Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-05 / 3. szám, hétfő
IRAN — IRAK A helyzet változatlan Bírálatok Baniszadr ellen LIBANON FOLYTATÓDNAK AZ IZRAELI TÁMADÁSOK (ČSTK) — Az iráni elnököt, Abol Hasszan Baniszadrt egyes iráni körök sorozatos bírálata éri azért, mivel véleményük szerint nem elég hatékonyan vezeti a harcokat az iraki hadsereg ellen. A legújabb támadás a khuzesztánl papság részéről érte. Az iraki hadsereg ugyanis elfoglalta a tartomány egy részét. A teheráni rádió szerint a muzulmán egyházi személyiségek a helyi lakosság nevében felrótták az elnöknek a hadsereg tehetetlenségét és azt, hogy nem adott parancsot az ellentámadásra. Megfigyelők szerint a Baniszadr elleni támadások — aki egyben a fegyveres erők főparancsnoka is — célja, hogy megfosszák őt hatásköre jelentős részétől. A frontról érkezett jelentések szerint a helyzet gyakorlatilag változatlan, habár mindkét fél sikerekről számol be. Az iráni katonai vezetés azt közölte, hogy szombaton harcképtelenné tett 70 Iraki katonát és 20 harckocsit. Azt is közölték, •hogy az iraki légierő ismét bombázta Ahwazt, ahol jelentős károkat okozott. A PARS hírügynökség Ismét megvádolta Irakot, íhogy az általa foglyul ejtett Mohammed Tondguyan iráni olajipari minisztert megkínozták. Bizonyítékként a hírügynökség az Iraki sajtónak azt a jelentését idézte, mely szerint a miniszteren röviddel azután, hogy tavaly október 31-én Abadannál foglyul ejtették, lépraűtétet kellett végrehajtani. Irán kérte a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy tegye lehetővé a miniszter szabadon bocsátását, de Inak ragaszkodik ahhoz, hogy, a minisztert csak azután engedi szabadon, ha megállapodás jön létre a két ország között a fogolycseréről. (CSTK) ■ Az Izraeli tüzérség a dél-libanoni szeparatista egységek támogatásával tegnap tüzet nyitott Szúr libanoni kikötőre és a Rasidija és AI-Bass palesztin menekülttáborokra. Az izraeli felderítő repülőgépek berepüléseket hajtottak végre Dél-Libanon területe felett. A Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-egységek parancsnoksága (UNIFIL) megerősítette, hogy a dél-libanoni területre behatoló izraeli katonák agyonlőttek öt palesztint és holttestüket ezután felrobbantották. A megrendítő incidens szemtanúja az UNIFIL dán járőre volt. Az eset december 25-én történt, kilenc kilométerre az izraeli határtól. Az ENSZ képviselője közölte, hogy az incidensről tájékoztatták a Nemzetközi Vöröskeresztet, amely járőrt küldött a helyszínre a palesztinok földi maradványainak elszállítására. Az izraeli katonák azonban ezt megakadályozták. Habár a bűntényre libanoni területen került sor, az izraeli katonai parancsnokság azt állítja, hogy a palesztinok megpróbáltak behatolni Izrael területére. Jasszer Arafat, a PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke elítélte a bűntényt, és felszólította a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy minden tekintélyét latba vetve kényszerítse Izraelt a megölt palesztinok földi maradványainak kiadására. összehívják a lengyel Nemzeti Egységfront országos ülését (ČSTK) — Varsóban ülést tartott a Nemzeti Egységfront Országos Bizottságának elnöksége. A Lengyel Egyesült Munkáspártot, valamint más politikai és társadalmi szervezeteket magába tömörítő tömegszervezet vezetőségének a tanácskozását Henryk Jablonski államfő az Országos Tanács elnöke vezette. A PAP hírügynökség jelentése szerint az elnökség arról döntött: még januárban összehívják a Nemzeti Egységfront Országos Bizottságának plenáris ülését, amelyen megvitatják a Front feladatait és a szocialista megújulási folyamat problémáit. összetűzések Amszterdamban Az