Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-28 / 176. szám, kedd
Baráti találkozó a Krímben Leonyid Brezsnyev eszmecseréje Kádár Jánossal LENGYELORSZÁG A KATOWICÉI PÁRTFORUM HATÁROZATAI (CSTK) — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke- tegnap a Krím félszigeten találkozott Kádár Jánossal, a Magyar Szocialista Munkáspárt KB első titkárával. Leonyid Brezsnyev és Kádár ]ános tájékoztatták egymást országaik belső fejlődéséről és behatóan foglalkoztak a szovjet—magyar kapcsolatok alakulásával. A Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai együttműködésé már régóta sikeresen fejlődik. Bővülnek az ideológiai kapcsolatok, amelyeknek mindkét fél mindig nagy jelentőséget tulajdonított. Ma kétszeresen nagy szükség van rájuk, hogy hatékonyan szembenézhessenek az antikommunisták ellenséges kampányaival, s hogy népszerűsítsék a szocialista országok eszméit és sikereit. Nagy fejlődésnek indult a szovjet—magyar gazdasági együttműködés. A gépkocsiiparban és több más ágazatban bevezették az állandó kooperációt. Bővül a közös alumíniumtermelés magyar nyersanyagok és szovjet energia alapján. Nagy lehetőségek nyílnak az áruk és a szolgáltatások cseréje előtt, mert a Szovjetunió a könnyíí- és az élelmiszeripari, a kereskedelmi és a szolgáltatóipari vál lalatok korszerűsítésére és rekonstruálására készül. A találkozón nemzetközi kérdésekről is tanácskoztak. Leonyid Brezsnyev és Kádár János egybehangzóan megállapította, hogy a nemzetközi politika fő feladata a jelenlegi kiéleződött feszültség megszüntetése. Ezzel kapcsolatban előtérbe kerül a lázas fegyverkezés leállításának és korlátozásának problémája. Sajnos, az Egyesült Államok akadályozza az e kérdésekről tartandó megbeszéléseket a legfontosabb területeken. Az amerikai kormány továbbra is katonai potenciáljának növelésére törekszik és hasonló eljárásra (CSTK) — A Szovjetunió gazdasági és társadalomfejlesztési terve idei félévi teljesítésének eredményei azt mutatják, hogy tovább fejlődött a szovjet gazdaság és emelkedett a dolgozók életszínvonala. A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának jelentése szerint az ipari termelés a megelőző év azonos időszakához képest 3,4 százalékkal, a munkatermelékenység pedig 2,6 százalékkal növekedett, míg a termelési költségek csökkentek. A kiváló minőségű termékek hányada ebben az időszakban 14 százalékkal emelkedett. A szovjet mezőgazdák is jó munkát végeztek a 11. ötéves (CSTK) — Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete tegnap kétnapos látogatásra u kelét-szlovákiai kerületbe érkezett. Vagyim Sztyepanovnak, a Szovjetunió bratislavai főkonzuljának társaságában a vendég ellátogatott a kerületi párt- bizottság székházába, találkozott a kerület és a város pártós állami szerveinek vezető tisztségviselőivel. Ján Piri, a kerületi pártbizottság vezető titkára tájékoztatta a vendéget Kelet-Szlovákia fejlődéséről, a kerület jelenlegi gazdasági és politikai helyzetéről s távlatairól, valamint a szomszédos Kár- pát-Ukrajnával fenntartott barátságról és együttműködésről. A szovjet nagykövet a délutáni órákban a Prešovi Fémipari Kutatóintézetbe látogatott. A szovjet partnereivel sikeresen együttműködő intézetben megtekintette az ipari robotok és manipulátorok kifejlesztésével és készítésével foglalkozó munkahelyeket, amelyek jelentősen hozzájárulnak a gyártási folyamatok automatizálásához. Az intézet vezető munkatársai tájékoztatták a vendégeket a szovjet szervezetekkel kifejtett együttműködésről, amelynek kényszeríti NATO-beli szövetségeseit. Az Egyesült Államok megnyitja fegyvertárát Kína előtt. Ez a politika komolyan veszélyezteti a békét és a nemzetközi biztonságot. A leszerelés kérdéseiről folytatott eddigi megbeszélések során megfontolt és konstruktív vélemények hangzottak el. Vonatkozik ez a leszerelési bizottságra, a bécsi tanácskozásra és vitathatatlanul a SALT II. keretében folytatott megbeszélésekre is. Az elmúlt időszak nemzetközi eseményei ismét sürgetően előtérbe hozták annak szükségességét, hogy fel kell számolni a katonai konfliktusok tűzfészkeit, s rendezni, de főként el kell hárítani a válságokat. Ezt tanúsítja a közel-keleti, különösen a libanoni helyzet súlyos rosszabbodása. Már régen ideje, hogy az izraeli agresszort arra kényszerítsék: tartsa tiszteletben a nemzetközi jog általánosan elismert normáit és az ENSZ Alapokmányának cikkelyeit. Leonyid Brezsnyev és Kádár János úgy véli: teljesen halaszthatatlan az igazságos és általános közel-keleti rendezés, valamennyi érintett fél kollektív részvételével. Ez nemcsak a térség minden országa és népe érdekeinek, hanem a világbéke érdekeinek Is megfelel. Leonyid Brezsnyev és Kádár János kifejezte azt a meggyőződését, — amelyet nyilvánvalóan mindenki oszt, akit aggaszt a béke sorsa —, hogy a legbonyolultabb nemzetközi kérdéseket is csak tárgyalások útján lehet és kell rendezni. Éppen ezt a célt szolgálja az SZKP XXVI. kongresszusán előterjesztett bátor és nagyszabású kezdeményezés. A baráti és szívélyes találkozót a teljes kölcsönös megértés jellemezte. Jelen volt Knusztan- tyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Anatulij Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanácsosa is. tervidőszak első hat hónapjában: az idén több mint 200 millió hektárt vetettek be. Igen nagy figyelmet fordítottak a köles, a szójabab és más hüvelyesek vetésterületének növelésére. Az állattenyésztésben túlszárnyalták a szarvasmarha-, a baromfi- és a tojásfelvásárlá- si tervet. Az építők az első félévben átadták rendeltetésének a Szir- Darján épült és az ekibasztuzi erőmű áramfejlesztő blokkjait, a Leningrád közelében és a Kola félszigeten épülő atomerőművet, valamint a Kirgiz SZSZK-ban épülő kurpszajszki vízerőmű első aggregátját. ben csökkentek a robotok és a manipulátorok kifejlesztésének költségei, javultak e berendezések műszaki és használati tulajdonságai s meggyorsult -felhasználásuk a gyakorlatban. (ČSTK) —• Már csak nem egész egy hetük van a micha- lovcei kerámiai üzem új részlege építőinek, hogy teljesítsék azt az együttes szocialista kötelezettségvállalást, melyet a CSKP XVI. kongresszusa tiszteletére tettek. A humennéi Chemkostav több mint 120 építőipari dolgozója, a plzefíi Skoda—DIZ szakágazati vállalat dolgozói és szállítói teljes erőbevetéssel dolgoznak az építkezés befejezésén. Mindent megtesznek, hogy ígéretüknek megfelelően július végéig üzembe helyezzék az égetőkemencét, melyben mázas csempéket fognak égetni és a mozaikcsempék számára épített égetőkemencét. Augusztus végéig üzembe he- l'yezik az első és második ki- égetésre szolgáló aLagútkemenIndira Gandhi az Indiát fenyegeti veszélyről (ČSTK) — Indiának fel kell készülnie arra, hogy szembeszálljon azzal a veszélyes helyzettel, amely Pakisztán amerikai fegyverekkel való felszereléséből ered — jelentette ki Dzsammu és Kasmír állam egyik városában tartott sajtókonferenciáján Indira Gandhi indiai miniszterelnök. A Pakisztánba irányuló amerikai fegyverszállítás nem elszigetelt jelenség, hanem az Egyesült Államok átfogó stratégiájának a részét képezi, amelynek célja feszültséggócok létrehozása idegen területeken. Pakisztán széles körű ellátása a legkorszerűbb amerikai fegyverekkel Indiában joggal kelt komoly aggodalmat — hangsúlyozta az indiai kormányfő. Az ÜSA agresszív politikájának bizonyítéka (ČSTK) — „Közvetlen provokációnak“ minősítette Aarne Saalinen, a Finn Kommunista Párt elnöke az Ocean Ventura ’81 néven a közeli napokban kezdődő kiterjedt NATO-had- gyakorlatot, amelynek egy részét a Norvég-tengeren, a szovjet határok közelében tartják meg. A nyilatkozatban, amely a Kansan Uutiset nevű finn lapban jelent meg, Saalien hangsúlyozza, hogy e hadgyakorlat a jelenlegi amerikai kormány agresszív politikáját bizonyítja, amely a világbéke megszilárdítását célzó konstruktív szovjet javaslatok megtorpedózására irányul. A BRIT főiskolák végzős hallgatóinak mintegy 20 százaléka az idén munka nélkül marad. A londoni .Times közölte ezt a hírt, és hozzáfűzte, hogy elsősorban a szín- és zeneművészeti főiskolákon végzett diákok ütköznek majd nagy elhelyezkedési nehézségekbe. A LIAZ-MADARA tehergépkocsi gyártására vonatkozó hosz- szú távú, 1981—2000-re szóló kooperációs megállapodást írtak alá a bulgáriai Sumenben a csehszlovák általános Gépipari Minisztérium, valamint a Bolgár Elektronikai és Gépipari Minisztérium képviselői. AZ FBI, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda befejezte John Hinckley ügyének vizsgálatát. A Reagan elnök elleni merénylet elkövetője az FBI jelentése szerint, egyedül, társak nélkül cselekedett. Hinckleyt egyelőre pszichiátriai megfigyelés alatt tartják, s augusztus 1- ig kell az orvosoknak állást foglalniuk, hogy bíróság elé állítható-e. KIUSU szigetén befejeződött a japán „önvédelmi erők“ hatalmas katonai hadgyakorlata, amelynek befejező szakaszában több mint .10 000 katona és tiszt vett részt. A TASZSZ ezzel kapcsolatban rámutat, hogy az élénk tengeri forgalom területén megtartott hadgyakorlatnak egyértelműen provokatív jellege volt. céket, melyek nagyban hozzájárulnak majd a finomkerámiai termékek minőségének javításához. Az új üzemegység ' építése, melyet a brnói Keramoprojekt tervezett, csaknem negyedmil- liárd korona befektetést igényel. Az építkezés 1976 októberében kezdődött. Az ösztönzést a CSKP XIV. és XV. kongresszusának a hazai nyersanyagok kihasználásáról, a termelés hatékonyabbá tételéről s a kínálat kiszélesítéséről, valamint a beruházási építkezések meggyorsításáról szóló határozatok adták. Ezenfelül lehetőség nyílik a csempék exportálására is. Az új részlegben 170 ember fog dolgozni, két éven belül évi termelése 640 000 négyzetméter csempe lesz. Katowicében szombaton megtartotta 5. ülését a LEMP vajdasági bizottsága mellett működő pártfórura. A résztvevők megismerkedtek a párt IX. rendkívüli kongresszusának lefolyásával és eredményeivel. Megállapították, hogy a ka- towicei pártfórum Lengyelor- szág-szerte egyre nagyobb támogatásra talál. Erről tanúskodik az is, hogy 15 hasonló fórum jött létre Lengyelország különböző városaiban. Rámutattak arra, hogy a ka- towiceí fórum elleni korábbi támadások a lengyel sajtóban az utóbbi időben üldözéssé fajultak. Eddig ismeretlen tettesek például megpróbálták felgyújtani a katovvicei fórum egyik tagjának lakását, egy másik tag feleségét pedig megverték. A katowicei fórum résztvevői ezután megvitatták az ország politikai és gazdasági helyzetét. A programtanács egyik tagja a centrizmus veszélyére hívta fel a figyelmet. Ez gyakorlatilag mindig jobbratolú- dást jelent, opportunizmushoz, revizionizmushoz vezet és a burzsoá ideológiának a munkásmozgalomba való beszivárgását jelenti. A szombati ülés végén két dokumentumot fogadtak el: tiltakozást a kommunisták üldözése ellen Lengyelországban, valamint a LEMP egysége megszilárdításának szükségességéről és vezető szerepének megszilárdításáról szóló határozatot. A Szolidaritás vezetősége továbbra sem törekszik a válság leküzdésére (ČSTK) — A Szolidaritás vezetősége vasárnap újabb bizonyítékát adta annak, hogy ez a szervezet nem hajlandó együttműködni az állami szervekkel a jelenlegi politikai, társadalmi és gazdasági válság leküzdésében. A Gdanskban kiadott néhány határozatból kitűnik, hogy a Szolidaritás koordinációs bizottságának háromnapos országos ülése után Walesa szakszervezete negatív álláspontra helyezkedett gyakorlatilag minden olyan intézkedéssel kapcsolatban, amelyet az állami szervek javasolnak a gazdasági nehézségek leküzdése érdekében. A Szolidaritás határozottan elutasította a szakszervezetekkel és a sajtód val kapcsolatos törvényjavaslatot, amelyben az állami szervek állítólag nem veszik eléggé figyelembe a Szolidaritás érdekeit. Ami a sajtótörvényt illeti, a Szolidaritás jogot formál magának arra, hogy továbbra is különféle államellenes és gyakran kimondottan antikominu- nista pamfleteket nyomtasson ki és korlátlanul terjesszen. Amint azt Janusz Onyszkiewicz, a Szolidaritás képviselője elmondta, a szervezet vezetősége határozottan visszautasít „minden olyan kísérletet az állami szervek részéről, amely beavatkozna a szervezet publikációs tevékenységébe“. A Szolidaritást a szakszervezeti törvényjavaslat sem. elégítette ki, mert hatáskörét kívül helyezi a belügyminisztériumon és a nemzetvédelmi minisztériumon, s „néhány ágazatban megnyirbálja a sztrájkjogot“. A AFGANISZTÁN ELLENES PROVOKÁCIÓ (ČSTK) — Párizsban megalakították a „Szabad Afganisztán“ nevű rádióállomást. Ez, minden kétséget kizáróan azon provokátorok műve, akik az „emberi jogok“ védelmezőinek adják ki magukat, az ország halárain kívül élnek és ellen- forradalmi bandákba tömörülnek. Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt sajtószerve az amerikai ClA-t tartja a rádióállomás „szülőatyjának“, amely a hamis híreket és a rágalmakat arra akarja felhasználni, hogy megmentse az Afganisztánban NSZK Drasztikus takarékosság A bonni kormánykoalíció pártjainak költségvetési tanácskozása ČSTK) — A nyugatnémet kormánykoalíció két pártja, a szociáldemokraták (SPD) és a szabaddemokraták (FDPJ képviselői Bonnban több napos tanácskozást kezdtek a jövő évi állami kötiségvetés drasztikus takarékossági intézkedéseiről. A fő cél a kiadások korlátozásával, vagy az adók növelésével 20 milliárd márka megszerzése, ami az idei költségvetés mintegy 10 százalékának felel meg. A két párt közötti tárgyaláÚJABB ÖSSZETŰZÉSEK LIVERPOOLBAN (ČSTK) — Tíznapos nyugalom után tegnapra virradóra Liverpool Toxteth negyedében ismét összetűzésekre került sor a rendőrség és a fiatalok között. Az első jelentések szerint több ember megsebesült. A letartóztatottak száma ismeretlen.. Szolidaritás elsősorban azzal nem ért egyet, hogy a törvény a hadsereg és a belügyminisztérium alkalmazottainak meg tiltja a sztrájkot. Ezért a Szolidaritás képviselője a törvény- javaslatot „szakszervezet el lenesnek“ minősítette. A Szolidaritás a havi húsfejadag csökkentésére tett javaslatot is elutasította, és kategorikusan követeli, hogy a jegyeket megfelelő mennyiségű áru fedezze. Követeli, hogy a kormány öt héten belül dolgozzon ki tervet az élelmiszer-ellátás megjavítására, de továbbra sem vállalja a felelősséget a termelés növeléséért és a mezőgazdasági termékek szállításának megjavításáért. Különbizottságot hozott létre, amely önkényesen „ellenőrizni fogja a termelést, az ellátást, az élelmiszerek és az ipari termékek elosztását.“ Lech Walesa az ülés után elmondta, hogy szervezete az üzemekben „az erős önigazgatás“ megteremtésére számít, amelynek segítségével a Szolidaritás átvenné az ellenőrzést. A fogyasztói árak emelését a Szolidaritás csak akkor hajlandó elfogadni, ha megvalósulnak a termelőeszközöknek csoportos tulajdonba való átmenetére kidolgozott tervei. A Szolidaritás sajtóképvise? lője elmondta, ha nem telje? sítik az említett követeléseket, a szakszervezet ismét sztrájk? ba szólítja fel az embereket. Megerősítette, hogy a legközelebbi ilyen akcióit a Szollda? ritás ezen a héten Lódzban tervezi. működő ellenforradalmi bandák maradványait a teljes csőd? tői, s hogy egyesítse a szétszóródott terrorcsoportokat és azok vezetőit Afganisztánban. Kétségtelen a CIA közvetlen részvétele az Afganisztán-el- lenes provokációban — írja a napilap. Az amerikai titkosszolgálat az illegális rádióállomásokat a világ más részein is, de főleg a Közel-Keleten felforgató akciókra használja fel. A „Szabad Afganisztán“ rádióállomás létrehozása újabb durva beavatkozás Afganisztán belügyeibe — írja a lap. sok, illetve a takrékossági tervek egyelőre „szigorúan titkosak“. Különböző előzetes jelentések szerint elsősorban a szociális kiadások nagyarányú korlátozásáról, az egészségügyre, az oktatásra, a munkanélküli segélyekre fordított összegek csökkentéséről lesz szó, s ezt kíséri majd a jövedelemadó növelése, a cigaretta árának emelése stb. A takarékossági intézkedések minden bizonnyal érintetlenül hagyják a katonai kiadásokat. A fiatal munkanélküliek százai ellen, akik Liverpool utcáin kihágásokat követtek el, tiltakozva a szociális jogtalanság, a fajüldözés és az egyre romló gazdasági helyzet ellen, speciálisan felszerelt rendőregységeket vetettek be. FejlSdott a szovjet gazdaság, emelkedett az életszínvonal Alekszandr Botvin látogatása Kelet-Szlovákiában TELJESÍTENI AKARJÁK ÍGÉRETÜKET Finiseinek a michulovcei kerámiai üzem új részlegének építői