Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-06 / 55. szám, péntek

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTT5AGANAK NAPILAPJA 1981. március 6. PÉNTEK BRATISLAVA • XXXIV. ÉVFOLYAM * 55. szám Ara 50 fillér NŐNAP ELŰÜI GONDOLATOK A nemzetközi nőnapon a családban és a munkahelyi kollek­tívában fokozott mértékben kifejezésre jut a nők iránti meg­becsülés, tisztelet és hála. Kedves szóval, virággal, ajándékkal örvendeztetik meg a nőket, hogy kifejezzék az egyén, a kollek­tíva, a társadalom köszönetét mindazért, amit mindannyiunkért tesznek: az anyának, a hitvesnek és a család más nőtagjának, a gépeknél, a munkapadoknál, a mezőgazdaságban, a pult mellett, a katedrákon, az orvosi rendelőkben, a hivatalokban, a laboratóriumokban és sok-sok más munkahelyen dolgozó asszonyoknak és lányoknak. Azoknak, akik reggel elsőként kelnek fel, hogy a gyerek, a férj és a család többi tagja ide­jében megreggelizhessen, akik műszak előtt gyerekekkel siet­nek bölcsődébe, óvodába, iskolába, akik szorgalmasan ledol­gozzák a műszakot, utána pedig igyekeznek az üzletekbe be­vásárolni, délután pedig teli szatyrokkal a karjukon, zsúfolt villamoson, autóbuszon kísérik haza a gyerekeket. Hazatérés után is kevesen gondolhatnak a pihenésre, hiszen vacsorát kell készíteni, el kell végezni a háztartás rengeteg tennivaló­ját. S időt kell találni arra is, hogy a gyerekekkel foglalkoz­zanak. Bizony, ha az ember végig gondolja mindazt, amit a nők — az anyák, a hitvesek és a többiek — vállalnak és tesznek, mélységes meggyőződéssel vallja, hogy minden tiszteletet és ünneplést megérdemelnek... Éspedig mindenkor, az év min­den napján, nemcsak a nemzetközi nőnapon, amely nálunk és a többi szocialista országban ünneppé vált, jelképesen kife­jezve, hogy a társadalom sokoldalúan gondoskodik a nők teljes egyenjogú helyzetének megteremtéséről, s ehhez minden tel­tételt megteremt. Azonban ahhoz, hogy ez a családi életben és a kollektívák életében teljes mértékben érvényesüljön, még nagyobb megértésre van szükség, az eddiginél még nagyobb igyekezetre, hogy minden módon könnyítsenek a nők helyze­tén. „... mindenki számára világos, hogy időnként mennyire nem könnyű összeegyeztetni az anyai kötelességeket az aktív részvétellel a termelésben és a közéletben" — jelentette ki Leonyid Brezsnyev elvtárs az SZKP XXVf. kongresszusán a nőkről való fokozott gondoskodás szükségességét hangoztatva. Ezek a szavak arra buzdítsanak bennünket, hogy március 8-a ne ; csak külsőségekben nyilvánuljon meg, hanem valóban érvé­nyesüljön a hetvenegy évvel ezelőtt kitűzött cél: a dolgozó nők helyzetének javítására irányuló törekvés, küzdelem. Más ma már a világ képe, mint 1910-ben, a második nem­zetközi nőkongresszus idején volt. A nemzetközi nőnap esz­méje: a békéért, a nők egyenjogúságáért, a kapitalista orszá­gokban az életszínvonal romlása ellen és a nők szabadságjo­gaiért folyó küzdelem azonban ma is nagyon időszerű. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára a világban a nők helyzetéről tavaly közzétett jelentésében megállapítja, hogy a kapitalista és a fejlődő országokban továbbra is a diszkrimináció áldo­zatai főképpen a munkához való jogban, a műveltség, a szak- képzettség megszerzésének lehetőségében, a bérezésben, a politikai és a közéletben való részvételben. Például Olaszor­szágban a nők ötvenöt százaléka az alapiskolát sem végezte el, Franciaországban ez az arány huszonöt százalék, a fran­cia dolgozó nők kétharmada szakképzetlen, Belgiumban a fér­fiak átlagos fizetésénél hetvenöt százalékkal kisebb a bérük, az NSZK-ban harminc százalékkal, az Amerikai Egyesült Álla­mokban harminc-negyven százalékkal, Japánban közel ötven százalékkal kevesebb a nők átlagos fizetése, mint a férfiaké. Az ENSZ főtitkára ugyanebben a jelentésében leszögezi, hogy a nők helyzete és szerepe a szocialista társadalomban alapve­tően különbözik a kapitalista társadalomban élő nők helyze­tétől és szerepétől. A szocializmus teijes mértékben biztosítja a munkához, a művelődéshez és a szakképzettség megszerzé­séhez való jogukat és lehetőségüket, s rendkívüli nagy gondot fordít anyai, gyermeknevelési szerepük betöltésének