Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-17 / 64. szám, kedd
A Zöld Fához címzett fogadó BEMUTATÓ A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN- ÚJ FILMEKTÜZES VlZ Peter Kováčik A Zöld Fához címzett jogadó című színműve (nem nagyon bővelkedik a drámai ábrázolás színpadon is érvényesülő (érvényesíthető) jegyeiben. Éppen ezért Takáts Ernőd rendezőnek nem volt könnyű munkája, hiszen a gyakorlottabb néző is megállapítja, hogy a darab első része alig több egy prózai mű anek- dotázó hőseinek megelevenedő panoptikumánál. Amekdotázá- saik, egymást csipkedő ironikus felhanggal elmondott dialógusaik, derűs iszogatásaik (rendszerint hitelbe), (közelmúltjukról szóló meséik egyfajta emlékek szépítette idillt közvetítenek. Ebben a részben a drámai jegyeket nem a színpadon elhangzó dialógusok hordozzák, hanem az anekdoti- ikus felhanggal elmesélt szerelmi történetek, háborús hőstettek. Tipikus prózairól módszerrel megvalósított jellemábrázolás, ikonfliktusteremtés: el- beszéltetni a múltat, a tettet. Amint a színlapból kiderül, mindezt különösebb dramaturgiai munka (dramaturg) nélkül állították színpadra. Pedig különösen az első rész lassú megéléseire ráfért volna a rövidítés, a változtatás — a dra- matizáíás. A drámai cselekményt alig hordozó párbeszédek ezért sem válhattak minőségileg magasabbrendűvé. A második rész pergőbb voltában feltehetőleg már maga a darab szerzője is „részes“. Így nem valószínű, hogy a két — dinamikájában szinte összehasonlíthatatlan — rész közötti különhség a rendezői munka hiányosságait demostrálná. Mindezek figyelembevétele mellett sem állítható, hogy Takáts Ernőd rendezése az előadás minden részében egyenletes színvonalú eredményt hozott. Mindenképpen kiemelkedő, (környezetére is befolyással levő, emberségének sugárzásával termékenyítő figurát formált meg Boráros Imre Gyolgyó szerepében. Ez a jellem bukni, elveszni is csak úgy tud, hogy egy elesettebbért, védtelenebb nyomorultért válik sztrájktörővé. Az én belső vívódásait érzékeltetni tudó színészi játék a legnagyobb értéke ennek az előadásnak. Boráros Imrével azonos magasságokban jár Bu- gár Béla (Kocsmáros), Varsányi Mária (Vak lány), és Tóth jr* orús este, szemerkélő eső, 13 csendes utca, csendes tér; kevés személygépkocsi közül lomhán emelkedik ki a Magyar Területi Színház autóbusza. A társulat tehát itt van. A művelődési ház kivilágítva, de semmi nagyobb jele a mozgásnak, se a közvetlen környékén, se bent. Hat óra van. A tévések fél hatra jelezték érkezésüket ,hogy hétig, az előadás kezdetéig felvegyenek egy jelenetet az előadásból, ne menet közben kelljen azt és a közönséget megzavarni. Benyitok az öltözőbe, ahol öltözködő, várakozó, beszélgető színészek. Késnek a tévések, fogad egyikük, aztán eléggé kiábrándult hangon hozzáteszi: az előadás meg lehet, hogy elmarad, csak négy jegy van eladva; ebben a nagyközségben. Egy másik színész lép közelebb. A múlt héten, mondja, a szomszédos járásban játszottunk, az egyik faluban telt ház volt, de, akár hiszed, akár nem, a közönség végig nevetett; ezen a darabon, mely hát, ugye, nem éppen vígjáték; az isten tudja, hogy van már ez az egész, hol a hiba, bennünk vagy a közönségben. Nézd, ennek a fiúnak, mutat fiatalabb színésztársára, már csak imitt-amott ver a szíve. Emészti magát. Most például azért, hogy nincs közönség. Lehet így jól játszani, jól?! Megérkeztek a tévések. Gyertek, gyerekek, hallom a fiatal színész hangját. A színpad kész, a világosítók beállítják a lámpákat, hangok, az operatőr hangja, a rendező hangja, mármint a televíziós rendezőé, akinek az irányításával készül a Szülőföldem című sorozatba a komáromi (Komárno) járás éle- lét bemutató összeállítás, melyLászló (Amerikás) is. Volt amikor jelenéseikben — a MATESZ színpadán ritkán látott csiszoltság eredményeképpen — a különböző jellemek nézőtérre csatolt áramkörében megindult a körforgás. Színészi és rendezői elképzelések találkozásait sejtetik ezek a jelenetek. Bugár Béla Kocsmárosa ©gy jellem fejlődését mutatta, a közönytől az osztálytudatos kiállásig. Varsányi Mária a vak lány szerepében, megjelenésének pillanatától lenyűgözte a nézőt. Tény, hogy együttérzést kiváltó emberi sorsot kellett Varsányinak ábrázolnia. A szerep veszélyeit (érzelgősség, eiesettség) elkerülve teremtett jellemet. Tóth László ezúttal olyan szerepet kapott, amelyben bizonyíthatta, hogy olyan karakterábrázolásra termett színész, aki nemcsak a rá-* (kényszerített bohóckodást vállalja tisztességgel, hanem az összetettebb feladatokkal is megbirkózik. Kár lenne a (következő időben ezt a képességét kiaknázatlanul hagyni. Hozzá kapcsolódva szólni kell a másik amerikásról is. Tóth László és Simon Kázmér, a többiek aszisztálása mellett, silány westernfilmben is szemet és fület bántó jelenetet produkál. Mindezt úgy, hogy egy percig sem hittem el forrongó szándékaik komolyságát, egészen az érthetetlen öngyilkosságig. S ezen a ponton új-^ ra elindul a rendezői—írói körhinta. Erre felülve, a bemutatóról író néző is megszédül, különösen, ha olyan dolgok terhelik a fejét, mint a gyenge dramaturgia, az eredeti szöveget túlságosan tisztelő rendezés, jelmeztervezői közhelyek sora. Ilyen okokra vezethető vissza — a színészi játékfelfogáson túl — Holocsy István Ficsúr- jának túlhajtott karakterizálá-1 sa. Az ebben a szerepben rejlő szinte valamennyi veszélyes pontot felerősítette. Kiderül a szövegkönyvből, hogy nők után fut, piszkos pénzügyei vannak, ennek ellenére mégis gondolkodó, a maga hasznára gondolkodók fajtájából való. Ezzel szemben Holocsy által megformált jellem enyhén homo- saexoid, ütődött úri legényke. Az előadás leggyengébb figurája. Mivel egyik kulcsszerepről van szó, túljátszottsága kiből természetesen nem maradhat ki a Magyar Területi Színház sem. Míg tart a jelenet felvétele, az egyik kulturális dolgozótól megtudom, hogy a szóban forgó műsorban, mely a tervek szerint április 15-én kerül képernyőre, többek közölt szerepelni fog a komáromi Hajós és Dunaj együttes, az ekeli Tátika gyermek folklórcsoport, a bátorkeszi citeraegyüttes. Szépen sikerül a felvétel, a rendező azonban még megkéri a színészeket, ismételjenek meg egy mozzanatot, hogy az operatőr közelképeket is készíthessen az arcokról, kézjátékokról. Színház Kitűnő, mondja a rendező, köszönöm. Néhány perccel később hallom, hogy mégiscsak lesz közönség — iskolások. Egy hang az előcsarnokban: ezeknek a gyerekeknek ezt a darabot?I Ezeknek mesélni az első világháborús emlékeket, ezzel a darabbal, előadással? Nekik váló az, ami ebben a darabban van? Hát bizony, ez egyáltalán nem biztos, főként pedagógiai szempontból. Közeledik a hét óra. Az üres színházteremben magnetofonról megszólal egy hang: Öt perc múlva kezdjük az előadást, kérjük kedves közönségünket, foglalják el helyüket. Egy perc múlva kisebb és nagyobb gyerekek rohannak be zajjal, és csendesen lépegetve vagy tíz-tizenöt felnőtt. Hely van bőven, ki ide ki oda ül le, amíg az egyik színházi ember hat a produfkcióra, harsánysá- ga széttördeli a legtisztább jeleneteket is. Különös dolog jellemző még erre a produkcióra. A jelmez- tervező és a rendező vitatható eredményt hozó összmunkája. Szupligerné bordélytulajdonost Szentpétery Ari játszotta. A külsőségeiben, jelmezében felerősített „madam“ szerepe nem állíthatta különösebb feladat elé. Az effajta nőszemélyek külsejéről alkotott közhelyek tömény párlatát, ezzel együtt -a jelmez hitetlenségét hozta a színpadra Platzner Tibor jelmeztervező. Hogy egy- egy sikerületlen jelmez menynyire befolyásolja a színészt is, azt leginkább Ropog József, teniszcipős Repánya és Bugár Gáspár bőrkabátos agitátora bizonyítja. Feltételezhetően nem az ő hibájuk, hogy külsőségeik elnyomják játékukat. Mindezt egybevetve a jelmez funkciót teljesít, de soha nem vállalhatja át a jellemteremtést, segítheti, de ne helyettesítse azt. Az epizódszereplők közül kiemelkedett Fazekas Imre és Molnár László kettőse. A többiek Siposs Ernő, Pőthe István, Siposs Jenő, Krizsmanek Imre, Cserge Imre megbízható teljesítményükkel hívták fel magukra a figyelmet. DUSZA ISTVÁN fi magyar nyelv hete Tegnap kezdődött Budapesten a magyar nyelv hete. Hagyomány már, hogy a magyar nyelv ünnepének programjai egy-egy központi gondolat köré csoportosulnak. Ez évben a társadalmi élet megnyilvánulásai és a nyelvi kifejezési eszközök közötti összefüggést vitatják meg. A héten naponta 35—40 előadás hangzik el a különböző intézményekben. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján 36 játékos foglalkozást, vetélkedőt tartanak az Iskolákban, és ezúttal először megrendezik a szocialista brigádok nyelvi vetélkedőjét. |MH) kérése el nem hangzik: legyenek szívesek a nézőtér első felében helyet foglalni, azt megtölteni; a televíziósok az imént fölvettek egy jelenetet, és most a közönségről szeretnének néhány képet készíteni a fölvételhez. Megjelenik a rendező, üdvözöl mindenkit, és kér, hogy figyeljenek a színpadra, mintha ott már a cselekmény zajlana; és amikor szól, tapsoljanak. Az operatőr bekapcsolja a gépet, ráirányítja a közönségre, közben ismét a rendezőt halljuk: ne a kamerába nézzenek, hanem a színpadra. Jó. Es most tapsoljanak. Ezzel befejeződött a forgatás, kezdődhet az előadás, Az alig félháznak, és tulajdonképpen iskolás gyermekeknek. Egy felnőtt mondta a szomszédjának, mielőtt berohantak volna a gyerekek: — Kevés lesz a néző, hol vannak az emberek, mit csinálnak ilyenkor. — A szomszéd válasza: — Én már nem is tudom, hogy mit mondjak. A színészek úgy játszanak, mintha telt ház lenne, mintha felnőtt közönségük. Közben arra gondolok, micsoda erő, önfegyelem kell ahhoz, hogy ilyen körülmények között így tudjanak játszani; hogy képesek legyenek túltenni magukat azokon a nem is ritka pillanatokon, amikor a legtragikusabb jelenetek közben is nevetés hallatszik föl a nézőtérről. Gyakran van ez így, mondja az egyik színész már az előadás után. Egy másik fáradtan ül az öltöző folyosóján, és van, akt már a busz felé indul. Borús este, szemerkélő eső, csendes utca, csendes tér. BODNAR GYULA Mindenekelőtt: a cím ne tévesszen meg senkit, nem indián történet ez az új szlovák film. A Monarchia idején játszódik, egy cseh orvos vállalkozásáról szól, aki Prágából Kysuca vidékére megy, hogy ott gyógyítsa a rászorulóikat. A történetet átszövi felesége iránti vonzódása. Egyfajta szerelmi idill ez a kapcsolat, mely természetesen a legnehezebb próbát is kiállja. A gyógyító férj áldozatkészsége láttán a prágai polgárlány megszokja a vidéki életet, megenyhül, megérti az önmagát nem kímélő férjét. Például, amikor a tudatlan falusiak beverik a boszorkánynak kikiáltott orvos lakásának az ablakát, elhatározza, hogy kitart férje mellett, marad. Ezzel akár be is fejezhetnénk, hiszen ez a történet alig több az elmondottaknál. De az általános iskolások történelemkönyveiből ismert, leegyszerűsített népnyomor a bőségesen adagolt folklór hatására bájt kap. A film a nyomor okozójaként a „tüzes viA XVI. pártkongresszus és a CSKP megalapításának 80. évfordulója jegyében március 22-e és 26-a között Kladnón rendezik meg a cseh és szlovák filmek fesztiválját. Az acélgyáráról híres közép-csehországi iparváros először lesz helyszíne e jelentős kultúrpolitikai rendezvénynek, de a filmművészet iránt érdeklődők széles tábora azt bizonyítja, hogy a hazai filmek fesztiválja Kladnón is tömegeket vonz majd a mozikba. Es a filmszemle célja nem más, minthogy új utakat találjon a nézőkhöz, elsősorban a fiatalok-1 hoz, hiszen belőlük lesz a holnap filmalkotásainak értő közönsége. —Az öt napig tartó fesztivál elsősorban arra ad majd választ: hol tart hazánk filmművészete, tehát jelentősége is abban van, hogy jelzi a csehszlovák filmgyártás újabb állomásait. Rendezők, írók és kulturális életünk más neves egyéniségei értékelik majd a tavalyi év filmtermését, s most, amikor a szocialista országépítés újabb feladatait tűzzük magunk elé, filmművészetünk mérlegét is pontosan megvonhatjuk. Ebben az évben a tavaly forgatott 49 játékfilm (34 a bar- randovi, 4 a gottwaldovi, 11 a kolibai stúdióban készült) közül 35-öt, azaz 30 cseh és 5 zet“ és a nemzeti elnyomást tünteti fel. Tény, hogy az alkohol megnyomorítja az embereket, de a történelmi valóság osztályelnyomása már nem öltöztethető a nemzeti elnyomás köntösébe. A film egyik legfontosabb és egyben legfigyelemreméltóbb értéke az autentikusság hatását keltő folklór. Nemcsak a népdalok, a szokások tekintetében, de értékeket közvetít családi kapcsolatokról, a falu társadalmáról beszélve is. Másih említésre méltó jelensége a filmnek, Petr Kostka cseh színész játéka. Meglepő viszont, hogy a film rendezője, Jozef Medveď, időn ként egyfajta dokumentarista stílust is ráerőszakol színészeire, és ez gyakran esetlenségekben nyilvánul meg. Ezt a stílust több helyütt érvényesíti a képok komponálásában is, vitatható eredménnyel. Egyébként semmi újszerűt nem tudott produkálni. Szokványfilm, szokványos történetét nézi végig a néző. Kárpótlásul csupán a folklórt kapja. (dl—ní szlovák filmet mutatnak be a szemlén, s közülük többnek ez lesz az ősbemutatója. A filmek elbírálása során a fesztiválbi- zottság, melynek élén dr. JiH PurS, a Csehszlovák Filmgyártó Vállalat vezérigazgatója áll, ezúttal Js a szocialista elkötelezettséget és a művészi igényességet valamint az újszerű ábrázolást veszi figyelembe. Az első tavaszi napok azonban nemcsak Kladnón jelentenek ünnepet, hiszen az alkotásokat a kerület több városában is bemutatják: Mladá Bo- leslavban, Pfíbramban, Kolín- ban, Neratovicén, Mélníkben. Viták, szakmai beszélgetések követik majd a vetítéseket, fotókiállítások és szemináriumok teszik színesebbé a fesztivált, s idén először kerül sor a szocialista országok operatőreinek találkozójára is, amely nemcsak a szakmabeliek, hanem a nézők számára is sok érdekességet ígér. És befejezésül néhány film, amelyet minden bizonnyal telt ház előtt vetítenek majd a fesztivál színhelyén:' Cukorbö•* dé (rendezte Karéi Kacbyňa), Hadd füttyentsek egyet (Karéi Smyczek),. Bronzfiúk (Stanislav Strnad), Sörgyári capricció (Jirí Menzel), Signum laudis (Martin Hollý), Hazaszökések (Jaromil Jireš), Főúr, menekül jön! (Ladislav Smoljak). —sz—* A Hadd füttyentsek egyet című cseh film egyik kockája (Foto: Jan Kudéla) Jean Louis Trintignant a Veszélyes utazók című francia filmben, melyet nemrégiben tűztek műsorra filmszínházaink Filmszemle Kladnón
