Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1981-04-08 / 83. szám, szerda
Tanácskozik Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusa /Folytatás az 1. oldalról.) Marie Simáková elvtársnő, a Szocialista Munka Hőse arról beszélt, hogyan törekszenek a varnsdorii Velveta vállalat dolgozói a tervfeladatok határidő előtti teljesítésére. Az üzem a bolyhos szövetek egyedüli gyártója szoros kapcsolatokat tart fenn a vlagyimiri terület szovjet textilipari dolgozóival és felhasználja tapasztalataikat. Ezenkívül hangsúlyozta, hogy szükség van a tudományos-műszaki haladás vívmányainak jobb érvényesítésére és a dolgozók kezdeményezésének növelésére. Simáková elvtársnő bejelentette, hogy a 7. ötéves terv feladatait 1984. szeptember 30-ig teljesítik. Josef KorČák elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, cseh miniszterelnfik felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Cseh Szocialista Köztársaság becsülettel megvalósította a XV. pártkongresszuson kitűzött alapvető feladatokat, és hozzájárult az egész ország fejlesztéséhez. A továbbiakban elemezte a cseh kormány által irányított ágazatok intenzív továbbfejlesztésének lehetőségeit. Hazánk 1981—1985. évi gazdasági és szociális fejlesztése fő irányainak tervezetével összhangban elsősorban a könnyűipar feladatairól beszélt. Szólt továbbá a nemzeti bizottságok tevékenységéről, valamint a választási programok teljesítése során a lakosság önkéntes munkájával létrehozott értékekről. A kongresszus tegnap folytatta tanácskozását. A délelőtti ülést Jozef Lenárt elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára nyitotta meg és vezette. A kongresszus második napján további vitafelszólalások hangzottak el. Tegnap elsőként Ignác Janák elvtárs, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára szólalt fel. Elsősorban a mezőgazdasági termelés növelésével foglalkozott. A kerület mezőgazdasági dolgozói a hetedik ötéves tervidőszakban 12,5 millió tonna gabonát akarnak termelni, és lényegesen növelni akarják a tömegtakar- mány-termelést. Janák elvtárs szólt a dunai vízlépcsőrendszer és a Jaslovské Bohunice-i Atomerőmű építéséről, amely a csehszlovák—szovjet együttműködés példája. Jan Ludvík elvtárs, a plzerii Skoda Művek vezérigazgatója a nagyvállalat tevékenységével foglalkozott. A hatodik ötéves tervidőszakban a Skoda Művek atomerőművi berendezések előállítására orientálta gyártási programját, s ez új perspektívát adott a vállalat dolgozóinak. Hangsúlyozta, hogy szüntelenül emelni kell a termelés műszaki színvonalát, s a gyártási folyamatban jobban fel kell használni a nagy teljesítményű gépeket és a tudományos-műszaki ismereteket. Tájékoztatta a kongresszus résztvevőit a dolgozóknak a CSKP XVI. kongresszusa tiszteletére kibontakoztatott kezdeményezéséről. Ludmila Marková elvtársnő, a kafcini (közép-csehországi kerület) Csehszlovák—Vietnami Efsz tagja, arról számolt be, hogyan törekszenek a szövetkezet tagjai az egyre hatékonyabb és gazdaságosabb termelésre. A szövetkezet a legjobbak közé tartozik a kerületben — mondotta. A szép sikerek ellenére akad még elég tartalék és fogyatékosság. Például az egyes központok által a gabona hektárhozamai szerint tapasztalható különbségek több mint fél tonnát, az egyes tagrészek viszonylatában pedig több mint egy tonnát tesznek ki. A cukorrépa esetében ez több mint nyolc tonna. Az átlagon aluli eredmények gyors feljavításával a szövetkezet legalább hét százalékkal növelhetné mezőgazdasági termelését. A Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozói nevében teljes támogatását fejezte ki pártunk politikája iránt Vasil PaCuta elvtárs, a vállalati pártbizottság elnöke. Hangsúlyozta, hogy az anyagi-műszaki alapfejlesztése terén a vállalat dolgozói nagy gondot fordítanak a gyártási folyamatok hatékonyabbá tételére. Például a széles távú hengermű korszerűsítésének és új- játéRítésének első szakasza elősegítette a pléhlemezek minőségének javítását, s a hengerde kapacitása évente több mint négyszázezer