Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-27 / 175. szám, hétfő
Hétfő, 1001. VII. 27. A NAP kel — Kelet-Szlovákia: 5.02, nyugszik: 20.21 — Közép-Szlovákia: 5.10, nyugi szik: 20»29 — Nyugat-Szlovákia- 5.18, nyugszik: 20.37 órakor A HOLD kel: 1.32, nyugszik: 17.01 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük OLGA és BOŽENA nevű kedves olvasóinkat © 1841-ben liait meg Mihail Jur- jevics LERMONTOV kiváló orosz költő és író (szül.: 1814) 0 1896- ban ezen a napon kezdődött Londonban a II. INTERNACIONÁLE IV. kongresszusa. IDŐJÁRÁS Változóan felhős idő helyi záporokkal, zivatarokkal. A nappali hőmérséklet 17—21 fok között, délen és délnyugaton 23 fok körül. Mérsékelt északnyugati szél. Kedden szintén változó felhőzetre, északon borult, esős idő* re számíthatunk. A nappali hőmérséklet 19—23 fok között, délen és délnyugaton 25 fok körül. B Portugáliai, spanyolországi és svájci hangverseny körúton vesz részt a kassai (Košice) Állami Filharmónia. Kilencszer lépnek fel, hét előadást Bystrík Režuch, kettőt pedig a svájci Gilbert Varga karmester vezényel. B A román fiatalok jelenleg három országos építkezésen és csaknem 3000 helyi jellegű építkezésen dolgoznak. A munka értéke, melyet a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai végeznek, körülbelül 2 milliárd le) - lesz. A szabadban ízlik a legjobban IS Szlovákia városi és járási építőipari vállalatainak az idén 4,5 milliárd korona értékű munkát kell elvégezniük. Az első félévben az évi feladatokat 47 százalékra teljesítették. Ezért intenzívebben kell folytatni a munkát, megteremteni a feltételeket, hogy az építőipari dolgozók az évi terv, valamint az ötéves tervidőszak feladatait sikeresen teljesítsék. B A kelet-szlovákiai bányászok és kohászok már a hatvanas évek elejétől szorosan együttműködnek a kubai kohóipari dolgozókkal. A rudilanyi Vasércbánya bányászai a ma- tahambrei ércbánya dolgozóival versenyeznek. Az évente kiértékelt verseny tavalyi győztesei a kubai bányászok voltak, ők kapták meg a vándorzászlót. A kubai és a csehszlovák bányaipari szakemberek gyakran cserélik ki tapasztalataikat is és már több mint száz kubai fiatal szerzett szakképzettséget a hrabušicei tanintézetben. (Miroslav Vodéra felv.) E3 Szombaton több mint 500 hazai és külföldi diák dolgozott Brnóban a város szépítésén. A hűvös, esős idő ellenére a csehszlovák, szovjet, jugoszláv, magyar és NDK-beli fiatalok lelkesen gondozták a parkokat, virágokat ültettek, tisztították az utakat. A munkájukért járó bért a szolidaritási alapba fizették be. B Gengszterbandák évente mintegy ötven 10—14 éves fiút rabolnak el Nyugat-Németor- szágban. A fiúkra nagyon sok megpróbáltatás vár — írja a Bild Zeitung. Illegálisan az Egyesült Államokba szállítják őket, ahol ,,fehér rabszolgákként“ kábítószerkereskedőkhöz és a homoszexuálisok klubjaiba kerülnek. A lap értesülései szerint a gyalázatos emberkereskedelemben az amerikai kongresszus tagjai is részt vesznek. VÁLTOZÉKONY IDŐJÁRÁS Az elmúlt héten az időjárás többször változott. A hét elején a hideg levegőáramlat következtében erős lehűlés következett be. A Tátrában átmeletileg fagypont alá csökkent a hőmérséklet, helyenként havazott. A hét közepén megváltozott a helyzet. A Földközi-tenger térségéből áramló magas légnyomás 'következtében javult az időjárás. Szlovákiában az alacsonyabban fekvő területeken a nappali hőmérséklet 28—30 fokra emelkedett. A trópusi levegő beáramlásának hatása a hegyekben is megnyilvánult. A hét végén észak-nyugat felől nedves, hűvös, tengeri levegő áramlott