül- és belföldi szállítókat úgy irányítani, hogy pontosan szállítsák az alapanyagokat. Ha ezt nem érik el, a versenyző három kollektíva közül egy sem érhet el sikereket. Zdenko Brezovský elvtárs, az üzemi pártbizottság elnöke elmondta, hogy most az üzem gazdasági vezetői és pártbizottsága sajátos körülmények kialakítására törekszik, hogy a versenyző kollektívák teljesíthessék igényes feladataikat. E kollektívák kedvező feltételeinek kialakítása a jövőben modellként szolgál a legelőnyösebb munkaszervezéshez. A verseny menetét a szak- szervezet különbizottsága kíséri figyelemmel és havonta egyszer tájékoztatja az üzemi pártbizottságot. A problémamegoldás e területen még a kezdet kezdeténél tart. Lehullott az álarc Az egyik álarcot, amely mögé nem egyszer szemérmesen elrejtik az úgynevezett objektív okokat, sikerült eltávolítani a munkahelyek személyes látogatásával. A látogatásokat az üzem igazgatója, Richard Frimm és az üzemi pártbizottság elnöke, Ján Káčer elvtárs végzi. Az ellenőrzést a „tett színhelyén“ régi, de maximálisan hatékony módszerrel végzik — a munkahelyen személyesen beszélgetnek az emberekkel. A hibák fel- leltározása után utasítást adnak elhárításukra. A Vezető dolgozók és a pártszervezetet irányító elvtársak problémák iránti személyes érdeklődése a munkahelyeken már nem egy esetben, lerántotta az álarcot az okok okáról — az „objektív akadályokról“. Politikai hangyamunka Dr. Alena Kroponaiová elvtársnő, az üzemi pártbizottság tagja, a zsiradékanyagok csomagoló részlegének vezetője így ecseteli a reális helyzetet: — Például be kell jönni éjszakai műszakra, de a televízió épp egy érdekes sorozatot sugároz. Ez egy olyan kifogás, amivel inkább a fiatalabb korosztály szokott előhozakodni. Ilyenkor egyénileg kell a problémát megközelíteni. Mindenkihez meg kell találni a megfelelő hangot. De az emberek mindig eljönnek, ha megkérjük őket. Ha bejelentjük, hogy túlórázásra van szükség, rendszerint úgy kommentálják: csak szóljanak, eljövünk mi dolgozni. A kommur nisták ilyen esetben is példát mutatnak. Ha rendkívüli rohammunkára van szükség, a pártbizottság kezdeményezésére a pártbizottsági tagok és a gazdasági vezetők is részt vesznek a társadalmi munkában. Nem lenne erre szükség, ha .., de erről már beszéltünk. A következő időszak legfontosabb feladata a folyamatos nyersanyagellátás biztosítása. Politikai hangyamunkát végeznek az elvtársak a komplex intézkedések megmagyarázása során is. Gyűlések, értekezletek, faliújságok... Az emberek gyorsan megértették az intézkedések előnyeit és maguk javasolnak különböző gazdaságos eljárásokat. De a komplex intézkedések még nem terjednek ki minden területre, néhány dolgot még el kell intézni a felsőbb szervekkel. A tegnapi információ ma már nem elég Sok munka vár a kommunistákra az információs csatornák korszerűsítése terén is. Az az információmennyiség, arai tegnap elégséges volt, ma már kevésnek bizonyul. Működni kezdett az az erő, amelyet az üzemben eddig csak megtűrtek, de most következetesen ki is használnak — a tudományoskutató bázis. De eredményeik csak abban az esetben keltenek visszhangot, ha felkészítjük rá az embereket is, ha a távlati terveket úgy ismerik, mint a napi termelési feladatokat. Vít Miklovič elvtárs, a III. párti alapszervezet elnöke megállapította például, hogy beállhatna a javulás akkor is, ha a vezetőségi gyűléseken megállapított feladatokat kiírnák, így az alapszervezeti elnökök még gyorsabban tájékoztathatnák a dolgozókat a termelésben előkészített változásokról. Betekintést nyertünk egy bonyolult mechanizmus néhány részletébe, s abba, ahogyan a jól ismert kifogás: „ez keresz- tülvihetetlen" egy kevésbé har gyományos, de annál fontosabb kifejezéssé változik, „megcsinálom“. Nincs még felderítv-e a mechanizmus minden részlete. Ez nem is fontos. Az a lényeg, hogy a hlohoveci Slovakofarma kommunistái már érzékelik a komplex intézkedések hatását. Itt-ott gyorsul a fejlődés folyamata, egyes helyeken határozott, másutt óvatosabb lépéseket tesznek, de a kezdet mindig ilyen. A felnőtt ember meggondoltabb. A tudományos- technnikai forradalom sem lépett simán életbe. A vargabetűk lerövidítése fontos feladata marad a Slovakofarma kommunistáinak. BLAŽENA SCHENKOVA Kommentáljuk Szakértelem és felelősség A mezőgazdaságban is előtrébe került a kádermunka színvonala emelésének követelménye. El kell érni, hogy az irányitó szakemberek lépést tartsanak az új követelményekkel, feladatokkal. Tegyék magukévá és valósítsák is meg pártunk politikáját. A mezőgazdaságra is érvényes a CSKP XVI. kongresszusának a megfogalmazása: „A következő időszakban tovább nőnek a vezető káderekkel szemben támasztott követelmények. Nőnek az igények azzal a képességükkel szemben, hogy irányítani, nevelni, vezetni tudjanak, a dolgozókat a párt gazdaság- és szociálpolitikája feladatainak megvalósítására tudják nevelni és szervezni.“ , Naponta meggyőződhetünk, mennyire fontos e követelmények megtartása. Korparancs, hogy a vezető dolgozóknak a mezőgazdaságban is magas szintű politikai, szakmai ismeretekkel és erkölcsi tulajdonságokkal kell rendelkezniük. Legyenek jó szervezők, igényesek önmagukkal és másokkal szemben, tudjanak tekintélyt tartani, becsületet szerezni a minőségi munkának. Pártunk azt is hangsúlyozza, hogy az idősebb vezetők tapasztalatait össze kell kapcsolni a fiatal, tehetséges káderek lelkesedésével, magas szintű képzettségével. Felelős munkával kell megbízni a fiatalokat. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy még sok mezőgazdasági üzemben nem élnek e lehetőséggel. Sőt, egyes vezetők visszaélnek tisztségükből eredő hatalmukkal és szubjektívan, önké- , nyesen döntenek fiatal, tehetséges szakemberek sorsáról. Türelmetlenek velük szemben, nem adnak lehetőséget tehetségük, alkotókészségük kibontakoztatásához. Ilyen start után aztán nem csoda, ha elkedvtelenednek, közömbössé válnak. Nemrégiben beszélgettem egy harmincéves zootechnikussal, aki hasonló okok mitt hagyta ott a szövetkezetei, sőt a szakmáját is, és beállt a szomszédos erdészetbe traktorosnak. Azóta a szövetkezetben felére csökkent a tejhozam, baj' van a hústermeléssel is, s ami még inkább elgondolkodtató, két év alatt több mint húsz fiatal agrárszakember hagyta ott a szövetkezetei; Nem titok az sem, hogy még sok szövetkezet veszteségesen gazdálkodik. Ez elsősorban a szakértelem, a korszerű agrotechnikai ismeretek hiányával, az agrármérnökök és a középszakkáderek alacsony számával magyarázható. Nem véletlen, hogy a Csallóközben már nincs veszteségesen gazdálkodó szövetkezet, többségük tizenöt- húszmillió korona tiszta nyereséggel gazdálkodik. Igas, itt egy három-négyezer hektáron gazdálkodó szövetkezetben tíz-tizenkét agrármérnök dolgozik. Ezzel szemben például a Bodrogközben ugyanilyen területre egy, esetleg két agrármérnök jut, de akad olyan szövetkezet is, ahol egy agrármérnök sincs. Csoda-e, ha e szövetkezetek többsége még ma is komoly ráfizetéssel zárja az évet? A korszerű munka- és üzemszervezés, a tervezés, a megvalósítás, a műszaki fejlesztés, a tudomány eredményeinek gyakorlati alkalmazása ma már elképzelhetetlen magas fokú politikai és szakmai képzettség nélkül. Nem véletlenül kapott nagy hangsúlyt egyebek között ez is a CSKP XVI. kongresszusán. Az agrárértelmiség feladata, hogy elősegítse a tudomány közvetlen termelőerővé válását, másfelől tevékenységével közvetlenül is kapcsolódik az egyre igényesebb termelési feladatok megvalósításához. Különösen jelentős szerepük van a belterjesebb és az intenzívebb gazdálkodás, a szakosítás gyors megvalósításában, a termelési rendszerek kialakításában. Az agrárértelmiség szerepe a hetedik ötéves tervidőszakban tovább fokozódik. Éppen ezért fokozottabb felelősség hárul a mezőgazdaságokban működő pártszervezetekre, pártbizottságokra. Céltudatosabban kell ezen a téren is megvalósítani pártunk politikáját. TŐRÜK ELEMÉR A KOLLEKTÍV VEZETÉS hruböicei nemesítő állomás a Kromérííi Gabonakutató és -nemesítő Intézet egyik legfontosabb munkahelye. A képen: Josef Rezáč technikus, és Arnošt Pllát kandidátus, a központ vezetője a kísérleti növények állapotát ellenőrzi (František Nesvadba felvétele — ČSTK)- A szocialista építés eddigi sikerei is jelzik, hogy a dolgozók döntő többsége elismeri a párt mutatta út helyességét, erejét és tudatását nem kímélve támogatja a fejlett szocialista társadalom felépítésének programját. Az elismerés és a bizalom annak a tagadhatatlan ténynek a bizonyítéka, hogy pártunk méltóképpen képviseli a nép érdekeit, minden tevékenységében, eljárásában ragaszkodik a lenini normákhoz, politikai elveinek megfelelően igyek szik bevonni a dolgozók széles tömegeit az ország irányításába. E fontos összefüggések felis- mérésére és a lenini elvek tartós gyakorlati alkalmazására hiv- ják fel az alapszervezetek és a pártszervek figyelmét a XVI. kongresszus dokumentumai is. Ha a lenini munkastílusról beszélünk, a pártszervek és alapszervezetek tisztségviselőinek állandóan szem előtt kell tartaniuk az olyan követelményeket, mint a társadalmi folyamatok tudományos és komplex megítélése, az állandó ellenőrzés, az elvhű káderpolitika, a bírálat és önbírálat, s nem utolsósorban a párton belüli demokrácia, amelynek fontos eleme a kollektív vezetés. Lenin a kollektív vezetés lényegét abban látta, hogy a pártmunka valamennyi kérdését a választott szervek tárgyalják meg és döntik el, de kötelességük ehhez előzetesen kikérni a kommunisták véleményét. A személyi kultusz időszakában többször előfordult, hogy a kollektív vezetés elve nem érvényesült a pártban és ennek következtében számtalan szubjektív és politikailag helytelen határozat látott napvilágot. Külső és belső gazdasági fel - tételeinkből adódóan számos űj és bonyolult problémával találkozunk ma is. Mi nyújt kezességet ahhoz, hogy a pártszervezetek az elvi és gyakorlati döntésekből kiküszöböljék a, szubjektív elemeket, megelőz < zék a hibákat? — Egy vagy egynéhány ember bármennyire felkészült és tapasztalt is, könnyen tévedhet a helyzet megítélésében — válaszolta Tánczos Tibor, a Csi* lizközi (Medzičilizie) Efsz üzemi pártbizottságának elnöke. — Ezért a pártbizottság, mielőtt határozna, kikéri a pártcsoportok, az alapszervezetek és a kommunisták véleményét. A viták, ellenvélemények minőségi változást jelenthetnek, s arra kötelezik a pártbizottságot, hogy csak az adott kérdés alapos tanulmányozása után döntsön véglegesen. Munkaterületünkön éppen ezek a lényegi észrevételek jelentik és teszik lehetővé az előrelátó ténykiemelő vezetést, segítik a párt- határozatok végrehajtását. A lenini munkastílus érvényesítésének pozitív vonásai két- ségkívüliek. Mégis előfordul, hogy egy-egy szakaszon késve vagy egyáltalán nem teljesítik a fontos párthatározatokat, s nincs, akire ezért rá lehetne ruházni a felelősséget. Ahol így képzelik el a kollektív vezetést, ott rendszerint vétenek a párt- alapszabályzat ellen is. Hiszen a kollektív vezetés elve semmi szín alatt sem csökkenti, inkább kiemeli a személyes felelősséget a feladatok teljesítésében. És egyáltalán nem engedi meg a bürokratizmust, az alibikeresést, a felelősség másokra való hárítását. SZOMBATH AMBRUS 1381. VII. 9-