Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1981-06-15 / 139. szám, hétfő
a 1981. VI. 15. 5 HOGY ÍZLETESEBB LEGYEN AZ EBÉD A „szegény rokon" az I. ligában Ejtőernyős világbajnokságra készülnek Egy kicsit eltúloztuk a címet, mert azért nem olyan „szegény rokon“ a ZŤS Petržalka. De gondoljunk csak bele: nem leány- álom két olyan híres és nagy klub árnyékában futballozni, mint a Slovan és az Inter. A csoda azonban megtörtént: a „kékeknek“ és a „sárga-feketéknek“ új helyi riválisa lesz ősztől az I. labdarúgó-ligában. Hogy ez mennyire lesz hasznára az utóbbi években gyengélkedő bratislavai futballnak, az majd elválik. Mert három csapata még nem volt a szlovák fővárosnak a legmagasabb osztályban. 1. Esztendőkkel ezelőtt is özönlött a tömeg a régi hídon keresztül a Duna jobb partjára, de nem sokan vetettek ügyet a „liget“ első szerény kis futlehetőséget. többnyire a „fakóban“, a „B '-csapatban rúgta a labdát. Most a legjobbak közé tartozik. Akárcsak Pochaba. ö is a tartalékok keserű kenyerét ette a Slovanban, majd gondolt egy merészet, és elment Kadák után a Duna jobb partjára. Itt nemcsak karmester lett belőle, hanem gólerős játékos is, a Nemzeti Liga legjobbjai közé tartozik. A középhátvéd Sopko sokáig a Prešov erőssége volt, rövid ideig a Trenčínben is futballozott, tagja volt az utánpótlás-válogatottnak; most a liget- falusiak játékának egyik meghatározója. Rutinja, áttekintése nagyon sokat jelent a csapatnak. Folytathatnánk tovább a sort. Zrubecet az Inter-szurko- lók ismerik, Švirloch a Prešov- ban, V. Chovanec a ZŤS KoŠi- cében szerepelt. Nem utolsó sorban kell megemlíteni a 20 Kadák (a labdát vezeti), a ZŤS Petržalka egyik erőssége (Vojtíšek felv.) ballstadionjára, inkább jobbra tértek gyerekeikkel — a „vidám parkba“. Hogyisne, hiszen a Jigetfalusiak, még 1979-ben is csak a divízióban futballoztak, s ugyebár az ilyen szintű labdarúgás nem nagyon csalogatta a korábban elkényeztetett bratislavai nézőket. Aztán a szakértelméről elismert Urvay Ferenc edző egyre jobban megtanította futballozni a szerény képességű, de becsvágyó fiúkat, s két esztendővel ezelőtt a divízióból a Nemzeti Ligába vezényelte őket. (Akárcsak az idén a Matadort!). Ki gondolta volna, hogy röpke két esztendő alatt a csúcsra jutnak?l És a bratislavaiak minden második vasárnap délelőttjén az öreg hídról lelépve két csoportra oszlottak: a csemeték és a feleségek mentek a vidám parkba, a férjek pedig a fákkal övezett futballpályára. De ha nem volt velük a feleség vagy a nagypapa, akkor vitték magukkal a gyerekeket is, mert a pálya mögött homokozó, hinta játszótér várt rájuk. ök jól megvoltak ott, a papa csak hadd szurkoljon. Mire vége a meccsnek és hazamennek, az anyuka már megterített a vasárnapi ebédhez... És rendszerint ízlett az ebéd az apukáknak, mert többnyire jó játékot és kedvenceik győzelmét láthatták. Főleg az őszi idényben hengereltek a ligetfalusiak, minden mérkőzésüket megnyerték, és csak egy gólt kaptak. Tulajdonképpen már ekkor eldőlt, hogy bekerülnek az I. ligába, olyan nagy pontelőnnyel vezettek. Nem könyörültek senkin, mindenkinek lőtték a gólokat, amennyit csak bírtak. Átlagban három gól volt a „norma“. És a bratislavaiak megszerették ezt a közepesképességű játékosokból álló csapatot, amely minden találkozón fáradságot nem ismerve hajtott, küzdött az utolsó percig. Mintha a játékosok egy része be akarta volna bizonyítani: érdemtelenül „tanácsolták el" őket a korábbi I. ligás csapatokból, nem felejtettek el futballozni. 2. Itt van például a 30 éves csapatkapitány Kadák, aki 11 évvel ezelőtt Slovan-mezben játszott, de csak két alkalommal kapott éves Šimurka kapust, aki szinte minden meccsen csapata legjobbja volt. Nem véletlenül lett tagja az utánpótlás-válogatottnak. A csapat rendszerint a következő összeállításban játszott: Simurka ■*— Pavlovič, Sopko (142 I, ligás találkozót játszott), Tichv, Tóth — V. Chovanec (13), Pochaba (15), Zrubec (34) —. Jánoš (1), Švirloch (27), Kadák (2). Szóhoz jutott még a Trnavából igazolt Gerič (20, T. Chovanec, Soltész, Belanský, Beseda, Priesol és Nezhyba, aki mint vendégjátékos már visz- szatért a Slovanba. Az együttes átlagéletkora 24 esztendő. 3. Rudolf Kadlec, a testnevelési egyesület elnöke szívvel-lélek- kel sportember, már az Ősz folyamán határozottan megmondta: biztosan feljebb jutnak. Amikor még Martinban dolgozott (most a ZŤS igazgatója), akkor is az I. liga volt az álma. Most teljesült. A játékosokkal keményen, katonásan bánik, nem egyszer „vigyózzba is állította“ őket egy-egy gyengébb teljesítmény után: ilyenkor a legnehezebb munkát kapták munkahelyükön! Nem ritkaság, hogy az edzések előtt mindenki kötelezően tisztítja a „csukáját“,.. Hogy a csapat az I. ligába Jutott, abban nagy érdeme van Anton Urban edzőnek, aki tavasztól a Slovan kispadján ül. A ligetfalusiak sosem felejtik el, mert a csapatot „megtanította küzdeni!. Tavasztól Michal Pu- cher edző irányítja az együttest. Nitra és Bratislava között ingázik. Legszívesebben a nyitrai időkre emlékezik (ebben a csapatban játszott, és gólkirály lett), amikor az ő vezetésével került az AC Nitra az I. ligába. Edzősködött a többi között Zvo- lenban, Topoľčanyban, Martinban, Zilinán és legutóbb pedig Léván (Levice). Hogyan iát ja az 50 éves edző csapata helyzetét? „Az együttes olyan nagy előnnyel kezdte a tavaszi idényt, hogy megbocsáthatatlan bűn lett volna elszalasztani az I. ligát. A csapat technikailag jól képzett labdarúgókból áll, és elmondható: felét a kispadosok alkotják, olyan játékosok, akik korábban nem érvényesültek a legmagasabb osztályban, feleslegesek voltak, s nálunk kaptak a lehetőségen. Éppen ők húzták legeredményesebben a csapat szekerét. Elsősorban a fáradhatatlan Pochaba. Ügy érzem, mindnyájan be akarják bizonyítani: igen is képesek a I. ligás szinten futballozni! Mindenesetre átigazolásokkal erősíteni kell a kollektívát. Vannak elképzeléseink, de a gyakorlat távol van .. .“ Hogy mikor fogja játszani mérkőzéseit a Petržalka? Szeretnénk úgy, mint eddig: vasárnap délelőtt 10.30 órakor. Ez azonban nem olyan egyszerű, ehhez alkalmazkodni kell az ellenfeleknek is, meg kell változtatni napirendjüket... Ráadásul itt vannak a helyi riválisok. Kettőnek egy fordulóban otthon kell játszania mérkőzéseit. És ez nem fog menni gond nélkül. Mint ahogy például Prágában sem megy zökkenőmentesen. Ésszerű megoldás, persze, mindig akad, csak össze kell dugni a fejüket a vezetőknek, félre dobva az önös érdekeket. Mert esetünkben a bratislavai fut- ballról, a bratislaavi és a vidéki nézőkről van szó. 4. A Duna jobb partján, ahol néhány rövid év múlva 150 ezren laknak majd, örülnek az I. ligának. Sokan közülük „saját“ csapatuknak fogják tartani a ZŤS-t. Az ellenfelek is „otthon“ érezhetik majd magukat. Szög- letrúgásoknál nyugodtan „elbeszélgethetnek“ a nézőkkel, a partdobásokál a szurkoló szinte „megsimogathatja“ a játékost ... És azok a nyárfák a pálya körül? Azokon már többször fennakadt egy-egy labda, amelyet le is hoztak — természetesen a meccs után — a tűzoltók í .. ' Különleges környezetben és hangulatban zajlanak majd őszszel az I. ligás mérkőzések a li- getfalusí pályán. Az újonc nem akar csalódást okozni. Mi pedig reménykedünk. Miben is? A látványos és színvonolas játékban, a gólokban. Hogy „ízletesebb“ legyen a vasárnapi ebéd ... TOMI VINCE A jövő év augusztusában jelentős sportesemény színhelye lesz a Losonc (Lučenec) melletti bolyki (Bolkovce) sportrepülőtér, ahol 8. és 22. között a világ legjobb ejtőernyősei mérik össze tudásukat. Vitathatatlan sportbeli értékén túl a rendezés komoly társadalom- politikai feladatnak is számít, hiszen két héten keresztül túlzás nélkül Nógrád rohamosan fejlődő központjára figyel majd az ország. S nemcsak az ország, hanem a résztvevők, meghívott vendégek és a filmkamerák révén szinte az egész világ megismerkedhet majd a legbátrabb sportolók csúcstalálkozójának eseményeivel, az itt élő emberek életével. A rendezési jog odaítélése után megmozdult az egész járás. Olyan ütemben és pontossággal épülnek a 80 millió koronát megközelítő beruházásos építkezések, amilyenre nem volt példa a korábbi esztendőkben. Ha minden tervezett létesítmény időre elkészül, — bizonyos, hogy így lesz — a megnyitóra a felismerhetetlenségig megváltozik a város arculata. A főutak mentén valamennyi rászoruló köz- és lakóépület új vakolatot kap, befejeződik a városi közlekedést lassító felüljáró építése, s építészeti szempontból igen érdekes és korszerű Prior áruházat nyitnak meg az esemény előestéjén. Természetesen friss feliratok kerülnek a város üzletházaira, korszerűsítik a közvilágítást, s új burkolatot kapnak a közutak és járdák. A közelmúltban üzembe helyezett szállodán kívül még egy hotel épül, s jövőre közvetlenül az esemény színhelyén átadják rendeltetésének a három épülettömbből álló sportkomplexumot is. Mintegy 800 méter szélességben szilárd burkolatot kap a légikikötő lezsállótere is, s ennek utólagos kibővítésével megindulhat majd az utasforgalom is. A szervező bizottság az évr eleje óta rendszeresen ülésezik, s mint ahogyan azt Ivan Lekár, a losonci HESZ járási bizottságának elnöke elmondotta, minden szakbizottság élén függetlenített szakember dolgozik. Az év eleje óta rendszeresen, havonként tanácskozik a szervező bizottság, így mód van a menetközben felmerülő gondok azonnali orvoslására. Megnyugtató megoldást találtak például a verseny színhelyén létesítendő öltözők kérdésére. Erre a célra negyven lakókocsit rendeltek, melyeket az esemény után célszerűen felhasználhatnak majd az építőiparban. Rendezési tapasztalatok híján az ország több városában is megfordultak már a szervezők. Legutóbb például Považská Bytri- cán jártak, ahol korábban rangos motoros versenyeket rendeztek, s vannak értesüléseik a korábbi ejtőernyős világversenyekről is. A lelkes szervező- gárda nagyon bízik a zökkenő- mentes lebonyolításban. Előzetes értesülések szerint harminc ország legjobb ejtőernyősei indulnak a világbajnokságon, többségük a város diákotthonaiban talál majd ideiglenes otthonra. A nemzetközi szövetség és az egyes tagországok szövetségeseinek küldöttségeit valamint a versenybíróság tagjait a szállodákban helyezik el. A legjobb csehszlovák versenyzők közül többen már a helyszínen dolgoznak, s szorgalmasan készülnek a nagy eseményre. Nem is titkolják, hogy éremszerzési esélyeik vannak, s hazai környezetben méltó ellenfelei akarnak lenni a világ legjobbjainak is. A szervezők azt remélik, hogy a világbajnokság jó propagandája lesz a sportágnak, a losonci sportközpont, a VB után az ország egyik legerősebb nevelő bázisává fejlődik. HACS1 ATTILA Itt az INTER KUPA (ČSTK) — Szombaton megkezdődik a labdarúgó Inter Kupa, amelyben Csehszlovákiát a Sparta Praha, a Zbrojovka Brno, az RH Cheb és a Bohemians Praha képviseli. A csoportbeosztás és a mérkőzések időpontjai: Június 27. 5. csoport: AGF Aarhus — Bra- ge Borlönge, ASK Linz — Zbrojovka Brno. 6. csoport: Bryne IF — Molen- beek, Yong Boys Bern — Sparta Praha. 7. csoport: IFK Göteborg — Hertha BSC. 9. csoport: FC Luzern — Naest- ved IF, RH Cheb — Royal Antwerpen. Július 4. 5. csoport: Zbrojovka Brno — Brage Borlönge, AGF Aarhus — ASK Linz. 6. csoport: Young Boys Bern — Molenbeek, Bryne IF — Sparta Praha. 7. csoport: Grasshoppers Zürich — IFK Göteborg, Bohemians Praha — Hertha BSC. Csak így további Mintegy két esztendeje írtunk Frank Ingrid kezdeti sikereiről, bemutatva olvasóinknak a gyorsaságot kedvelő kislányt és partnernőjét. A csehszlovákiai autósportban az egyetlen női kettős volt, s bizony ellenfeleik közül jónéhányan mosolyogtak rajtuk. De nem sokáig, mert rövidesen jelentkeztek a figyelemre méltó eredmények, sikerek. A napokban ismét találkoztunk Frank Ingriddel, aki jelenleg az autós iskola oktatója, az Ökonómiai Főiskola harmadéves hallgatója és a verseny- sportnak sem fordított hátat, ellenkezőleg, tovább folytatja sikeres szereplését. Örömmel újságolta: — Az idén átnyergeltem a mototurlsziikára és nem bántam meg, mert itt is a legjobbak közé küzdöttem fel magam. Az idény rajtja megfelelően sikerült: a Februári Győzelem Rallyn, amely szlovákiai méretű verseny volt, 135 kocsi között a legjobb női egység voltunk. Május 23-án részt vettünk a Nószövetség „Slovenka“ elnevezésű rendezvényén, amelyen 41 versenyautó indult. Két díjat nyertünk: az ügyességi versenyben a második helyen végeztünk, a honvédelmi számokat tartalmazó versenyt pedig megnyertük. Második helyünket azonban csupán annak „köszönhetjük", hogy az önindító nem működött hibátlanul és csak harmadszorra tudtam begyújtani a motort. így is hibapont nélkül szerepeltünk, de az előírt Időt túlléptük. Ezek szerint továbbra is hű marad kedvenc sportjához és bizonyára hallunk majd sikeres szerepléseiről? Igen! Én nagyon szeretek autózni, szívesen ülök a volán mögé és remélem, hogy a jövőben is sikerül jó eredményeket felvonultatnom. E hónapban részt veszünk a „Rally Inche- bán". Ez is mototurisztikai verseny lesz, amelyen a többi között egy 60 kilométeres távot kell teljesíteni, vaktérkép, különböző mérőeszközök segítségével, az ismeretlen helyen kijelölt célig. A rajt Bratislavában lesz, a cél... azt a végén tudjuk meg, ha elérünk odáig. Frank Ingrid azok közé tartozik, akik időt és pénzt nem sajnálva az autózás nem olcsó szórakozás — hódolnak kedvenc sportjuknak. S hogy nemhiába, arról az eredmények tanúskodnak a legékesebben. KOLLÁR JÓZSEF 9. csoport: FC Luzern — RH Cheb, Royal Antwerpen — Naestved IF. Július 11. 5. csoport: Zbrojovka Brno — AGF Aarhus, Brage Borlange — ASK Linz. 6. csoport: Sparta PrahaMolenbeek, Bryne IF — Young Boys Bern. 7. csoport: IFK Göteborg — Bohemians Praha, Hertha BSC —Grasshoppers Zürich. 9. csoport: Royal Antwerpen — FC Luzern, Naestved IF — RH Cheb. Július 18. 5. csoport: ASK Linz — AGF Aarhus, Brage Borlünge — Zbrojovka Brno. 6. csoport: Molenbeek — Bryne IF, Sparta Praha — Young Boys Bern. 7. csoport: Hertha BSC — IFK Göteborg, Grasshoppers Zürich — Bohemians Praha. 9. csoport: Naestved IF — FC Luzern, Royal Antwerpen — RH Cheb. Július 25. 5. csoport: AGF Aarhus — Zbrojovka Brno, ASK Linz — Brage Borlünge. 6. csoport: Sparta Praha — Bryne IF, Molenbeek — Young Boys Bern. 7. csoport: IFK Göteborg — Grasshoppers Zürich, Hettha BSC — Bohemians Praha. 9. csoport: RH Cheb — FC Luzern, Naestved IF — Royal Antwerpen. Augusztus 1. 5. csoport: Brage Borlänge — AGF Aarhus, Zbrojovka Brno —ASK Linz. 6. csoport: Molenbeek — Sparta Praha, Young Boys Bern —Bryne IF. 7. csoport: Bohemians Praha — IFK Göteborg, Grasshoppers Zürich. 9. csoport: FC Luzern — Royal Antwerpen, RH Cheb — Naestved IF,