Közép-Európába. Szlovákiában emiatt szombaton sok helyen zivatar, futó eső, helyenként felhőszakadás volt, miközben a hőmérséklet erősen csökkent. Előrejelzés a július 27. és augusztus 2. iközti hétre: A hét elején borús időjárás, Szlovákia északi területén helyemként esők. A többi területen változó időjárás, csökkenő felhőzet, elvétve futó záporok. Az éjszakai hőmérséklet 8—12 fok, a hegyvidéki völgyekben 6 fok. A nappali hőmérséklet 18—22 fok, délnyugaton és délen 22—24 fok. A hét második felében a felhőzet átmenetileg csökken és a hőmérséklet tovább emelkedik. A hét végén viszont hideg levegő beáramlása várható észak-nyugat felől. Ennek következtében növekszik a felhőzet, több helyen zivatarok lesznek és csökken a nappali hőmérséklet. Az Adriai-tenger partján nagyon meleg időjárás lesz, a nappali hőmérséklet 31—34 fok. A Fekete-tenger mentén túlnyomórészt borús időjárás várható helyi zivatarokkal, a nappali hőmérséklet 30 fok körül lesz. P. F. Vigyázzunk jobban gyermekeinkre Különösen a hétvégeken lepik el kicsik és nagyok a patakok, folyók és tavak környékét, gyakran azokat a helyeket is, ahol tilos a fürdés. A tilalom megszegése, a képességek túlbecsülése könnyen szerencsétlenséghez vezethet. Ez . a veszély most a nyári szünet és a szabadságok idején nagy. Ojabb és újabb jelentések érkeznek arról, hogy emberek fúlnak a tavak, a folyók, a kavicsgödrök vizébe. E hírek különösen akkor elszomorítóak, ha gyermekekről van szó. Ezért a szülőkhöz kell fordulnunk azzal a felhívással, hogy legyenek még éberebbek, még jobban vigyázzanak arra, mit tesz gyermekük. Erre figyelmeztetnek az idei nyáron történt tragédiák is. Július eleje óta már hét gyermek fulladt a vízbe, míg tavaly egész júliusban csak kettő. Az egyik ilyen tragédia a Bratislava-vi- déki járásban, Ivanka pri Du- najiban történt, ahol az ötéves Péter a szüleivel fürdött. Amíg szülei testvérével foglalkoztak, a kisfiú elment lábat mosni. Amikor szülei keresni kezdték, nem találták, végül a kisfiú holttestét a kihívott búvár találta meg. A legutóbbi eset a múlt szerdán délelőtt, a nyitrai járásban levő Brančban történt. A Nyitra folyó régi medrébe ment fürödni a 2 éves Ľuboš a 4 éves Pavollal. Ľuboš váratlanul elbukott a vízben és többé nem került elő. Mintegy 200 méternyire a fürdés helyétől húzták ki a vízből. A kihívott orvos már csak a halált tudta megállapítani. M. H. B A Lengyel Népköztársaság a Szlovák Magnezit Művek legnagyobb állandó megrendelői közé tartozik. Magnezitiparunk Lengyelországból pedig speciális cementet exportál, évente 600—2000 tonna mullitot, ezenkívül Lengyelország a Magnezit Művek rendelkezésére bocsátja balti-tengeri kikötőit, a tengerentúli szállítás céljából. B Az Elba torkolatában, a hamburgi kikötő közelében a libériái zászló alatt közlekedő Afran Zenith nevű hajó zátonyra futott. A szerencsétlenség során nagy mennyiségű olaj került a folyóba. B A strečnói vár Szlovákia legszebb történelmi emlékei közé tartozik. A vár négy évvel ezelőtt megkezdett rekonstrukcióját előreláthatólag 1985-ig befejezik. Felújítják a vártornyot, a kápolnát és a vár több más részét. Az előzetes tervek szerint a felújított termekben múzeumot létesítenek. B A legjobb szovjet művészeti együttesek a nyári idényben már hagyományosan külföldön vendégszerepeinek. A Szovjetunió 121 országgal tart fenn kulturális kapcsolatokat. A szovjet nézők évente mintegy 180 külföldi együttessel ismerkednek meg, 250 szovjet színtársulat és zenekar viszont külföldön mutatja be művészetét. [ti a t6rgya*6t«r«mötfl A bíróság 