tonnával növekedett. Ezután Leonyid Brezsnyev elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, az SZKP küldöttségének vezetője kért szót. Beszédében tolmácsolta a kongresszus részvevőinek, valamint a csehszlovákiai kommunistáknak és dolgozóknak a szovjet kommunisták és az egész szovjet nép baráti és testvéri üdvözletét. Leonyid Brezsnyev elvtárs beszédét a résztvevők lelkes egyetértő tapssal szakították félbe, s a beszéd végén éltették a szovjet kommunisták testvéri pártját és a szovjet népet. Jozef Lenárt elvtárs őszinte köszönetét mondott Leonyid Brezsnyev elvtársnak beszédéért. Különösen mélyen hatottak ránk azok az elismerő szavak — mondotta —, amelyeket Csehszlovákia Kommunista Pártjának és országúik népének címére, és amelyeket a pártjaink és országaink közötti megbonthatatlan kapcsolatokról, a szocializmus és a kommunizmus közös építéséről, a közös békeharcról mondott. Kedves Brezsnyev elvtárs, tisztelt szovjet elvtársak! Biztosítjuk önöket arról, hogy rendkívül nagyra értékeljük kommunista pártjaink sokoldalú testvéri kapcsolatait, kölcsönös megértését, együttműködését, bizalmát és tiszteletét. Biztosítjuk önöket arról, hogy a szovjet nép Csehszlovákia népében egyre hűbb és odaadóbb barátra talál. Tolmácsolja, kérem, őszinte elvtársi üdvözletünket a szovjet kommunistáknak és az egész szovjet népMEGKOSZORÚZTÁK KLEMENT GOTTWALD ÉS BOHUMÍR ŠMERAL EMLÉKMŰVÉT (ČSTK) — Klement Gottwald, a CSKP és a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló személyisége emlékének tegnap a CSKP XVI. kongresszusán részt vevő további külföldi küldöttségek adóztak kegyelettel. A Zižkov-hegyen Klement Gottwald emlékművét megkoszorúzta a Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttsége Damdin- zsavin Majdarnak, a párt központi bizottsága politikai bizottsága tagjának vezetésével és az Angolai Népi Felszabadl- tási Mozgalom-Munkapárt küldöttsége Henrique Carvalho dós Santosnak, az MPLA KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának vezetésével. A mongol vendégek Bohumír Šmeralnak, a nagy forradalmárnak emlékművét is megkoszorúzták. Teljesítették feladataikat (ČSTK) — A kongresszus tanácskozásának szünetében Jind- ŕich Poledník, a CSKP KB titkára fogadta a Csehszlovák— Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottságának küldöttségét, amelyet Václav David, a CSKP KB tagja, a CSSZBSZ elnöke vezetett. A delegáció levelet adott át, amelyben a szövetség tagjai iközlik a XVI. pártkongresszus résztvevőivel, hogy teljesítették a XV. kongresszus haátrozataiból reájuk hárult feladatokat, Poledník elvtárs tolmácsolta Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkáréinak, köztársaságunk elnökének üdvözletét. Nagyra értékelte a CSSZBSZ hozzájárulását a szocialista haza fi ság és internacionalizmus eszméinek terjesztéséhez, s kifejezte azt a meggyőződését, hogy a szövetség tagjai mindent megtesznek a XVI. pártkongresszus határozatainak sikeres megvalósításáért. Munkasikerrel köszöntik a kommunisták tanácskozását Gustáv Husák elvtárs fogadta a prágai pártszervezetek küldöttségét nek, további nagy sikereket kívánunk a Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi jelentőségű XXVI. kongresszusán elfogadott fontos határozatok valóra váltásához. Ezután a vitában Jan Kozák elvtófs, a Csehszlovákiai írók Szövetségének elnöke szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a csehszlovákiai irodalom a hetvenes években jelentős mértékben fellendült. A szövetség sokat tett a két nemzeti irodalom kapcsolatainak fejlesztéséért, egymás jobb megismeréséért és gazdagításáért. A szocialista Csehszlovákia írói és művészei az emberek számára alkotnak. Mivel a szocializmus szavát hallatják, művészi formát adnak népünk humánus értékeinek, egyúttal a népek közötti barátság és együttműködés, a szabad békés élet nyelvén is szól. Marie Kabrhelová elvtársnő,, a CSKP KB Titkárságának tagja, a Csehszlovákiai Nőszövetség KB elnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy a csehszlovákiai nők mai és holnapi biztonságérzetüket a kommunista párthoz fűzik. A nőknek társadalmunkban elfoglalt kedvező helyzetét bizonyítja az a körülmény, hogy a közép- és főiskolai végzettségű szakemberek 52 százaléka nő. Kiemelte a nők hozzájárulását a népgazdasági feladatok teljesítéséhez és felelősségét a fiatal nemzedék nevelése terén. Megállapította, hogy a szövetség társadalmi felelősséget vállal a nők szocialista tudatának formálásáért. Lelkes tapssal köszöntötték a résztvevők a Szocialista Ifjúsági Szövetség és a Pionírszervezet küldöttségét, amely azért jött, hogy a fiatal nemzedék nevében köszöntse a CSKP XVI. kongresszusát. Háromszáz SZISZ-tag és négyszáz pionír virágokat és emléktárgyakat adott át a küldötteknek. Jozef Lenárt elvtárs megköszönte a SZISZ-tagok és pionírok üdvözletét, és kifejezte azt a meggyőződését, hogy az ifjúság kezdeményezésével és aktivitásával a jövőben is hozzájárul a fejlett szocialista társadalom építéséhez. Jaroslav Tomašovič elvtárs, a bratislavai Georgi Dimitrov Vegyipari Művek pártalapszer- vezetének elnöke a bratislavai vegyipari vállalatok eredményeivel foglalkozott. Üzemének példájával szemléltette, hogy a gyártási program fokozatos megváltoztatásával, a szennyező anyagokat létrehozó elavult eljárások felszámolásával el lehet érni a környezet javítását. A tanácskozás délutáni részét Alois Indra elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja vezette. Átadta a szót Ľubomír Štrougal elvtársnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, szövetségi miniszterelnöknek, aki előterjesztette a hazánk 1981—1985. évi gazdasági és szociális fejlesztésének fő irányairól szóló jelentést. (ČSTK) — Gustáv Husák, a i CSKP KB főtitkára a kongresz- szusi tanácskozás szünetében fogadta a prágai pártszervezetek küldöttségét, amelyet Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára vezetett. Antonín Kapek elvtárs jelentést adott át Gustáv Husák elvtársnak a főváros lakosságának a XVI. pártkongresszus tiszteletére kifejtett munkakezdeményezéséről. Hangsúlyozta, hogy ezzel az aktivitással mondanak a prágaiak köszönetét azért a támogatásért, amelyben a legfelsőbb párt- és állami szervek a fővárost részesítik. Gustáv Husák köszönetét mondott a prágaiaknak áldozatkész, lelkiismeretes és becsületes munkájukért. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy Prága dolgozói a jövőben is mindent megtesznek szocialista hazánk és a főváros további felvirágoztatásáért. Nagyra értékelte a város pártszervezeteinek tevékenységét, amelyek forradalmi hagyományaikhoz hűen a CSKP szilárd támaszai. Befejeződött a Szojuz 81 parancsnoki és törzsvezetési hadgyakorlat (CSTK) — Március 17-e és április 7-e között a Lengyel Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén sor került a baráti hadseregek és hadiflották Szojuz 81 fedőnevű közös parancsnoki és törzsvezetési hadgyakorlatára. A hadgyakorlatot Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka vezette. A hadgyakorlaton részt vett kijelölt egységek tevékenységét a hadgyakorlat vezetőjével együtt figyelemmel kísérte Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és lengyel nemzetvédelmi miniszter, Heinz Hoffmann hadseregtábornok, a Német Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Martin Dzúr hadseregtábornok, a Cseht szlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Ana- tolij Gribkov hadseregtábornok, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek vezérkari főnöke és a testvéri hadseregek több más tisztségviselője. A hadgyakorlat szervezetten zajlott le, és bizonyította a tábornokok, a tengernagyok és a tisztek operatív felikészültségének emelkedő színvonalát. Elősegítette a testvéri hadseregek magasabb törzskarainak jó egybehangolását, együttműködésük tökéletesítését, tagjaik fegy- verbarátságánaik szilárdítását és a proletár internacionalizmus szellemében történő nevelést. A hadgyakorlat elérte célját. A törzskarok és a gyakorlaton részt vett egységek visszatértéik állandó állomáshelyükre. Tyihonov bécsi programja (ČSTK) — Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, aki ötnapos hivatalos látogatáson Ausztriában tartózkodik, tegnap délelőtt látogatást tett az osztrák parlamentben. Anton Benya, a parlament egyik kamarájának, a Bundes- ratnak az elnöke a szovjet vendég fogadásakor kifejezte meggyőződését, hogy Nyikolaj Tyihonov látogatása hozzájárul a feszültség enyhüléséhez és a béke megerősítéséhez Európád ban. A szovjet miniszterelnök köszönetét mondott a meleg fogadtatásért, ismét hangsúlyozta a jó szovjet-osztrák kapcsolatok jelentőségét, a parlament szerepét a béke megszilárdítár sáért folyó harcban, és tolmár csolta a parlament képviselőid nek Leonyid Brezsnyev szovjet államfő szívélyes üdvözletét. Nyikolaj Tyihonov ezután Bécs központjában koszorút helyezett el a második világháborúba elesett szovjet katonák emlékművénél. Ugyancsak tiszteletet adott azon osztrák állampolgárok emlékének, akik életüket áldozták or^ száguk függetlenségének helyreállításáért. Nyikolaj Tyihonovot hétfőn fogadta Rudolf Kirchchläger osztrák köztársasági elnök, A találkozó szívélyes, baráti légkörben zajlott. SZOVJET-MAGYAR KÜLÜGYMINISZTERI TÁRGYALÁSOK (ČSTK) — Moszkvában tegnap megkezdődtek a szovjet—magyar külügyminiszteri tárgyalások. Púja Frigyes hétfőn érkezett Moszkvába. Andrej Gromiko és Púja Frigyes a tárgyalások során a jelenlegi nemzetközi helyzet problémáit vitatták meg és eszmecserét folytattak a szovjet— magyar kétoldalú kapcsolatokról. A figyelem középpontjában az enyhülés folytatását és elmélyítését, a lázas fegyverkezés beszüntetését és a leszerelést, valamint a béke és a biztonság megszilárdítását célzó konkrét intézkedések programja állt, amelyet Leonyid Brezsnyev terjesztett elő az SZKP XXVI. kongresszusán. Dolanc sajtóértekezlete a koszovói zavargásokról (ČSTK) — A jugoszláviai Ko- szovo autonóm tartományban március 11-én, 26-án és április 1-én Prislinában, valamint több más városban és községben lezajlott tüntetések és zavargások után fokozatosan normalizálódik a helyzet. Sztane Dolanc, a JKSZ KB Elnökségének tagja hétfői sajtóértekezletén részleteket ismertetett az április 1-i pristinai zavargásokról. A tartományi székvárosban egy 200—300 fős szervezett csoport kirakatokat tört be, gépkocsikat tört össze és égetett el, és egy házat felgyújtott. Az összecsapások során kilenc tüntető és a biztonsági szolgálat két tagja életét vesztette. Mivel a rendőrség nem használt lőfegyvert, a biztonsági szolgálat egyik tagjának kivételével — akit kővel dobtak agyon —, halottak mindannyian az össze-vissza lövöldöző ellenséges elemek áldozatai. 57-en súlyosan megsérültek. Tömepészárlás Salvadorban (ČSTK) — A hondurasi hadsereg is részt vett abban a tömegmészárlásban, amelyre a salvadori Varutela és Santa Elena falvak közelében az elmúlt napokban került sor. A mészárlás során 1500 salvadori vesztette életét — közölte Tegucigal- pában a salvadori szolidaritási bizottság. A bizottság főtitkára elmondta, hogy a salvadori fegyveres erők a menekülteket egy barlangban fedezték fel. Hondurasi egységek segítségével elzárták a barlang valamennyi kijáratát, majd a légierő szétbombázta a búvóhelyet. A halottak között sok nő és gyermek volt. 1981. IV. 8. Jubilánsok kitüntetése (ČSTK) — Štefan MatejCík- nak, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság elnöksége tagjának, a Szenei (Senec) Állami Gazdaság igazgatójának 60. születésnapja alkalmából sokéves áldozatkész és érdemdús politikai és közéleti tevékenységéért a köztársasági elnök a Győzelmes Február Érdemrendet adományozta. A magas kitnütetést tegnap Bratislavában Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára adta át a jubilánsnak. * « * Ladislav Luhovýnak, a Martini Nehézgépipari Művek igazgatójának 50. születésnapja alkalmából a szocialista társadalom építése terén kifejtett sokéves elkötelezett politikai és gazdasági tevékenységéért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Prágában Josef Haman, a CSKP KB titkára adta át a jubilánsnak.