meg­könnyítésére. Szocialista társadalmunk lényegéből következik ez nálunk, a Szovjetunióban és a többi testvéri országban. Nem lehetne biztosítani a nők teljes egyenjogú helyzetét a munkafolyamat­ba és a társadalmi életbe való bekapcsolódásuk nélkül, fis nem tudnánk megvalósítani a szocialista építés programját a nők részvétele nélkül. Hiszen hazánk dolgozóinak több mint negy­venhat százalékát teszik ki a nők, s ebbe nem számoltuk be a szülési szabadságon levőket. Szlovákiában két évtized alatt több mint az ötszörösére növekedett a szakképzett nők száma, s ami különösképpen örvendetes, főképpen az utóbbi évek­ben egyre fokozódik a nők érdeklődése a műszaki és a termé­szettudományi ágazatok iránt. Ott találjuk a nőket szinte min­den munkaszakaszon, sok helyütt többségben, sőt túlnyomó többségben vannak, a szocialista miinkabrigádok, a raciona- Mzációs brigádok aktív tagjai közé tartoznak, s minden nap bizonyítják rátermettségüket, áldozatkészségüket, a párt ál­tal kitűzött program feladatainak teljesítésére irányuló igye­kezetüket. Mert a nők a férfiaknál talán még jobban, még közvetlenebbül érzik, hogy ez a program az ember javát tart­ja szem előtt. Megvalósításához mindenekelőtt békére van szükség, a vilá­gon a békés egymás mellett élés biztosítására. A nők nemzet­közi küzdelme szorosan összekapcsolódik a béke megőrzésé­ért vívott világméretű küzdelemmel, hiszen a gyermekeik jö­vőjét, az emberiség sorsát féltő gonddal vigyázó nők számára nincs drágább a békénél. A nemzetek közti megértés légkörét mérgező agresszív, imperialista erők sötét törekvéseivel szem­ben as elmúlt napokban Ismét szembeállította átfogó békeja­vaslatait a szovjet kommunisták XXVI. kongresszusa. Nem két­séges, hogy hazánk női minden erejükkel támogatni fogják ezt a békekezdeményezést, amely összhangban áll népünk és a világ minden népe létérdekeivel. GÁL LÁSZLÓ Hagyományos találkozó a prágai várban NAGYRA IRTIKILIOK ERDEMDOS MUNKÁJUKAT GUSTÄV HUSÄK ELVTÁRSSAL AZ ÉLEN PARTUNK ÉS ÁLLAMUNK VEZETŐI fogadtak a csehszlovákiai nők küldöttségét (Tudósítónktól) — Már ha­gyománnyá vált, hogy a nem­zetközi nőnap alkalmából pár­tunk, államunk és a Nemzeti Front vezetői fogadják a cseh­szlovák dolgozó nők küldött­ségét. A találkozóra csütörtö­kön délután került sor a prá­gai várban. Mintegy 250 küldött érke­zett a fővárosba az ország va­lamennyi kerületéből és járá­sából. Munkásnők, szövetkezeti tagok, tudományos dolgozók, művészek, az oktatás- és egészségügy, valamint a szol­gáltató üzemek kiváló dolgo­zói, családanyák ünnepi han­gulatban haladtak röviddel két óra előtt az ősrégi Spanyol te­rem felé. Mindnyájan érezték, hogy ez a találkozó azt a megtiszteltetést és gondosko­dást fejezi ki, melyet pártunk és államunk a nők iránt tanú­sít, akik a jövő nemzedékét nevelik, s mindennapi becsü­letes munkájukkal, társadalmi tevékenységükkel a, szocialista Felvétetünkc a prágai várban készült (J. Kruliš — CSTK) Gustáv Husák elvtárs beszéde Beszédének bevezető részé­ben Gustáv Husák elvtárs szívé­lyesen üdvözölte a prágai vár­ban megrendezett nőnapi talál­kozó résztvevőit Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága, a szövetségi kormány ős a Nemzeti Front Központi Bizottsága nevében, valamint a saját nevében is jókívánságait fejezte ki a csehszlovákiai nők­nek ünnepük alkalmából. A köztársasági elnök jókívánságai (ČSTK) — Gustáv Husák köz. társasági elnök táviratban fe­jezte ki jókívánságait Hill Ll- mannak, a Ghánái Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. A nemzetközi nőnapot — mondotta Gustáv Husák elvtárs — harci ős forradalmi hagyo­mányként ünnepeljük. Ebből az alkalomból mindenekelőtt őszin. te köszönetét mondunk a nők­nek példás munkaeredményei­kért, aktív részvételükért a tár­sadalmi életben, és tiszteletűn- két fejezzük ki nemes anyai küldetésük iránt. Egyúttal mély szolidaritásunkról biztosítjuk azon nőket, akiknek mindmáig küzdeniük kell egyenjogúságu­kért és társadalmi helyzetük javulásáért. Gustáv Husák elvtárs a to­vábbiakban megállapította, hogy most, Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja XVI. kongresszusa előtt a pártban és a társadalom­ban értékeljük azt az utat, ame­lyet a XV, pártkongresszus óta (Folytatás a 2. oldalon) társadalom építéséből Is kive­szik részüket. A csehszlovákiai nőket kép­viselő küldöttség lelkes taps­sal üdvözölte a Spanyol te­rembe érkező párt- és állami vezetőket, élükön Gustáv Hu* sákkal, a CSKP KB főtitkárá­val, köztársasági elnökkel, va­lamint a párt- és állami kül- döttség további tagjait Is: Ln- bomfr Štrougalt, Vasil Bifakot, Peter Colotkát, Karel Hoff- mannt, Václav Hülát, Alois Indrát, Antonin Kapekot, Josef Kempnýt, Jozef Lenártot, a CSKP KB Elnökségének tagjait, Miloslav HruSkovičot és Miloi JakeSt, a CSKP KB Elnökségé­nek póttagjait, Mikuláš Beňot, Jan Fojtlkot, Josef Hamant, Josef Havlínt és Jindŕich Po­(Folytatds a 2. oldalon/ A CSKP KB üdvözlő levele (ČSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága üdvözlő levelet kül­dött a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának, a párt megalaoltásának 60. év­fordulója alkalmából. A Portugál Kommunista Párt — állapítja meg a levél — csaknem fél évszázados illega­litásban erősödött meg, a fa­siszta diktatúra durva terror­ja és üldözése során vált az ország olyan szilárd politikai erejévé, amely mindig követ­kezetesen védelmezi a dolgo­zók érdekeit, alapvető jogait és követeléseit, ekkor vált olyan erővé, amely harcba ve­zeti a néptömegeket a hazai és a nemzetközi reakció el­len. A CSKP Központi Bizottsága kü'önösen nagyra értékeli a Portugál KP hozzá'á^ulását a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének megszilárdításához a marxiz­mus—leninizmus és a proletár internacionalizmus iránti kö­vetkezetes hűség elvei alap­ján. Pártjainkat — szögezi la a levél — szilárd osztályszoli­daritás és hagyományos egvüttműködés fűzi egybe. A CSKP KB kifeiezi azt a meg­győződését, hogy ez az együtt­működés a jövőben is sikere­sen fejlődik. Taraszov az SZKP XXVI. kongresszusán előterjesztett békeprogramról VÁLASZ A JELENKOR LEGÉGETŐBB ÉS LEGIDŐSZERŰBB PROBLÉMÁIRA (ČSTK) — Az SZKP XXVI. kongresszusán meghirdetett, po­litikai és katonai jellegű új kez­deményező javaslatok kiterjedt komplexuma választ ad a jelen­kor legégetőbb és legidőszerűbb problémáira, jelentette ki a kö­zép-európai fegyves erők és fegy­verzet csökkentéséről folyó bé­csi tárgyalássorozat tegnapi 264. plenáris ülésén Nyikolaj Tara­szov nagykövet, a szovjet kül­döttség vezetője. Mint mondotta, a kongresszusi következtetések és értékelések, amelyek a fegy­veres erők és a fegyverzet köl­csönös csökkentésére vonatkoz­nak mindenütt ott, ahol külö­nösen nagy a katonai konfron­táció veszélye, Közép-Európára is közvetlenül Vonatkoznak. A Szovjetunió és a szocialista országok 1978 és 1980 között hat alkalommal terjesztetlek elő kompromisszumos javaslatokat Bécsben, és ezzel több esetben lehetővé tették a tárgyalások folytatását, amelyeket a Nyugat magatartásával befagyasztott. A szocialista államok által 1980- ban előterjesztett kompromisz- szumos javaslatok reális és meg­bízható távlatokat nyújtanak az első és olyannyira várt magál­lapodások megkötéséhez. A szo­cialista országok kezdeménye­zéseiket tettekkel támasztják aló. Szemléltető példája volt en­nek 20 000 szovjet katona, 1000 harckocsi és további katonai technika kivonása Közép-Euró- pából, az NDK területéről, mon­dotta a szovjet küldött. A fegyveres erők kölcsönös csökkentésének és a fegyverke­zés korlátozásának oly csökö­nyösen ellenszegülő NATO or­szágok magatartásával kapcso­latban Taraszov nagykövet meg­állapította, hogy itt nincs szó másról, mint ezen államoknak a katonai felkészülés erősítésé­ra irányuló globális politikájá­ról. Megkerülik a tárgyalások kulcsfontosságú kérdéseit, és ki­térnek a konstruktív válasz elől a szocialista országok javasla­taira. Ezzel a Nyugat megkísér­li. hogy saját javára megváltoz­tassa a katonai egyensúlyt Kö- zép-Európában. A jelenlegi nemzetközi hely­zet a háború veszélyének elhá­rítására és a nemzetközi biz­tonság erősítésére irányuló to­vábbi. sokkal nagyobb erőfeszí­téseket kíván. Ezeknek az erő­feszítéseknek a bécsi tárgyalá­sokon Is meg kell nyilvánulni­uk, hangsúlyozta a szovjet kül­dött. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom