Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-20 / 169. szám, hétfő
Az amatőr művészeti mozgalomban az egész évi munkánk eredményét az országos fesztiválokon, versenyeken tudjuk lemérni. Ebben az évben ritka szerencse ért. Két hét leforgása alatt két országos rendezvényen is részt vehettem. Június 12—14-én a zselizi (Želiezovce) országos népművészeti fesztiválon szerepelt gyermek tánccsoportom, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda} Városi MűszületfietteK meg olyan szép alkotások, mint a ghymesieké vagy a szepsieké. Magyarországi példára egyre több csoport táncolja már a felnőttek táncait is, több-kevesebb sikerrel. De úgy érzem — s erre majd még a kalocsai beszámolómban visszatérek —, hogy még a szakemberek előtt sem világos, meddig gyermektánc a gyermektánc s mikor lesz a felnőttek utánzása. A rendezésről sajnos én nem tudok annyi pozitívumot elmondani, mint Sebők Géza az Oj Szóban megjelent cikkében. Abszurdum úgy összeállítani egy háromnapos rendezvény műsortervét, hogy 2—3 olyan akció legyen egyidőben, amelyeken a csoport, illetve a vezetője érdekelt. (Például főpróba a szabadtéri színpadon — értékelés a kultúrházban vagy ebéd — közös játék — a Szőttes műsorénak megtekintése). Ugyanakkor a műsortorlódások mellett voltak olyan „üresjáraMeddig gyermektánc a gyermektánc? Két fesztivál — tanulságokkal! velődési Ház Istigliric együttese, június 19—21-én pedig Kalocsán jártam a budapesti Népművelési Intézet vendégeként, az Országoš Űttörő Népijáték ťs Néptánc Fesztiválon. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nincs szándékomban párhuzamot vonni a két fesztivál között — nem is lehet, több ok miatt. Mások a versenyszabályok, más a két rendezvény koncepciója és mások a körülmények, amelyek között a csoportok dolgoznak. Tehát Írásomat tekintsék csupán rövid beszámolónak, s ha közben netán az összehasonlítás elkerülhetetlen, úgy ez az én szubjektív véleményemet tükrözi. 1. A zselizi fesztivál szereplőit, csoportjait nem értékelem külön-külön, megteszik vagy megtették ezt mások, hozzáértőbbek. De annyit mindenképpen el kell mondanom róluk, hogy „nagyot nőttek“ az utóbbi két évben. Talán soha nem volt ilyen szembetűnő a fejlődés — értem alatta a felnőttek versenyének színvonalát is — mint ebben az évben. Az az érzésem, hogy gyermektánc- mozgalmunk sokkal nagyobb léptekkel halad előre, mint a felnőtteké. Sok szép anyag került színpadra, s hogy gonddal válogattak a vezetők, koreográfusok, ezt bizonyítja az a tény, hogy nem elégedtek meg az évekkel ezelőtt kiadott tánc-, illetve játékleírások átböngészésével és felületes betanításával, hanem szűkebb hazájukban gyűjtő-kutató munkával sokkal mélyebbre ástak, s így tok", melyeket nem ártott volna tartalommal megtölteni, teszem azt, úgy, ahogy ez a Dunamenti Tavaszon olyan jól bevált. Régóta hiányoljuk már e zselizi fesztiválról a vita, a beszélgetés, az ismerkedés lehetőségét is. A zsűri ugyan értékeli a versenyprogramot, elmondja véleményét, ami hasznos és jó, de talán az sem lenne haszontalan dolog, ha a vezetők, szakemberek, vendégek lehetőséget kapnának arra, hogy kicseréljék nézeteiket, tapasztalataikat vagy megbeszéljék azokat a vitás kérdéseket, amelyek egy-egy kompozícióval, koreográfiával kapcsolatban felmerülnek. 2. Kalocsán rendezték meg az Országos Úttörő Népijáték és Néptánc Fesztivált, melyen Magyarország 27 legjobb gyermekcsoportja szerepelt, 48 koreográfiával. Sajnos az időjárás nem volt tekintettel az 1200 lelkes kis szereplőre, így a pénteki felvonulás és menettánc — amelyet oly sokan vártak a városban — elmaradt, s a szabadtéri színpadra tervezett megnyitót is a városi sportcsarnokban tartották, sokkal mostohább körülmények között. Bács-Kiskun megye amatőr folklór együttesei köszöntötték a gyermekeket, ajándékként egy-egy táncukat nyújtva át. Számomra a legnagyobb élményt a szakmai bemutatók nyújtották. Ami a legjobban elkápráztatott, az a gyerekek táhctudása, magabiztos fellépése, a táncok szinte tökéletes tolmácsolása, legyen az 3unáríj tüli ugrás, verbunkos vagy le-* gényes. Némely felnőtt együttes is — különösen nálunk — megirigyelhetné ezeknek a gyerekeknek a tánctechnikai tudását s a táncok már-már „anyanyelvi szinten“ való tolmácsolásának képességét. Azon viszont gondolkodnék, sőt vitatkoznék, vajon helyes dolog-e felnőttek számára alkotott táncot 10—12 éves gyerekek „lábára adni“, mint ahogy ezt sok esetben láttam. A gyerekek meg tudtak birkózni a feladattal, ez tény, de hogy miért kell belőlük időnap előtt fenlőtteket utánzó kis öregeket csinálni, ezt nem nagyon értem. Különösen azért nem, mert tudom, hogy milyen csodálatos a gyermekjáték- hagyományunk, s kár lenne, ha a pontozó vagy a legényes miatt néptánckultúránk e csodás „lépcsőfokát“ átugornák. Kellemesen meglepődtem, amikor több jeles koreográfus nevét hallottam az előadott táncok alkotójaként megjelölni (Novák Ferenc, Foltin Jolán, Györgyfalvay Katalin), akik ez alkalommal gyermektánc-ko- reográfiával jelentkeztek. Ebből és más jelekből úgy érzem, hogy Magyarországon sokkal közelebb áll egymáshoz a felnőtt és gyermektánc mozgalom, s talán nagyobb a becsülete is ez utóbbinak. A jövő járható útja nálunk is csak ez lehet, mivel csak a gyermektáncosokból nőhetnek ki jó felnőtt táncosok, illetve csoportok. Az együttesek értékelése nem az én feladatom, de nem tudom megállni, hogy a nagyon kiegyensúlyozott mezőnyből egyikről másikról ne szóljak. A legjobban táncoló együttes kétségkívül az üllési. A budapesti Alsóerdősori általános iskola táncosainak tánctudását, magabiztos színpadi mozgását már Zselizen is megcsodáltuk, ahol mint vendégek szerepeltek, de a színpompás viseletbe öltözött kalocsai gyerekeket no és a híres kalocsai marsot sem le* hét egykönnyen elfelejteni. Nagy élmény volt látni a budakalásziakat a gyomai csoportot, a salgótarjániakat és a többieket is. A fesztivál meghívóján A fesztivál célja címszó alatt többek között ez áll: „Erősíteni a gyerekek körében a népi játék és néptánc iránti érdeklődést, ezzel is hozzájárulva a boldog gyermekkorhoz, a nép hagyományait tisztelő, a közös játék, közös alkotás örömét megtaláló egészséges lelki és testi fejlődést szolgáló nevelkedéshez.“ Jó lenne, ha ezt nemcsak a gyermektánccsoportok vezetői, de az iskolaigazgatók, pedagógusok, pionírvezetők, óvónők, sőt a szülők is besorolnák a célul kitűzött feladatok közé — nálunk is, CZÉREnE POZSAR ERZSÉBET így láttuk Bartókot Kérdőjelek az Ung mentén 'A néző többek között azért megy dal- és táncünnepélyre is, mert érdekli, ami a színpadon történik majd, s mert szórakozni akar, gyönyörködni a szépben, dalokban, táncokban, megelevenedő népi hagyományokban. Egyaránt vonatkozik ez az országos, a kerületi, a járási vagy akár kisebb rendezvények közönségére. Nem kivétel az Ung-vidéki Dal- és Táncünnepély sem, melyet minden esztendőben megrendeznek Kapos- kelecsényben, (Kapušianske Klačany). Az Ung, a Latorca és a Laborc mentén élő, kultúra iránt érdeklődő emberek eddig általában nem csalódtak a népszerű rendezvényben, mert programjában mindig találtak valami vonzót, érdekeset, szórakoztatót. Sajnos az Idei értékelése aligha kerül egy lapra az Ung-vi- dék kulturális életéről szóló krónikában az előző találkozók értékeléseivel. S ez nem a szereplőkön, nevezetesen a nagyobb méretű versenyeken Is sikeresen szereplő Bodrogközi Népi Együttesen, a szintén szép teljesítményre képes kistárká- nyl clterásokon, a dobra! női éneklő csoporton vagy a bolyi fiatalokon múlolt. Ellenkezőleg. Ha csupán a táncosok és az énekesek teljesítményét értékelnénk — megjegyezve, hogy az Ung-vidéki hagyományápolók ismét hiányoztak a műsorból — sző sem lehetne elégedetlenségről. A néző ■azonban nemcsak a színpadot látja, hanem teljes egészében értékeli az ünnepélyt, mint a legbefo- lyásolhatatlanabb kritikus. Lát, hall, tapasztal. Feltűnik neki — főként ha van összehasonlítási alapja —, hogy a rendezők az előkészületek során nem végeztek megfelelő munkát, például a környéken csak néhány falragasz hirdette az eseményt, Nagykaposon (Veiké Kapušany) talán egy sem: s az Is. hogy az ünnepély délelőttjén hallgat a máskor jól vizsgázó községi hangszóró. Ezek után megérti, miért csak egy maréknyi embercsoport jön el a Kiserdőbe. Tovább: a közönség alatt ficánkolnak a lócák; a kilátást zavarja a nézőtérben lévő két-három fa; a falragaszon feltüntetett szereplők közül többen is hiányoznak. Mit válaszoljon a gyermekét a szép tiszte- lésére nevelő szülő arra a kérdésre, hogy mit keresnek a A Bartók-centenárium egyik fő célja az volt, hogy a világhírű magyar zeneszerzőt a lehető legjobban megismertessék az érdeklődőkkel. Ennek az igyekezetnek lett kifejezője a sok új Bartók-lemez és a Bartókról szóló könyvek mellett az így láttuk Bartókot című rádióműsor-sorozat is, melyet 36 adásban közvetítettek 1980 augusztusa és 1981' januárja között. A kortársak emlékezéseiből válogatta ki Bónis Ferenc — a műsor szerkesztője — azokat a részeket, melyek a Hungaroton vállalat felkérésére készült lemezen helyet kaptak. A lemez így vált tehát részévé a centenárium nagy kollektív vállalkozásának: a hiteles Bartók-portré megrajzolásának. A lemezen a Bartókra em- lékezők sorát Kodály Zoltán nyitja meg. Szavai annak a beszédnek a részét képezik, melyet Kodály 1955. január 1-én mondott, amikor elindította útjára a Bartók összes zongoraműveinek sorozata című műsort, a Magyar Rádió történetének első zenei összkiadását. Ezután Szabolcsi Bence, a modern magyar zenetudomány egyik úttörője, az első tudományos hitelű Bartók-életrajz írója beszél a zeneszerzőről, majd ifj. Bartók Béla, a zeneszerző idősebb fia szólal meg, aki Bartók hétköznapjairól beszél, bemutatva a nagy zeneszerzőt családja körében. Molnár Antal, akit Bartók vezetett be a népdalgyűjtés rejtelmeibe, Bartóknak, a zongoraművésznek a korabeli közönségre tett hatásáról beszél. Századunk egyik legnagyobb hegedűművésze, Szigeti József a Kontrasztok című klarinét- hegedű-zongora trió születésének körülményeit mondja el. E művet — mint ismeretes — Bartók a híres amerikai jazz- klarinétos, Benny Goodman felkérésére készítette, s Szigetinek és Goodmannak ajánlotta. Ferencsik János karmester, a Magyar Állami Operaház és Állami Hangverseny- zenekar főzeneigazgatója 1934- ben ismerte meg Bartókot személyesen és 1940. október 8-án ő vezényelte az Amerikába készülő Bartók-házaspár utolsó budapesti hangversenyét. Ezt mondja el a lemezen. Serly Tibor zeneszerző és karmester arról beszél, miként fejezte be a III. zongoraverseny hang- szerelését, s fejtette meg és állította össze a hátrahagyott Brácsaverseny vázlatait. Bartók Béláné Pásztory Ditta zongora- művésznő, a zeneszerző második felesége Bartók életének utolsó perceiről beszél. Befejezésül — maradandó és megrendítő élményt nyújtva — maga Bartók szólal meg a lemezen, a Cantata profana szövegét adja elő. Az így láttuk Bartókot című lemez kiválóan alkalmas arra, hogy mind Bartók élete, mind pedig Bartók zenéje iránt felkeltse a zenebarátok érdeklődését. SÁGI TÖTH TIBOR Pályázati felhívás Á CSEMADOK Központi Bizottsága országos nyelvjárási és nyelvhelyességi gyfijtöpályázatot hirdet. Pályázni lehet: 1. a csehszlovákiai magyar sajtó nyelvi — nyelvhelyességi, helyesírási és stilisztikai szempontú elemzésével; II kontrasztív nyelvi elemzésekkel a szak- és műfordítások területéről; III. nyelvjárási pályamunkákkal: tájszavak, szólások, közmondások, növények népi elnevezéseinek és egyéb nyelvjárási jelenségeknek gyűjtésével és feldolgozásával. A pályázat feltételei: — a pályamunkák helyszíni gyűjtésen alapuljanak és eredeti Ismeretanyagot tartalmazzanak; — a nyelvi vizsgálat tárgya valamelyik 3980—81 ben megjelent napi- vagy hetilap, illetve havi folyóirat néhány száma; — csak olyan munka adható he, amely nyomtatásban még nem jelent meg, és más pályázaton nem vett részt; — a pályamű szövegi része legfeljebb másfél Ív (30 gépelt oldal) lehet; — a pályaművet két példányban, a pályázó nevének, pontos címének és foglalkozásának feltüntetésével, a CSEMADOK KB népművelési osztályára kell beküldeni (Nám. 1. mája 10-12. 891 09 Bratislava). A pályaművek díjazása: I. díj 3000,— korona II. díj 2000,— korona IJI. díj 1000,— korona A nem díjazott, de értékes pályaműveket a CSEMADOK KB tárgyi jutalomban részesíti. Beküldési határidő: 1982., február 1. A pályázók bővebb felvilágosítást, illetve szakmai útmutatást írásban a CSEMADOK KB nyelvi szakbizottságától kérhetnek (cím: a CSEMADOK KB népművelési osztálya). FÖLFEDEZŐ ÚTON - AZ UDVARBAN színpadon sorakozó erősítők, hangszórók és hangszerek, valamint a népviseletbe öltözött táncosok és énekesek között állandóan „azok a farmernadré- gos, cigarettázó technikusok?“ Talán csak annyit, hogy: hiszen hallhatod, hol az egyik, hol a másik hangszóró makacskodik. A közönséget, ha csak egyszer is elhanyagoljuk, ha nem gondolunk rá felelősséggel, megpecsételheti az egész rendezvény sorsát. S az még a jobbik eset, ha csupán a rendezvényét ... Minden ilyen és hasonló jellegű találkozó szervezőinek a szellemi javakat kell előnyben részesíteniük koncepcióikban, az anyagi haszonnal szemben, noha ez utóbbi sem mellékes szempont. Tudjuk, hogy a CSEMADOK helyi szervezetek számára nem egyszerű kérdés ez, de nem is megoldhatatlan, hiszen aki szellemi javakat ad megfelelő módon, az anyagilag sem fizet rá. Igaz, így többet kell tenni a sikerért. De az is tény, hogy az alaposabb munkának a gyümölcse is érettebb, izletesebb. GAZDAG IÖZSEF — Megyek a polváspa — mondom a fiamnak. . — Az mi? — kérdezi csodálkozó tekintettel. — Az olt, ni — mutatok az udvar végébe. — A sopa. Gyere, mutatok neked ott valamit. Kap az ötleten, baktat utánam. A nádból készült tákolmány élete végét járja. A mögötte álló karcsú akác mintha oltalmazni akarná a pusztulástól. A rozoga faajtó nyöszörögve nyílik. Letűnt világ megmaradt emlékei porosodnak a szűkös térben. A gyerek, aki most ismerte meg a betűk birodalmút, új fogalmak, szavak özönére tárulkozik. A nád között beszitáló fény szénaillatot lehelő világában meghitt alkalom kínálkozik a megismerésre. — Ez itt mi? — kérdezi ő. Erre vártam. S a kérdés után engedtem, hogy a csönd férkőzzön közénk. Rám nézett, majd a mutatott tárgyra, feszengve mosolygott, én is vele — élveztem a helyzetet. A csönd megérlelte a feleletet. Súlyt adott tartalmának. A fogalomnak le kellett szakadnia nyelvemről, mint komor fellegből zuhan alá az esőcsepp. — Fogas. — Fogas — ismételte visszhangként. — És ez? — Eke vas. — Ekevas — nyugtázfa. — És ez? — kérdezett tovább mosolyogva. . — Taliga., Taliga — nevetett. •— És ez? — fordult meg. — Szecskavágó. — Szecskavágó, szecskavágó — ízlelgette a szót. — Nézzünk följebb is — ösztönöztem. — Ez vajon mi lehel? — vettem át a kérdező szerepét. — Zsák — felelte lelkesedve. — Nem, nem — játszottam a gondolattal. — Akkor mi? — kérdezte türelmetlenül. — Tokmányos tarisznya. Mondd utánam: tokmányos tarisznya. — Tokmányos tarisznya. Láttam rajta, ideje lesz megállni, az ismeretlen fogalmak elillannak a csönddel, ha nem telnek mog tartalommal. Szerény magyarázatom alapján a porlepte tárgyakat megelevenedni látom fiam tekintetében. Közelebb jöttek hozzánk, bearanyozva láttam a felvillanó emlékképeket. Felragyogott a. gyermek tekintete, a megismerés izgalma tüzelt benne. — Mondjuk el még egyszer — szólt lelkesen. — Akarod? . — Igen. S az igenből egy világot akarás óhaja áradt. Elismételtük egyszer, kétszer az új fogalmakat. — Most magam — mondta. — Jó — örültem. — Fogas, ekevas, taliga, szecskavágó.. s, és milyen tarisznya? — Tokmányos. — És tokmányos tarisznya. FODOR RUDOLF 1981. VII. 20