Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1981-05-29 / 125. szám, péntek

V I t Ä 6 PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IIJ SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Megtartotta 19. ülését a Szlovák és a Cseh Nemzeti Tanács Tovább szilárdult a lakosság szociális- és létbiztonsága František Miše je szlovák és Jaroslav Tlapák cseh pénzügyminiszter előterjesztette az 1980. évi állami zárszámadás tervezetét AlKOrO EZREK A csehszlovákiai magyar kul­túra eseményekben gazdag na­pokat, heteket él, ugyanúgy, mint a szlovák vagy a cseh. Nemcsak színházi bemutatók, tárlatok, irodalmi és emlékes­tek, hangversenyek jelzik ezt. hanem mindenekelőtt az orszá 350s amatőr művészeti sereg­szemlék. Az elmúlt héten zaj­lottak le a Jókai napok, most éppen a Ounamenti Tavaszon ad ipéldát többszáz gyermek és sok pedagógus tehetségből, rá­termettségből, cselekvő maga­tartásból. Ez után az országos népművészeti fesztivál, majd a Kodály napok és végül a gom- baszögi kulturális ünnepség lesz soron. Ha csak azok számát vesszük, akik az említett találkozókon vesznek részt mint szereplők, akkor is jóleső érzéssel állapít­hatjuk meg, hogy továbbra is tömegek kapcsolódnak be a kulturális életbe, aktívan ala­kítva. újabb és újabb értékek­kel gazdagítva azt — és termé­szetesen önmagunkat, valamint «okezres közönségüket, szerte Dél-Szlovákiában. Ezért állít hatjuk bizton azt is, hogy az amatőr művészeti mozgalom: tömegmozgalom, melyben fiatal és idős, munkás és értelmiségi egyaránt van jelen, fis mindez már csak azért is örvendetes mert, mint tudjuk, mindennapi munkánk színvonala, minősége — melynek szüntelen emelése, illetve javítása korparancs — nem független kulturáltságunk fokától. fippen e miatt is kell hangsú­lyoznunk újfent: állandó fela­dat az amatőr művészeti tévé kenység színvonalának az eme­lése, a mozgalom belső szerke­zetének, a tevékenységhez szük­séges feltételeknek a javítása. Ez azonban csak úgy lehetsé­ges egyebek között, ha például a mostani szemlékről is levon­juk a tanulságokat, és ami en­nél több: figyelembe is vesszük őket a jövőben — építve a jó tapasztalatokra, elvetve a rosz- szakat, mindazt, ami nem méltó a szocialista kultúra gyakorlatá­hoz, nem felel meg a szocialis­ta kultúra értékrendszerének. Persze, nem egyszerű probléma­kör ez, feladatnak meg egyálta­lán nem könnyű, és legfőkép­pen nem alkalmi. Szerencsére egyre többen vannak, dolgoznak már ennek tudatában, és hogy egyre töb­ben okulnak a korábbi hibák­ból, eredményesen hasznosítják az előző szemléken tapasztal takat, tanultakat — az minde­nekelőtt a szemléletváltozásban, a mondanivaló művészi megje­lenítésében nyilvánul meg, vet­tük észre például már a kerü­leti versenyeken. Erős vonalak­ban mutatkozó, szintén örven detes jelenség ez is, de még nem mondható általánosnak. Hogy azzá váljék, ahhoz többek között elmélyültebb önműve­lődésre, a szakmai ismeretek gyarapítására, tájékozódásra van szükség, továbbá arra, hogy a kulturális élet, az amatőr mű veszeti mozgalmat szervező-irá nyitó intézményekben több le­gyen a politikailag és szakmai­lag egyaránt alaposan főiké szült ember. Itt kell megemlíte­nünk a feltételeket is, azokat a szubjektív és objektív okokat, melyek több helyütt még min­dig fékezik az amatőr művésze­ti munka színvonalának emelé­sét, nem kevés bosszúságot okoznak a tenni, alkotni akaró embereknek, fis a segíteni aka­rás Is ne csak szövegekben nyilvánuljon meg, hanem tet­tekben főként. Mert tettekben vannak jelen azok a százak, ezrek, akikről a mostani országos fesztiválok kapcsán szóltunk e cikkben. BODNÁR GYULA (ČSTK) — Megtartotta 19. ülését tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács. Meg­tárgyalta a Szlovák Szocialis­ta Köztársaság 1980. évi álla­mi zárszámadását. Viliam Sal- govič, az SZNT elnöke a ta­nácskozáson szívélyesen Üdvö­zölte Jozef Lenártot, a CSKP KB Elnökségének tagját, az SZLKP KB első titkárát, Peter Colot kát, a CSKP KB Elnökségé­(ČSTK) — Jozef Lenárt a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, a Szö­vetségi Gyűlés Népi Kamarájá­nak és a Szlovák Nemzeti Ta­nácsnak képviselőjelöltje teg­nap Bratislavában a Georgi Di­mitrov Vegyipari Művek üzemi szakszervezeti klubjában válasz­tási gyűlésen vett részt. Lenárt elvtársat szívélyesen üdvözölték a vegyipari kombi­nátnak, valamint a harmadik bratislavai városkerület más vál­lalatainak és intézményeinek dolgozói. A választási gyűlésen jozef Lenárt elvtárs beszédet mondott. Az ezt követő vitában a válla­latok és a szervezetek képvise­lői teljes támogatásukról bizto­sították a Szlovák Nemzeti Front képviselőjelöltjeit, bizal­mukat fejezték ki irántuk és ki­nyilvánították azt az eltökélt szándékukat, hogy minden ké­pességükkel, erejükkel és tudá­sukkal a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresszusán kitű­zött feladatok teljesítésén fára­doznak. Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratisla­vai városi pártbizottság vezető (Tudósítónktól) — Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság tit­kára, a szlovákiai választási bizottság elnöke tegnap tájékoz­tatta az újságírókat az általá­nos választások előkészítéséről, a Nemzeti Front választási programjainak teljesítéséről és az űj programokról. Hangsú­lyozta, hogy a választások tanú­sítják: állampolgáraink egyre szélesebb rétegei kapcsolódnak be a társadalom, a közügyek nek tagját, szlovák miniszter- elnököt, továbbá az SZLKP KB Elnökségének és Titkárságá­nak tagjait, a szlovák kor­mány miniszterelnök-helyette­seit és minisztereit, valamint a többi vendéget. Bevezetőben Viliam Šalgovič hangsúlyozta, hogy március 24~én vett végső búcsút az egész társadalom Jozef Gajdo- síktól, az SZNT alelnökétől, az titkára, a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának képvise­lőjelöltje tegnap a bratislavai Redutban részt vett az első vá­roskerület választási gyűlésén. Ugyanitt mutatkozott be a vá­lasztóiknak Fratišek Kliha, A résztvevők jóváhagyták az SZLKP KERB ülésrendjét és a bizottság tagjainak a feladatok teljesítésében való aktív részvé­telével kapcsolatos szervezési és módszertani intézkedéseket. Megtárgyalták továbbá a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresszusán elfogadott hatá­rozatokból adódó fő feladato­kat, amelyek alapján kidolgoz­zák az SZLKP KERB hosszú tá­vú munkatervét, s jóváhagyták az év végéig terjedő időszakra szóló munkatervet. A bizottság a továbbiakban megvitatta az azzal kapcsolatos ellenőrzés eredményeit, hogyan viszonyulnak egyes vállalatok vezető dolgozói és pártszerve­zetei a Szovjetunióval való gaz­dasági integráció elmélyítésé­hez. Az ellenőrzés során bebi­zonyosodott, hogy e feladat nagy politikai és gazdasági je­lentősége ellenére több válla­latnál és szervezetnél, valamint az irányítás középső színijén és irányításába. Ezt bizonyítják a választási gyűlések is, arnfilye- ken 900 ezren vettek részt és közülük több mint 23 ezren elmondták észrevételeiket az új választási programok javaslatai­val kapcsolatban, rámutattak lakóhelyük problémáira 6s gondjaira. A választási eJőkészületek, amelyekbe 247 ezer állampolgár kapcsolódott be, lassan befeje­ződnek. A választásokig azon- (Folytatás a 2. oldalonJ áldozatkész tisztségviselőtől, aki jelentős érdemeiket szer­zett a szocialista rendszer fej­lesztésében és megszilárdításá­ban. A képviselők egyperces csenddel adóztak az elhunyt emlékének. A 19. ülés napirendjének jó­váhagyása után František Mi* šeje szlovák pénzügyminiszter előterjesztette Szlovákia 1980. évi állami zárszámadásának tervezetét, amely ismerteti a gazdasági eredményeket, az ál­lami költségvetés és a nem­zeti bizottságok költségvetései feladatai teljesítésének, vala­mint a pénzügyi politika cél­jai elérésének eredményeit. • • • Megtartotta 19. ülését teg­nap Prágában a Cseh Nemzeti Tanács is. Megtárgyalta a Cseh Szocialista Köztársaság 1980. évi állami zárszámadását, Evžen Erban, a CSNT elnöke, szívélyesen üdvözölte Josef Korfcákot, a CSKP KB Elnöksé­gének tagját, cseh miniszterel­nököt, a cseh kormány többi (Folytatás a 2. oldalon) a minisztériumokban nem for­dítanak elég nagy gondot ezek­re a kérdésekre. Hatékonyabban kell felhasz­nálni azt a sokoldalú politikai támogatást, amellyel a legfel­sőbb párt- és állami szervek a szocialista gazdasági integrá­ciót előmozdítják. A bizottság a beérkezett levelek és pana­szok intézésével és más kérdé­sekkel is foglalkozott. 1981. május 29. PÉNTEK BRATISLAVA • XXXIV. ÉVFOLYAM * 125. szám © Ára 50 fillér Jubiláns köszöntése (ČSTK) — Gustáv Busák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levélben fejezte ki jókí­vánságait Miloš Nedbal nemze­ti művésznek 75. születésnapja alkalmából. Levelében Gustáv Husák elv­társ köszönetét mondott a ju­bilánsnak hozzájárulásáért a csehszlovákiai színművészet fej­lesztéséhez, és nagyra értékelte színészi munkásságát, amely szorosan összefügg a cseh színjátszás gazdag haladó ha­gyományaival és dolgozó né­pünk életével. • • • A 75. születésnapját ünneplő Miloš Nedbal nemzeti művészt Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök is levélben kö­szöntötte. Szívélyes légkörű találkozó (ČSTK) —■ Jozef lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára teg­nap Bratislavában fogadta a Magyar Népköztársaság mun­kásőrségének küldöttségét, ame­lyet Borbély Sándor, az MSZMP. Központi Bizottságának tagja, a munkásőrség országos parancs­noka vezetett. A szívélyes légkörű találkozó résztvevői nagyra értékelték a munkásőrség ős a népi milícia baráti kapcsolatainak fejlődő- sét, és megvitatták az együtt­működés további elmélyítésé­nek lehetőségeit. A fogadáson részt vett Miros­lav Novák, a népi milícia or­szágos törzskarának parancsno­ka, és Mikuláš Uher, a népi mi­lícia szlovákiai törzskarának parancsnoka. A Magyar munkásőrség kül­döttsége a délutáni órákban Nové Mesto nad Váhom-ban látogatást tett a gépesítési és automatizációs kutatóintézet­ben. A népi milícía üzemi egy­ségének tagjaival .tartott baráti találkozón a vendégek tapasz­talatcserét tartottak. A magyar munkásőrség kül­döttsége az esti órákban befe­jezte hazánkban tett látogatá­sát, és elutazott Magyarország­ra. A NEMZETI FRON' JELÖLTJE Péterre szavaznék Az első tájékoztatás, amit róla kaptam, csupán a nevét, korát és munkahelyének cí­mét tartalmazta. Éhbe* jött a feltételezés: Akit ilyen tiszt­ségbe javasolnak, azt minden bizonnyal több olyan tulajdon­ság jellemez, amelyeket má­sok is szívesen tudnak magu­kénak, illetve elvállalnának. Választóitól, ismerőseitől, köztük volt falubelijeitől és munkatársaitól érdeklődve az alapinformáció egyre bővült és az általam akkor még isme­retlen fiatalembernek a jelle­me folyamatosan kirajzolódott előttem. „Peti alapiskolás korában a legszorgalmasabb tanulók, a legrendesebb gyerekek közé tartozott. Ügy tudom, nem vál­tozott meg. „Komoly, józan gondolkodá­sú embernek ismerem mind a (A szerző felvételei munkahelyén, mind a magán­életében.“ „Három éve dolgozik nálunk. Elégedettek vagyunk vele, hi­szen munkáját szakértelem­mel, körültekintéssel és lelki- ismeretesen végzi. A társadal­mi élet alakulása sem közöm­bös számára. Elnöke az ifjú­sági szervezet üzemi bizottsá­gának, szakelőadásokat tart mezőgazdasági üzemünk dol­gozóinak — egyszóval megfon­tolt fiatalember.“ (Folytatás a 2. oldalon) Képviselőjelöltek a választók körében Jozef Lenárt, Gejza Šlapka, Ladislav Abrahám és Dalibor Hanes beszédet mondott Belpolitikai életünk fontos eseményére készülünk Ján Janik sajtótájékoztatója a választások előkészítéséről (Folytatás a 2. oldalon) MAGYTAK a ÉVI MŰTÖVET Ülést tartott az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága (ČSTK) — Megtartotta második ülését tegnap Bratislavában Szlovákia Kommunista Pártja Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága. A tanácskozáson, amelyet Miloslav Boďa, a bizott­ság elnöke vezetett, részt vett Josef Macháček, a CSKP KERB tagja. Értékes kiállítás (ČSTK) — A prágai Lenin Múzeumban tegnap Az SZKP XXVI. kongresszusa címmel ki­állítás nyílt, amely bemutatja a szovjet társadalom dinami­kus fejlődését. A bemutató megszervezésében részt vett a CSKP KB propaganda és agitá­ciós osztálya. Fényképek és do­kumentumok kópiái adnak ké­pet a szovjet társadalomnak a 11. ötéves tervidőszakra kitű­zött céljairól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom