Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1981-04-16 / 90. szám, csütörtök
INDIA A brit kormányfő látogatása (CSTK) — ötnapos hivatalos látogatásra Delhibe érkezett Margaret Thatcher brit kormányfő, Üdvözlésére megjelent Indira Gandhi miniszterelnök és más hivatalos személyiségek. Thatcher és Gandhi eszmecserét folytat a nemzetközi helyzetről, és megtárgyalják a kétoldalú kapcsolatok problémáit. A brit miniszterelnököt tegnap fogadta Nilam Szandzsiva Reddi államfő, s félórás megbeszélést folytatott vele. A helyi sajtó szerint a brit kormányfőre nehéz tárgyalások várnak, mivel a londoni kormány teljes mértékben támogatja az Egyesült Államok politikáját, amelynek célja a katonai feszültség fokozása az Indiai-óceán térségében. Indiában mély aggodalmat vált ki az állampolgárságról szóló törvényjavaslat, amelyet a brit parlament most tárgyal meg. Ez a törvény az indiai származású és más Angliában élő „színes“ emigránsokat másodrendű polgárokká degradálja. A brit miniszterelnök látogatása ellen élesen tiltakozott az Indiai Kommunista Párt. Thatcher rövidéi washingtoni látóNATO - hadgyakorlat (CSTK) — Április 27-e és május 18-a között Olaszország északkeleti részében az Északatlanti Szövetség újabb hadgyakorlatára kerül sor. Mint ahogy azt tegnap Brüsz- szelben a NATO európai fegyveres erői főparancsnokságán közölték, a hadgyakorlaton az NSZK, Olaszország, Belgium, Nagy-Britannia és az USA szárazföldi erői, valamint Belgium, Olaszország és Nagy-Britannia légiereje vesz részt. A hadgyakorlat fő célja: a „feszültség“ körülményei között gyakorolni a NATO-erŐk mobil alakulatainak gyors áthelyezését Európában. Brit Fehér Könyv (ČSTK) — A brit konzervatív kormány tegnap 'közzétette Fehér Könyvét a hadügyi kérdéseiről, melyben megerősíti elhatározását, hogy folytatja a lázas fegyverkezést. A dokumentum szerint Nagy- Britannia tovább fokozza katonai ikiadásatt, melyek az 1981—82-es költségvetési évijén elérik a 12 milliárd font sterlinget. A Fehér Könyv foglalkozik továbbá a nukleáris katonai potenciál megerősítésének tervével. Eszerint 5 milliárd font sterlinget szánnak az amerikai Trident nukleáris rakéták vásárlására a brit tengeralattjárók számára. gatása után érkezett Indiába. Az Egyesült Államokban egyetértett az új amerikai kormány agresszív terveivel, amelyek célja az Indiai-óceán további milttarizálása, s a gyorshadtestek létrehozása ellen sem tiltakozott — hangsúlyozza nyilatkozatában az Indiai Kommunista Párt országos tanácsa. Kádár János fogadta Józef Czyreket (CSTK) — Kádár János, az MSZMP KB első titkára tegnap Budapesten fogadta a hivatalos baráti látogatáson Magyarországon tartózkodó Józef Czyrek lengyel külügyminisztert. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott tanácskozáson jelen volt Púja Frigyes magyar külügyminiszter is. A keddi merényletek után Spanyolországban ismét kiéleződött a helyzet (ČSTK) — Kedden letartóztatták és bebörtönözték Diego Ibanez Ingles ezredest, a februári sikertelen puccskísérlet résztvevőjét. Ibanez egyike volt azoknak, akik Valenciában kihirdették a rendkívüli állapotot. Ez volt az egyetlen katonai körzet, amelyik támogatta a madridi puccsistákat. A puccskísérletben való részvételért eddig már a hadsereg és a C9endőrség 27 tisztjét vetették börtönbe, köztük több tábornokot. Ugyancsak kedden közölték, hogy a bebörtönzött Milans del Bosch tábornokot és San Martin ezredest biztonsági okokból egy másik katonai börtönbe szállították. Spanyolországban ismét kiéleződött a helyzet a keddi baszkföldi terrorista merényletek után, melyek során lelőtték a csendőrség két volt tisztjét és egy polgári személyt. A Spanyol Kommunista Párt közölte: támogatja megfelelő Intézkedések érvényesítését a terrorizmus teljes felszámolása érdekében. Hasonló intézkedéseket javasolt az autonóm baszk kormány is. Tiltakozásul a folytatódó terrorakciók ellen, a szakszervezetek rövid sztrájkokat hirdettek. János Károly király kedd este tanácskozott Leopold Calvo Sotelo kormányfővel az országban kialakult helyzetről. Ezt követően Sotelo tegnapra összehívta a kormány ülését a helyzet megvitatására és a terrorizmus elleni intézkedések elfogadása céljából. Luns megbeszélései (ČSTK) — Joseph Luns, a NATO főtitkára, Washingtonban megbeszéléseket folytatott Caspar Weinberger hadügyminiszterrel. Elsősorban a NATO nukleáris tervezőcsoportja bonni tanácskozásának eredményeiről és a NATO terveiről esett szó. Lunst tegnap Alexander Haig külügyminiszter is fogadta. SALVADOR Újabb amerikai támogatás (ČSTK) — Az Egyesült Államok továbbra is fokozza a salvadori juntának nyújtott katonai segítséget. A Pentagon közlése szerint csak ez év elejétől az USA több mint 343 tonna hadianyagot szállított Salvadornak 9 millió dollár értékben. Az amerikai kormány nem titkolja, hogy szándékában áll tovább növelni ezt a segítséget. A Pentagon szóvivője újságírókkal közölte: amerikai katonai körök azzal számolnak, hogy további 21 millió dollárral növelik a salvadori juntának nyújtott katonai segélyt. Az USA és több környező állam támogatását élvező salvadori hadseregnek minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megváltoztatnia a helyzetet a hadszíntéren. Mindenekelőtt az ország északi részéből, Mora- zan tartományból érkeznek jelentések heves harcokról, ahol a partizánok továbbra is tartják fontos állásaikat. A politikai terror csak az elmúlt 48 órában további 22 emberáldozatot követelt. PERGY SZENÁTOR BIZAKODÓ KIJELENTÉSE Paul Warnke a NATO veszélyes terveiről (ČSTK) — Belátható Időn belül megkezdődhetnének az új SALT-tárgyalásokhoz vezető szovjet—amerikai megbeszélések, mondotta keddi sajtóértekezletén Charles Percy republikánus szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke. ÉRZELMEKRE NEM ÉPÜLHET A POLITIKA Arbatov cikke a De Waarheidben 1981. IV. 18. Georgij Arbatov akadémikus, az SZKP KB tagja, a Szovjet Tudományos Akadémia Amerika- és Kanada-kutató intézetének igazgatója a De Waarheid című holland lapban élesen bírálta az amerikai katonai stratégiát, amely korlátozott háború lehetőségével számol Európában. Arbatov megállapította: Washingtonnak az a követelése, hogy az amerikai—szovjet csúcstalálkozó fejében vonják ki Afganisztánból a szovjet csapatokat, teljesen helytelen. Az amerikai propaganda kétféle mércét használ. Ugandából kiűzte Idi Amint a belső ellenzék a külföldi egységek segítségével. Ez ellen semmi kifogásunk. Ugyanez volt a sorsa az afgán Hafizullah Aminnak is. A második esetben külföldi intervencióról is szó volt, ami feszültséget okozott a szovjet határon. Nem volt könnyű dönteni arról, hogy csapatokat küldjünk Afganisztánba. A lényeg az, hogy készek vagyunk ezt a problémát megoldani. A szovjet csapatok kivonása akkor válik lehetővé, ha a külső Intervenció veszélye megszűnik. Az Egyesült Államok vezető köreinek törekvései — hogy az erőegyensúlyt a saját Javukra változtassák meg — „nosztalgia“, amelyet olyan események keltettek életre, mint a sah bukása Iránban vagy a túszok esete. Ilyen körülmények között az amerikai nemzet elsősorban az újrafegyverkezéssel reagál. Ilyen érzelmek segítségével ugyan meg lehet nyerni a választásokat, de erre politikát építeni nem lehet — írja Arbatov. Azok a híresztelések, hogy a Szovjetunió olyan eurostraté- glai fegyverekkel rendelkezik, amilyenekkel a Nyugat nem, értelmetlenség. Nem létezik olyan fegyverrendszer, amelyről ne tárgyalnánk. Az SS-20 típusú rakéták sem kivételek. Európában két világháború robbant ki. Érthető tehát, hogy az európaiak számára létfontosságú a feszültség enyhülése. Az amerikaiaknak Európa távolinak tűnhet, úgy nézhetnek rá, mint egy esetleges háború színterére, de az európaiak számára ez az a terület, ahol élnek. Ami bennünket illet, tudatában vagyunk annak, hogy egy háború Európában nukleáris világháborút jelentene. Ezért kell Itt, Európában óvatosabbaknak lennünk. Az európaiak ezt jobban tudatosítják, mint az amerikaiak, de remélem, hogy az amerikaiak szintén megértik. A feszültség enyhülése saámunk- ra nem azt jelenti, hogy ki akarjuk zárni az amerikaiakat. A jó szovjet—amerikai kapcsolatok rendkívül fontosak, éppúgy, mint a jó amerikai-európai kapcsolatok. írja befejezésül Georgij Arbatov. Az elmúlt év novemberében Percy szenátor a Szovjetunióban tett látogatást. Fogadta őt Leonyid Brezsnyev is. Paul Warnke, a stratégiai támadó fegyverek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai megbeszéléseken részt vevő amerikai küldöttség volt vezetője a holland rádiónak adott interjújában felhívta a figyelmet arra a veszélyre, amit a Pentagon és a NATO tervei rejtenek magukban. Bírálta Washington új katonai-politikai doktrínáját, amely az Egyesült Államok nukleáris potenciáljának fokozásához vezet. Célja a létező erőegyensúly megbontása, — hangsúlyozta Warnke. A Columbia röviddel a leszállás után (ČSTK — telefoto) Sikeresen leszállt az első amerikai űrrepülőgép (ČSTK) — A kaliforniai Mo- jave-sivatagban levő Edwards légi támaszponton sikeresen főidet ért az első amerikai űrrepülőgép. Ez az első szárnyas űrközlekedést eszköz, amely rakétáik segítségével Indult Föld körüli pályára és ejtőerőnyők nélkül földet ért. Az űrrepülőgép kifejlesztése 1972-ben kezdődött. Eddig több mint 10 milliárd dollárt fordítottak rá. Az első repülést eredetileg 1979. március 15-re tervezték. Műszaki okok miatt néhányszor elhalasztották a felszállást, legutóbb pár perccel a tényleges start előtt. Április 12-én végül is a Columbia a magasba emelkedett a Kennedy űrhajózási központból. Az űrrepülőgép fedélzetén John Young parancsnok és Robert Crippen pilóta utazott. A Columbia 36-szor kerülte meg a Földet, és minden nehézség nélkül ért földet a tervezett helyen. Az űrhajósok közérzete a leszállás után jó volt, és a leszállás után azonnal a houstoni Irányító központba szállították őket. Az űrrepülőgép műszaki ellenőrzését elhalasztották, mert veszélyes gázokat észleltek körülötte. A repülés során néhány apró hibát fedeztek fel, amelyet a jövőben ki kell küszöbölni. Elégtelennek tartották például a szellőztetést. Az alapos ellenőrzés és az egész repülés kiértékelése körülbelül egy hétig tart. A végső jelentés alapján fogják a módosításokat végrehajtani. A Columbia második kísérleti repülését augusztusra vagy szeptemberre tervezik. Ez négy napig fog tartani, az űrrepülőgép fedélzetén Joe Engle és Richard Truly-val. A Pentagon és a Nemzeti Űrhajózási Hivatal (NASA) azt szeretné, ha 1982 közepétől az űrrepülőgép, rendszeresen közlekedhetne a világűrbe, ahová tudományos, de főleg katonai célokra berendezéseket szállíthatna. Az USA nem teljesíti az algíri megállapodást (ČSTK) — Az Egyesüt Államok nem teljesíti azokat a kötelezettségeit, melyek az amerikai túszok szabadon bocsátásáról szóló algíri megállapodás értelmében hárulnak rá — jelentette ki tegnap Teheránban Ahmed Azizi, a dokumentum teljesítésének ellenőrzésével megbízott Iráni kormánybizottság elnöke. A PARS hírügynökség szerint Azizi kijelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya nem adta .jelét jószándé- kának azoknak a feltételeknek az előkészítése során, melyek az USÁ-ban befagyasztott iráni pénzösszegek visszaszolgáltatását voltak hivatottak előmozdítani. Ezenkívül amerikai magánszemélyek és vállalatok Iránnal szembeni követelésekkel lépnek fel az amerikai és európai bíróságoknál, vagy felújítják volt követeléseiket azzal kapcsolatban, hogy veszteségeket szenvedtek 1979 végén az amerikai—iráni kapcsolatok megszakításának következtében. Azizi felszólította az amerikai kormányt, hogy azonnali hatállyal akadályozza meg a hasonló akciókat. REAGAN TANÁCSADÓJA PRETORIÁBAN TÁRGYAL (ČSTK) — Chester Crocker Reagan elnök afrikai ügyekkel megbízott főtanácsadója tegnap megkezdte tárgyalásait Pretoriában, a dél-afrikai fajüldöző rezsim vezetőivel. Tárgyalásai fő célja, hogy „kipuhatolja“ a dél-afrikai haAFGANISZTÁN A harmadik évforduló jelszavai (ČSTK) — Az afgán sajtó közétette azokat a Jelszavakat, amelyeket az Afganisztáni Demokratikus Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága hagyott jóvá az áprilist forradalom harmadik évfordulójára. A Jelszavak hangsúlyozzák, hogy az áprilisi forradalom, s elsősorban annak második szaWashington gátolja a tengerjogi egyezményt (ČSTK) — Az amerikai kormány tegnap kinyilvánította kívánságát, hogy a nemzetközi tengerjogi konferencia a tem- gerjogról szóló nemzetközi megállapodás jóváhagyását halassza a jövő év eleiére Bernard Oxman amerikai küldött azzal okolta meg a követelményt, hogy a Reagan-kor- mánynak nem áll módiában előbb megvitatnia az amerikai álláspontot ebben a kérdésben. kasza megnyitotta az utat az új. Igazságos társadalom felépítése felé. Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt a társadalom vezető ereje, a munkásosztály és a dolgozó nép pártja. A párt programjának megvalósítása a haladó társadalom felépítését jelenti, olyan társadalomét, amely nem ismeri az embernek ember általi kizsákmányolását — emelik ki egyebeik között a jelszavak. Thaiföldi provokációk (ČSTK) — Thaiföld továbbra Is folytatja fegyveres provokációit a Kambodzsai Népi Köztársaság ellen. Amint azt az SPK hírügynökség közölte, április 1-e és 5-e között a thaiföldi nehéztüzérség 47 alkalommal lőtte a kambodzsai határmenti tartományokat. A thaiföldi légierő ugyanakkor hét alkalommal megsértette Kambodzsa légi te rét. tóságok véleményét Reagan namíbiai rendezési tervével kapcsolatban. Reagan terve ellentétben áll az ENSZ namíbiai rendezési javaslataival. Crocker már járt Kenyában, Tanzániában, Zambiában, Zim- babweban és Mozambikban. Valamennyi ország nyugtalanságát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az új amerikai Afrika-politika a nemzeti fel- szabadítási mozgalmak ellen, a reakciós és ellenforradalmi politikai csoportosulások támogatására irányul és következményeiben az amerikai imperializmus afrikai pozícióinak megerősítését szolgálja. Veszélyben a Fraser-kormány? (ČSTK) — Andrew Peacock ausztrál Ipari miniszter, volt külügyminiszter tegnap benyújtotta lemondását. Döntését azzal okolta meg, hogv Malcolm Fraser kormányfő nem bízik személyében és hivatalában. Peacock lemondása az eddigi legsúlyosabb fenyegetés amelv Fraser 1975-ben hatalomra futott kormányát érte mv^l az volt eddig a vélemény hogv Peacock váltla majd fel Fra- sert a Liberális Párt élen Politikát megfigyelők szerint ez az esemény párton belüli ellenzéket szülhet Fraserrel szemben.