iráni kormány tanulmányozza az amerikai választ (CSTK) — A PARS Iráni hírügynökség Ahmed Azizire, a kormány szóvivőjére hivatkozva közölte, hogy a Teheránban, a külügyminisztérium épületében fogva tartott három amerikai túszt tegnap „megfelelőbb helyre“ szállították. Jól értesült iráni körök úgy vélik, hogy a három túszt, a teheráni amerikai nagykövetség ügyvivőjét, Bruce Laingent, munkatársát Victor Tomseth-et és Michael Howland gépkocsivezetőt a többi 49 túszhoz vitték. Az AFP hírügynökség tudósítójának Ahmed Azizi azt mondta, hogy a túszok áthelyezéséről tájékoztatták a teheráni algériai nagykövetet, Abdel Karim Karadzsibot. Közölte, hogy a túszok áthelyezése nem áll kapcsolatban az iráni követelésekre adott amerikai válasszal. Az amerikai válasszal, melyet pénteken adott át Teheránban az algériai küldöttség, jelenleg a kormány foglalkozik. A nyugat-európai országok egyre mélyülő gazdasági válságának jele a lakásprobléma, amely nagymértékben hozzájárul a szegények és a gazdagok közötti szociális különbségek elmélyüléséhez. A nyugati országokban a lak ás válság tipikus jele az a tény, hogy gyorsan emelkedett a lakbér (néhány országban a dolgozók jövedelmének 40 százalékát emészti fel), s szaporodik a lakástulajdonosok spekulációinak következtében az üres lakások száma. Katasztrofális a lakáshelyzet például Hollandiában, ahol a fővárosban csaknem 50 ezer ember hiába ikeres lakást, és a spekulánsok miatt a lakható-épületek tönkremennek! Ezért állandóan nő az ' úgynevezett kraakeroik száma. Így nevezik ugyanis Hollandiában azokat, akik a spekulánsok engedélye nélkül elfoglalják az elhagyott házakat. Számukra ez az egyedüli lehetőség, hogy fedél alá jussanak. A holland főváros utcáin gyakran kerül sor összetűzésre a rendőrség és a kraakerok között. Vietnami álláspont BÉKÉT ÉS STABILITÁST DÉLKELET-ÁZSIÁBAN (ČSTK) — Január 2-án és 3- án Vietnamba látogatott az amerikai kongresszus két tagja: a demokrata párti Stephen Solarz és a republikánus párti Joel Pritchard. A két képviselő találkozott Hong Bich Son- nal, a vietnami külügyminiszter helyettesével. A VNA hír- ügynökség szerint megvitatták a két ország kapcsolatainak normalizálását. A vietnami külügyminiszter- helyettes kifejtette Vietnam álláspontját, és bírálta a Carter- kormányt, mert kijátssza Vietnam ellen az úgynevezett kínai kártyát, és ezzel veszélyezteti a békét és a stabilitást Délkelet-Ázsiában. Hangsúlyozta továbbá, hogy a vietnami külpolitika jó kapcsolatokra törekszik az ASEAN-országokkal a békés egymás mellett élés elvei alapján s arra törekszik, hogy Délkelet-Azsia a béke és a stabilitás térségévé váljon. Felvételünkön a kraakerek által elfoglalt ház ellen a rendőrség darukat használt a kraakerok utcai barikádjait pedig tankokkal törte át. (ČSTK — felvétel) Megkezdődött az új év. Számos szocialista országban ez a testvéri kommunista és munkáspártok kongresszusának az éve lesz. A legfelsőbb pártszervek tanácskozásain meghatározzák a politikai feladatokat valamennyi irányban. Az 1381-es év ugyanis az új ötéves tervek első éve is. A Szovjetunió Kommunista Pártja december elején hozta nyilvánosságra a XXVI. kongresszus dokumentumtervezetét. Ez hangsúlyozza, hogy az elkövetkező 5—10 év a kommunizmus anyagi-műszaki bázisa építésének, a társadalmi viszonyok fejlesztésének és az új ember formálásának további jelentős szakasza lesz. Ebben az Időszakban „biztosítani kell a fejlett szocialista társadalom lehetőségeinek és előnyeinek minél teljesebb kihasználását, és jelentős mértékben fokozni kell anyagi és kulturális gazdagságát, termelési és műszaki- tudományos potenciálját." Megszilárdul a Szovjetunió társadalmi bázisa — a munkások, a parasztok és az értelmiség megbonthatatlan szövetsége, megerősödik a népek barátsága. A párt által kitűzött Igényes, de reális feladatok mozgósító erővel hatnak azokra az össztársadalmi erőfeszítésekre, amelyek a kommunizmushoz vezető úton új munka- és erkölcsi győzelmek elérésére Irányulnak. Bulgáriában is az év legjelentősebb eseménye lesz a kommunisták legfelsőbb szintű tanácskozása. A BKP XII. kong- 1981. resszusa elemezni és értékelni fogja a párt XI. kongresszusa őta megtett utat, és meghatározza az ország politikai, gazdasági, kulturális ée szociális fejlődésének terveit. „A párt X. kongresszusának előkészítésével és lebonyolításával programunk r^egvalősítá- sának újabb jelentőd szakaszát kezdjük meg. Az NSZEP X. kongresszusa értékeli a IX. kongresszus határozatai teljesítésének eredményeit, és az elért sikerekre támaszkodva meghatározza azokat a feladatokat, amelyeket teljesítenünk kell, hogy tovább építsük a fejlett bl felvirágoztatására. „Amint azt a munkakezdeményezések fellendülése mutatja, az ideológiailag és szervezetileg egységes párt sikeresen halad a társadalmi és gazdasági fejlődés új szakasza felé. A XVI. kongresszus annál is jelentősebb lesz, mivel jelentős jubileum — a CSKP megalakulásának 60. évfordulója jegyében fog lezajlani. 1981 egyúttal a 7. csehKongresszusok éve Üj feladatok a testvérpártok előtt I. 5. szocialista társadalmat, és így elérjük a kommunizmusba való fokozatos átmenet alapvető feltételeit.“ A fenti Idézet Erlch Honeckernek, az NSZEP KB főtitkárának a Neues Deutschland egyik tavaly májusi számában a KB azon ülése után jelent meg, amely a párt kongresszusának 1981 áprilisára való összehívásáról döntött. A kongresszusi előkészületek nemcsak a párt, hanem valamennyi dolgozó saját ügye. A szakszervezetek, az ifjúsági szervezet és más társadalmi szervezetek széles körű mozgalmat Indítottak a tervezett feladatok teljesítése. Illetve túlteljesítése érdekében, hogy így Jó kiindulőalap jöjjön létre az új, igényes ötéves terv beíndí- tásá'hoz. A XVI. pártkongresszus ősz- szehívásáról a CSKP Központi Bizottsága tavaly októberi 18. ülésén döntött. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára a javaslatot előterjesztve megállapította, hogy a XV. kongresszus által kitűzött alapvető célok sikeresen teljesülnek. Az elmúlt esztendő során a kommunisták, népünk áldozatkész munkát folytatott a társadalom továbszlovák ötéves terv első éve. A bonyolult gazdasági feltételek közt a növekvő feladatokat csak az irányító és termelőszférában végbemenő minőségi változások alapján lehet teljesíteni. Magyarországon a pártkongresszus már a múlt évben lezajlott. A Magyar Szocialista Munkáspárt nagy jelentőséget tulajdonít a gazdasági kérdéseknek. Az MSZMP XII. kongresszusának határozata mélyrehatóan elemzi az elért eredményeket, de nem kerüli ki azokat a területeket sem, amelyeken szükséges lesz az Irányító- és ellenőrzőmunka Javítása. A román kommunisták tavaly novemberben XII. kongresszusukon hagyták jóvá az ország gazdasági és társadalmi fejlődése Irányelveit az elkövetkező öt évre. A kitűzött feladatok megvalósítása után a mostani ötéves Időszak úgy kerül be Románia történelmébe, mint olyan Időszak, amely során az ország fejlődő szocialista országból közepesen fellett szocialista állammá válik. Különleges fel lege lesz a Lengyel Egyesült Munkáspárt IX. rendkívüli kongresszusának, mivel a párt előtt a politikai és gazdasági élet konszolidálásának rendkívül nehéz feladatai állnak. 1980 decemberének második felében Havannában lezajlott a Kubai KP II. kongresszusa. Jóváhagyta a gazdasági és társadalmi fejlődés irányelveit az elkövetkező öt évre. Fidel Cast- rőnak a kongresszuson elmondott beszéde számos olyan gondolatot tartalmazott, amelyek megvalósítása lényegesen hozzájárul a kitűzött feladatok eléréséhez. A Mongol Népi Forradalmi Párt Idén tartja meg sorrendben XVIII. kongresszusát. Az 1981-es év Mongólia számára Is az új, hetedik ötéves terv kezdetét jelenti. Az Idén készül kongresszusára a Vietnami Kommunista Párt is. Az ország gazdasága, amelyet erősen sújt az Egyesült Államok imperialista háborúja és Kína folytatódó agressziója, fokozatosan konszolidálódik. A VSZK esetében is rendkívüli jelentőségű a szocialista országok önzetlen sokoldalú támogatása. Ennek köszönhetően sikerül teljesíteni a megújulás programját. Különböző kontinenseken további marxista—leninlsta pártok is kongresszusukra készülnek. A társadalomban elfoglalt helyüktől függően — helyzetük más a szocialista, más a tőkés. más a fejlődő országokban — specifikus feladatokat fognak megoldani. Az 1981-es év azonban az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom számára minden bizonnyal nemcsak az új taktikai és stratégiai célok kitűzésének, hanem azok sikeres megvalósításának az éve is lesz. (Pl Egyértelmű támogatás (ČSTK) — Az úgynevezett frontállamok képviselői Luandában megtartott találkozójukon egyértelműen támogatásukról biztosították a Délnyugat-afrikai Népi Szervezetet (SWAPO). A találkozó célja olyan közős stratégia kidolgozása volt, amelyet az úgynevezett frontállamok a Namíbiáról folyó értekezleten képviselnének. Ismeretes, hogy az ENSZ kezdeményezéséből szerdán Genfben kezdődik meg a Namíbia-értekezlet. A találkozóról kiadott közlemény a Namíbia-értekezletet jelentős hozzájárulásnak minősíti a namíbiai kérdés rendezése szempontjából, és kifejezte reményét, hogy a genfi értekezlet sikeres lesz. Az egység megszilárdításáért (ČSTK) — „Az antiimperia- lista és hazafias erők egységének megszilárdítása“ jelszóval e napok Nicaraguában a nemzeti egység jegyében telnek el. E széles körű politikai akció ünnepélyes megnyitásakor Bayardo Arcé, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front országos vezetősége politikai bizottságának koordinátora hangsúlyozta, hogy az öj élet sikeres építésiének az előfeltétele a nép szilárd egysége. Megállapította továbbá, hogy a népi kormány kész felvenni a harcot az e 1 le n fo r ra da lmá rok - kai, akik megkísérlik megállít tani a haladó reformok folyamatát Nicaraguában. PÄRIZS 12. kerületében fa-> slszta szélsőséges elemek felgyújtották a Francia Kommunista Párt helyi szervezetének épületét. A merénylet nagy anyagi károkat okozott. Az utóbbi időben ez már a harmadik terrorista támadás az FKP párizsi irodái ellen. AZ NDK-ban tegnapelőtt emlékeztek meg a német és a nemzetközt kommunista mozgalom kiemelkedő alakjának, Wllhelm Pieck születésének 105. évfordulójáról. Neve elválaszt, hatatlanul összefügg az első német munkás-paraszt állam létrehozásával. A SAN MARINÖ-i Kommunista Párt Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának tegnapi együttes ülésén Ismét Ermengildo Gasperonit választották meg a párt elnökévé. A párt főtitkára Ismét Umberto Barulll lett. Az ülésen megválasztották a párt új vezetőségét és titkárságát Is. NAGY-BRITANNIA a múlt évben két gazdasági „rekordot“ ért el: egyrészt a munkanélküliség meghaladja a két és negyed milliót, valamint a tavaly- előtti 2453-hoz viszonyítva tavaly 2834 társaság jutott csődbe. BELGIUMBAN újévtől bizonyos bérkategóriákban bőrstopot rendeltek el. A kormány tervei szerint a jövő hónapban a parlament megszavazza azt a törvényt, melynek értelmében két évre befagyasztják a béréket valamennyi kategóriában.