1979-ben 14 havi szabadságvesztésre ítélte el idegen jármű jogtalan használatáért és a szocialista tulajdon megkárosításáért. Javító-nevelő célzattal a büntetést két évre felfüggesztették, hiszen fiatal emberről van szó, aki csak nemrég töltötte be tizennyolcadik életévét. Ez a két. esztendő ez év októberében teli volna le. Csakhogy Marián Konečný ismét a bírák színe elé került. Egy hónap leforgása alatt ugyanis harminchárom. ízben követett el lopást, betörést. Boltokat, gépkocsikat, különféle épületeket „tisztelt meg“, főleg a senicai és a trenčíni járásban. Prietrž községben például hívatlan vendégként éjjel tört be az élelmiszerboltba, ahonnan több mint 6000 korona értékű árut tulajdonított el. Még az éjszaka folyamán a trenčíni járás Horná Súča községében egy iparcikk boltból rádiót és meg utólag, hogy hiányzik a rádiókészüléke és a magnója, összesen 2700 korona értékben. Nitrán egy taxiból magnetofon kazettákat és takarót vitt el. A Považská Bystrica-i óvodában viszont nem talált semmit, amit eltulajdonításra érdemesnek tartott volna. Aligha szükséges felsorolni minden betörését és lopását. Különben nemegyszer szándéka végrehajtásában megzavarták. Egy ízben Nemšovában próbálkozott betörni a háztartási cikkek boltjába s itt is megzavarták. Ö azonban szándékáról nem mondott le. Újra ellátogatott ide. Vesztére. A rendőrök már várták. A kivizsgálás során beismerő vallomást tett. Részletesen elmondotta, hogy honnan, mit tulajdonított el, mit kívánt értékesíteni a zsákmányból és mit tartott meg magának. A bíróság ezúttal szigorúbb volt. A szocialista társadalmi tulajdon megkárosításáért, lopásért, valamint idegen jármű jogtalan használatáért ötévi szabadságvesztésre ítélte. Tekintettel arra, hogy nem ez volt az első büntetés, ezúttal le kell töltenie, mégpedig a büntetésvégrehajtási intézetek, második, szigorúbb kategóriájában. S nehogy a börtönből kikerülve ismét a lejtőre kerüljön, a bíróság határozata alapján büntetése letöltése után két évig lesz rendőri felügyelet alatt. (e. i.) Árvizek világszerte Nyugat- és Észak-Lengyelor- szágban több ezer lakos és katona vesz részt a mentési munkálatokban, mivel további folyók léptek ki a medrükből. Az előzetes becslések szerint Jelenia Gora, Legnica és Zielona Gora vajdaságokban 1,5 milliárd zloty kárt okoztak az árvizek. Sok helyen megrongálódtak »iz utak, lakóházak, ipari létesítmények, megszakadt a telefon összeköttetés és az áramszolgáltatás. Kelet-Svájcban az utóbbi napok esőzése földcsuszamlást idézett elő, ennek következtében föld és kő zúdult egy gyermektáborra. Öt kislány és vezetőjük életét vesztette. Becstől keletre további 900 hektár mezőgazdasági területet öntött el a víz. Az ország északi területein fokozatosan rendeződik a helyzet. A Csang-Thang folyó megáradt vize több mint 750 emberéletét oltott eddig ki. Az Új Kína hír- ügynökség jelentése szerint 1,5 millió ember maradt hajléktalanul, 51 község pusztult el, több mint 666 666 hektár termőterületet öntött el a víz és több mint 21140 személy sebesült meg. Észak- és Északkelet-Indiában az árvizek több mint ezer áldozatot követeltek. A medrükből kilépett folyók Uttar Prahesh, Bihar és Nyugat-Bengália államokban további milliók életét veszélyeztetik. M02IX MŰSORA BRATISLAVA $) DUKLA: Száguldó huszárcsapat (szovjet) 15.30, 18, 20.30 ® HVIEZDA: A gorilla (francia) 15.30, 18, 20.30 © HVIEZDA — KERTMOZI: A kutya (venezuelai) 21 ® METROPOL: Arab kalandok (angol) 15.30, 18, 20.30 © POHRANIČNÍK: San Bablla egy napja (olasz) 14.30, 17, 19.30 @ PRAHA: Piedo- ne Afrikában (olasz) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 © SLOVAN: Veszélyben a legénység (szovjet) 15.30, 18, 20.30 ® TATRA: Kramer kontra Kramer (amerikai) 15, 17.30, 20. KOŠICE © DOM KULTÚRY: Nyári szünet © DRUŽBA: Mennyel napok (amerikai) © SLOVAN: Veszélyben a legénység (szovjet) ® TATRA: Rabszolgakereskedők (angol) ® ŰSMEV: Nyári szünet © KERTMOZI: Pirx pilóta tesztje (lengyel) @ SZABADTÉRI MOZI: Mo' gyorós csokoládé (román). SZÍNHÁZAK MŰSORA ® Nyári szünetl RÁDIÓMŰSOR Magyar adás (a 295,3 métereit hullámon): 6.00: Hírek, sport. 6.15: Reggeli zene, közben 6.30: Tudósítóink postájából. 6.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Sport és muzsika^ 12.40: Népi muzsika. 12.55: Sajtó1 szemle. 17.00: Napi krónika. TV-MUSOR BRATISLAVA 14.00: Universiade 1981. Férfi kosárlabda-torna 15.30: A világ idegenforgalmi központjai. Dokumentumfllm 16.30: Hírek 16.35: Találkozás Jedlička bácsival-. Gyermekműsor (ff.) 17.00: Az ésszerű táplálkozás. Do‘ kumentummüsor 17.10: Iránytű. Katonák műsora (ff.) 18.00: Pár perc könnyűzene 18.10: A szocializmus világa. Ma1 gazin 18.35: Orvosi tanácsok 38.45: A környezetvédelemről. Stú1 dióbeszélgetés 19.10: Esti mese 19.20: Időjárásjelentés és müsorls'- mertetés 19.30: Tv-híradó 20.00: Ján Solovič: Vigyázz az angyalokra! A színmű tévéváltozata 21.15: Ezzel törődni kell! Riportműsor (ff.) 21.55: Ez történt 24 óra alatt 22.10: A rendőrség nyomoz 22.15: Zenei krónika 22.45: Universiade 1981. Összefoglaló 23.05: Hírek II. műsor 20.00: Ivóvíz — ,,gránitból“. Riportműsor (ff.) 20.25: Universiade 1981. Űszóverseny 21.15: Időszerű események 21.50: A Fekete-tenger hullámai. Szovjet tévéfllmsorozat. 3. rész (Műsorváltozás lehetséges!) B Harmincöt aranyalmát osztottak szét a világ gyermekkönyv illusztrátorai között munkájuk értékelése képpen a bratislavai illusztráció-bienná- lén. öt almát szlovák képzőművészek kaptak. Kettőt Viera Bombová és Dušan Kallay egyet pedig Albin Brunovský. B A libereci vásárcsarnokot a megnyitás napián több mint 40 ezer ember látogatta meg. Körülbelül 12 millió korona értékű árut vásároltak. Ugyancsak látogatott volt a második nap is. A vásárcsarnok Csehszlovákia egész területéről fogadta a látogatókat. Kiad|o Szlovákia Kommunisto törtje Központi B'zottságo Szerkeszti o szerkesztő bizottság. főszerkesztő- Dr. Roboy Zo:tán CSc Helyette* főszerkesztők Szerke *tvűr At Csető János Szerkesztőség 893 38 Bratislovo Gorkého 10. Telefon- 309 331 552 33? 301 főszerkesztő- 532 20 szerkesztőség' titkárság- 55018 soortrovet 505 29 oozdo- 88 — ■ Vlíll 09V8k: 500-39 Tövlrá 092308 Provdo — KiodáváHoiot Brotisiovo Vo'gogrodská 8 Nyom|o a Provdo a* SZLKP nyomdová'ioiotc — Provdo Nyomdaüzeme Brct-scva. ^ Štúrovo 4. Mogánszemétyek következő clm«n odhotiák fel hirdetéseiket- 893 38 Bratislava Jlráskovo 5.. telefon 577 10 532 R4 A szociollsto tBzO'etek n ^(intések** err« o címre k0*j>.éV 893 39 Brotisiovo Volonského nábrežie 13 'I emeiet telefon- 55183 544-51. Az 0| Sző előfizetési df|o hovonto — o vasárnapi számmá eqyötf - « 70 Index- 48 0)1 korona. Az 0) Szá vosárnopl számának kOlőn előfizetése negyedévenként 13 korona. Terlesztl- e Postol Hírlopszolgálot. Előfizetéseket elfogod minden posto» kérhesltfl * Külföldi megrendelések: PNS — Ostredná expedícia o dovot tloče, 884 19 Bratislovo, Göttwaldovo námestie 6. 1 " Egy hónap alatt tiarmincháromszor egyéb árut vitt el 3400 korona értékben. Ezen túlmenően a berendezést is megrongálta. Trnaván, a változatosság kedvéért, egy parkoló Fiat 125-ös gépkocsi tulajdonosa állapította