Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1981-05-25 / 121. szám, hétfő

J evtusenko könyve, A te­hetség -törvényszerű cso­da eseményszámba megy a kritikai irodalomban. Persze nem csak azért, mert eredeti költőegyéniség írta. Szerzője a legkülönbözőbb költőkről mond­ja el gondolatait. XIX. századi­akról: Alekszandr Puskinról, Jevgenyij Baratinszkijről, Tarasz Sevcsenkóról, Ivan Nyikityinről, és e századiakról: Vlagyimir Majakovszkijról, Jaroszlav Szmeljakovról. Beszél írókról, zenészekről és égető társadal­mlndaü nép 'és törzs nyelvén megszólalok, / Ismernek finnek és kalmükök, büszke szlávok / Pm kuimbCrüs tímguzok.* Zseniá­lis megsejtése ez a Szovjet Szo­cialista Köztársaságok Szövet­ségének. A klasszi kus orosz iro­dalom lerakta az alapjait annak a hazafiságnak, amelyet mi szo­cialistának nevezünk.“ Ezekből a szavakból kiérezni a határozott költői sző feszült­ségét. Az értelem igazát, fis az érzelmek igazát. A kötetbe nem kerültek be tiszavirágéletű munkák, apró glosszák. Komoly írások ezek, s ha vitára sarkallnak, mindig lé­nyegi kérdésekről. Érdemes megjegyeznünk, mit mond Jevtusenko Majakovszkij jelentőségéről: „Majakovszkij volt az első szocialista társada­lom első szocialista költője. Eb­ben a társadalomban még senki sem határozta meg a költő stá­tuszát. Majakovszkij a költésze­tet az állam mellé rendelve képzelte el. Azt akarta, hogy a költészet éppen olyan nélkülöz­hetetlen legyen az új társada­Jevtusenko a tehetségről mi-politikai problémákról.. És :— mint a jó könyvek szerzői ál­talában — önmagukról is. Itt nemcsak olyan egyértelmű, ki­jelentés vagy visszaemlékezés Jellegű megnyilatkozásokra gon­dolok, amilyenek minden írónál akadnak. „Kiemelte az ismeretlenség ködéből“ — így jellemezném Jevtusenko kapcsolatát elődei­vel, számos kortársával és ön­magával. A kötet nyitó oikké- ben, a Nevelők a költészetben így ír: „Az ember legfőbb taní­tómestere saját élettapasztala­ta. De a külső életrajzi adato­kon kívül ide kell sorolnunk belső életrajzunkat is, amely­hez hozzátartozik az emberiség tapasztalatának átvétele a könyvek révén.“ A továbbiakban már a költői hivatásról van szó: A világ első szocialista országa költőjének lenni egy olyan országban, amely saját történelmi tapasz­talatával igazolja az emberiség szenvedései árán született ideá­lok megbízhatóságát — rendkí­vüli felelősség.“ A könyv egyik igen fontos helye: „Az orosz klasszikusok tanításának másik tanulsága: csak a néppel vállalt sorsközös­ség jogosít fel arra, hogy az emberiséget szeressük. Nem le­hetünk internacionalisták úgy, hogy nem szeretjük saját nem­zetünket. De ha csak saját nem­zetünket szeretjük, és más né­peket nem, ez nacionalista ego­izmussá változhat. Puskin arról a korról álmodozva, »amikor felednek a népek / Minden vi­tát, és egyetlen, hatalmaSj / Testvéri közösségbe állanak, a jövő országáról irt, ahol majd lomban, mint amilyen nélkülöz­hetetlen a forradalmat védel­mező szurony és a jólétet meg­termelő üzemek. Azt akarta, hogy a költészet betöltse az esztrádszínpadokat és a stadio­nokat, hogy harsogja a rádió és világgá kürtöljék a reklá­mok, hogy jelszóként lelkesít­sen, újságok hasábjain csatáz­zon, és olvashassák még a cu- korkás papíron is. A költészet és az állam összeolvasztásának követelése kétséget keltett a költő szándékainak becsületes­ségét illetően — nemcsak a szovjethatalom ellenségeiben, hanem számos értelmiségiben ís, akik ugyan üldözték a for­radalmat, de úgy vélték, hogy a költészet legyen állam az ál­lamban.“ Még senkinek sem si­került ilyen pontosan meghatá­roznia Majakovszkij viszonyát az államhoz. Értékelései minden elkerülhe­tetlen szubjektivitásukkal együtt szeles körű költői látás­módról, a kor helyes érzékelé­séről, a vers „belülről“ látásá­ról tanúskodnak. A lehel ség törvényszerű csoda — egy költő lelké­nek tükre. Az olvasó hisz a szerzőnek, sőt lelkesedni tud érte. Jevtusenko cikkeinek megje­lenése örvendetes tény. Nem­csak azért örvendetes, mert a cikkek jók. Az elődök és kor­társak értékelése föltétien együtt jár saját munkája újra­értékelésével, és új alkotó sza­kaszt jelent e kereső költő­egyéniség útján. DMITRIJ MOLDAVSZKIJ Válaszolni A mai fiatalok többsége sze­ret kérdezni, s ezért neme^y* szer az akadékoskodás vádjával illetik őket. Ebből az alaphely­zetből indult ki Lóránd Ferenc, aki A törvény a tiszta beszéd című könyvében válaszol ezek­nek a fiataloknak. Munkája az alapvető marxista társadalomtu­dományi ismeretterjesztő művek legjobb hagyományait követi. Bevallottan a kérdező, az izgá­ga fiataloknak íródott, a lebi­lincselő, a frázisokat, leegysze­rűsítéseket elkerülő könyv a tár­sadalomtudományi alapismere- teket feleleveníteni akaró fel­nőttek számára is fontos olvas­mány lehet. Maga a tartalomjegyzék is egy kérdéshalmaz: Van-e hala­dás a társadalomban? A társa­dalmi haladás megítélésének történetéről. A társadalmi tör­vényszerűségek felfedezésének gazdasági-társadalmi feltételei. Lehet-e az érdek az igazság felfedezésének elősegítője? Miért termel az ember? Miért fejlődik a termelés? Hogyan csinálja a történelmét az em­ber? Szükségszerű következmé­nye volt-e az ember-természet ellentétnek az ember ember el­lentét? Mit köszönhet a terme­lés a kizsákmányolásnak? Mi­lyen szerepet játszanak az em­berek egymás között kialakult viszonyai a termelőerők fejlő­désében? Milyen szerepet játszik az oszlályharc a történelem­ben? Mi a forradalom? Korunk fő kérdése: a szocialista forra­dalom. Miért a munkásosztály feladata a kapitalizmus meg­döntése? Minderre pontosan és alapo san válaszol Lóránd Ferenc. Kü­lön felhívom a figyelmet a könyv végén található jegyzetek­re, amelyekben a filozófia pol­gári irányzatainak legnagyobb alakjairól van szó, mindannyi- uk munkásságát, a marxista gon­dolkodásmód lényeges szem­pontjait szem előtt tartva elem­zi. A könyv alapfokú rendsze­rezésben tárja fel a marxi—le­nini eszméket ismerő, azokat alkotó módon a mindennapi te­vékenységükben is használó ember gondolkodásmódját. Mindezt oly módon teszi, hogy a könyv olvasója a legizgalma­sabb regényhez fűződő vonza­lomhoz hasonlót érez. Minde­nekelőtt így válik meggyőződé­sévé, hogy életének tudatos erő­feszítésekkel ura lehet; munká­jának, tudásának társadalmi hasznosításával, a történelmi fo­lyamatok valóságot változtató tevékenységének is részesévé válhat. Végül is minden kérde­zésnek ez a legemberibb célja, ezért kell a fiatalok feltett kér­déseire tárgyilagosan, emberi tapintattal és megértő szándék­kal válaszolni. A könyv minden bizonnyal a csehszlovákiai olva­sók érdeklődését is felkelti. (d n) NEM Mk3L& ¥ESZÉL¥ Gárdos Miklós: A panoptikum határa, A mai kiélezett nemzetközi helyzetben foko­zottabban ''szükség van a józan hangot megütő politikusok, közgazdasági szakemberek és újság­írók véleményére. A mai kor emberét az újjáéle­dő fasiszta fanatizmus borzasztja, ám kíváncsi arra is, milyen gyökerekből táplálkozott, hiszen a védekezés azonnal felveti az ideológiájával való megismerkedést is. Igaz, a nemzetiszocialista ideológiáról vajmi kevés tanulmány jelent meg. Úttörő jellegűnek kell tartani Lukács György néhány frappáns ta­nulmányát, amelyet az Adalékok az esztétika történetéhez című összefoglaló kötetben láttak napvilágot. Nem ilyen mélyreható, nem ennyire tudomá­nyos igényű Gárdos könyve. Ö inkább életrajzi adalékokkal kiegészített történelmi tablót nyújt két hírhedt fasiszta vezérről, Hitlerről és Musso­liniról. A könyv első része a „barna inges Führert“ Hitlert mutatja be. Életrajzi adatokkal bizonyítja a szerző, hogy a Harmadik Birodalom későbbi teljhatalmú ura katonaszökevény, munkakerülő, tehetségtelen festő (inkább képeslapmásoló) volt. Gátlástalan hazudozásai, szószátyárkodása, embertársai cserbenhagyása vagy eltávolítása, már a kezdet kezdetén is, szörnynek mutatják, pedig rendezett családban nőtt fel: vámhivatali tisztviselő fia volt. Mindenbe belekezdett, de semmit nem fejezett be. Karrierjének további ál­lomásán szerencsésen összefonódott az élete két ugyanilyen kétes egzisztenciájti egyénnel: Göb- belsszel és Güringgel. Miként volt hát ennyi ellentmondás ellenére is lehetséges, hogy Német­ország élőre ilyen anarchista elemek kerültek, akik az egész világ ellen bosszút esküdtek 1 Több politikai, szociális összetevőt említ a szerző: gyönge volt a központi kormányzat, a tőkések minden erejükkel a fegyverkezést támogatták, s terveiknek legjobban Hitler törekvései feleltek meg, s a propagandagépezetük is rendkívül ola­jozottan működött. A második rész Mussolini sötét világába ka­lauzol. Mussolini szocialistának indul, s mégis a munkásmozgalom árulója lesz. Gárdos itt is be­mutatja élele állomásait úgy, hogy a feketeinges vezér gaztettei fölött végül a nép mond ítéletet. Gárdos tárgyilagosan meséli el az eseménye­ket; nincs megjegyzése, azaz egyéni véleményé­vel a háttérben marad, tehát relatíve külsőleg ítéli meg az eseményeket, de éppen ez a higgadt, letisztult hang késztet bennünket állásfoglalásra. Mert bár már Hitler is, Mussolini is több, mint három évtizede nem élnek, a táptalaj, amelyen kitenyészhettek, új és új alakban megint életre keltheti őket. A könyv hátlapján olvasható kérdések sora Is elgondolkoztató: „Hitler és Mussolini. Mit mond ez a kél név a mai embernek? Akadnak fiatalok, akik már azt sem tudják, kik voltak. De van­nak világszerte — és nem is kevesen —, akik­nek emlékében ez a két név szüleik, nagyszü- leik, testvéreik, rokonaik, barátaik pusztulásával vagy megnyomprításávál kapcsolódik össze. Az­zal a mintegy 50 milliónyi halottal, akik a máso- _dik világháborúban vesztették életüket. Ki volt valójában Hitler és Mussolini? Örültek voltak? Szörnyetegek? Hogyan tehettek szert félelmes hatalmukra!“ Csak ismételni lehet: Gárdos erre tökéletes feleletet ad, figyelmeztetve mindannyiuhkat a veszélyre. VARGA JÓZSEF Új KÖNYVEK Ján Johanides A BETÉTKÖNYV BALLADÁJA Roncsol László fordítása Ján Johanides új könyvének végtelenbe futó kezdő mondata akár egy Krúdy-regény kezdete is lehetne: „Szemben az alko­nyodó éggel, amit a háromhe­tes eső tisztára mosott, szemben a vaskos törzsű juharfákkal, amelyek már sok-sok éve állnak itt, s nyirkos október végeken, a leáldozó napfényben elefán­tok lábára emlékeztetik az em­bert De a krúdys helyzetből han­gulatból Johanides egyáltalán nem krúdys drámát bont ki: a történet nehány órájában (amelybe jelen, múlt — félmúlt és régmúlt —, sőt részben a jö­vő is belefér) öt ember — anya, apa és felnőtt gyermekeik — emésztik marják egymást, ugra­nak képletesen s valóságosan is pillanatonként egymás tor­kának — a pénz miatt. Neves vadász írónk újabb könyvét bizonyára örömmel fo­gadja az a nem kis olvasói tá­bor, amely az általa művelt iro­dalmi „területet“ kedveli. Gyi- mesi György ismét vadászélmé­nyeiről ad számot, ezúttal ha­zaiakról, sőt szűkebb pátriájá­tól ihleteitekről. Bőven van él­ményanyaga, mondandóját iro dalmi szinten tudja kifejezni, némelyik írását akár novellának Is nevezhetnénk Kiválóan egyé­nit, anekdotái mulatságosak es emberközeliek. írásaiban sok­szor ember és természet köl­csönhatását, ellentmondásos kapcsolatát elemzi, s ezekben társadalmi kérdéseket is érint. Különösen meggyőző és szép könyvének az a néhány fejeze­te, amelyben a vadászszenve­dély természetét, a vadászem­ber pszichéjét vizsgálja. A könyv minden sora arról tanús­kodik, hogy Gyimesi György a természet szerelmese, de egy­ben kitűnő ismerője is. Gyimesi György MEGZABOLÁZOTT SZENVEDÉLY :ssrp» i .. . . V" , \ ' MMii HMii Ludvík Souöek NAPFÉNY-TÚ Bárt fai László fordítása A nemrég elhunyt szerző ed­dig magyarul megjelent tudo­mányos-fantasztikus két riport­könyve, A Vak madarak titka és Az ősi lovagi jel méltán aratolt nagy sikert a sci-fl-kedvelők tá­borában. A sorozatnak ebben az utolsó kötetében az olvasó is­mét találkozik kedves hőseivel* dr. Kameníkkal, a nyughatatlan szellemű prágai orvossal, dr. Bjelkével, a minden újért rajon­gó izlandi pszichiáterrel, a ked­vesen közlékeny Alena Kame- ník asszonnyal és Leif Thor- gunn-nal, a szűkszavú, de min* dig teltre kész hegymászóval. Hőseinknek sok-sok meglepe­tésben és viszontagságban van részük az idegen bolygón a Napfény-tó térségében, ahol már minden pusztulásra van ítélve, s ahonnan világűri párt­fogóik, a föld alatti istenek se­gítségével sikerül visszajutniuk a Földre. Ludvík Souéek megdöbbentő­en merész fordulatokkal bonyo­lítja a történetet, s oly meste­rien ötvözi egybe a lehetségest és a lehetetlent, hogy már-már nem is érzékeljük, mikor járunk a valóság, és mikor a képze let birodalmában. Egy Prága mélletti község napközijébe új, fiatal és lelkes napközis érkezik. A gyerekek gyanakodva fogadják, mert az elődje, aki örökösen csak hor­golt, ugyancsak elvette a ked­vüket a napközitől. Kezdetben tehát nem szívesen járnak az is­kolai klubnak nevezett napközi­be. Az új tanárnő azonban „más“; leleményességével, ka- maszos ötleteivel hamarosan megnyeri a gyerekeket. Csak­hogy megelégeli az örökös ván­dorlást — a klubnak nincs saját helyisége — meg egyes kar­társnők és anyukák kellemet­lenkedéseit, s el akar menni a napköziből. Ekkor veszik ke­zükbe a klub ügyét a gyerekek, hogy Kvéta néninek ne legyen oka elhagyni őket. Eliška Horelová könyve mo- ralizálástól mentes, érdekfeszí­tő, humoros olvasmány, mely megérdemelten nyerte el a prá­gai Albatros Könyvkiadó pályá­zatának egyik díját, Eliska Horelová VÁNDORMADARAK P. Olexo Anna fordítása f: r Vándormadarak • ••• dm i ta*--* 1 v ■ ? 19ni * C#. ' / £ \ * im:' WM d V. 25

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom