Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1981-05-01 / 102. szám, péntek

IliS

ként. Túl markáns, túl drámai egyéniség, semmiképpen sem illik bele az operett habkönnyű világába. Nem tudom, mekkora veszteségnek könyvelte el 1966-ban a bratislavai Oj Színpad Elena Kittnarová távozását. Tény, hogy a Szlovák Nemzeti Színház operaszínpada számára feltűnése hatalmas nyereség volt.

Az énekesnő magas fokú művészi tudatosságát, igényességét és önismeretét bizonyítják azok a szavak,

amelyekkel Puccini Bohéméletének 1977-es felújítása előtt Musette szerepét jellemezte.

„... Tudat alatt valahogy mindig menekültem Puccini világától. Sohasem csábítottak megható, önfeláldozó, hi- székeny és rajongva szerető hősnői — énekesei és színészi egyéniségemtől egyaránt távol állnak. Végül mégsem sikerült megmenekülnöm Puccinitól. Ve a repertoáromon szereplő Toscát szilárdabb anyagból gyúrták, mint Cső- Cso-Szánt, Manont, Liut vagy Mimit... Azt hiszem, Musette is más. Miben különbözik ez a kettő a többitől? Mindenekelőtt aktivitásukban — nem szemlélik kívülről az eseményeket, nem adják meg magukat fellebbezés nélkül a sorsnak.“

Ez a vallomás kulcsot ad Kittnarová művészetéhez. Nagyon is tisztában van adottságaival, érzi, tudja, hogy hangban, színészi alakításban a drámai szerepek állnak legközelebb egyéniségéhez. Ám a líraibb szerepkörben is talál mindig olyan logikai fogódzót, kiindulópontot, melynek segítségével rendkívül árnyalt, tökéletesen megformált alakokat képes teremteni. Igaz énekes-színész, aki mindig a szövegből, a cselekményből indul ki. Ezért képes mindig újat, a megszokottól eltérőt mondani. Valahogy mindig „aktivizálni“ tudja az általa életre keltett figurákat. Pregnáns példája ennek Wagner Lohengrijének Brabanti Elzája, aki Kittnarová tolmácsolásában nem a szokványos passzív, Lohengrin elvesztésében megadóan beletörődő fiatal nő. Ez az^Elza tudatosan hívja ki maga ellen a sorsot. Tudni akarja, ki a a szeretett férfi. Nem képes vakon szeretni őt, ismerni akarja múltját, csak azzal együtt hajlandó elfogadni Lohengrint.

A Verdi-szerepek közül is az aktív nőalakok megformálásában remekelt.

Az intrikus, célratörő Lady Macbeth és a démonian szenvedélyes Abigail színesebbre, egyénibbre sikerültek a dra- maturgiailag egysíkúbb Trubadúr-Leo- nóránál vagy Aidánál.

Elena Kittnarová- művészetének legjavát azonban vitathatatlanul a modern repertoár szerepeinek megformálásába sűrítette. Az 1973-ban bemutatott Janáček-opera, a Makropulosz-iigy Emília Marty-ja és Richard Strauss három évvel később színre kerülő Salo- mejának címszerepe lettek az énekesnő legbravúrosabb alakításai. Kittná- rová nem mindennapi képességeit bizonyítja, hogy két teljesen különböző világról és jellemről van szó. Az apja titkos életelixírjének segítségével háromszáz évet megért, örökifjú és ragyogóan szép Emília Marty-ban nincs semmi emberi. Hosszú élete során mindent megismert, nem hajtják többé szenvedélyek és indulatok. Egyetlen érzés maradt meg benne — a halálfélelem. Számító és kegyetlen, minden becstelenségre képes, hogy továbbra is elodázhassa a rettegett halált. Kittná- rovának ezer arca van ebben a szerepben: fagyos, unott, közönyös, kacér, és hisztérikus. Azonban ebben a negatív figurában is érzékeltetni tud valami megindítót: a reménytelen célnélküliséget, amely értelmetlenné tesz minden emberi létet.

A fagyos Emíliával szemben Salome a túlfűtött szenvedélyek rabja, szinte pszihopatológikusan egzaltált alkat. Kittnárová bravúros technikai tudásával ura lett a nyaktörő szólamnak, s színészileg olyat produkált, ami minden eddigi teljesítményét felülmúlta.

Ismerve előadóművészeink hajszolt élettempóját és az idővel folytatott örökös versenyfutásukat, szinte csodával határos, hogy a kiváló énekesnőnek mindig teljes embert igénylő munkája és családja mellett még társadalmi munkára is telik idejéből és energiájából. Aktív párttag, a Nemzeti Front bratislavai városi plénumának és a Szlovák Nőszövetség I. városkerületi bizottságának örökké tevékeny tagja. Teljes emberi és művészi odaadását, példaadó munkásságát jutalmazza meg kormányunk, amikor a Klement Gottwald-díjas Elena Kittná- rovának május elsejére a nemzeti művész megtisztelő címet adományozta.

VOJTEK KATALIN

Szakmaszeretet

Már többször foglalkoztatott a kérdés: vajon ki az igazán boldog ember? Aki szeret, akit szeretnek? Vagy akit tisztelnek és megbecsülnek? A napokban egy olyan emberrel beszélgettem, aki véleményem szerint, valóban boldog lehet. Márcsak azért is, mert a fenti kérdések mindegyikére Igennel válaszolhat. Ilyen emberekkel szívesen ismerkedem s örömmel vállalkozom arra is, hogy bemutassam az olvasóknak Gabriel Salát, a kassai [Košice) Nehézgépipari Müvek negyvenkilencéves szerszámkészítőjét, egy aranyfokozatú szocialista munkabrigád vezetőjét.

Családjában nincs hagyománya a szerszámkészítő szakmának, elsőként ő tanulta ki és folytalja immár közel három évtizede. Édesapja favágó volt.

— Engem mar gyermekkoromban vonzottak a gépek, mindig kerestem az alkalmat, hogy közelükbe kerülhessek — mondotta Gábriel Sala. — Az alapiskola után a gépészeti szakmunkásképző iskolába jelentkeztem és alig voltam tizenkilencéves, amikor kitanultam a szerszámkészítő szakmát. Péter fiam felsőbb fokon, a műszaki főiskola gépészeti karán ismerkedik a gépiparral. A lányom, Gabriella az idén végez a P. J. Šafárik Egyetem Természettudományi Karán, matematika-fizika szakos. S ha már szóltam a gyerekekről, azt is elmondom, hogy a feleségem egy textilüzlet vezetője, szintén itt Kassán.

— Ezek szerint Péter fia az ön nyomdokaiban halad.

— Igen, őszintén örülök, hogy ezt a pályát választotta. Én magam és társaim, másként kezdtük. Igaz, a mi tanítómestereink kiváló szakemberek voltak. A régi kassai gépipari dolgozók országszerte híresek voltak emberségükről, szakmaszeretetükről, de a munkásosztály iránti elkötelezettségükről is. Első mesterem, Ceglédy István, Gál Dezső bácsi és a többiek faragtak, neveltek belőlem embert. Hálával gondolok rájuk.

Gabriel Salat törzsgárdatagként, a kassai gépgyár szerszámkészítő üzeme egyik alapítójaként tartják számon. Alig szárad meg a tinta segédlevelén, amikor 1951-ben ő is ott volt azok a lelkes, idősebb és fiatalabb munkások között, akik megalapozták a gyár szerszámkészítő üzemét.

A kassai gépgyárban végzett munkájának eredményeit, harminc éven át bizonyított szakmaszeretetét rengeteg

1981.

V. 1.

szerszám és egyéb termék, több mint negyven újítás, igen sok elismerés, kitüntetés — köztük állami is — fémjelzi.

A munkahelyén s azon kívül is közismert, megbecsült szakember Gabriel Sala elvtárs. 1958 óta elkötelezett tagja a CSKP-nak. Mint az üzem párt- szervezet vezetőségi tagja 1974-től ezen a területen is aktív tevékenységet fejt ki. Támogat mindent, ami a fejlődéssel, haladással összefügg. A szocialista munkaverseny szervezésében végzett munkássága példamutató. Közel húsz évvel ezelőtt élére állt annak a jelenleg tizenöt tagú szocialista munkabrigádnak, melynek tizenegy tagja — köztük Sala elvtárs is — már megkapta az aranyjelvényt.

Nagy érdeme van abban, hogy nemcsak őt, hanem az általa vezetett szocialista munkabrigádot is a példamutató, kezdeményező kollektívák között emlegetik. Ez a brigád az elmúlt év októberében vállalta, hogy az évi tervet 35 nappal határidő előtt teljesíti. Ezt valóra is váltotta, s az év végéig több mint 387 ezer korona értékű terméket gyártott terven felül.

Külön figyelmet érdemel a brigádnak a CSKP XVI. koongresszusa, valamint a párt megalapítása 60. évfordulója tiszteletére tett „100 + 16“ felhívása. Ennek lényege az a felajánlás, hogy a brigád tagjai a 7. ötéves tervidőszak minden évében 16 nappal a határidő előtt teljesítik a tervezett feladatokat. Az előzetes számítások szerint ez a kezdeményezés az árutermelésben 885 ezer korona értéktöbbletet eredményez. A minőségi termelés fokozása érdekében termékeik nagy részét jótállással továbbítják a megrendelőkhöz. A kezdeményezés a vállalatban több követőre talált.

Gabriel Sala egyéni szocialista felajánlást is tett. Többek között patro- nátust vállalt két fiatal munkás felett.

— Az egyik fiatal munkatársam, brigádunk legifjabb tagja, Jozef Plev- ka megérdemli a gondoskodást — jegyezte meg Sala elvtárs. — Minden érdekli, ami körülötte történik. Nem kell nógatni, hogy figyeljen mit és hogyan csinálunk, mi, idősebbek. Egyre igényesebb feladatokkal bízom meg és nagy öröm számomra, ha látom, hogy a kis Plevka és a hozzá hasonó többi fiatal, milyen szakma- szeretettel végzi munkáját. Számunkra ez nagy elégtétel. Nem fáradozunk hiába, jó szakembereket nevelünk.

KULIK GELLERT

Ä kollektíva érdem©

Gabriel Sala

[I. Onofrey felvétele)

A prágai Kultúrpalota bonyolult légkondicionáló berendezésének szerelését Vladimír Sváb kollektívája végezte, amely május első napjaiban ismét hosszú útra indul. Az iraki Baijiban épülő olajfinomítón folytatják a háború miatt tavaly november végén félbemaradt munkájukat. Remélik, hogy nyolc hónap alatt befejezik a szerelést és a karácsonyt már itthon, szeretteik körében tölthetik.

Vladimír Sváb, a prágai Ipari Automatizációs Üzemek szerelőmestere, pályafutását a Vranovi Fakombinát elektrotechnikusaként kezdte, majd a Slovnaft szerelőjeként dolgozott. Huszonhat esztendeje teljesíti lelkiismeretesen kötelességeit a legigényesebb beruházásokon. Nemegyszer a pihenésre szánt idő rovására igyekszik kötelességénél is többet nyújtani. Nem csak ezért, mert a Kra3upy-i Kaucsuk- gyár, a vresovi Szénkombinát, a chva- leticei hőerőmű és sok más üzem szerelésénél szerzett gazdag tapasztalataira lépten nyomon szükség van, hanem mert az évek során megszerette, a szívéhez nőtt a mestersége, amelyet semmi mással nem lenne hajlanadó felcserélni.

— A berendezések zavartalan, gazdaságos és biztonságos üzemelését és a technológiai folyamatok ellenőrzését biztosító mérő- és szabályozótechnika szerelését végzem — utal igényes munkájára, amelynek az egyre korszerűbb, állandóan továbbfejlesztett gépekhez is alkalmazkodnia kell.

— Nem topoghatunk egy helyben — folytatja — a régi, elavult módszerek helyett mi. is újakat, korszerűbbeket vezetünk be, hogy kevesebb munkával, gyorsabban, az ésszerű és takarékos energia , nyersanyag- és anyaggazdálkodással még jobb eredményeket érjünk el.

Ezen fáradozik követésre méltó példát mutatva munkatársainak, akik apjukat, oktatójukat látják benne. Igaz ugyan, kezdetben nem mindig talál megértésre körükben Emberi tulajdonság ugyanis az újdonságoktól való idegenkedés, a sikeretelenségtől való félelem, vagy a kényelemszeretet, amit azonban Vladimír Šváb nem tűr meg. Nem olyan fából faragták, hogy beletörődjön mások közönyébe. Meggyőző érvei, magyarázata többnyire nem is talál süket fülekre. Végül is megértik az emberek, hogy a találmányok, vagy újítási javaslatok megvalósításával a javukat akarja. Az egyszerűbb, kevésbé fárasztó munka mindenkinek érdeke.

— Ha ezzel tisztában lennének a fiatalok, akkor a toborzásnál is kétségtelenül többen jelentkeznének ~ szakítja félbe beszélgetésünket vendéglátóm egyik munkatársa, az éppen belépő Oldrich Krátky.

Akik azonban a mérő- és szabályozótechnika szerelését választják hivatásuknak és Vladimír Svábtól tanulják meg a mesterséget nem bántják meg elhatározásukat. Nyugodt természetéért, türelméért, önzetlen segítségéért megszeretik mesterüket.

Ezzel magyarázható, hogy valameny- nyien bizalommal tekintenek iraki útjuk elé, bár a sivatagban, a 48—50 fokos hőségben nem éppen kedvezőek a munkafeltételek. A legközelebbi város munkahelyüktől legalább 100 kilométerre lesz. Az olajfinomító idejében történő átadására tett kötelezettségvállalásuk azonban áldozatkészségre kötelezi a Csehszlovák—Kubai Barátság nevű, 60 tagú szocialista munkabrigádot.

’ iadimír Sváb

(Jan Vrabec felveleie)

— Beosztásomnak köszönhetően sok helyütt megfordultam a világban, sok emberrel kötöttem barátságot — emlékezik. — Elbeszéléseim alapján megszerették hazánkat, érthető tehát az irántunk tanúsított érdeklődésük. Külföldön szabad napjaimat a nevezetességek, a műemlékek megismerésével töltöm — mondja, majd a goüwaldo- vi Magasépítő Vállalat Szíriában emelt korszerű munkásotthonáról, a Technoexport jól felszerelt boltjairól és konyhájáról beszél, amelynek ízletes főztje a hazaival vetélkedik. — Munkaidő után olvasok, sportolok és természetesen fényképezek is, hogy némileg kárpótoljam a családot hosz- szas távvolétemért — utal főiskolás fiának és alapiskolába járó lányának a régészeti kutatások irántti érdeklődésére és egyéb kedvteléseire.

Vladimír Őváb negyvennyolc óta a CSKP tagja. Vállalata pártbizottságában és a szakszervezeti bizottságban az évek során számos tisztséget töltött be. Eredményes tevékenységéért nevét a legjobb mesterek között emlegetik. A Kiváló munkáért, A szocialista munka úttörője és a többi hazai és külföldi kitüntetés tulajdonosának Gustáv Husák elvtárs a prágai várban május elsején adta át a legmagasabb kitüntetést a Szocialista Munka Hőse címet.

— Mindig átlagos munkaerőnek tartottam magam. Nem is tudom elhinni — mondja szerényen — hogy megérdemlőm ezt a nagy elismerést. Az egyén azonban — az eredményeket tekintve — nem sokat jelent, a kollektíva érdeme, hogy vittem valamire.

KARDOS MÄRTA