Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-23 / 45. szám, hétfő

E gyik legrangosabb és leg­több szereplőt vonzó or­szágos amatőr művészeti feszti­válunk a háromévenként sorra kerülő Kodály-napok. A cseh­szlovákiai magyar felnőtt ama­tőr énekkarok jubileumi, ötödik versenyére ezúttal Is Galántán kerül sor január 20-án és 21- én. A fesztivál kezdetétől még aránylag sok idő választ el ben­nünket, ám az énekkarok és a Ámu!va néztem az alkotót, s a vele azonos müvet. Tanúja voltam a köztudott igazságnak: nincs olyan anyag a természetben, melyet ne varázsolna remekművé néhány avatott moz­dulat. ZELK ZOLTÄN Történelem a tájban is megrendezik a felnőtt ma­gyar énekkarok kerületi feszti­válját. A minisztérium állás­pontja szerint a takarékosko­dást nem úgy kell megoldani, hogy törölnek egy, mór beter­vezett kerületi rendezvényt, ígéretet kaptunk arra, hogy ennek az elvnek érvényt sze­reznek a már említett rendez­vénnyel kapcsolatban is. Kö­zép Szlovákiában a központi Felkészülés az V. Kodály-napokra szervezők is már serényen ké­szülődnek erre a jelentős ese­ményre. A központi énekkari tanács­adó testület, valamint a CSE- MADOK népművészeti szakbi­zottságának javaslatai alapján a fesztivál rendezői jóváhagy­ták az idei Kodály-napok mű- sortervezetét és dramaturgiáját. Az előzetes tervek szerint Ga- lántára a jelentkezett énekka­rok közül a legjobb 10 csoport jut el. Az énekkarok kiválasz­tását a központi válogató bi­zottság végzi. A kiválasztás legfőbb feltétele az énekkarok műsorának eszmei és művészi színvonala, a kötelező mű és a közös kórusművek tudásának foka. A nyugat-szlovákiai ének­karok számára Dunaszerdahe- lyen (Dunajská Streda) rende­zik meg a kerületi fesztivált, amelyen részt vesz a központi válogató bizottság is. A Kultu­rális Minisztérium illetékesei­től kapott legújabb tájékozta­tás szerint Kelet-Szlovákiában válogató bizottság az énekka­rok működési helyén hallgatja meg a jelentkezett csoportokat. A tervek szerint a bizottság áp­rilis 15-ig jelöli ki azokat az énekkarokat, amelyek felléphet­nek a Kodály-napokon. örvendetes tény, hogy főleg a nyugat-szlovákiai kerületben nevezett be viszonylag sok énekkar. A legutóbbi adatok szerint 14 énekkar szeretne el­jutni Galántára. Közép-Szlová- kiából négy csoport jelentke­zett, elgondolkoztató viszont, hogy a szép énekkari hagyomá­nyokkal rendelkező keleti or­szágrészből is csak ugyaneny- nyi énekkar jelentkezett. A CSEMADOK Központi Bi­zottsága jóváhagyta a kötelező, illetve a közös énekkari műve­ket is. Ezek a következők: Kötelező mű — vegyeskarok részére: Kodály Zoltán: Gömöri dal Közös énekkari művek: 1. Egyesített női karok (A ve­gyeskarok női csoportja) Bartók—Bárdos: Pod lipkou, Anička Mlynárová 2. Egyesített férfi karok (A vegyeskarok férfi csoportjai) Népdalcsokor Bartók gyűjté­séből: Tiszán innen, Dunán túl, Fehér fuszulyka-virág, A ma­lomnak nincsen köve 3. Egyesített vegyeskarok 1. Eugen Suchoň: Aká si ml krásna 2. Kodály Zoltán: Magyarok­hoz 3. Liszt Ferenc: Ünnepi dal A kórusok kiválasztása alkal­mával kerül sor a minősítési versenyre, a Koszorú-pályázat értékelésére. A kötelező számo­kon kívül minden énekkar 15 perces önálló műsorral lép fel. A rendezők javasolják, hogy a műsor összeállításakor vegyék figyelembe a politikai és kultu­rális évfordulókat, főleg a CSKP megalakulásának 60. év­fordulóját, valamint Bartók Bé­la és Kodály Zoltán centenáriu­mát. A tervek szerint június 20-án a galántai művelődési otthon­ban rendezik meg az énekkarok versenyét, másnap pedig a sza­badtéri színpadon kerül sor a gálaműsorra. Bevezetőnkben azt írtuk, hogy az V. Kodály-napok időpontja még nincs közel, ám a kerületi fesztiváloktól már csak néhány hét választja el az énekkarokat. Ezért kell jól sáfárkodniuk a rendelkezésükre álló idővel, mert Galántára idén valóban csak a legjobbak juthatnak el. —y—t laniga József: Csallóközi motívum (tus) —i——— Milyen volt a farsang farka ? EMLÉKEZÉS EGY NÉPSZOKÁSRA A farsangi bál régi formájában ma már elvétve sem fordul elő. Jóllehet, táncmu­latságot ma is rendeznek, de ezek nem hasonlítanak a régi bálokra. Emlékszem, hogy a hatvanas évek ele­jén szülőfalumban, Alsóláncon (Nižný La- nec) nekünk még sikerült egyszer olyan „batyusbált“ rendezni, ahol az ötven kö­rüliek és mi fiatalok együtt tudtunk szó­rakozni, és jól éreztük magunkat. Tudom, ma ezt már lehetetlenség lenne megren­dezni; már csak azért is, mert például a diszkó zenére nemhogy az ötvenévesek, de még a harmincévesek sem tudnának tán­colni. A század elején a nemzedékek kö­zött természetesen ilyen különbségek nem voltak. Mindez abból is kitűnik, amit az alsótőkési Szénás! Józsi bácsi mesélt el egyszer a régi farsangvégi szokásokról. „Mifelénk az a szokás járta, hogy a le­gények még a farsang elején megállapod­tak abban, hogy ki lesz az utolsó farsan­gon a gazda. Kettőt is választottak maguk közül. Ok rendezték az utolsó farsangi mulatságot. A két gazda elment a jegyző úrhoz, aki az ő nevükre állította ki az írást, hogy a csendőrökkel se legyen baj, ha megkezdődik a mulatság. Ök állapod­tak meg a zsidó kocsmárossal, hogy a három napon ott áll majd nála a bál. Bizony három nap egyfolytában mulattunk akkor! Felfogadták a cigányokat, a prí­mást, kontrast, meg a brácsást, s ha ol­csón megkapták, még tercest és nagybő­gőst is állítottak a kompániába. Attól kezdve, hogy megkezdődött a tánc, mindent a gazda intézett. Farsang vasár­napján délután úgy három óra tájban szólalt meg a muzsikás banda és a bál hamvazószerdán reggelig tartott. Mindig egyfolytában. Aki nagyon fáradt volt, az éjféltájban, de akkor is inkább hajnal fe­le, hazamehetett. Aludt vagy egy két órát, azután elvégezte otthon a legsürgősebb házimunkát, megetette-megilatta a tehén­két, csapott egy kis szénát a lovaknak, tűzrevalót hordott a konyhába, s reggel kilenc-tíz óra fele már ismét ott volt a kocsmában. Volt olyan is, aki beszaladt egy miatyánkra a templomba, hogy a plé­bános úr se mérgelődjék nagyon, azután megint csak táncolni Indult. Tánc közben egyébként nem volt sza­bad inni. Még a kocsmárost is megverte a gazda, ha táncidőben italt mert kiadni a kármentő kisablakán. Minden órában szünetet tartottak, s akkor volt szabad egy-egy féldecit meginni. Mert csak a pá­linka járta. Bor ezen a vidéken nem ter­mett, sört ilyenkor még nem ittak. A szü­netben a legények szivarra gyújtottak, s a cigányok is ilyenkor ehettek abból az ételből, melyet a sorra következő legény hozott számukra. Mert a gazda azt is megparancsolta, hogy márna Miska, Jani vagy Gyúró te vagy a soros, neked kell a cigány hasáról gondoskodni- Azok meg jóízűen ették a kalácsot, disznóhúst, töl­tött káposztát. Ki mit hozott. Farsang első napján vol a legényava­tás. Azt a pelyhedző állút, aki éppen most lépett a legények sorába — úgy 16—17 esztendős korában, két-három legény meg­fogta, magasba emelte. így Ismerték el az ő legénységét. Ezután vasárnap délutá­nonként neki is szabad volt a kocsma­asztalhoz ülnie. A felavatott legényeknek ilyenkor áldomást kellett fizetniük. Fizet­tek is szívesen, akár két-három rundot is, mert ezután már a lányokkal is cicáz- hattak. I. Tanult és