Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1981-06-27 / 150. szám, szombat

A CSEHSZLOVÁK—MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI VIADAL UTÁN HASZNOS ERŐPRÓBA VOLT ŰJ sz 1981. VI. 27. A prágai Eden stadionban lezajlott Csehszlovákia—Magyaror­szág válogatott atlétikai viadal első napja a magyar versenyzők­nek hozott több örömet. A férfiak 19 ponttal elhúztak a csehszlo­vákoktól; ez főként annak volt az eredménye, hogy a vendég sprinterek minden futószámban legyőzték ellenfeleiket. A máso­dik napon fordított volt a helyzet: a dobó- és az ügyességi szá­mokban — a hármasugrás kivételével —, valamint a hosszú távú futószámokban és a váltóban a hazaiak vitték el a pálmát. A nők az elején kigyensúlyozott küzdelmet vívtak, másnap viszont Kra­tochvílová, Fibingerová, Ozoráková (hogy csak néhány nevet em­lítsünk) révén a maguk javára tudták fordítani a verseny végső állását. A kétnapos találkozón min­denesetre színvonalas versenyt láthattak a szurkolók. A viadal — a vélemények szerint — mindkét fél számára hasznos volt, rendkívül sok tanulsággal szolgált — amit a versenyzők nyilván jój kamatoztatnak majd az Európa és a Világ Kupa küz­delmei során Is, hisz mindkét csapatban szerepelt néhány olyan egyéniség, akik a kupa­küzdelmek versenyeibe is bele­szólnak majd. Mielőtt a szakem­berek véleményét idéznénk, hadd szögezzünk le valamit: a kétnapos verseny során igazi sportszellem uralkodott a pá­lyán, mind a lelátón, maga a stadion nagyszerűen felszerelt, a pályák kitűnőek. Az újságíró szavai után lás­sunk most néhány szakavatott véleményt. Először Aleš Podéb­radot, a csehszlovák válogatott edzőjét kérdeztük: — Férfi vá­logatottunk vereségének okait többek között abban kall keres­nünk, hogy néhány verseny- számban minimális különbség döntötte el a győzelem sorsát, így például a távolugrásban, ahol Szalma mindösze egy cen­timéterrel előzte meg Leitnert, s néhány más számban is (a ka­lapácsvetés és a rúdugrás) csu­pán hajszálon múlott a helye­zések sorsa. Természetesen, en­nek nem lett volna szabad dön­tőnek lennie. A fő ok a futószá­mokban keresendő — ami, saj­nos, jelenleg atlétáink leggyen­gébb pontja. Ez utóbbi mondat nagyon sok vitára adott okot a szakembe­rek, s az újságírók körében a találkozó után. Nem ok nélkül, hiszen a hazai atlétika a múlt­Ka piton övék is jönnek... (ČSTK) — A terveknek megfelelően zajlik a 25. szlovákiai kerékpáros körverseny szervezése. Mint ismeretes, a jubileu­mi körversenyre augusztus 11 és 19 között kerül sor. A ver­seny védnöke Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, az SZSZK miniszterelnöke. Ahogy ez már a múltban volt, most is, három útszakasz köz­pontja lesz a versenynek: Tren- čianské Teplice, B. Bystrica és Spišská Nová Ves. Az eddigi jelentések szerint a hagyomá­nyos versenyen több mint 100 kerékpáros indul, akik a 10 út­szakasz során 1236 km-t tesz­nek meg. A kerékpárosokra 33 hegyi és 24 gyorsasági hajrá »ár. Minden jel arra vall, hogy erős mezőny gyűlik össze, hi­szen a körversenyt egy héttel a Prágában rendezendő világ- bajnokság előtt bonyolítják le. Csehszlovákiát három klubcsa­pat, az RH Plzeň, a Dukla Brno és a ŽD Bohumín, valamint a CSSZK és az SZSZK válogatottja Urban, Javorek, Pucher... (ČSTK) — Eredetileg úgy volt, hogy Michal Pucher he­lyett Vladimír Hrivnák lesz az I. labdarugó-liga újoncának, a ZŤS Petržalkának az edzője. Most azonban már végleg el­dőlt, hogy Pucher marad a szakvezető, s segítőtársa )án Feriančik (a ČH Bratislava volt játékosa) lesz. A másik két bratislavai csapat edzői — Slo­van: Anton Urban (másodedző Pecz Károly) Inter: ]ustin javo­rek (Dušan Abrahám). A Slovan és az Inter hétfőn kezdi meg felkészülését az új idényre, míg a ZTS Petržalka július 6-án. Az utóbbi együttes labdarúgói jelenleg Jugoszlá­viában nyaralnak. Pálya — örök napfényben 1982 őszén új nemzetközi eve­zőspályát avatnak a Szovjetu­nióban, mégpedig délen, az Üzbég Köztársaságban, Szamarkand- ban, ahol a telet még hírből sem ismerik. Mintául a méltán világ­hírűvé vált a moszkvai krilatsz- kojei pálya, a tavalyi olimpia kajak-kenu és evezősversenyei­nek színhelye szolgált. A sza- markandi pályát is egy szigettel osztják ketté, így a rajthoz fel­evezők nem zavarják a kibójá- zott pályán versenyzőket. A pályaavatöra a szocialista országok versenyzőit hívják meg. „Az új sportlétesítmény az örökös napfényben fürdő Üzbe­gisztánban akkor is nagyszerű edzéskörülményeket és verseny­zési lehetőségeket nyújt majd, amikor másutt az evezősök már a fűtött tanmedencéket kényte­lenek használni“ — mondotta erről Jevgenyij Kabanov, a Szovjet Evezős Szövetség elnö­ke, a FISA alelnöke. képviseli. Pavel Doležel, a cseh­szlovák válogatott edzője a VB- re készülő hat kerékpárossal indul a nemzetközi „randevún“. Külföldről az NDK, Lengyelor­szág és a Szovjetunió kerékpá­rosai jelezték részvételüket. A Szovjetuniót két csapat képvi­seli, az egyik Viktor Kapitonov edző vezetésével VB-felkészülés- nek tekinti a körversenyt. A rendezők várják még Hollandia, Olaszorzság, Anglia, Franciaor­szág, Kanada és Finnország je­lentkezését. RÖVIDEN ★ Argentína és Mexikó csa­pata került a mexikói nemzet­közi junior labdarúgótorna döntőjébe. Az elődöntő ered­ményei: Argentína—Spanyolor­szág 0:0. — 11-es rúgásokban az argentinok bizonyultak jobb­nak, Mexiko—Paraguay 2:0, a döntőt ma játszák. ★ A 22 éves jamaicai Came­ron 44,98 mp-es kitűnő idővel nyerte 400 métert a párizsi nemzetközi atlétikai verseny­ben, bizonyítva ezzel, hogy néhány nappal ezelőtti hason­ló eredménye nem a véletlen műve volt. A párizsi verseny néhány további eredménye — 1500 m: Bőit (kenyai), 3:36,8, 5000 m: Nyambui (tanzániai) 13:21,1, rúdugrás: Ilouvion (francia) 555 cm. ban olyan futóegyéniséggel di csekedhetett, mint Mandlík, a két jungwirth, vagy a Helsin­kiben aranyat nyert váltó tag­jai (Kríž, Demeč, Kynos, Boh- man. Ennél is érthetetlenebb a jelenlegi „vérszegénység“ e sportágban. — Le kell szűrnünk a tanul­ságokat — mondotta nagyon ko­molyan Podébrad edző —, s nem árt tapasztalatokért a magya­rokhoz mennünk. Náluk a sprinterek és a középtávfutók kiválasztásánál tudományosan járnak el, az anatómiai szem­pontokat is figyelembe veszik. A fiúk edzésmunkájával nincs baj, az ellentmondás inkább az •rősftő és a futóedzések száza­lékarányában keresendő. S még valamiben állóképességében és odaadásban, egész gondolko­dásmódban sokat kell fejlődni­ük futóinknak. A munkát ter­mészetesen alapszinten kell el­kezdeni, már az iskolákban, mert nincs utánpótlás, nincs mi­ből válogatni. Például 1500 in­én Jozef Plachý után nagy-nagy a szakadék. Vegyük most a másik felet, a magyarokat. Az előző évekkel összevetve egy teljesen kicse­rélt csapatot láthattunk — küz­dőszellemben, odaadásban, sportszerűség tekintetében. A néhány hónappal ezelőtt újjá­szervezett Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége hatalmas munkát végzett, visszaállította a sportok „királynőjének“ az at­létikának a tekintélyét. Világ­klasszis a 4x200-as férfi váltó (Kiss, Babály, Nagy, Kovács), figyelemreméltó Újhelyi csúcsa a férfi 400 m-en, s a hármasug­ró Bakosi Béla 17,21 cm-ével a tavalyi vílággranglistán a 4. Ez­zel a teljesítménnyel egy centi híján bronzérmes lett volna az olimpián. Ne felejtsük ki a sor­ból Paróczai Andrást, aki nem­zetközi viszonylatban is nagy nevet szerzett magának a 800 m-es futásban, s az idén leg­hőbb álma, hogy az angolok két „nagyágyújával“ Coeval és Ovvettel találkozzék. A viadal utáni züróvacsorán Papp Attila, a magyar csapat egyik vezetője így értékelte a találkozót: — Egy nagyon ki­egyensúlyozott magyar csapatot láttunk, még nem volt lélekta­nilag ilyen jól felkészült, össze­tartó, sportszerű gárdánk, amely kimondott lelkesedéssel, a sport szépségéért tudott ver­senyezni. A csehszlovák atléti­kának van néhány világklasszis egyénisége, utánuk azonban ha­talmas űr tátong. Az új szövetségi kapitány, Bakai József irányításával a ma­gyar atlétikának sikerülhet to­vább öregbítenie jó hírnevét, (amely az elmúlt években he­lyenként megcsorbult), s a csehszlovák atlétika szakembe­rei, versenyzői pedig remélhető­leg okulnak a hibákból, s így hamarosan eltűnik a néhány ki­válóság és a csapat többi tagjai között lévő nagy különbség. URBAN klAra RAJT AZ INTER KUPÁBAN Ma kezdődik a labdarúgó Inter Kupa új sorozata, amely ha* gyományosan szint visz Európa nyári futballjába. Idén 11 ál* lám 36 csapata szerepel. Köztük Csehszlovákiából a Bohe­mians, a Sparta Praha, a Rudá Hv*zda Cheb és a Zbrojovka Brno csapata. Ma a Sparta Bernben játszik, ahol ellenfele a Young Boys együttese lesz. A Zbrojovka Brno Linzben a LASK együtte­sénél vendégeskedik. Az RH Cheb Idehaza fogadja a Royal Antwerpent. A Bohemians jú­lius 22-re halasztotta a Grass­hoppers elleni találkozót, mely­nek színhelye Neratovice lesz. A nyugat-berlini Hertha elleni mérkőzés is Prágán kívül Hor­né Počernicében a Xaverov stadionjában kerül sorra. Csu­pán az IFK Göteborg elleni ta­lálkozót játssza otthonába, a vršovicei stadionban a Bohe­mians együttese. A Young Boys Bern együtte­se, a Sparta Praha ellenfele a legidősebb svájci klubok közé tartozik. Alapítási éve 1898 és az ország egyik legnépszerűbb klubjaként ismerik. Ezúttal jó idényt zárt a bajnokságban, a Spartához hasonlóan a 4. he­lyen végzett. Csak egy ponttal szorult a Neuchatel Xamax együttese mögé, s ezzel elesett az UEFA Kupa szereplési lehe­tőségétől. A berni csapat legta­pasztaltabb játékosa a 35 éves Eichenberger, a hat évvel fia* talabb Brechbühl, továbbá a vá­logatott egyik fiatal tagja, Zahnd. Külföldi profiként az NSZK-ból szerződtetett Berke- meier erősíti sorait. A csapat­nak Theudissen személyében holland edzője van. A Linzer ASK együttese nem mondhat magáénak különösen jól sikerült idényt, tavaly jobb volt, hiszen akkor az UEFA Ku­pában szerepelhetett. Most 30 pontjával az osztrák liga 7. he­lyét szerezte meg. A Royal Antwerpen, amely ma a Cheb vendége lesz, válta­kozó sikerrel szerepelt a belga ligában. Hosszú ideig verseny­ben volt az UEFA Kupa szerep­lést biztosító egyik helyért, de a hajrája nem sikerült, s a táb­lázat kellős közepén a 9. he­lyen végzett 33 ponttal. ★ Az NDK—szovjetunió Ju- nior atlétikai versenyen a szov­jet Malihina 8:56,03 p-es ered­ményt ért el a 3000 m-es női síkfutásban, ami új junior Eu- rópa-csúcs. MANDLÍKOVÁ ÉS TOMANOVÁ JÓL FOLYTATJA (ČSTK) — Wimbledonban ed­dig nem sok babér termett a csehszlovák színek képviselői számára, de Mandlíková és To- manová gondoskodtak arról, hogy érdekeltek legyünk a folytatásban. Mandlíková az amerikai Smith elleni találko­zón 6:1, 6:4 arányban győzött, Tomanová pedig a nyugatnémet Pfaff fölött aratott 6:2, 1:6, 6:2 arányú győzelmet. A további eredményekből: Austin—Anto­nopolis (amerikaiak) 6:1, 6:1, Hobbs—Wade (angolok) 6:1, 7:6, Barker (angol)—Bunge nyugatnémet 6:1, 6:3, 6:3, Teer- guarden—Dupont (amerikaiak) 6:3, 3:6, 6:4. A férfi egyesben: Taróczy— R. Meyer (amerikai) 7:6, 6:3, 7:6, T. Gulikson—Fleming (ame­rikaiak) 3:6, 7:6, 7:6, 6:3, Mc­Namara (ausztrál)—Steward DUPLÁN LAK0L, KI MOST ALULMARAD Páholyban érezheti magát évek óta a labdarúgó SZNL győztese, mert osztályozót nem kell vívnia az 1. ligába jutásért, míg a Cseh Nemzeti Liga két csoportja első helyezettjeinek kétfordulós osztályozón kell a megerőltető bajnoki idény után eldönteniük, melyikük szerepel­het a következő idénytől kezdve a legjobbak között. Túl vagyunk az osztályozók első mérkőzésén. A Vítkovice otthonában csak 1:0 arányú győ­zelmet aratott a Sklounion Tep­lice fölött, s csak a visszavágón derül ki, elég-e az előny, vagy sem. Már a vítkovicei találkozó csaknem kizárólag taktikai küz­delem volt, mindkét fél a má­sik hibájára várt, úgyszólván nem mert kezdeményezni. A iá- tékosok tudatosították, milyen nagy a tét, s biztosan arra gon­doltak, mi lesz, ha az egész baj­noki év igyekezete után éppen a legfontosabb .nem sikerül, vagyis egyelőre bezárul a bal- szerencsésebb, vagy gólképtele- nebb előtt az l. liga kapuja. Még azzal sem vigasztalódhat a rövidebbet húzó, hogy majd az újabb bajnoki év végén to­vábbi kísérletet tehet. Az törté­nik ugyanis, hogy az új kiírás­tól kezdve akárcsak Szlovákiá­ban, a cseh országrészekben is „csak egy“ nemzeti liga lesz. A CSNL-ben ugyan változatlanul 16 együttes szerepel majd, csak­hogy azok között a ligából kie­sett Hradec Královén, meg a Teplice-Vítkovioe alulmaradó együttesén kívül a volt A- és B- csoport 2.-8. helyezettjei sze­repelnek majd. Ezekután nem fér kétség ahhoz, hogy ez az új CSNL nem akármilyen játékerőt képvisel, s abban nagyon nehéz lesz az első helyen végezni. Az az első hely majd azután termé­szetesen selejtező kötelezettség nélkül ugyanúgy I. ligás szerep­lést biztosít, mint az SZNL ed­dig is. A jelenlegi osztályozók csapa­tai közül kétségtelenül a Sklou­nion Teplice együttesét Ismer­jük jobban, hiszen az I. liga egyik illusztris együttese volt, általában az élvonalban szere­pelt, játszotta a labdarúgást és alkalma volt nemzetközi kupa­szereplésre is. Mostani játékere­jére csak csoportelsőségéből kö­vetkeztethetünk. A Vítkovice azzal hívta fel magára a figyel­met, hogy a Cseh Labdarúgó Kupa küzdelmei során az élvo­nalbeli ligacsapatoknak teljesen egyenrangú ellenfele volt. Bár­melyikük előtt zárul be a liga kapuja, keserű lesz a játékosok, az edzők, a szakvezetők, s ter­mészetesen a szurkolók szájíze, s aligha elégíti ki őket az a bíz­tatás, hogy majd a legközelebb. Az új megoldásban az lesz a po­zitívum, hogy a CSNL legjobb­jának sem kell majd élethalál harcot folytatnia a pontküzdel­mek befejezése után a legna­gyobb tétért, az I. ligába jutá­sért. Annyi bizonyos, hogy a tepli- ceiek nem szívesen emlékeznek vissza az egy évvel ezelőtti ha­sonló helyzetre, amikor a Sp. Hradec Králové együttesével viaskodtak az I. ligajogosultsá­gért, s az ugyancsak két mérkő­zésből álló futballcsatában alul­maradtak ... ZALA JÓZSEF (amerikai) 6:4, 6:0, 6:1, Bühning (amerikai)—Edmondson (auszt­rál) 6:4, 6:3, 5:7, 7:5, McEnroe (amerikai]—Ramirez (mexikói) 6:3, 6:7, 6:3, 7:6, V. Armitraj, a legjobb indiai teniszező a 8, helyen kiemelt Teacher (ame­rikai) fölött 6:4, 2:6, 2:6, 6:2, 6:1 arányban győzött. Elbúcsú­zott a további küzdelmektől az ausztráliai Fancutt, aki az első fordulóban Lendl ellen győzött. Az amerikai Mayott 6:4, 4:6, 6:7, 3:6 arányban késztette megadás­ra az ausztrált. Fibak (lengyel) —Davis (amerikai) 6:4, 6:4, 6:2, Gerulaitis (amerikai)—Curren (dél-afrikai) 6:3, 6:7, 6:3, 6:3, Kirmayr ( brazil)—Tanner (ame­rikai) 6:4, 6:4, 3:6, 6:2, Fitzge­rald (ausztrál)—Scanlon (ame­rikai) 6:1, 6:2, 6:2, Gehring (nyugatnémet)—Taygan (ameri­kai] 7:5, 6:1, 7:6. További eredmények a nők­nél: Jäger (amerikai)—Stowe (holland) 4:6, 6:4, 6:3, Turnbull (ausztrál)—Jevans (angol) 6:2, 6:2, Pasquale (svájci)—Rinaldi (amerikai) 3:6, 6:0, 6:0. Asztalitenisz — világranglista (ČSTK) — Egyedül Milan Or­lowski szerepel a csehszlovák asztaliteniszezők közül a leg­újabban kiadott világranglistan. A férfiaknál a következő a helyzet: 1. Giio ]ue-hua, 2. Cai Zsen-hua, 3. Xie Sai-ke | kí­naiak), 4. Klampár (magyar), 5. Surbek (jugoszláv), 6. Bengt- son (svéd), 7. Si Zsi-hao (kí­nai), 8. Douglas (angol), 9. Vang Hui-juan (kínai), 10. Jó- nyer (magyar), 11. Orlowski (csehszlovák), 12. Grubba (len­gyel). A nőknél: 1. Tung Ling, 2. Cao Jao-hua, 3. Zsang Dejing (kí­naiak), 4. Lee Soo fa I dél ko­reai), 5. Kvi Bao ksiang (kínai!, 6. Pák Jung Sun (KNDK), 7. Pu Kvi juan, 8. Huang Jun-kvun (kínaiak), 9. Popova (szovjet!, 10. Li Song (KNDK), 11. Kim Kiting Ja (dél-koreai), 12. Vrieseookop (holland). Jó formában van Jozefina Ozoráková (balról a második), aki a csehszlovák—magyar atlétikai viadalon a 800 méteres síkfutás­ban és a 4 X 400-as vélfóba* is kitfinő teljesítményt nyújtott iČSTK-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom