Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1981-05-12 / 110. szám, kedd
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK. SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. május 12. KEDD BRATISLAVA m XXXIV. ÉVFOLYAM ’ 110. szám Ára 50 fillér A bizalom mandátuma Írta: Daniel Futej, az SZLKP Központi Bizottságának osztályvezetője Állampolgáraink nem egésxen egy hőnap múlva, június 5—8-án a választási urnák elé járulnak, hogy leadják szavazatukat a Nemzeti Front képviselőjelöltjeire. Csehszlovákia Kommunista (tártja és a Nemzeti Front egyúttal világos és közérthető programmal lép állampolgáraink színe elé. A választások előkészítését, majd a választások utáni akti- vitást is fel kell használni arra, hogy a dolgozók legszélesebb rétegeivel ismertessük a CSKP XVI. kongresszusának programját, a 7. ötéves terv feladatait, főleg azért, mivel programunk megvalósításáért elsősorban a gazdasági szférában kell döntő harcot vívnunk. E tekintetben növekszik a Nemzeti Front választási programjainak szerepe is. Ezek konkretizálják a CSKP XVI. kongresszusának határozatait, a terv, a költségvetés lehető ségeivel, valamint a nemzeti bizottságok és a lakosság fokozott igyekezete által megteremtett erőforrásokkal összhangban hatnak az egyes területi körzetek komplex fejlesztésére. Kidolgozásuk & megvalósításuk folyamatában következetesebben kell érvényesíteni a társadalmi érdekeket, meghatározva a fontossági sorrendet. A párt központi szer vei, a Nemzeti Front és az állami szervek azt javasoják, hogy a választási programok keretében kiemelten foglalkozzanak bölcsődék és óvodák, járulékos beruházások építésével, a fiatal nemzedék nevelésével, a többgyermekes családokról, a foglalkoztatott nőkről, az idős emberekről való gondoskodással, a környezeti viszonyok javításával. Ebben a vonatkozásban jó tapasztalataink vannak. A párt szervei, a Nemzeti Front szervezetei és a nemzeti bizottságok összehangoltan törekedtek a lakosok százezreinek megnyerésére, s ennek köszönhetően ebben a választási időszakban önkéntes társadalmi munkájuk gyümölcsöző eredményeket hozott. A Z-akció nem beruházási részében 1980-ban 719 millió korona értékű művet hoztak létre. Tavaly Szlovákiában ebben az akcióban 1 milliárd 391 millió korona értékű beruházásokat építettek fel. Átadtak rabiéi tetősének 1246 létesítményt, ebből 93 óvodát, 18 bölcsődét, 8 alapiskolát, 25 gyermekjátszóteret, 3 napközi otthont, 5 iskolai éttermet, 25 tornatermet, 65 egészségügyi központot stb. Tapasztalataink azonban igazolják, hogy jobban kell ügyelnünk az építő törekvések és a nevelő szerep hatásosabb ösz- szehangolására, a nemzeti bizottságok, az egységes földmű- vessző vetkezetek, a vállalatok és az üzemek anyagi eszközei közős felhasználásában a munka nagyobb mérvű egyeztetésére. A Nemzeti Front választási programjai váljanak a szerveket és a szervezeteket egységes eljárásra mozgósító hatásos politikai dokumentummá és eszközzé. A párt területi szer* vei nagyobb figyelmet fordítsanak elsősorban arra, hogy a Nemzeti Front szervei és szervezetei fokozott elkötelezettséget tanúsítsanak a választási előkészületekben. Ez főleg a lakosság körében kifejtett politikai-nevelő, propaganda és agitátori munkára vonatkozik. A társadalmi szervezeteknek a választások előkészítésénél sajátos feladataik vaunak g társ- üelelősek a választások biztosításáért. A Nemzeti Frontban tömörült szervezetkben dolgozó kommunisták szavatolják azt, hogy az adott szervezetek kidolgozzák a választási propaganda és agitáció terveit, munkájukkal minden tagjukat megnyerjék a pártpolitika cselekvő támogatásának és annak, hogy egyetértésüket kifejezésre juttassák a Nemzeti Front jelöltjeire adott szavazatukkal. A szocialista demokrácia elsősorban azt jelenti, hogy megvalósítjuk és továbbfejlesztjük a képviseleti szervek és a dolgozók kapcsolatának változatos formáit. Ezek a formák arra késztetik őket, hogy mind szélesebb méretekben és színvonalasabban részt vegyenek az állam és a népgazdaság irányításában. Hiszen a bizalom mandátumát több mint 161000 képviselőjelölt kapja meg és további 171000 állampolgárunk fog dolgozni a Nemzeti Front különféle bizottságaiban és aktíváiban. Ez meggyőző tanúbizonysága annak, hogy népünk részt vesz a szocialista állam igazgatásában. A párt szervei és szervezetei törekedni fognak az ideológiai-politikai nevelő munka további tökéletesítésére, hogy a választás előtti propaganda és agitáció hatásos és tárgyszerű legyen. A propaganda és az agitáció feladata, hogy az állampolgárok megismerjék és megértsék az új, igényes feltételeket, amelyek között megvalósítjuk a fejlett szocialista társadalom építésének programját, s ennek alapján levonják a következtetéseket saját munkájukra és társadalmi elkötelezettségükre vonatkozóan is. Kétségtelen sikereink mellett amelyekkel nap-nap után találkozunk, s amelyekről beszélni fogunk a nyilvános gyűléseken, rá kell mutatni a problémákra és a fogyatékosságokra is. A választás előtti időszakban a propaganda és az agitáció fejlesztése és a közvélemény formálása során rendkívüli jelentőségük van az agitációs központoknak és kollektíváknak, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi klubjainak, a kulturális-művelődési intézményeknek stb. Gondoskodni kell arról, hogy tevékenységük színvonalas, meggyőző legyen. Különösképpen nagy figyelmet kell fordítani a választási urnák elé első ízben járuló fiatalokra. Magyarázzuk meg nekik választási törvényeinket, világítsuk meg, hogy szocialista társadalmunk miképp gondoskodik a fiatal nemzedékről. A párt alapszervezetei, vállvetve a SZISZ-ben dolgozó kommunistákkal, erre a célra használják fel elsősorban a fiatalok széles körű részvételét. A párt beszél az ifjúsággal elnevezésű akcióban. Helyes lesz az is, ha a választási gyűléseken felszólalnak az élenjáró munkások, tudósok, sportolók, művészek, más politikai pártok tagjai, valamint pártonkívüliek is, akik a nyilvánosság körében tekintélynek, bizalomnak és tiszteletnek örvendenek, közkedveltek és hatást tudnak gyakorolni a többi dolgozóra. Döntő fontosságú, hogy a párt szervei és szervezetei vezetésével következetesen összehangoljuk politikai rendszerünk és állami mechanizmusunk valamennyi láncszemének tevékenységét. ....... v... XNV- ............« Az év végéig 2356 lakást adnak át Bratislava Petržalka városrészében, a Lúky ú] lakótelepen a Magasépítő Vállalat dolgozói (Štefan Petráš felvétele — ČSTK} Rumán párt- ás állatra küldöttség látogat hazánkba (CSTK) — Gustáv Husáknak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitká« rának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának meghívására a közeli napokban hivatalos baráti látogatásra a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba érkezik a Román Szocialista Köztársaság párt- és állami küldöttsége, Nicolae Ceausescunak, a Román Kommunista Párt főtitkárának, a Román Szocialista Köztársaság elnökének vezetésével. nUESilliX A CSKP HL HCBHIUTAROZAIJII A SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI, CSEH ÉS SZLOVÄK TANÁCSÁNAK EGYÜTTES ÜLÉSE (ČSTK) — Prágában tegnap megkezdődött a Szakszervezetek Központi Tanácsának, a Cseh és a Szlovák Szakszerve zeti Tanács együttes plenáris ülése. Megvitatásra kerüllek a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom feladatai a CSKP XVI. kongresszusa után a X. országos szakszervezeti kongres* szusra való előkészítés időszakában és a kongresszus egybe hívására vonatkozó javaslat. A beszámolót Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségé- neík tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnölke tartotta. Megemlítette, hogy az ülést ama történetmi kongresszus évfordulója előtt tartják, amelyen 60 évvel ezelőtt meg a l a p í to t ták C sehsz lovátk ia 'Kommunista Pártját. A párt egész 60 éves tevékenységét — •mondotta — áthatja a munkás- osztály érdekeiért, a dolgozó ember jobb életéért vívott fáradságot nem isimerő küzdelem. A CSKP XVI. kongresszusa tanácskozásának és határozata inak a dolgozók széles rétegeiben kiváltott rendkívüli visszhangja — hangsúlyozta Karel Hoffmann elvtárs — a CSKP KB 18. ülése utáni cselekvő kezdeményezés folytatása. Az SZKT 10. plenáris ülésének felhívására, hogy a szakszervezeti tagok aktívan vegyenek részt a XVI. párt- kongresszus előkészítésében, Igazi munkásválasz érkezett. A kongresszus előtti kezdeményezésbe és a szocialista verseny mozgalomba a dolgozók csaknem 85 százaléka bekapcsolódott. Az anyagi termelésben, a közlekedésben, az építkezéseken és a mezőgazdasági üzemekben töí>b mint 4 millió dolgozó vett részt a munka- versenyben, A CSKP XVI, kongresszusé nak határozatai kifejezik a szocialista Csehszlovákia gazdasági, szociális, kulturális és szellemi fejlődésének átfogó marxista—leninista programját az elkövetkező Ót évben —* hangsúlyozta a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke. A kongresszus újra igazolta, hogy a CSKP minden törekvésében a nép széles rétegeire támaszkodik, az SZKP és más testvérpártól gazdag tapasztalataiból merít és hűségesen védelmezi a dolgozók iegsajátabb érdekeit, kifejezi jogos vágyaikat. Az az erő, és azoik a tapasztalatok, amelyeket a XV. pártkongresszus óta eltelt Időszakban összegyűjtöttünk, szilárd alapot képeznek, erre fogijuk építeni az FSZM egész elkövetkező tevékenységét. Megmutatkozik ez Kajd a Csehszlovák Szocialista l®ztársaság 1981—1985. évi gazdasági és szociális fejlődése Irányelveinek támogatásában. Ezek az Irányelvek a népgazdaság további növekedése Józan távlatát jelentik. Kiemelik a termelés hatékonysága emelésének, mindennemű munka hatékonysága és minősége tokozásának stratégiai irányvonalát, ennek az irányvonalnak a szükségszerűségét, tehát a gazdaságosság, a teljesítőké- (Folytatás a 2. oldalon) A FRANCIÁK A VÁLTOZÁS REMÉNYÉBEN SZAVAZTAK MITTERRANDRA (CSTK) — Franciaországban vasárnap megtartották az elnök- választások második fordulóját, amelyből Francois Mitterrand, a Szocialista Párt főtitkára került ki győztesen. Mitterrand a szavazatok 52,06 százalékát, ellenfele, Valéry Giscard d’Estaing eddigi elnök pedig 47,93 százalékát szerezte meg. A második fordulóban a választásra jogosultak 86,3 százaléka vett részt. Az eredmények hivatalos közlése után Mitterrand kijelentette, hogy a francia választók többsége a változások mellett szaI (Folytatás a oldalon) A NEMZETI FRONT JELÖLTJE „TISZTÁBAN VAGYOK A FELELŐSSÉGGEL...” Már gyermekkorában vonzotta az építészeti szakma. Mindig ott lábatlankodott a dolgozók között, amikor a családi házat építették. A rozsnyói (Rožňava) építészeti szakközépiskola elvégzése után főiskolára jelentkezett. Hat év telt el azóta, hogy Gebe Szilveszter megkapta a mérnöki diplomát. Vonzotta a szülőföld, így a gömörhor- kai (Gemerská Horka) Cellulóz- és Papírgyárban vállalt munkát. Szakelőadóként kezdte a beruházási részlegen. — Igyekeztem helytállni, bár eleinte idegenkedtem a beosztásomtól — emlékszik vissza a pályakezdésre. — Később megszoktam a kollektívát, és nemcsak kedvet kaptam a munkához, harftem családot is itt alapítottam. Nyugodt, szerény, csendes embernek ismerik. Olyannak, aki idejében törekszik a feladatok megoldására. Igyekvésére a gyár gazdasági és politikai vezetése is felfigyelt. Fokozatosan nagyobb és felelősségteljesebb tisztséggel bízták meg. A beruházási részleg vezetője lett és az üzemi szakszervezeti bizottságba is beválasztották. Két évi tagjelöltség után tavaly felvették a párttagok sorába. — Gyárnnk maholnap százéves les* — folytatja. — Bár évről évre korszerűsítjük, a gépek nagy része elavult. Nagy eredményként tartom számon, hogy amióta itt dolgozom, két új, készárut termelő üzemrészleggel gyarapodtunk. Az egyik kar- f Folytatás a 2. oldalon f Marchais: a szocialisták a kommunisták bevonása nélkül nem valósíthatnak meg új politikát