örökölt érzékeny­ség sejdít meg bennem valamit i— egy ismétlődő szemvillanást, váratlan, ölünkbe hulló emlék­töredéket, amely nem kénysze­redett divatból felidézett nosz­talgia, nem emlékké emelt saj­nálata a visszahozhatatlan idő­nek. Több ennél. Móricz Zsigmond meghatáro­zónak tudta a gyermekkort; a gyerekként megismert dolgok kísérnek felnőttségünkkel hosz- szabbodó útjainkon. Ezeket jár­va gyűjtjük erdei, mezei, réti, kerti barangolásaink során őseink természeti, kézműves, erkölcsi és nyelvi kultúrájának történelmi hagyatékát. Mert nemcsak az emberiség írott és íratlan hagyománya hordozza a történelmet. Jegyeivel, Isme­rős és leolvasható jelzésrend­szerével a szülőföld, a táj is. Ezt gyűjtve és megőrizve a to­vábbadásig, gyerekeink, uno­káink számára teremtjük meg a folytonosságot. Olyan ez, mintha a létfenn­tartás biztonságát tanulná a gyerek: az abbéville-1 előember hatszázezer évvel ezelőtti élet­módjától a közvetlen ősökig — nagymamákig, nagyapákig, szü­lőkig — érő történelmi válto­zásig. Ma, amikor a mozgáshiány­tól, az egyhangú fizikai megter­helést adó, monoton munkatem­pót diktáló gépsorok mellől vá­roslakók ezrei mennek hétvé­gén , a perifériák pariagaira, hogy nemcsak egészségük igé­nyeit elégítsék ki, vétek az unokákkal, a gyerekekkel nem bebarangolni a történelmi kö­tődést, emberi tartást, nyelvi biztonságot nyújtó falvak vilá­got hordozó térségeit. A tájat, ahol közvetlenebbül érezhetők az évszakok változásai, ahol a háziállatokat nem a televízió is­meretterjesztő filmjeiben fede­zik fel, ahol a mai lakótelepi lakások falain lógó vászon poszterek, őszi-tájas tapéták elődei, a házi szőttesek, kat- rincák, surcok, törülközők, ab­roszok, kenyérkendők még meg. találhatók. Sajnos mindezeket divatból vagy nosztalgia szülte álcselek­vésből felhalmozzuk a modern lakásokban. Nemegyszer így igazolva, hogy elszakadásunk mértéke még nem végleges. Nem azért kell visszajárni és bejárni szülőföldünket, hogy ki­tépve eredeti környezetükből elhozzuk a tárgyakat. Példává kell nemesíteni mind­ezt. Példává, amely már soha­'A lányok már a farsang ideje alatt férj­hez mentek — legkésőbb egy héttel a far­sang vége előtt. A farsang farki mulatság­ra már mint menyecskék mentek, sőt töb­bet is megengedhettek maguknak, mint az eladó sorban levő lányok. Koccintottak a férjükkel, persze ők is pálinkával. Ingyen kapták, mert ilyenkor mindent a falu le­gényei fizettek. A kocsmáros meg boldo­gan mért, és ha véletlenül nem figyelt a gazda, két strihet is húzott a krétával. Ha aztán rajtakapták a csaláson, jaj volt neki is. A fiatalság nem a kocsmában étkezett. Ki ekkor, ki meg akkor szaladt haza, hogy csak úgy állva frissiben egyen valamit az öregek által melegen tartott ételből. Leg­több helyen káposztát főztek farsangra, azt pedig csak melegíteni kellett. A ká­posztának meg ugye meg van az a jó tulajdonsága, hogy minél többször melegí­tik, annál finomabb. Aztán siettek vissza, mert senki sem akart kimaradni a csár­dásból vagy a polkából. Húshagyó kedden volt a döngölő. Ezen a napon délután még az öregek is igyekeztek a kocsmába. Nagy volt a heje-huja, dínom-dánom, még a féllábú Is táncba kezdett. Nyíltan, együtt ittak most már a lányok is a vénasszo­nyok is. Iszonyú lármával ment minden, csak úgy zengett a kocsma környéke a nagy döngéstől. Felszabadultak a fékek, most mutatta meg a fiatalság, hogy a har­madik napon még mindig bírja az iramot! De az öregek is egyre bizonygatták, hogy ők sem estek le a lábukról. És ittak és megint csak ittak. Senki sem szégyelte, hogy mennyire szereti a pálinkát. Közben egyre mondogatták, kurjongatták: — Öb­lítsd te Is torkod a hústól! — Mert az­után negyven napig egy falat húst sem ettek. Hamvazó-szerdán reggelig táncol­tak, mulattak, de attól kezdve beállt a nagyböjt, s egész húsvétig hús nélkül él­tek. SZÁSZAK GYÖRGY sem leheí gyökértelen, amely, segít a nyomor üldözte kolera­lázadók, negyvennyolcas hon. védek, vöröskatonák, pártalapí­tók, partizánok utódaiként er­kölcsöt, eszmét tanulni. A pél-f daadás: ismeretátadás. Lehetet­len anélkül, hogy magunk na tudnánk lényegéről, haladó ha­gyományként megőrzésre érde­mes értékeiről. Mindarról, ami nyelvükben (anyanyelvűnkben), tetteikben (tetteinkben) a fenn-* maradást, a továbbélést szol­gálja. Ezzel kapcsolatban írta Bretter György, romániai ma­gyar író-filozófus A nyelv és erkölcs című szemléjében: „Min­den nyelv erkölcsi értéket rejt magában: az értékek elsajátítá­sa a nyelv elsajátítása. A nyelv elsajátítása vagy a fogalomal­kotás, vagy a kész fogalmak szintjén történik... A gyermek anyanyelvével együtt erkölcsi értékek alapjait is elsajátítja. Ezért az erkölcsi nevelés min­dig nyelvi nevelés.“ Bi. Temető: emlékek kertje. Anyai nagyszüleim sírjának lá­bánál egy lépésnyi sírocska: „A kis németé“. Halottak nap. ján anyám mindig kigyomlálta, néhány szál krizantém is ke­rült rá. „Egy német katoná­ra?!“ Kamaszkorom ösztönei és filmeken nevelkedett igazságér­zetem szemrehányó kérdéséra úgy válaszolt anyám, hogy a há. borúk hiábavalóságáról, az em­ber akkori kiszolgáltatottságá­ról szólt. Följebb a temetődomb hátán másik sír. Kövének homlokán vörös csillag. Alatta a betűk ár­kaiból kimosta már az esővíz az aranyozást: Flander János. A Petőfi partizáncsoportban harcolt, légvonalban alig tizen, öt kilométerre falunktól lőtték le. Ismergetve a betűket — mi­vel az iskola a temető alatt volt (az új is odaépült, ősök emlékezetét tanítva) — szüne­tekben ki-kiszökdöstünk neve­ket, sírfeliratokat olvasni. Majd az első adódó alkalommal ne­kiszegeztem a kérdést apám­nak, ő pedig válaszolt: „Nagy* apa unokatestvére... az is pa­raszt volt... nem volt roko­nunk ... annak leszármazottai P.-n élnek... az a család meg kihalt... ő munkás volt, párt­alapító, baleset érte.“ Sor ke­rült a „csillagos sírra“ is. Az­óta tudom, milyen volt, ki a halott élő rokona, miért halt meg. Temető: anyám a múltat lát­va, jövőmet féltette: apám a múltra nézve jövőmet remélte. Így keresni a történelem és a természet állandó változá­saiban az állandó dolgokat, amelyek örök értékké váltak. A munka világot birtokló ere­jét. A hon, a szülőföld időtlen vonzását. Az anyenyelv gondo­lattal, erkölcsiséggel megtöl­tött formáit. Ezekben kapcso­lódnak bennünk nemzedékről nemzedékre az emberöltőnyi történelem-darabok és az egyre gyarapodó, gazdagodó emberi kultúra. így fonódnak össze emberősük nyelvi ősökkel, nem­zetiségősök családi ősökkel. Ezért kell megszabadulni a nosztalgiától, legyőzni az idil­likus képzeteket szülő, kritikát- lan múltimádatot. Gyerekeinket így nevelhetjük tisztán látó, ha­zájáért dolgozó, nemzetiségét őszintén valló utódokká. Ezt se­gítik a barangolások a magyar nyelv, a népi kézműveskultúra, a népművészet, a haladó ha­gyományok birtokbavételét kí­náló szülőföldön. így nem vál­hat az utódok tudatában nagy­anyáink, nagyapáink élete, amely magában hordozta a sze­génységet is, idillikus paradi­csomi állapottá, a távolság és a tudatlanság szépítő ködén át nézve. így lesz tudatosan meg­ismert, tudatosan vállalt tanul­ságaival, példáival: megőrző. DUSZA ISTVÁN 1981. II. 23

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom