Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1981-07-09 / 160. szám, csütörtök

AZ EURÓPAI NÉPEK TÉNYLEGES EREDMÉNYT VÁRNAK A MADRIDI TALÁLKOZÓTÓL Leonyid lljicsov felszólalása 1 &Tzá >.wf! Wkíi% 'žv- $ 1 (ČSTK) — A spanyol fővá­rosban már csaknem 8 hónap­ja tart a helsinki Záróokmányt aláírt országok képviselőinek találkozója. A fórum munkája iránti érdeklődést fokozza az a tény, hogy a jelenlegi kiélező­dött nemzetközi helyzetben nagy a politikai jelentősége. Az európai biztonság rendkí­vül sürgető kérdései, valamint a néhány problémában már létrejött megállapodás nagy fonlosságú nemzetközi ese­ménnyé tette a madridi talál­kozót — ezekkel a szavakkal fordult Leonyid lljicsov kül­ügyminiszter-helyettes, a szov­jet küldöttség vezetője a ta­lálkozó plenáris ülésének résztvevőihez. Hangsúlyozta, hogy az európai népek tényle­ges eredményt várnak a mad­ridi találkozótól. Ezzel össze­függésben rámutatott, hogy a helsinki Záróokmányban meg­fogalmazott célokat nem lehet elérni az európai katonai eny­hülési és leszerelési konferen­cia összehívása nélkül. Ezért a szovjet küldöttség nem ért egyet azokkal, akik a helsin­ki Záróokmányból csak néhány általuk kiemelt tétel figyelem­bevételét szorgalmazzák, míg a katonai biztonság valójában közös érdekű kérdéskomplexu- mát másodlagosnak tekintik. Ez olyan egyoldalú megközelí­tés — figyelmeztetett lljicsov —, amely megbontaná az össz­európai folyamat egyensú­lyát, ha érvényre jutna. Ami a katonai bizalomerősítő intézke­dések kiterjesztésének — a többszöri szovjet kezdeménye­zés ellenére — még mindig megodatlan kérdését illeti, II- jicsov hangsúlyozta, itt a meg­állapodáshoz csupán arra len­ne szükség, hogy abban tük­röződjék a szóban forgó intéz­kedések kölcsönösségének és kiegyensúlyozottságának, a jo­gok és a vállalt kötelezettsé­gek minden résztvevőre egy­formán érvényes egyenlőségé­nek ésszerű elve. A Szovjet­unió a maga részéről változat­lanul őszinte tárgyalási kész­séggel törekszik a megegye­zésre ebben a kérdésben. Végezetül hangsúlyozta, hogy a madridi találkozón megol­dásra váró bonyolult problé­mák akkor küzdhetők le, ha a nyugati résztvevők is konst­ruktívan és mesterségesen kel­tett bonyodalmak nélkül haj­landók tárgyalni. NAGY BRITANNIA NEM CSITULNAK A FAJI ZAVARGÁSOK A leszerelési világkonferencia összehívásáról A bőkezűség következménye (ČSTK) — Az amerikai had­ügyminisztérium, a Pentagon kedden közölte a Kongresszus­sal, hogy a jövő évtől kezdve növeli a Nevada-sivatagban végrehajtott föld alatti atom­robbantásainak számát. A kí­sérleti atomrobbantások kibőví­tését a Reagan-kormányzat ka­tonai költségvetése teszi lehe­tővé, amely e célokra 338 mil­lió dollárt szán, ami 105 millió­val több, mint az idén. Ez az összeg magában foglalja a Ne­vada-sivatagban felállított nuk­leáris lőtér korszerűsítésére fordított kiadásokat is. Az Egyesült Államokban a legkö­zelebbi atomrobbantást 1982 szeptemberére tervezik, amikor is kipróbálják az új MX rakéta- rendszer védőrendszerének el- lenállóképességét a radioaktív sugárzással szemben. A Penta­gon elképzelései szerint a jö­vőben évente hajtanak végre kísérleti atomrobbantást, míg korábban csak minden második évben került sor ilyen kísér­letre. zonvságot, miszerint a világ népeinek szilárd elhatározása, hogy meggátolják a lázas fegy­verkezés további fokozását, s elérjék a nemzetközi feszült­ség enyhítését, a vitás kérdé­sek tárgyalásos rendezését. A szocialista országok kép­viselői a vitában cáfolták a nyugati delegátusok azon ki­jelentéseit, miszerint a lesze­relési világkonferencia össze­hívását „nem tartják megfe­lelőnek'*. Jiŕí Pavlovský, ha­zánk képviselője kijelentette: Nem vitás, hogy a leszerelési világkonferencia összehívásá­nak gondolatát az ENSZ-tagál- lamok többsége támogatja. Ez szolid alapot teremt a konfe­rencia megtartására vonatkozó előkészítő munkák megkezdé­sére. (ČSTK) — A brit városok­ban tegnapra virradóan is folytatódott az erőszakhullám, és újabb faji zavargásokra ke­rült sor. A London északi ré­szében fekvő Wood Green munkásnegyedben heves össze­csapásokra került sor a szí­nes és a fehér bőrű lakosok, valamint a rendőrség között. A negyedben túlnyomórészt négerek, ázsiai, görög és tö­rök bevándorlók élnek. Az összetűzésekben többen meg­sérültek, és a rendőri alakula­tok a brutális beavatkozást követően több tucat személyt letartóztattak. Az alvilági ele­mek kihasználva a zűrzavart mintegy 40 üzlet kirakatát be­törték. és több közcélú objek­tumot rongáltak meg. A zavargások tegnap reg­gelre átterjedtek Manchesterre is. London és Liverpool után a harmadik legnagyobb brit város is a rendőrség és a la­kosok összetűzéseinek színhe­lye volt. Ifjú suhancok öt üz­letet felgyújtottak, és betör­ték az üvegeket. Liverpoolban 77 személyt bíróság elé állíta­nak a közrend megsértésének vádjával. A brit városokban fellán­golt faji villongások a színes bőrű bevándorlóknak a ható­ság részéről megnyilvánuló rendszeres faji megkülönböz­tetésében és a rendőrség bru­tális beavatkozásában gyöke­reznek. Főleg a fiatalok lá- zonganak, ez azonban nem mi­nősíthető tudatos politikai til­takozásnak a nyomor, a jog- fosztottság és a tömeges mun­kanélküliség ellen, amely a színes bőrű lakosság körébon többszörösen meghaladja a brit átlagot. észak Írország Az éhségsztrájk ötödik áldozata (CSTK) — Az észak-írorszá­gi Long Kesh internáló tábor­ban újabb fogoly halt önkén­tes éhhalált. A 30 éves Joseph Francis McDonnell 61 napig folytatta éhségsztrájkját, s 6 a londoni kormány hajthatat­lan magatartásának az ötödik áldozata. Elődjeihez hasonlóan ő is azt követelte, hogy a be­börtönzött foglyoknak biztosít­sák a politikai foglyokat meg­illető jogokat. McDonnell az illegális ír Köztársasági Hadse­reg (IRA) tagja volt. Éhség- sztrájkját május 9-én kezdte, amikor az első áldozatot, Ro­bert Sandsot váltotta fel. 1977- ben jogtalan fegyverviselésért börlönözték be 14 évre. MONGÓLIA Szovjet párt- és kormányküldöttség látogatása (ČSTK) — Vaszilij Kuznye­nov, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának póttagja, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének első alelnöke ve­zetésével szovjet párt- és kor­mányküldöttség érkezett hiva­talos baráti látogatásra Ulán­bátorba. ahol egyebek között részt vesz a mongol népi for­radalom 00. évfordulója alkal­mából rendezett ünnepségeken. Washington és a Wall Street a lengyelellenes tevékenység legaktívabb központjai Nyilvánosságra hozták Gus Hall levelét (ČSTK) — Perez Llorca spa­nyol külügyminiszter Washing­tonban megkezdte tárgyalásait annak a szerződésnek a felújí­tásáról, amely lehetővé teszi, hogy az Egyesült Államok ka­tonai támaszpontokat tartson fenn Spanyolország területén. Llorca kedden találkozott Weinberger amerikai hadügy­Reagan költségvetési javaslatát népszerűsíti Chicagói beszédét tüntetés kísérte (ČSTK) — Reagan amerikai el'nök folytatta propaganda- kampányát, amelynek célja, hogy a Kongresszusban keresz­tülvigye népszerűtlen költség- vetési javaslatát. Ezúttal Chi­cagóban tartott beszédet, és drámai hangon beszélt arról, hogy az amerikaiak jelenleg a „legnagyobb gazdasági veszély“ előtt állnak, s ettől csakis az 6 általa szorgalmazott gazdasági intézkedések menthetik meg őket. Reagan külpolitikai kér­désekkel is foglalkozott, és igyekezett cáfolni a koncepció nélküli amerikai külpolitikát ért éles kritikákat. Reagan beszéde idején Chi­cagóban mintegy 5000-en tün­tettek a kormány gazdasági po­litikája ellen. A rendőrség „a közrend megzavarásáért“ több személyt letartóztatott. miniszterrel, tegnap pedig Haig külügyminiszter fogadta. Reagan elnökkel ma folytat megbeszélést. A spanyol kormány — figyel­men kívül hagyva a közvéle­mény tiltakozását — azt remé­li a Torrejon és a Zaragoza lé­gitámaszpontok, valamint a Ro­ta tengeri támaszpont bérbe­adásától, hogy magasabb kato­nai támogatást kap, mint eddig. Az 1976-ban kötött — és a szeptember 21-én lejáró — megállapodás alapján Madrid a bázisok bérbeadásáért 600 mil­lió dolláros katonai támogatást kap, s emellett az USA ingyen szállít számára 75 millió dollár értékben különböző hadianya­got. (ČSTK) — Washingtonban nyilvánosságra hozták Gus Halinak, az USA Kommunista Pártja főtitkárának Az amerikai imperializmus és Lengyelország című levelét. Hall hangsúlyoz­za, hogy Washington és a Wall Street az elmúlt időben a szó szoros értelmében a világon folyó lengyelellenes tevékeny­ség legdinamikusabb és legak­tívabb központjaivá vált. Épp Washington ad utasításokat ar­ra, hogy miként kell kihasz­nálni Lengyelország jelenlegi nehézségeit. Az amerikai ható­ságok és a reakciós erők tevé­kenysége a lengyel események kapcsán csak az egyik szem­pontja az amerikai külpolitiká­nak. Hall megállapítja, hogy az USA kezdettől fogva igyekezett kihasználni minden lehetőséget arra, hogy megossza a szocia­lista országokat. Az amerikai bankárok, akik Lengyelország­nak kölcsönöket nyújtottak, most magánbeszélgetések során hangoztatják, hogy Lengyelor­szágot pórázon tartják s beis­merik: az amerikai beruházá­sok egyetlen célja minden or­szágban a nyereség és a hata­lom megszerzése. Az amerikai monopóliumok és a CIA — a Lengyelország elleni összees­küvés eszközei — a szocialista Lengyelország felszámolására számítanak, s szeretnék aláásni a szocialista közösség pozíció­it. Tevékenységük fő jelszava mindig a „destabilizáció“ volt. Az NDP követelése: Kanada távozzon a NATO-ból és a NORAD-bél Szakszervezeti vezetőket tartóztattak le Chilében 1981 VII. 9. (ČSTK) — Chilében tegnapra virradó éjszaka letartóztatták az országos Szakszervezeti Egyeztető Bizottság (CNS) tíz vezetőjét, akiket azzal vádol­nak, hogy „az őket meg nem illető jogkörökkel ruházták fel magukat“. Július elején a belügyminisz­térium azt a vádat hozta fel a CNS ellen, hogy „jogtalanul“ hozott nyilvánosságra a kor­mány gazdasági és szociális po­litikáját bíráló dokumentumot. A mintegy 700 ezer tagot szám­láló szakszervezeti szövetség (1978-ban alakult) a hatóságok szerint nem „jogi személy“, és ezért nem támaszthat semmifé­le követeléseket. A CNS az em­lített dokumentumban azzal vá­dolta a juntát, „a tőke és az erőszak összekapcsolásával olyan társadalmi modellt vezet be, amely a lakosság nagyobb részétől megtagadja az ország fejlődéséből adódő bármiféle hasznot“. Békemenet (ČSTK,) — A nukleáris és hidrogénfegyverek betiltásáért küzdő japán tanács szervezésé­ben tegnap Hirosimából elin­dult az a békemenet, amely augusztus 9-én — az amerikai atombomba ledobásának 30. év­fordulóján ér Nagaszakiba. „A nukleáris tragédiának nem sza­bad megismétlődnie!“ — ezzel a jelszóval vesznek részt a me­netben szakszervezetek, az if­júsági és nőszervezetek képvi­selői. (ČSTK) — A kanadai Oj De­mokrata Párt (NDP), az ország második legerősebb politikai pártja kongresszusán azt kö­vetelte, hogy Kanada távozzon a NATO-ból és az Észak-ameri­kai Légelhárító Parancsnokság­ból (NORAD). A párt vancouveri kongresz- szusán jóváhagyott határozat, amely az NDP külpolitikai irányvonalát tűzi ki a nyolcva­nas évekre, megállapítja: amennyiben a párt hatalomra jut, aktívan fogja támogatni a nukleáris fegyverkezés korláto­zását, és törekedni fog a nem­zetek közötti bizalom megerő­sítését célzó intézkedések be­vezetésére, a fegyveres erők csökkentésére Európában és a kozmikus térség demilltarizá- lására. A párt felszólítja a kor­mányt, hogy mielőbb lásson hozzá a béke és a biztonság kérdésének rendezéséhez. A kongresszus külön dokumen­tumban ítélte el a salvadori belügyekbe való amerikai be­avatkozást. Luns—Dzsodzsi találkozó (ČSTK) — Joseph Luns, a NATO főtitkára kedden Brüsz- szelben találkozott Omura Dzsodzsival, a japán nemzeti önvédelmi hivatal (hadügymi­nisztérium) főigazgatójával. Luns a találkozón a NATO és Japán katonai kapcsolatainak fejlesztését szorgalmazta. Az e téren kialakítandó állandó kontaktusok felé vezető első le­hetséges lépésként azt javasol­ta, hogy a NATO különböző ka­tonai információkat adjon át Tokiónak. Az ilyen „destabilizácló“ az esetek többségében sztrájkok­kal kezdődött. Így volt ez 1973- ban Chilében, 1953-ban Iránban és 1954-ben Guatemalában. A sztrájkolókat minden esetben félrevezették és politikai célok­ra használták ki. A vandál cselekedetek, a fél­revezetés és az anarchia szítá­sa — mindez a CIA öreg, bevált taktikai módszereinek fegyver­tárához tartozik. A sors iróniája, hogy azok, akik az Egyesült Államokban a lengyelországi sztrájkok mel­lett agitálnak, a szakszerveze­tek legádázabb ellenségeivé válnak, mihelyt az amerikai munkásokról és szakszerveze­teikről van szó — állapítja meg a levél. Reagan és Haig külpolitiká­jának fő jellemzője az ellenfor­radalom exportja. Ezt a Reá* gan-kormányzat az állami poll-* tika rangjára emelte. Nem táp­lál semmi érzelmeket a lengyel nép iránt. Az amerikai kor­mányt az ő problémáik nem • érdeklik. Guss Hall levele végén azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a lengyel nép megtalálja ön­magában azokat az eszközöket és azt az erőt, amellyel — a testvéri szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió támogatásával és a világ vala­mennyi haladó ereje segítségé­vel — visszaveri az imperialis­ta beavatkozásra és a felforga­tó tevékenységre tett kísérlete­ket. Genf Szovjet—amerikai tanácskozás (ČSTK) — Genfben befejező­dött a szovjet—amerikai állandó konzultációs bizottság ülése. A' bizottságot 1972-ben hozták lét­re a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozására vonat­kozó szerződés céljainak, vala­mint a Szovjetunió és az USA között 1972. május 26-án aláírt, a stratégiai támadó fegyverrend­szerek korlátozására vonatkozó ideiglenes megállapodás megva­lósítása végett. A bizottság to­vábbá figyelemmel kíséri a két említett ország között 1971. szeptember 30-án létrejött, a birtokukban levő atomfegyverek véletlen vagy jóvá nem hagyott bevetésének megakadályozásá­ra vonatkozó megállapodás tel­jesítését is. A közvélemény tiltakozása ellenére AZ USA TOVÁBBRA IS BÉRELHETI A SPANYOLORSZÁGI BÁZISOKAT Perez Llorca washingtoni tárgyalásai Felvételünkön egy lángokban álló liverpooli üzlet látható, meh/et a fiatal bevándorlók gyújtottak fel tiltakozásul a faji megkülön- böztetés ellen (ČSTK-felvétei) (ČSTK) — New Yorkban be­fejeződött az általános vita annak az ENSZ-bizottságnak az ülésén, amelynek feladata a leszerelési világkonferencia előkészítése. A bizottság tag­jai ismét arról adtak tanúbi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom